Téma: Megasztár 4.

2/10
Kattrin 2008 szept. 20. - 22:18:44 2/10
(610/7530)
Szerintem nyugodtan adhattak volna 1 napot a felkészülésre. Éjfélre értek a szállodába, és éjjel kellett szöveget tanulniuk másnapra. Aki ismertebb dalt kapott, könnyebb helyzetben lehetett, hiszen annak már nagyjából tudja a szövegét, de az új, teljesen ismeretlen daloknál szöveget, dallamot teljesen az elejérõl tanulni kell. Szerintem nem lett volna semmi baja a mûsornak meg senkinek, ha kapnak 24 órát a felkészülésre. Hiába tanulom meg este tökéletesen a dalt, a friss tudás gyakran elszáll másnapra. Abban viszont egyetértek az elõttem szólókkal, hogy valamit imrovizálniuk kellett volna, és azzal is, amit Eszenyi kisasszony mondott, hogy írják fel a kezükre.

Szerintem a 3 csajból a legtehetségesebb az volt, aki elsõnek énekelt, a másodiknak, akit tovább jutattak, neki is jó volt a hangja, csak hozzá jött még az aranyos pofi.
perry 2008 szept. 20. - 22:11:24
(609/7530)
Sajnos esetleg nem sajnos az élet úgy mûködik, hogy ha szeretnénk egy "megmérettetésen" megfelelni, akkor ott a maximumot kell teljesíteni.
Azon el lehet vitatkozni, hogy a zsûri ízlésének van-e hiányossága, viszont egy állásinterjún sem kapja meg az az állást aki hebeg-habog vagy hamis hangokat hallat.
Ez egy játék, már pedig itt lesznek vesztesek és nyertesek is.
Mi pedig kedvünk szerint szerethetjük õket vagy utálhatjuk majd a zsûrit. :)
3/10
Semprini 2008 szept. 20. - 22:09:17 3/10
(608/7530)
Hát egy ilyen banálisan egyszerû magyar szövegû közismert dalt így elbakizni ez tényleg nem jó elõjel. Ettõl persze még lehetnek tehetségesek, csak legfeljebb a versenyt nem bírnák, mivel ott mindig újabb számokat kell majd megtanulni. De ez esetben igazat kell adnom a zsûrinek, más esetekben viszont nekem sem tetszett a döntésük.
anla 2008 szept. 20. - 22:05:52
(607/7530)
lehet h hamis volt néha, de ezt még lehetett volna fejleszteni, és akkor már sokkal jobb lett volna.sztem tehetséges volt
1/10
offtopic
efes 2008 szept. 20. - 22:03:29 1/10
(606/7530)
A hang hamissága nem érzelmi kérdés, színtiszta, egzakt matematika.
1/10
offtopic
efes 2008 szept. 20. - 22:02:24 1/10
(605/7530)
a hang is sokszor hamis volt.
dodo1994 2008 szept. 20. - 22:01:03
(604/7530)
szerintem is végülis...vagyis nekem se olyan szimpi.
anla 2008 szept. 20. - 22:00:56
(603/7530)
hát tényleg naon gyalázatos volt a zsûri,sztem akiket nem engedtek tovább, azok közül sok jó volt, pl a két szõke csaj, naon jó hangjuk van, csak kár h elfelejtették a szöveget, de hát elõfordul, és sztem nem ez alapján kellett volna megítélni õket h tovább mehetnek e vagy sem, hanem a hang számít sztem. Szóval naon kemény volt a zsûri...... az elsõ 3 megasztár sokkal jobb volt....
1/10
offtopic
efes 2008 szept. 20. - 21:57:54 1/10
(602/7530)
A zsüri kemény volt és igaza volt.
manoka73 2008 szept. 20. - 21:56:15
(601/7530)
Sziasztok!

A segítségeteket kérném. Ki az elõadója, és mi a címe annak a dalnak, amit a mai mûsorban a 3 srác énekelt? Köszi!

Egyébként valóban gyalázatos volt ma a zsûri. :-(
1/10
offtopic
efes 2008 szept. 20. - 21:54:23 1/10
(600/7530)
Alázat nagyon fontos. Ha nincs, akkor alapvetõ hiányossága van. Azonkívül itt én még egyetlen tökéletes hangot nem hallottam.

Nem szabad hitegetni az embereket. Én sokat forgok mûvészek, színpadi szereplõk, énekesek, táncosok között, és hidd el, alázat és szorgalom nélkül egy percig sem bírnák a melót. Tehetsége, ismétlem, mindenkinek van, aki errefelé kacsintgat. Az az alap. Ez a pálya, csak keveseknek, a nagyon nagy tehetségeknek, akik ezért mindent, de tényleg mindent meg tudnak tenni, csak az efféléknek kínál csillogást, és ezért sem szabad hitegetni közepes tehetségû és ennél kevesebb szorgalmú emberkéket, hogy lesz belõlük valaki, mert nem lesz.
2/10
Kattrin 2008 szept. 20. - 21:47:55 2/10
(599/7530)
Ahogy kinéz és hozzá ahogyan viselkedik, mintha õ lenne a tapasztalás fogalmának megtestesülése, és egyáltalán... pfff... (ez nem egy objektív vélemény volt amúgy... :) )
idõjós1010 2008 szept. 20. - 21:47:38
(598/7530)
Jó, rendben van elfogadom, más a véleményed.
Én csak azt szeretném ha mindenki, te is, úgy alkotnátok véleményt, hogy átlátjátok a dolgot logikusan is. Olyasmit kért ezúttal a zsûri, amit a verseny folyamán soha máskor. Van aki nem képes egyetlen este alatt másnapra készülni, de ez a késõbbiekben nem lesz hátrány, hisz nem is lesz rá többet szükségük. Márpedig akkor a szöveg tanulás is a helyén lesz, és a hangjuk is marad olyan tökéletes mint most.
idõjós1010 2008 szept. 20. - 21:42:13
(597/7530)
Az alázatot sztem ne keverjük ide. Nagyon sok esetben, mint ahogyan itt sem játszott ez a tényezõ szerepet. Izgultak is valszínû, idejük is kevés volt, fáradtak is voltak mindjáan feltehetõen, és életükben nem kellett még dallal készülniük másnapra. Van akiknek ezek a tényezõk határozottan nem kedveznek, viszont normál versenykörülmények közt sanszos hogy az adott idõ elég lett volna egy normális felkészülésre.
1/10
offtopic
efes 2008 szept. 20. - 21:38:01 1/10
(596/7530)
De buktassunk, keményen. Pont ez az, nem szabad hitegetni.
1/10
offtopic
efes 2008 szept. 20. - 21:36:45 1/10
(595/7530)
Ember, tehetségbõl Dunát lehet rekeszteni. A tehetség nem elég, baromi sok szorgalom kell, és alázat.
idõjós1010 2008 szept. 20. - 21:36:15
(594/7530)
Ha valaki végképp képtelen arra hogy betanuljon egy dalszöveget, még akkor is ha arra napjai vannak, akkor igen, valóban megérdemli a sorsát. Viszont ha csak idõ kéne neki, akkor ne buktassunk már el senkit.
1/10
offtopic
efes 2008 szept. 20. - 21:35:41 1/10
(593/7530)
Ez nem az a sport, hogy én krvanagy sztár vagyok, ide nekem az oroszlánt is. Keménymeló, egy perc alatt bebiflázni akár 10 dalt, de (és ez a fontos) ha tévesztek, nem esek ki sem ritmusból, sem hangnembõl. Szkettelek, lalalázok, akármi. De nem bénázok. Ziccer, kihagyta, lecserélték. Mit kell ezen felháborodni, majd, ha olyan nagy tehetség, tanul még, fõleg alázatot, és újra próbálja.
idõjós1010 2008 szept. 20. - 21:33:31
(592/7530)
Végül is, teljesen mindegy.
Ti másképp látjátok, szerintetek egy, egyetlen este alatt betanult dalszöveg másnap reggeli rontása már elegendõ indok arra hogy egy egyébként tehetséges embert elbuktassanak talán élete egyetlen lehetõsége elõtt egyenesen a célvonalban, én meg másképp látom.
Ennyi a lényeg. Egymást úgysem tudjuk saját magunk igazáról meggyõzni.
stalone 2008 szept. 20. - 21:33:17
(591/7530)
Nekem egyenlõre csalódás ez a mûsor.Úgy látom ,hogy kicsit gyorsítottak a tempón .Lezavarják a válogatást,és már el is kezdõdhetnek a döntõk.Nem tudom ,hogy hova ez a nagy sietség.Az elõzõekben azért nem így ment.A legjobb 50 versenyzõvel csináltak öt elõdöntõt ,úgy hogy mindenki kapott zenei kíséretet és volt két perce.Kettesével jutottak tovább,karácsonykor pedig versenyeztek a vigaszágasok. Szerintem a régi rendszer sokkal szórakoztatóbb volt,jobb lehetõsége volt mindenkinek ,hogy bizonyítson.A mostaninál olyan mintha nemis a közönségnek készülne a mûsor,nem tudom.De ne legyen igazam,azért még várom a többi adásokat is.