Téma: Mintaapák

3/10
janderka 2020 dec. 03. - 18:54:06 3/10 Előzmény napraforgó
(2202/4882)
Annyira feleslegesen szülték meg őket, hogy valszeg ez lesz a kifutása a megjelenésüknek. De ettől ez még tiszta gáz. Már az is az agyamra ment, ahogy a régi szereplők istenítették és marasztalták ezt a sosemvolt Senki Ádámot. Mert bár ma elvileg összepakol a srác, hogy elhúzzon, de gondolom "véletlenül" lekési majd a gépét (bezzeg, ha Misi vitte volna :)) és itt ragad a nyakunkon.
guess.who 2020 dec. 03. - 18:35:59 Előzmény napraforgó
(2201/4882)
Lejjebb írtam, hogy nagyon gyanús, hogy a hirtelen kiderült végrendelet arról fog szólni, hogy Ádámot "kötelezi" arra, hogy béküljenek ki az özveggyel és együtt vigyázzanak a gyerekekre. Akár azért is lehet így, mert tényleg a sajátjai - erre utal az erősen túljátszott utálkozás Erdélyi Timi és Ádám között (ami származhat valami korábbi liezonból, ami csúnyán végződött), és így máris "apa" lesz/lehet.

Más értelmét nem látom annak, hogy most NÉGY teljesen új szereplőt behoztak, amiből kettő természetesen kisgyerek.
És Ádámot kifejezetten link, megbízhatatlan világcsavargónak állították be, szintén erősen eltúlozva - szerintem ez is azt mutatja, hogy valami olyan kifutása lesz a szálnak, hogy Timi mellett szépen lehiggad és szerető apa és szerető szerető lesz... Persze előtte azért még lesz sok-sok műkonfliktus kettejük között.
4/10
napraforgó 2020 dec. 03. - 18:10:01 4/10 Előzmény guess.who
(2200/4882)
De hát ez az Ádám nem is apa. (Hacsak ki nem deritik róla, hogy ő volt az elhunyt Imre gyerekeinek a természetes apja. Mondjuk szivességet tett Áginak, aki tudta, hogy a férjének nem lehet gyereke.)9
offtopic
guess.who 2020 dec. 03. - 18:04:34 Előzmény zazee
(2199/4882)
Ugyanolyan eszetlen időhúzás, mint amit a letört fogával műveltek, vagy a "ki a gyerek apja"-huzakodás, vagy nagyjából a részek immár 90 százaléka. :(

Eltekintve Erdélyi Timitől: az utóbbi két részt gyakorlatilag kitöltő új szál szörnyű baromság, egyáltalán nem illik egy ilyen komédiasorozatba, ráadásul teljesen előzmények nélküli az egész, látszik, hogy csak úgy hozzácsapták, különösebb magyarázat nélkül. Ha tényleg egy új "mintaapát" és bé családját akarnak behozni, az elég nagy kár.
1/10
zazee 2020 dec. 03. - 15:03:58 1/10 Előzmény toths1957
(2198/4882)
Semminek nem néznek pontosan utána, tele van a sorozat gyermeteg, életszerűtlen történésekkel, mindent alárendelnek annak, hogy valamilyen gagyi hülyeséggel kitöltsék az epizódra szánt időt. Pl. nem értem miért kellett a morbid hülyeség Géza sírkőválasztásával, a cselekményt nem vitte előre, a szlovák változatban sem volt. Hol szórakoztató ez a műsor?!
toths1957 2020 dec. 03. - 10:25:21
(2197/4882)
El vannak ezek tévedve. A hamvakat nem közvetlenül az urnába teszik, hanem egy hermetikusan lezárt tartályba és azt helyezik az urnába. Pont az ilyen balesetek elkerülése végett.
3/10
offtopic
janderka 2020 dec. 03. - 08:35:07 3/10 Előzmény Magenta99
(2196/4882)
Szerintem semmi gond vele.
offtopic
guess.who 2020 dec. 03. - 08:34:15 Előzmény zazee
(2195/4882)
Egyébként nekem is ez jár a fejemben: nem akarom ugyan megbántani a színészt, de ez a TTamás annyira egy unalmas, élettelen figura azzal a vörhenyes hajával és mimika nélküli arcával, hogy ha beállítanának egy felöltöztetett próbababát a jeleneteibe, sokszor észre sem lehetne venni a cserét. :)
A Mártással való veszekedős jelenetük konkrétan idegesítő volt, az egyetlen feszültséget az jelentette, hogy Maki ott asszisztált mellettük, ők meg hagyták.
3/10
janderka 2020 dec. 03. - 08:30:52 3/10
(2194/4882)
Na jó, én is csak végszükségből próbáltam meg jótestűség frontján elsütni Szárazt. Mert egyébként nem vagyok semmilyen szinten sem a kedvelője.
offtopic
guess.who 2020 dec. 03. - 08:26:22 Előzmény Magenta99
(2193/4882)
Biztos, hogy ugyanazt néztük? Erdélyi Timinek legfeljebb X-lábai vannak, az meg amúgy is szexi. Bár ahogy cipő nélkül volt az otthoni jelenetekben, akkor nagyon látszott, hogy alacsony és rövidek a lábai - de szerintem semmi baj nincs vele: csinos, szép nő, a hangja is kellemes.
guess.who 2020 dec. 03. - 08:23:52 Előzmény zazee
(2192/4882)
Ráadásul már másodszor: Janaú és Misi is ugyanolyan hazudozó, aljas alak. Anuti ilyen figurákhoz való olthatatlan vonzódása még oké is lenne, legyen boldog Janaúval vagy Misivel. De miért akarja ráerőltetni az amúgy bőven felnőtt gyerekére az ő elbaltázott ízlését?
És Linda miért hallgat rá, miért engedi neki kétszázhuszonhatodszor is, hogy beleszóljon az életébe? Ez az, ami érthetetlen.
Magenta99 2020 dec. 03. - 07:34:27 Előzmény janderka
(2191/4882)
Pfffff....a tegnapi utolsó jelenetben feszülős gatyában mutatták hátulról, olyan görbék a lábai, hogy egy hordót át lehetne köztük gurítani.
4/10
napraforgó 2020 dec. 03. - 07:20:35 4/10
(2190/4882)
Tamás és Márta kapcsolatának amúgy sem volt nagy jövője. Egy ilyen erőszakos némber hamar papucsot csinált Tamásból, megszabta volna kivel találkozhat, kivel nem, kivel beszélhet, kivel nem, ráerőltette volna az akaratát minden helyzetben.
Vajon hogy tudtak ilyen idegesitő karaktert beleirni a sorozatba? Ennyi erővel egy kedves, helyes lánykát is találhattak volna Tamás mellé a sótlan vénlány Linda helyett.
4/10
napraforgó 2020 dec. 03. - 07:02:02 4/10
(2189/4882)
Lindának volt kitől tanulnia a hülyeséget. Az anyja éppoly rossz emberismerő, ő is mindig egy hazug trógerre akarja ráerőltetni a vénlány lányát. Mindegy, akárki, csak vigye.

De Tamás is egy eszement barom. egész eddig nyavalygott, hogy tudna megszabadulni Mártától, most mikor a nő megint megsértődött, és elköltözött, akkor rí utána. Inkább örülne, hogy nem kell Gréti nénit meglátogatni. Meg a rámenős apósjelölt savanyú lőréjét iszogatni.
4/10
offtopic
napraforgó 2020 dec. 03. - 06:55:25 4/10 Előzmény janderka
(2188/4882)
Száraz jótestű? Ronda nyápic, izma semmi és a feje is olyan fura, felül széles, alul meg túl keskeny az álla. Szerintem göthös, rossztartású, a válla mindig előreesik.
4/10
offtopic
napraforgó 2020 dec. 03. - 06:51:34 4/10 Előzmény guess.who
(2187/4882)
Igen, én is erre gondoltam. Egy újraforgatásnál nagyon sok pénzt el lehet herdálni , és a sokból jut is, marad is...
3/10
janderka 2020 dec. 02. - 22:32:51 3/10
(2186/4882)
Na az is, hogy épp pont őhozzá tudott csak fordulni. Nahát persze.
1/10
zazee 2020 dec. 02. - 22:10:25 1/10 Előzmény janderka
(2185/4882)
Száraz jelenleg is keményen futkorászik, de nagyon kis sótlan, soványka, semmi sárm.:))
1/10
zazee 2020 dec. 02. - 22:05:01 1/10 Előzmény guess.who
(2184/4882)
Mennyire életszerű, hogy egy anya arra akarja rábeszélni a lányát, hogy egy nótorius hazudozónak bocsásson meg és újra adjon neki egy esélyt?! Amúgy mindhárom karakter egy vicc!
3/10
janderka 2020 dec. 02. - 21:51:53 3/10 Előzmény guess.who
(2183/4882)
Hát nem elég az íróknak a 4 alapcsalád? Azokkal se tudnak mit kezdeni...