8/10
Hokunda 2022 máj. 06. - 22:41:20 8/10
(1/1)
Ez nem egy vasalós film. Egyrészt a vágási stílusa olyan, mint a Red 2-nek. Nagyon gyorsan váltják egymást a jelenetek és nagyon mozgékonyak a kamerák. Egyszerűen oda kell figyelni rá.
A legjobb, ami ezzel a filmmel történhetett, hogy rengeteget költöttek animációra és CGI-ra. Megérte, mert rendkívül látványos lett a végeredmény.
Az első rész nekem tetszett, mert végre láttam egy akciófilmet, ahol a szereplők nem filmszerűek, hanem teljesen hétköznapi események közt egyensúlyozó emberek. A második részben is erre számítottam. Szerencsére a bevált recept mellett kitartottak, így nem csalódtam.
Már rég láttam az első részt, így nem tudom megmondani, hogy mi közük van egymáshoz. Egy dolog viszont biztos: itt is sok volt a bomba, ami szakemberért kiáltott és itt is voltak terroristák.
Minden filmben, minden történetben vannak hibák. Itt is voltak. Például a nagy bumm nagyon látványos volt, de úgy érzem, hogy ha egy robbantási szakértő nézné meg a jelenetet, akkor igencsak ingatná a fejét. A vége felé a történet nagyon összekavarodott és nehéz volt követni, de még így is érdekes maradt.
A szokásos kínai stílus jegyeit tartalmazza a film. Amerikaiakhoz képest középszerű színészi játékot láttam sok esetben, de ez egy másik kultúra. Nem vagyok a szakértője. Ezzel együtt is képes volt megragadni a figyelmem és végigkísérni a film végéig.