Kedves aculeus!
Én sem vagyok már mai gyerek, 1970-ben 11 éves voltam, ma 55 felett járok.
Nagyjából egyetértek az írásoddal, tetszik a hangulata, és a továbbgondolásra késztetõ mondatai.
Ugyanakkor, - miután általában egy jelenségnek, filmnek, könyvnek én a gyakorlati oldalát is nézni szoktam, - a fennkölt gondolatokon, érzékletes korrajzon, életérzésen túl egy film esztétikai mivoltát sem hagyhatom figyelmen kívül.
És ebbõl - de csak ebbõl - a szempontból, mégis csak azt kell mondanom,, hogy ez a film - a tagadhatatlan jószándéka ellenére is, - nagyon rossz minõségûre sikeredett.
De ezt már alább kifejtettem.

A szövegekrõl...
Abban igazad van, hogy a magyar nyelv speciális tulajdonságokkal bír, máshová helyezi a hangsúlyt, mint a külföldi nyelvek, de hát, ha valaki szövegírásba fog, számoljon azzal, hogy a feladata nem lesz könnyû!
Tudod, a régi, "nagy" szövegíró generációt nem is említem, - Zsüti, Szenes Iván, S.Nagy István, - az egész életmûvükben - ami pedig több ezer slágert, zenés játékot, külföldi musical magyarra fordítását tartalmazza - nem találsz egyetlen hibás mondatot, rossz sort, suta megoldást.
De említhetem a maibbak közül Bródy Jánost, Adamis Annát, Sztevanovity Dusánt, - tökéletes, nyelvtanilag és mondanivalóban is hibátlan szövegeket írtak egész életükben.
A feladat tehát nehéz, de nem lehetetlen.

"A Magyar Rádió még a Beatles-nótákat is a Stúdió 11 átiratában adta le. Maradt a Szabad Európa."
Már meg ne haragudj, de ez így egyszerûen csacsiság.
A Stúdió 11 a Rádió zenekara volt, nagyon képzett, kitûnõ kottaolvasó zenészekkel, akik általában külföldi, örökzöld melódiákat és dzsesszes hangzású, nagyzenekari számokat játszottak, a Szabad Európa pedig a rossz minõsége miatt nem nagyon volt élvezhetõ, Cseke László zenés kívánságmûsora volt az egyetlen kivétel, de ott is inkább a jeligés üzenetek felolvasása jelentett valamiféle borzongató izgalmat az itthoni fiatal hallatóknak.
A Radio Luxemburg valóban a legújabb slágereket játszotta, emiatt azt érdemes volt hallgatni, de az akkori kormány nagyon hamar rájött, hogy a fiatalokat meg kell fogni, hogy a magyar rádiót hallgassák, ezért nagyon hamar elindították Komjáthy György mûsorát, "Csak fiataloknak!" címmel, ahol nagyon jó minõségben lehetett hallgatni, akár még kazettás magnóra fel is venni a számokat.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez volt a Kánaán, lemezeket például valóban nem lehetett venni, kéz alatt, csomagból, külföldrõl hazatérõ emberektõl, hirdetés útján, ismeretségek által lehetett ezeket megszerezni.
Apám, aki zenész volt, és rengeteget dolgozott az akkori NSZK-ban, szép jövedelemre tett szert, mert amikor hazajött, mindig hozott egy csomó lemezt, amikbõl néhányat megtartottunk magunknak, - ritka, színvonalas, megszerezhetetlen dzsesszlemezeket, - a többit eladta.

Összességében a film kordokumentumnak valóban értékes és érdekes, de a részletekbe nem szabad belemenni, mert nagyon illúzióromboló végeredményt kapunk.

olahmiki

Egyáltalán nem volt borzasztó a film, bár aki annak találja, a saját szemszögébõl biztosan igaza van. Mint ahogy annak is, aki zseniálisnak látja. Ennek az ellentmondásnak az oka az, hogy a kor maga is ellentmondásos volt, utólag visszagondolva az ellentmondások csak fokozódnak. A film készítésekor 23 éves voltam, még befelé az életbe, most 67 évesen erõsen kifelé.

Az akkori fiatalok nem voltak igazán boldogok, mert mindennek csak a másolatát kapták. A nagy nyugati zenekarok nem jöhettek hozzánk, mi sem mehettünk ki a koncertjeikre, de a lemezeiket sem tudtuk megfizetni. Egy új Rolling Stones-album ára egy kezdõ gyári munkás egy heti fizetése volt. A mi zenekaraink mindegyike másolta a nyugatiakat, némelyik vitt bele egyéni ízt (Illés, Kex), de többnyire utánérzések voltak.

Az életünk minden részlete utánérzés volt. A koncertek, még az Ifiparkban is, csak szerény másolatai voltak a hatalmas stadionokban rendezett buliknak. A Magyar Rádió még a Beatles-nótákat is a Stúdió 11 átiratában adta le. Maradt a Szabad Európa. Minõségi hangzású zenéhez Pesten a Rákóczi úton egy maszek henglemezesnél (Czeglédi) lehetett jutni, 70 forintért kölcsönzött egy nagylemezt 24 órára.

Mégis boldogok voltunk, mai szemmel visszanézve különösen. Mert végül is fiatalok voltunk, buliztunk, csajoztunk, ittunk. Néha annyit, hogy bárgyú, üveges tekintetünk lett tõle, és akkor iszonyúan boldogtalanok tudtunk lenni. Lehet, hogy ez nem is a korszak, hanem az életkor sajátossága volt? Vajon egy mai fiatal mennyire boldog? Amit egy mai fiatal kap, mennyire eredeti, mennyire érték, mennyire idõtálló?

A prozódiáról... Ha zenész vagy, tudnod kell, hogy a magyar nyelv saját hangsúlyozása és ritmikája gyökeresen eltér attól, amit a rock megkíván. A "majomzenekarok" ezért angol szöveggel énekelték az átvett számokat (sokszor halandzsázva). Akik saját számokat írtak és utánozták az angolszász zenekarok stílusát, valóban hátborzongató prozódiával adták elõ a magyar szövegeket, de ez a nyelv sajátossága. Ezért történt, hogy a mi jobb zenekaraink egy sajátos, magyaros rockzenét hoztak létre.

A filmnek kétségtelenül vannak hibái, de valóban egy olyan kordokumentum, amellyel egy "túlélõnek" szembesülni katartikus élmény. Egy mai fiatal ezt a katarzist biztosan nem érzi, de ha jó empátiával bír, megcsapja a kor szele, hangulata. És akkor megérezheti, hogy a viszonylagos szegénység és a nem is olyan viszonylagos elnyomás ellenére mi mégis mennyire szabadabbak és boldogabbak voltunk, mint a mai fiatalok többsége.

Mondom ezt úgy, hogy nem voltam párttag, nem voltam híve a szocializmusnak, sõt utáltam azt a rendszert. És nem csak azért mondom, mert akkor voltam fiatal. Nem szeretnék ma fiatal lenni. Sokkal üresebbnek és szegényebbnek érezném az életemet még akkor is, ha jólétben élnék. Csupa ellentmondás? Az...

Balázsovits Lajos mint rút tehén... Érdekes meglátás.

Jó kis film,kordokumentum is.

Hüledezve olvasom a hozsannázó hozzászólásokat!
Ez a film az egyik legborzasztóbb magyar film, amit eddig láttam.

(Kedves Vinogradov barátom, a te hozzászólásaid, és azoknak hihetetlenül hozzáértõ, gyakorlatilag filmesztétikai tanulmányokat megütõ színvonala elõtt mindig meghajtom a fejem, de azt hiszem, most alapos túlzásokba estél.)
" A film, amely korának egyik legjobb, legszebben kivitelezett filmje" - ezt ezzel a filmmel kapcsolatban írtad???
Demagóg leszek, de akkor mit szólsz mondjuk a Szindbádhoz?...

Ez a film - ezt mint nézõ mondom - szinte élvezhetetlen.
Ami a kópia minõségét illeti, ha a rendezõnõ célja - esetleg - valamiféle "életszagú", félamatõr operatõri munka beépítése volt a filmbe, - pedig az operatõr a zseniális Kende János! - hogy minél realisztikusabb, dokumentarista stílusú legyen, akkor túl jó munkát végzett.
Annyira dokumentarista volt a film, hogy a félhomályos szerelõmûhelyek, a romos ház, az esõben a lepusztult gyárnegyed, a sötét lépcsõházak, az utcák már önmagukban is elvették az ember kedvét az élettõl, de mindez megfejelve rossz nyersanyagra, többségében rosszul megvilágított színhelyeken, sokszor kézikamerával forgatva...
Nálam ez kiverte a biztosítékot, pedig zenészként minden ilyen filmet úgy várok, mint a Messiást, egyfajta kordokumentumnak tekintem õket, lenyomatnak az akkori korszak zenekarairól, útkeresõ fiataljairól, ifjúsági mozgalmairól, mûvészeti irányzatairól, egyáltalán, légkörérõl.
Az egyetlen értékelhetõ mozzanat - amit többen is észrevettek, - az a fõszereplõ kislány Balázsovits Lajossal való szeretkezése utáni félaktja, amit hihetetlenül esztétikusan fényképezett Kende, ezért mindent megbocsájtottam neki, de a film többi része szörnyû volt.
A fiatal költõzseninek, Bari Károlynak a buszban elmondott verse minden szempontból kiemelkedett az egész filmbõl!

Aztán ez a kérdés is felmerült bennem...
Mészáros Márta rendezõnõ nem talált erre a két mondatos szerepre egy fiatal magyar színésznõt, külföldrõl kellett egy - kétségtelenül nagyon bájos - kislányt ide hívni???...

A zenérõl...
Kedvenc témám, már elõre dörzsöltem a tenyeremet, hogy milyen nagyhírû legendás együtteseket fogok látni és hallani.
Jézusom!
Sajnos, itt tökéletesen bebizonyosodott, hogy a legendák keltése, a régi zenekarok felmagasztalása, a kultúrtörténetben való elévülhetetlen érdemük, és hasonló jelzõk, vélemények mennyire túlzók, nevetségesek, tartalom nélküliek lehetnek adott esetben.
A füstös dzsesszklubban játszó Syrius együttes valóban színvonalas hangszeres zenét képviselt, rendkívül jó erõkbõl, kitûnõ zenészekbõl állt a zenekar, a hihetetlenül virtuóz szaxofonos Ráduly Mihály ösztöndíjat is nyert a világ elsõ számú dzsessz iskolájába, a bostoni Berkeley School-ba, járt is egy darabig, aztán, ha jól tudom, pincér lett valahol, nem sikerült neki a kiugrás, pedig õ valóban világszínvonalon játszott.
Orszáczky "Jackie" Miklós - ahogy hallottam - itt már elkezdett olyan basszusmeneteket és frazírokat játszani, - évekkel megelõzve a korát, - amilyeneket csak jóval késõbb fejlesztett tökélyre minden idõk legzseniálisabb basszusgitárosa, Jaco Pastorius.
(A magyar zenészek és zenekarok tipikus tragédiája, sorsa elérte a Syriust is - akárcsak az LGT-t, - hogy a magyar bürokrácia, szakmai féltékenység, utazási nehézségek miatt nem tudták befutni azt a karriert, ami járt volna nekik, nem lettek világhírûek, pedig lehettek volna...

A Metró együttes zeneileg nagyjából rendben volt, - fõleg Fogarasi János Hammond orgonán való játéka volt figyelemre méltó, (az akkori külsejével õt szerintem rajtam kívül ma Magyarországon ember meg nem ismerte, én is csak azért, mert néhány alkalommal játszottam vele a Fészek klubban), - viszont az akkor még teljesen kommersz dolgokat (orrhangon) éneklõ Zorán és a handabandázva éneklõ Frenreisz szövegei borzalmasak voltak, tele prozódiai hibákkal, a Kex együttes által hamiskásan elnyávogott József Attila versrõl pedig nem is beszélek, olyan szörnyû volt.

A két Tolcsvay testvér rendkívül letisztult, két gitárra, énekre, szájharmonikára épülõ zenéje ma is megállja a helyét, amelyik zenekar pedig egyértelmûen - legalábbis számomra - a legjobb volt a filmben, az az Illés.
A számai mai is hallgathatóak, nagyon sok fennmaradt közülük, Bródy szövegei pedig már akkor is teljesen jók, idõtállóak, prozódiai hibáktól mentesek voltak.

Számomra a legnagyobb - és eléggé fájdalmas, mert sokkal többet vártam tõle - tanulsága ennek a filmnek az volt, hogy nem kell "hasraesni" évtizedekkel ezelõtti, ritkán elõbukkanó, az emlékezet torzítása miatt legendássá nemesített filmektõl, sokkal jobban járunk, ha nyitottan, és lehetõleg elfogultság nélkül, két lépést hátralépve nézzük ezeket a filmeket.
Vannak olyan remekmûvek, amelyek kiállják az idõk próbáját, és ma is ugyanakkora esztétikai és katartikus élményt nyújtanak, mint egykor.
A "szép leányok, ne sírjatok!" nem tartozik ezek közé...:)

Enyhén szólva nem a kedvenc filmem, de a zenei anyaga elsõosztályú, köztük több olyan számmal, amely akkoriban a rádióban nem hangozhatott el.

Dolphus Lundgrennus itt alább idõutazást emlegetett, nos Cisco kommentjébenben megjelenik:
"Borzalmas, rettenetes, nyomasztó hangulatú az egész, tele élettelen, üres tekintetû fiatalokkal.
Hihetetlen micsoda nihil" stb.
Ez a szöveg szinte szóról szóra megegyezik azokkal az egykori kritikákkal, amelyek kifogásolták, hogy a film nem elég optimista.

Hát ezzel bõven tudnék vitatkozni, de gondolom ez itt nem az erre szolgáló fórum. :)

Annyiszor hallottam már errõl a filmrõl, hát ma belenéztem.
Borzalmas, rettenetes, nyomasztó hangulatú az egész, tele élettelen, üres tekintetû fiatalokkal.
Hihetetlen micsoda nihil uralta évtizedeken át ezt a kommunizmusban sorvadó nemzedéket. Az egészet átitatja a mérhetetlen csóróság. Nem is csoda, hogy ez a szörnyû korszak még mindig érezteti hatását sokak fejében.

Nem semmi, hogy Balázsovits 10 évvel volt idõsebb az akkor 14 éves Jarka Schallerovánál...
A film elég komoly zûrzavar. Úgy tudom, nehezen készült el, többször leállították a forgatását. A zene mellett az "Ifjúsági Park" eredeti látványa és viszonylag hitelesen megörökített hangulata a legérdekesebb.

Egyébként, imádom ezt a filmet. Csak, amikor utánanéztem a szereplõknek, mi lett velük, akkor megdöbbentem, hogy 14 éves volt "Juli".

Piros Ildikó nagyon bájos, az esküvõn viselt ruhája pedig isteni!

Valaki meg tudja mondani, hogyan szerepelhetett anno egy 14 éves lány enyhén erotikus helyzetekben??? Jaroslava Schallerová (Juli) 1956-ban született, a forgatáskor, 1970-ben, 14 éves volt.

A biztonság kedvéért kiszámoltam néhányszor, hogy tényleg csak 14 volt? 1x-2x kijött a 24 is, de a jó válasz a 14.

Most nézem a filmet, éppen. Annak a kornak a hangulatára lettem volna kíváncsi. De abból semmit nem kaptam. Én épp 1970-tõl kezdõdõen napi közelségbõl ismertem a gyári munkást. És tanúsíthatom, nem volt ilyen lélkektelen sem õ, sem a szerelme. Úgyhogy országos hírû rendezõnk nem tudom, honnan vette a modellt, de nagyot alkotott. Ezért nem szeretem a magyar filmeket. Itt a "mûvészet", vagy nevezzük inkább mûvészieskedésnek, gyakran fontosabb a valósághûségnél, hitelességnél. A zenék érnek az egészbõl valamit, de az meg ugye nem az Õ érdeme. LOL

Sokadszor néztem meg ezt a filmet, emlékezve a régi Ifiparkra. :)
Jó látni, hogy a kényszer-nézett gyenge filmek és sorozatok bõdületes anyázó topic-jai mellett értelmes beszédû, elemzõ hozzászólások tarkította topic-ok is vannak.
Még, ha kicsit a régi Filmszínházzsuzsika MGP kritikáira emlékeztet is. :)

Sziasztok!

Nagyon szeretném megszerezni ennek a filmnek a zenéit! Van vmi tippetek hogyan ,hol juthatnék hozzá? Vagy ha esetleg vkinek megvan írna nekem erre az email címre: pudingpor@citromail.hu

Köszi

Az volt. Kex. Csak nem akartam beleugatni, + nem találtam linket.

Hát ezt már nem hiszem!:)
Az Oblomov topichoz akkor felteszem a Spiró idézetem! (Oleg Tabakovot viszont még ne temessük! Én legalábbis nem tudok róla!)

Fú, szvsz nagyon komoly és tiszteletreméltó a lelkesedésed!



"Beuszik a füledbe és még percek múlva is ott van. Dudolod.
Nos a Zene megfogott. Eggyütt énekeltem velük a Syrius dalát:"Húsz esztendõm hatalom, húsz ezstendõm eladom""

Jahvól!

De - bocs, ha rosszul emlékszem, nem a KEX együttes "Nincsen apám, sem anyám"-ja volt az?

Mert én úgy tudtam eddig, hogy a Syrius nem, csak a vezéralakja, Orszáczky Jackie (vagy harminc évvel késõbb) zenésítette meg (a KEX után, de legalább olyan színvonalon) ugyanezt a József Attila verset.



"(Bár nekem Siriusról a Harry Potter 3 és 4 jut eszembe :)"

LOL!!!



"A hideg borsodzott a hátamon -és ezuttal jó értelemben!"

Igazság szerint, én sem írhattam volna kb. mást - hasonlóképpen éltem meg ezt a filmet.



"Úgylátszik voltak jó magyar filmek is !"

Hát, ja, pedig szvsz 8 évvel korábban csinálták meg a "Miért rosszak a magyar filmek?" c. opuszt Gábor Miklós fõszereplésével és Csurka István zseniális (!) forgatókönyvével.



"a fényképezés (nõi test rulez :), a szomorkás hangulat nagyon jelképerejû-
a korszak tényleg ilyen lehetett!
ez tényleg kultusz. ez a Film."

Igen, én is bedöbbentem azon a jeleneten...
Ritkán látom magyar rendezõtõl, hogy ennyire bele tud menni finom apróságokba és a lehetõ legészrevétlenebb emberi rezdüléseket is úgy tudja ábrázolni, hogy valami hasonló reakciót csal ki belõlem is.
Meg aztán, nem tudom, mikor láttam olyan "ágyjelenetet" magyar filmben utoljára, ami nem emlékeztetett, valami nagyon gyenge + nem túl gusztusos b-kategóriás pornóra...
Hallatlanul emberközeli és személyiségközpontú film - még az Aranykorban is oly kevés ilyen készült - a többihez képest...



"Ezek után kérdem én: hogy alakult ki a mai mûmájer, amerikát pártoló kortárs szörnyûség?
Ezt tanitották a Filmmûvészetin?
Mikor romlott el a mai magyar film?"

Fú, ne kezdjünk el most errõl beszélgetni, mert itt aztán tényleg oldalakat lehet megtölteni, a nagy semmivel, vagy, még ha fontos problémák is kerülnek szóba, akkor is könyvtárakat tölthetnénk meg, mire eljutnánk a lényeghez, vagy a problémák okának a közelébe kerülnénk...

OFF:

Kapaszkodj meg:

azt a filmet is láttam!

Sõt, még DVD-n is megvan, ugyanis egy lengyel (!) oldalról az egyik ismerõsömnek sikerült leszednie magyar felirattal.

Az Oblomov egy napja, Mihalkov egyik legjobb filmje - szerintem.

Nem csak a rendezés és a rendezõ miatt, hanem Oleg Tabakov miatt is - kevéssé ismerem, bár állítólag korának egyik legnagyobb szovjet színésze volt. Ezen a filmen kívül mindössze A Tavasz 17 pillanatában láttam, ahol Schellenberget, a náci belsõ elhárítás ravasz osztályvezetõjét (Max Otto von Stirlitz, azaz Maxim Maximics Iszajev felettesét) alakította nem mindennapi beleéléssel, de amit itt mûvel az is fantasztikus, a filmtörténet legfényesebb lapjaira érett alakítás.
Eleve nem értem, hogy Goncsarov miért olyan elfeledett alakja nálunk az irodalmi köztudatnak - az oktatásról már nem is beszélve (Oroszorszában Turgenyevvel és Gogollal szokták egy lapon említeni, hiszen, bár õ maga is "Gogol Köpönyegébõl bújt ki", azért a felesleges embert, mint típust elsõként õ vitte tökélyre, még pedig éppen az Oblomovban!), de hogy Mihalkov filmje még relatíve mûvészfilmhez képest (már a saját korában is!) mostoha Mo-i fogadtatása milyen okokra vezethetõ vissza...

Nos, erre nem tudok logikus magyarázatot prezentálni...

Pedig eleve az, hogy egy ilyen zseniális könyvbõl egy a maga nemében épp olyan zseniális filmet sikerült összehozni - nos az több, mint amit Mihalkovtól az addigi teljesítményei alapján el lehetett várni.

Annak fényében meg végképp nem értem ezt a jelenséget, hogy Mihalkov ez után a film után viszont - több más munkája okán is (Etûdök gépzongorára, Csalóka napfény, de még a magyar kritika által döbbenetesen ellenségesen fogadott Szibériai borbély is) - az orosz filmtörténet legnagyobbjai közé emelkedett...

Elnézést a patetikus hangnemért, de Mihalkovról nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni...
És elnézést az OFF-ért is, bár úgy vélem, ennyi promóciót (még ha a jó bornak nem is kell cégér) igazán megérdemelt az "Oblomov néhány napja".

ON