Én rühellem ezt az egész sorozatot és amit képvisel.

Nekem tetszett. Szerintem jobb volt mint az elsõ rész.

New York, a csillogás és a felületesség városa két órában, tûrhetõen megvágva, néhol dallamos zenékkel és egy-egy értékelhetõ poénnal ékesítve. 1024;- Ft-ért díszes divatbemutató, szex, vihogás, visítás és más semmi.
Azok a hûségesen csaholó férfiak, akik hagyják, hogy minden nyálas csajfilmre beültessék õket a barátnõik (amiket ráadásul a szinglik vágykielégítéséül készítettek - szóval minek is ülnek be a párok, hogyha a vágyaik ,,ki vannak elégítve"?), ezen a filmen különösen hosszan és fájdalmasan tudnak szenvedni. Ez a mozi minden intelligensebb nõ agyában kárt tesz, nem is beszélve a férfiakról, akiket aztán abszolút nem foglalkoztat a hölgyek soppingolása, és az, mennyire sikkes ruha van a csajon - vagy a szépsége az érdekes, vagy ha az nincs, akkor végülis mindegy, mit tépnek le róla (kivételt képeznek természetesen a nagymamapulcsik).
Részemrõl a filmben megjelenõ négy karakterrel soha többet nem szeretnék ilyen közeli kapcsolatba kerülni, fõleg nem a széles vásznat bambulva. Mindegyikük közül még mindig a klimaxrettegõ és minden férfi ágyába bedõlõ Samantha a legõszintébb - õ legalább nem titkolja a felszínességét. A családanyát elég katasztrofálisan alakítani próbáló Charlotte valószínûleg valamiféle dicsõségvitrinbe bepakolható, havonta max egy porletörölgetést igénylõ kis trófeáknak gondolta a gyerekeket, amiket boldog büszkeséggel lehet mutogatni a barátnõknek és az ismerõsöknek önfényezés gyanánt. A pelenkacsere és a bõgés valahogy nem lett bekalkulálva. És ahelyett, hogy elgondolkodna azon, miért bõg a gyerek a fél film alatt (csaknem azért, mert a saját anyja semmit se foglalkozik vele?) , inkább ledönt pár koktélt és részegen hisztizik sanyarú sorsán egy pontosan hányezer dolláros??? ruhában...
A film legnagyobb átejtése maga Carrie (Sarah J. Parker). Mivel õ a ,,fõszereplõ", és igen tehetségesen alakít életének felületes kis királydrámájában, akár be is dõlhet neki az unalomtól eltunyult nézõ. Ám ha alaposan megfigyeljük, bizony a film végére egyet értünk a New Yorker véleményével, hogy fõhõsnõnk bizony jobb, ha nem beszél. Rendkívül velõs filozofálgatásai a házasságról épp annyira mûanyagok, mint a TV, amit a férje bámul naphosszat ahelyett, hogy vele foglalkozna - pedig hogy igyekszik kihisztizni a figyelmet magának! Szegény nõnek valóban gõze sincsen a házas élethez, jobban tette volna, ha marad a piálásnál, a vásárlásnál és az egyéjszakás kalandoknál. Ráadásul a nézõ csak a fejét csóválhatja, miközben felteszi a kérdést: Hogy lehet ez a csaj író, miközben egyetlen önálló gondolata sincsen? Carrie az egész film alatt mindig mások mondatait ismételgeti, hátha azok megvédik a hátát - a végén persze minden dugába dõl, node sebaj, egy kis sírás, aztán jöhet újra a smink, és minden kezdõdhet elölrõl. Egyetlen jó tulajdonsága, hogy olykor-olykor mégis mintha megcsillanna benne a nõiesség egy szeletkéjének gyenge árnyéka (vagy ez a képzeletem játéka csupán?), ám ettõl eltekintve a ,,Woman" szám éneklõi aligha vallhatják magukat nõnek, inkább egy csapatnyi plasztik uccalánynak, akik magassarkúban botladozva szórják a pénzt, és legintellektuálisabb tevékenységük a ruhavásárlás.
A két órás mozi legundorítóbb elemei egyébként a cenzúra megszûnésének köszönhetõen totálban felvett igen naturális és lélektelenségükbõl adódóan egyenesen pornográf szexjelenetek, amiknek láttán rókázni támad kedve annak, aki tudja, mit jelent a szeretkezés valójában.
Lényegében az egész film egy amerikai termék csupán, egy vágykielégítés, hogy a mai felszínes nõtársadalom legalább a képzeletében megkapja azt, amire olyan mohón vágyakozik (pénz pénz pénz... és szex). Ezek után érdemes azon behatóan elgondolkodni, hogy valóban ez-e az igényünk, és ha igen, akkor vajon miért vagyunk felháborodva a testi vágyuk kielégítése céljából bekopogtató férfiak hadán, holott mi magunk rakjuk ki a pultra, hogy mi is erre hajtunk?
Vagy, egy még érdekesebb kérdés: nem a nagy Amerika akarja tán éppen, hogy ennyi legyen a vágyunk? És vajon mi bedõlünk-e a trükknek?

Az idézet helyes, a szólás egy nagy hiba. :) Így nincs is semmi értelme :) De tényleg mindegy.
Én csak levezettem csöpp véleményemet (csöpplánynak mije lenne?!) és nem tépem a szám, ami nagy. :)

Hát elég vegyes érzelmekkel jöttem ki a filmrõl.Még a premier napján megnéztem,mert imádom a Szex és New Yorkot bármilyen formában.Pont ezért egy részrõl nagyon tetszett,de a igazság szerint sokkal többet vártam tõle és lehett volna kihozni belõle.Ebben a részben a lányok igazi énje egy kcsit háttérbe szorult és inkább a film eleje,olyan volt mintegy Abu-Dhabi utazási reklám.Még szerencse,hogy Samantha hozta a szokásos poénokat és önmagát.Mindezek mellett azért nagyon örülök,hogy ezt is láttam és biztos vagyok benne,hogy még egy párszor meg is fogom nézni.:)

nem lett volna bajom a filmel.de a vége?ha két óráig visznek egy törénetet, akkor legalább fejezzék be rendesen...az utolsó 20 percben gondosan, és figyelemre méltó gyorsasággal vágtak el minden szálat.
ezzel cseszték el, és sajnálom, hogy ezt mondom, mert hosszú évek óta szeretem a szex és new york-ot.
annyit legalább el lehet mondani, hogy nekem is eltartott vagy 3 óráig, míg rájöttem mi zavart a filmben.szóval ha megvan a társaságunk, és a kellõ tolerancia a divat iránt akkor igenis élvezhetõ.

Kedves Ákos!
A "kivétel erõsíti a szabályt" egy rémes, egyben téves mondat. Ez egy félrefordítás, ami sajnos így ragadt. De ebbe ne menjünk bele... Sajnos az ilyesmi már nem ritkaságszámba megy, de azt aláírom, hogy még nem ez az általános. De szó sem volt arról, hogy az lenne.

Sajnos már van egyik a másik nélkül... :D Erre külön szép szavakat alkottunk mint például a homoszexuális.. :D

Hûû,de okos vagy bammeg.Azt hiszed,én nem vettem észre,miután nyomtam egy entert?!
Neked sem lehet nagyobb örömed az életben,mint,hogy beleköss mások helyesírási hibájába.Szánalomgyár.
Remélem most minden szót helyesen írtam,nehogy erre is válaszolj!