malvinkicska 2017 dec. 13. - 17:25:56
(121/601)
A törököket nem pártolom de azok leveszik amelyik nem megy ott a nézettség dominál az is igaz sokat átdolgoznak azok is, mert a Tégla is az de olyan véleményeket olvastam kivételesen sokkal jobb, mint az eredeti, én i láttam, és valóban ott ész érvek domináltak, nem mondom nem volt benne néha, olyan ami na de csak 39 Bölüm volt, és végig tel fordulatokkal. Nem akarlak untatni de olyan ronda az idõ állandóan esik nagyon kevés dolgot lehet csinálni, valamivel foglalkozik az ember.
3/10
napraforgó 2017 dec. 13. - 17:16:51 3/10
(120/601)
Ezen már én is gondolkodtam, hogy régen, 20-30 évvel ezelõtt normálisabbak voltak-e a telenovellák, vagy csak az újdonság erejével birtak és kevésbé voltunk kritikusak?. De én azt hiszem, hogy akkor, amikor még nem törekedtek mindenáron arra, hogy vagy 200 részesek legyenek a semmitmondó történetek, hanem még idõben befejezték õket, akkor jobban lehetett kezelni õket. Talán a történetek is eredetibbek voltak, ma már az ember csak azt hallja, hogy megint valami remake, egy újrafeldolgozott történet még újabb feldolgozása, csak még hosszabb, mint az elõzõ. A könyököm meg már lukas tõlük...
De nézd meg, már a törököknek sincsenek új ötleteik, legyártják az amerikai sikerszériákat törökben. Elcserélt lányok, Bosszú, és ki tudja, még miket csentek el.
Na mindegy, ezt még végigszenvedem, aztán a Televisa megint indexen lesz nálam....
malvinkicska 2017 dec. 13. - 17:03:33
(119/601)
Graciela ma nem sok rengeteg volt amit össze nyávogot, de végül csak be vallotta Lucinak szerelmes Davidba.
Miguel ez igaz egy kicsit nyomul de szerintem eza D ellen van , én szeretem amiért ezt csinálja megérdemli az a szarvas marha, mert olyankor mindig teljesen kiborul D, és nem akarja elfogadni szerelmes, mert õ mondta ne legyenek együtt, Lucival. Érdemleges nem történik benne , most Juan akar migrásokat dolgoztatni, meg látjuk mi sül ki belõle, mert õ csak ügyvédnek van csúfolva, mert ahhoz buta nagyon. Grésznek vannak fondorlatos tervei, , mert egy másik embert is manipulál azt meg a képekkel.
A kiszolgáló személyzet szerelmi dolgai vannak a kis ronda lányok kibe szerelmesek kit érdekel.
Harmat gyenge kis sztori az biztos, a régiek azért volt sok amelyek sokkal jobbak voltak, nekem ez a meglátásom.
3/10
napraforgó 2017 dec. 13. - 16:57:11 3/10
(118/601)
Csak nézem, hogy kora reggel Luciana egy icipici farmersortban van, egy hasat szabadon hagyó kis csipkés nem is tudom miben van, ami melltartónak nagy, blúznak kicsi, David meg egy nyakig felcipzározott bõrkabátban! Hát milyen idõjárás van arrafelé?
David megint idegesítõen tapló ahogy féltékenykedik. Õ volt, aki visszautasította Lucit, több ízben is, akkor meg most mit idétlenkedik? És teszi a gusztustalan megjegyzéseket. Fúj.
És a hétvégi munkával kapcsolatban kérdem, hogy arrafelé a kertészmérnökök, borászati vezetõk mossák a hordókat nen a noname senkik? Merthogy a vezetõk nélkülözhetetlenek a hétvégén. Nem mintha otthon nem lehetne dugni, ha akarnak....
3/10
napraforgó 2017 dec. 12. - 18:12:25 3/10
(117/601)
Annyra hiteltelen a történet. Mindenki tudta, David is, hogy Graciela állította össze a vendéglistát. És nem õt veszi elõ, hogy fölírta-e Miguelt és Lucianat. És az ajtónál álló hostesst sem kérdi meg, hogy mutassa meg a vendéglistát, amibõl dolgozott. Grace még az elején elkérte tõle és ellenõrizte, de nem mutatták, hogy kicserélte volna. Ezt a hostessnek látnia kellett volna (talán látta is, csak lefizették). Bár én úgy láttam, hogy az eredeti listán rajta volt a lány neve, tehát azt valahogy kicserélték.
Na de Luciana is megéri a pénzét, õneki a legkorábban kellett volna bemennie a terembe, hisz õ lett volna az elõadó. Ehhez képest odakinn édelgett Miguellel. Nem is értem, miért nyalták-falták ott egymást a bejáratnál mindenki elõtt. Aztán, mikor már mindenki elsétált melllettük és bevonult, késõ volt tenni akármit. Ha elsõnek próbál bejutni, akkor ez nem történik meg, még Davidnak is tudtak volna szólni, õ meg intézkedhetett volna.
Aztán az is érthetetlen, hogy miért bízta David a telefonját Grace-re, amikor õ öltönyben volt, a zsebében jól elfért volna, esetleg kikapcsolva, vagy rezgõre állítva. Gracielán meg alig volt ruha, az is nagyon szoros. Egyébként Luci hivogálta is Davidot, de Grace kinyomta a hívásait, sõt, valószínûleg törölte is õket, különben David észrevette volna utólag.
Miguelt nem nagyon tudom hová tenni, nekem valahogy nagyon nyálas a nyomulása Lucianára és ízléstelennek tartom, ahogy állandóan David orra alá dörgöli a kapcsolatukat a folyamatos ölelgetéssel, csókolgatással. Mindig olyan oda nem illõ alkalmakkor demonstrálja a fene nagy szerelmüket.
Ja, és Graciela festményeibõl tényleg nem láttunk egy darabot sem, dacára, hogy a végén a sikereit emlegették.
Viszont Guttierezrõl kiderül, hogy a MIGRÁnál dolgozott, igaz az még nem, hogy pont õ volt az, aki Márta családját kitoloncolta. De ami késik, nem múlik, nyilván ki fog derülni az is.
malvinkicska 2017 dec. 12. - 17:01:32
(116/601)
A mai rész nekem gyomor forgató volt, ahogy az két nagy K viselkedett különösen Grész, egy utolsó féreg, talán még régen a nyilvános házakban is jobb érzelmûek voltak, mint õ. Nekem az ilyen kiharcolt férfi kegye nagyon undorító, mert ezerszer inkább a férfi, fusson utánam, mint én .
A közmondás is igaz Nézd meg az anyját vedd el lányát, mert Liliana is hatalmas R Grész már jelzõ nincs rá.
Abból a nagy festménybõl semmit nem láttam, üres fejû ez a nõ, csak kelleti magát, az az elme bajos David meg vevõ a sok marhaságára.
Tényleg nagyon gyenge kis valami de idõ telik vele, mivel nagyon rossz az idõ járás is.
3/10
napraforgó 2017 dec. 12. - 05:07:24 3/10
(115/601)
Olvasom a mai rész tartalomismertetõjét, eszerint Graciela nagy disznóságot követ el, megakadályozza, hogy Luci bejusson a bemutatóra, így persze az elõadását sem tarthatja meg. Gondolom, hogy majd Grace uigrik be "önzetlenül", hogy megmentse a helyzetet, hacsak David nem vállalja magára az elõadást. A banya meg látványosan nyomul Guttierezre, aki mégiscsak elmegy a bemutatóra.

Annak örülök, hogy ebben a sorozatban nem ölnek meg lépten-nyomon embereket, na de a konfliktusok annyira nevetségesek, kisszerûek. Vihar egy pohár vízben....
malvinkicska 2017 dec. 11. - 20:57:28
(114/601)
Megnéztem a mai részt a bor bemutatóra készülnek nagyban de az az elmebeteg David õrülten szerelmes Luciba, és engedi Miguelnek nekem ez olyan tudat hasadásos állapot, mikor felnõtt fiatal férfi azért van 2 gyereke , még nem kell eltemetni magát. Annak a Grész annyi nõi méltósága nincs , mint egy köröm feketéje, képes volt leöltözni, és úgy beszélni D-vel, az meg nem látja eza csaj meg van érte õrülve. Az nagy volt Márta bediktálta Gutierzt, de lópofa is hívta vajon elmegy e.
Mindenesetre, csak arról szól ki kivel szeretkezhet beszélhet érdemes dolgok nem nagyon történek benne. A holnapi bor bemutatón vajon mi lesz, mer alakít majd gondolom lópofa és nyafi Grész.
malvinkicska 2017 dec. 11. - 17:54:51
(113/601)
Majd bele nézek és csak ott fogom nézni ahol akarom, mert nagyon nem szeretem Grészt meg tudod aztán a téma is felejtõs.
azon azért meglepõdtem régen ez a Gabriel Soto olyan jól alakított, és nekem is tetszett amikben láttam de most egyáltalán nem az, biztosa karakter teszi.
Az ingeket valóban adhatnának rá a méretét,, mert amúgy nem egy gizda valaki.
3/10
napraforgó 2017 dec. 11. - 17:21:22 3/10
(112/601)
Azon gondolkodom, hogy vajon milyen képeket akar Graciela kiállítani, mert eddig még nem láttam ecsetet a kezében. Még Spanyolországban sem, de mondjuk, ott akkor festett, amikor nem láttuk. Valahogy nem hiszem, hogy összepakolta az ott festett képeit és a teljes cuccal utazott Kaliforniába, hisz akkor még azt sem tudta, megtûrik-e ott, vagy elküldik, mint két évvel korábban. És az sem valószínû, hogy a képeket valakivel maga után küldette, mert azt is minimum meg kellett volna szervezni. De soha nem beszélt ilyesmirõl senkivel Sapnyolországból, holott itt mindent megbeszélnek, még azt is, ha valaki kettõt sóhajt.
Graciela milyen álnok, megsértõdött, hogy a bemutatót David nem õrá, hanem Lucianára bízta, elõadja a nagyjelenetet, hogy akkor õ inkább nem is vesz részt rajta. Úgy könyörögtet magának, Daviddal, aztán kegyesen beleegyezik. Cserében igyekszik jól megalázni Lucit, de a lány nem hagyta magát.
Davidon tényleg szétfeszülnek a "kinõtt" ingei, még a karján is. Szerintem egyáltalán nem csinos, sokkal elegánsabb lenne egy kevésbé szûkben.
De Luciánán is el-elcsodálkozok. A haja néha vörösesen csillog, aztán hirtelen szinte fekete. És a birtokra egy szál hátizsákkal érkezett, de abból már számtalan farmarnadrágot és blúzt, polót vett elõ, nem beszélve a csizmáról. Szeretnék én is egy ilyen feneketlen hátizsákot. Tiszta Mary Poppins, neki volt ilyen varázslatos táskája, mindig azt vett ki belõle, amire épp szükség volt.
Vicces az is, hogy az alkalmazottak megint meg vannak hívva, együtt tartanak halotti megemlékezést, meg borbemutatót is a gazdával. Én inkább borkereskedõket, pincészetek képviselõit, vendéglátó egységek beszerzõit hívnám meg a város vezetõin kívül. Végül is a bort nem az alkalmazottak között kell népszerûsíteni, és nem õk lesznek a vevõi kör sem.
malvinkicska 2017 dec. 09. - 08:45:23
(111/601)
Látod nálunk meg Telekom nincs, mert nem építették ki, sajna, ez minden a pénzrõl szól, minél több pénzt szedjenek be.
3/10
napraforgó 2017 dec. 09. - 08:09:03 3/10
(110/601)
Nálunk sajna nincs sem UPC, sem DIGI, marad a Telekom, õk meg sajna úgy szolgáltatnak, ahogy... Vagyis sokszor van kimaradás... Megtehetik, mert úgyse lehet mást választani.
Pedig én pont az ilyen kosztümös, rövidebb sorozatokat szeretném, nem a sok hosszú semmitmondót.
malvinkicska 2017 dec. 09. - 08:00:41
(109/601)
OFF utána néztem a csatornának azt a UPC Direkt fogja adni nekünk meg a DIGI van annál 80 csatorna fogható jelenbe és azon ilyen van Viasat History, és Nature.
annyi fizettünk már , mert külön van a net és külön a TV csatornák, mert mifelénk ilyenek a leosztások.
malvinkicska 2017 dec. 09. - 07:17:03
(108/601)
A sorozat barát mûködik lehet nézni a sorozatokat további jó szórakozást, és szép hétvégét kívánok, Advent második vasárnapja, lesz.
3/10
napraforgó 2017 dec. 09. - 03:27:47 3/10
(107/601)
Off
Ezt most olvastam:
Ahogy arról még októberben röviden beszámoltunk, Epic Drama néven új tévécsatornát indít kulcsfontosságú piacain Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon a Viasat World. A csatorna kosztümös drámasorozatokat kínál majd, és december 14-én jelenik meg a magyar piacon. Ehhez több mint hatszáz órányi, a világ számos, fõleg brit, amerikai, spanyol, francia, olasz, ausztrál és kanadai dráma sorozatok jogait vásárolta még a médiavállalat.
https://24.hu/media/2017/12/08/indul-az-uj-tevecsatorna/
Jó lenne, ha a Telekom is sugározná, mert nálunk csak õ az egyedüli szolgáltató. Ja, és ne valami emelt szintû, drága csatornakiosztásban, mert azt nem veszem meg, csak a családit.
Máriácska 2. 2017 dec. 08. - 22:17:02
(106/601)
Kedves Malvin!


Nagyon köszönöm megnyugtató válaszodat!
"Máriácska"
malvinkicska 2017 dec. 08. - 20:03:37
(105/601)
A sorozat baráton valami hiba van dolgoznak a hiba elhárításion írták a FB-on nem kell nyugtalankodni meg fog javulni, azt hiszem a tegnap óta nem mûködik.
Ha közelebbi hírt tudok megírom, de jelenben ez van nekem sem mûködik.
Máriácska 2. 2017 dec. 08. - 20:00:01
(104/601)
A Büntetés és szerelem c. török sorozat az valóban nagyon-nagyon jó!

Éppen tegnap és ma is szerettük volna megnézni a 8. részét, ahol már tartunk, de valamiért nem mûködik a sorozat-barat.club! Helyette 522 hibajelzést kapunk.
Nagyon fárasztóan sokat próbáltam behozni, egy pillanatra elõjött, bejelentkeztem, aztán eltûnt, és jött helyette a hibajelzés.

KÉREM, HA VALAKI TUDJA MI TÖRTÉNT, ÉS MIKOR LESZ ÚJRA NÉZHETÕ, ÍRJA MEG ITT A FÓRUMON! Az unokáméknál sem jön be, úgyhogy nem a gépünk rossz, hanem egyéb baj lehet.
Elõre is köszönöm az infót!
juan-ZSU 2017 dec. 07. - 19:17:09
(103/601)
Nagyon tetszik az írásod. Más sorozatokról is elolvasnám a véleményedet az biztos.
malvinkicska 2017 dec. 07. - 18:04:56
(102/601)
Az az igazság annyira gyér a felhozatal, szinte egy értelmes mûsor nincs sehol csak a sok reklám, nekem a fiam , már rendezett annyi csatornát, hátha tudok választani de sajnos , sehol semmi. A dunán adják hetente egyszer a VElvet Divatház, az valóban nagyon jó szórakoztató a zene, a színészek, de mire a végére érünk az elsõ évad feledésbe merül. Aztán a Büvölet 2-ik évadát adja újra, mint a 3-ikat, mert az már unalmas annyit adták, az jó lenne de nem, a mûsor szerkesztéshez nem értek de ezek elég gyatrák amiket mostanában csinálnak a nézõvel. A török sorozatokat most már ki kell fogni melyiket érdemes olvasni, mert azok is sok egy valamirõl szólnak, csak más színészek, de azért ez a sok marhaság nincs benne. A véleményem az amelyik ott is ezelõtt íródott sokkal tartalmasabb jobb, mint a mostaniak.
Aski ve Ceza Büntetés és Szerelem, nagyon érdekes ott klánokban élnek az emberek ésa fõszereplõ azon a rossz szokásokon akar változtatni, amilyenek a törvények.
Nem ismételem magam de vannak amelyek bejönnek van ami nem. Azt gondolom veszek két rejtvény újsággal többet de nem bosszantom magam. A sors útjait is abba hagytam, abba is írtak tücsköt bogarat. A Paulát már végig nézem.