Téma: Oppenheimer

9/10
Ahoj poplacsek 2023 dec. 05. - 15:47:09 9/10 Előzmény capt.nemo
(253/313)
Az edukáció olyan szempontból fontos, hogy segít a filmnyelv dekódolásában. Konkrétan a filmművészeti területen szerzett jártasság segít. Ugyanúgy, mint például a festmények értelmezésében is alapvető, hogy legyen az embernek fingja az ott használt szimbólumrendszerről, vagy a művész és a mű hátteréről. Anélkül is lát valamit, de a lényeget illetően vakon marad. Függetlenül attól, hogy amúgy esetleg borzasztóan intelligens az illető. Nyilván ezt se csupa olyan néző látta, akik értenek a filmekhez. Amivel nincs is baj, a galériában is sokan bámulnak képeket hozzá nem értő módon. Ez egy alapvető emberi jog. Sőt, az is, hogy a vakon néző utána azt mondja, hogy azért nem látott semmit, mert nem is volt ott semmi. Ez mind OK. Így megy ez a művészet minden területén, amióta létezik az emberiség.
3/10
offtopic
capt.nemo 2023 dec. 05. - 11:53:50 3/10
(252/313)
a lényeg hogy ez nem érv a film mellett, hanem a másik burkolt lehülyézése: nem tudja értékeli a filmet, mert nem elég edukált vagy entellektüel. nos ebben a filmben az égvilágon nem volt semmi, amihez kiemelkedő iskola, intellektus vagy intelligencia kellene, még akkor sem, ha egyébként vannak filmek amikhez még ennyire sincs szükség, sőt akár agy nélkül is nézhetőek (bizonyos gyerekfilmek, akció-, szuperhős-, primitív vígjátékok stb...) de az ilyen egyéneket valszeg már a cím is távol tartja a filmtől. és önmagában nem is ezen múlik hogy mennyire jó egy film (hogy mekkora agy kell a befogadásához). egyébként diploma és diploma között meg ég és föld lehet a különbség, mert vannak képzések ahol már az első félévben kibuknak az agyatlanok, és van, amit meg minden hülye el képes végezni. arról nem is beszélve hogy bizonyos együttállásoknál a több diplomával és egyéb fogyatékosságokkal élőknél inkább egyfajta értelmi elvakulás figyelhető meg, ami erősen kihat a való világhoz való viszonyukhoz oly negatív módon, amihez képest a szimpla józanparasztság is racionálisabb és életképesebb. ja és a kultúrsznobságról meg nem is szólva, amikor is azért tetszik olyan nagyon a film egyeseknek, mert okosabbnak tűnnek tőle.. pfff...:DD
9/10
Ahoj poplacsek 2023 dec. 05. - 06:07:12 9/10 Előzmény capt.nemo
(251/313)
Úgy látom, az utóbbi x hozzászólásban keveredett az iskolázottság és az intelligencia fogalma. Ez két különböző dolog, a kétségbevonhatatlan korreláció ellenére. Azt nyilván nincs értelme mondani, hogy valaki annyira ért egy filmet, amennyire sokat ült a gépészmérnöki vagy orvosi kar valamely szakán. De az intelligencia szerepe nyilvánvaló, ahogy a művészeti kifejezőeszközök értelmezésében szerzett gyakorlat is. Ezeket eltagadni szembemenne minden józan megfontolással.
3/10
capt.nemo 2023 dec. 04. - 21:16:57 3/10
(250/313)
ez mindig már a legalja amikor egy film értékelésekor előkerül az iskolázottság "ütőkártya".. pfff :DD nyilván csakis erre lehet visszavezetni, ha valaki képtelen értékelni eme opus nagyszerűségét.. na persze..
FilmExpert 2023 dec. 04. - 15:12:57
(249/313)
Annyit tennék hozzá ehhez a vitához, hogy nem is annyira az értelmi képesség itt a döntő, hanem hogy egy társadalom mennyire ért vagy nem ért a művészethez. Jól tudjuk mindannyian, hogy ezen a területen is vannak itthon gondok. Tény, hogy a tanulatlan emberek iskolázatlanságukból fakadóan művet sem igazán tudnak értelmezni általában, de én például ismerek olyan tanult embert (ráadásul magyar tanárt), akinek szintén nem mindig sikerül egy-egy művet befogadnia.
5/10
artad 2023 dec. 04. - 09:48:55 5/10 Előzmény Rotovics Kázmér
(248/313)
Az, hogy a népesség 99%-a idióta buta segg, annak semmi köze az iskolázottsághoz.
7/10
Rotovics Kázmér 2023 dec. 04. - 08:36:56 7/10 Előzmény artad
(247/313)
szerintem steve arra próbált utalni, csak nem értetted meg, hogy ARÁNYAIBAN sokkal több a redukált számú agysejttel rendelkező az alacsony iskolázottságúak között. Ami vitathatatlan tény, szóval miről is megy még a huppogás? :)
Ontopic: a film túl hosszú a nyújtott sztorihoz, valós tartalomhoz és a kidolgozáshoz képest.
2/10
pihes 2023 dec. 03. - 15:40:30 2/10
(246/313)
Közel nem volt izgalom, csőbe húzás, amihez köze volt az unalom, ezt még én is végig szenvedtem KETTŐ/TÍZ
5/10
artad 2023 dec. 02. - 22:33:59 5/10 Előzmény Steve777
(245/313)
Valóban...csak a diplomások értelmiségiek, nincs közöttük ősparaszt...igen, így van. Ja nem.
9/10
James 12 trees 2023 nov. 29. - 05:08:08 9/10
(244/313)
Nehéz film, komoly gondolatok, igazi Nolan Mestermű! Kiváló operatőri munka. Színészek lehengerlőek. A hanggal és a zene arányával valahogy nem voltam teljesen kibékülve.
NAgyon nagyon hosszú, kérem három óra sok egy filmre. Picit kusza sok szálon fut, de akit érdekelnek a részletek nyilván többszőr nézi. Külön pikantéria a magyar vonal. (Teller Ede, Szilárd Leo) Ajánlott darab.
10/10
Persona89 2023 nov. 28. - 22:50:52 10/10
(243/313)
A játékidő végig lekötött. Nem nézegettem az órát,hogy mennyi van vissza. Odaszögezett. Zseniális látvány,hanghatások, feszültségkeltés. A sztori tökéletes, a színészek hozzák,amit elvárunk. Köszönöm:)
TÖRLÉS VÁLASZ
10/10
Dadan1975 2023 nov. 27. - 22:01:59 10/10
(242/313)
48 évet kellett várnom életem legjobb filmjére!🙂 Nolan az isten! Kár hogy nem lehet 20 pontot adni!!🙂
10/10
Serengeti 2023 nov. 27. - 20:03:32 10/10
(241/313)
Mestermű. 10/10.
7/10
doricki23 2023 nov. 27. - 18:07:25 7/10
(240/313)
Szeretem az ilyen jellegű filmeket, főleg az igaz történeteket, és főleg ami emberekről szól, de ez most nekem nagyon hosszú volt. 2 óra elég lett volna. Egyébként jó film, de nekem eléggé egyszernézős.

ui. ki nem állhatom a Transformers és a Halálos iramban jellegű szarokat.
10/10
sutomonika 2023 nov. 26. - 07:32:53 10/10 Előzmény kaloz44
(239/313)
Teljesen egyetértek ! Ez egy nagyon nehéz témát dolgoz fel ,sokan nem is fogják megérteni ,vannak dolgok amihez érteni kell az emberi elme működését. Akkor megértjük hogy ki, miért, és mit tett .
10/10
kaloz44 2023 nov. 25. - 21:41:24 10/10
(238/313)
Ez a film nagyon jó volt a történet a színészi teljesítmények picit sem csalódtam és ezt a történetet nem lehetett volna elmesélni másfél órában.
5/10
Atis88 2023 nov. 25. - 20:32:51 5/10
(237/313)
Nem mondom, hogy a mondanivalója nem gondolkodtatja el az embert és ilyen szempontból jó film, ezért is kap 5 pontot, meg a jó színészek miatt. Csak az a baj, hogy a mérleg túlsó serpenyőjében meg ott van, hogy ebben a sztoriban egyáltalán nincs ennyi szufla, hogy 3 órát ki lehessen vele tölteni. Ez gyakorlatilag egy elnyújtott tárgyalás, vagy ha úgy tetszik, koncepciós eljárás. Dögunalmas és ezek a fekete fehér váltások is totál feleslegesek. Nem mondhatnám, hogy előnyére vált a cgi mellőzése sem, mert a robbanás nem volt realisztikusabb így sem, mivel nyilván nem igazi atomot robbantottak, csak egy utánzatot, ami hajaz rá. Akkor meg mindegy lett volna már ennyi erővel, ha cgi-al megcsinálják realisztikusra, vagy korhű felvételeket mutatnak be felújítva. Számtalan dokufilm készült a témában ez pedig szerintem semmit nem adott hozzá az eddigi infókhoz, főleg, hogy nem is a tudományos részén van a hangsúly. Felesleges volt ezt ilyen értelemben leforgatni, nem is értem miért van ekkora hype körülötte, a másik baromság mellett, ami a barbie...
2/10
tvhangya2023 2023 nov. 24. - 00:33:45 2/10
(236/313)
Üvöltő zene, ordító effekt, pöszmögő párbeszédek... Gratulálok! Remélem, a hangmérnöknek kinő a füle úgy 10 év múlva! 2/10 - a hang miatt
3/10
offtopic
capt.nemo 2023 nov. 23. - 23:42:13 3/10 Előzmény Ahoj poplacsek
(235/313)
nagy általánosságban épp úgy korrelál, mint a péniszméret a férfiassággal.
9/10
offtopic
Ahoj poplacsek 2023 nov. 23. - 22:22:48 9/10 Előzmény inzaghi
(234/313)
Igen, ez inkább intelligencia kérdése, te valószínűleg intelligens vagy, és vannak a szorgalmas unintelligensek, akik kizzadtak magukból különféle bizonyítványokat, de közben surmók maradtak. te és ők vagytok a kivételek, de nagy általánosságban az intelligencia és az iskolázottság korrelál valamennyire.