Vinnie731 2015 szept. 28. - 18:42:23
(593/1173)
Nagyon gyengén indult ezt a 3. évad. Egyre gyengébb a mezõny, közömbös sztárokkal, akik annyira nem tudnak érdekesek lenni. A legjobb zsûritagot (Hajóst), valamilyen okból leváltották Havasra.
Akik könnyû feladatot kaptak, felpontozták, akik nehezet, azokat meg le. Csöppet sem igazságos. De már hozzászokhattunk, hogy itt nincs mérlegelés.
Ivy66 2015 szept. 28. - 13:30:04
(592/1173)
Kíváncsi voltam, mit hoz ez a széria. Az eddigiek többé-kevésbé szórakoztatóak voltak. Abban egyetértek az elõzõekkel, hogy elég gyengének tûnik a mostani mûsor. Reménykedem, hátha késõbb javul egy kicsit.
Amiben nem értek egyet, Wolf Kati "felmagasztalása". Tudjuk, hogy remek hangja van, de ami az átalakulást illeti, a legkönnyebb dolga neki volt a mezõnyben. Várom, hogy az értékelésnél ne csak azt díjazzák, hogy ki, mennyire jól énekli el az adott számot, hanem tekintetbe vegyék azt is, kinek, mennyire kellett kilépni a komforzónájából. Ehhez mérten kéne nézni a teljesítményt. Majd ha Wolf Katinak mondjuk James Brownt kell utánoznia, és jól sikerül, akkor megdícsérem én is.
Nekem kellemes meglepetés volt Rácz Gergõ, férfiként amit lehetett, kihozta a szerepbõl. Peter Srámek is tetszett, sokat várok még tõle a késõbbiekben. Tóth Gabi nem épp a kedvencem, de szerintem elég jó volt, valószínûleg a késõbbiekben is lehet rá számítani, hogy megoldja a feladatokat. Még Baby Gabi tetszett, Zalatnai megjelenése viszont rendhagyó volt, és szükségtelen.
A zsûrit nem minõsíteném, szerintem igazából csak Bereczky Zolinak van ott keresnivalója - mint valamennyire hozzáértõ - a többiek csak showelemek. De végül is ez egy show, úgy hogy rendben van. Igazából nem is lenne szükség pontozásra, de persze akkor nem lenne telefonos bevétel, és legyen egy pici izgalom.
2/10
nikato 2015 szept. 28. - 13:29:11 2/10
(591/1173)
Baby Gabi jó volt Ciniként, de alul jobban el van hízva, mint a Zalatnay! A lábait gondolom nem gyárilag vastagították meg! Cini meg miért kapcsolódott be az énekbe? Bebe is jó volt, a magas hangok valóban hiányoztak, de elég jól hozta Gene Simmons-t. A többiek nem tetszettek.
8/10
Semprini 2015 szept. 28. - 11:58:19 8/10
(590/1173)
Az elsõ széria nagyon jó volt, a második valamivel gyengébb lett - fõleg a nõk vonatkozásában, ez a harmadik viszont azt is alulmúlja, ráadásul most a férfiak a gyengébbek, sõt mi több: általánosan rosszak.
Janza Kata kezdte a mûsort, Bergendy-paródiája nem sikerült valami fényesen, mint kiderült, ez csak a kieséshez volt elég. Nekem nem fog hiányozni, de szerintem legalább ketten - Rácz Gergõ és Tóth Gabi - még nála is gyengébben teljesítettek. Gáspár Laci se volt jó, õ is nyugodtan kieshetett volna. A többiek hoztak egy szolid, közepes átlag-szintet, amivel viszont az elsõ két szériában gyengének számítottak volna - egyetlen kivétel volt: Wolf Kati, aki magasan kiemelkedett a mezõnybõl, igaz, nem is volt annyira nehéz dolga. Hihetetlenül tökéletesen elkapta Oroszlán Szonja hangját, ha nem tudtam volna, milyen mûsort nézek, tényleg azt hittem volna, hogy az eredetit látom és fõleg hallom (sõt ha csak az éneklést nézzük, még jobb is volt, mint az eredeti). Baby Gabi is ügyes volt Zalatnayként, de az eredeti elõadónak felesleges volt beszállnia a dalba, korábban ilyesmire senki sem vetemedett. A fiúk közül Peter Srámek volt talán a legelfogadhatóbb, kíváncsi leszek, a nehezebb feladatokat majd hogyan oldja meg. Aki viszont az egészbõl nekem nagyon kilóg, az Varga Gyõzõ, az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja ugyan, de NEM énekes, hanem csak showman (a két énekes Sipos Péter és Sipos Tamás, a többiek csak playbackre tátognak amikor megszemélyesítenek valamilyen énekest).

A zsûri: Havas "tanár úr" - talán életében elõször - meglepõen emberi arcát mutatta, sõt egész rokonszenves tudott lenni (az afterpartiban aztán már visszavedlett az öntelt, nagyképû mogorva Havassá, akit eddig ismertünk, teház a zsûribeli viselkedése alighanem csak egy szerep volt). Klaudia egy értelmes mondatot sem tud kinyögni, Majka csak tovább rontja a színvonalat, Hajóst pedig szerintem nagyon nagy kár volt lecserélni, inkább Majkát kellett volna. Bereczky oké, õ tényleg ért hozzá, még ha elfogult is néha egyik-másik versenyzõvel.
Kíváncsian várom a további adásokat, de õszintén szólva nem sok jóra számítok.
nordfan 2015 szept. 28. - 11:29:27
(589/1173)
Meglepõ,de tényleg Majka volt a legjózanabb a kritikákat illetõen.

Csobot Adél mit keres még itt?Mármint a mûsorban.
pneklara 2015 szept. 28. - 11:09:49
(588/1173)
Igazad van, Miki! Ez egy megalázóan gyenge mûsor volt! Nézõt megalázó. Tilla hallhatóan, láthatóan szenved már ebben a szerepben. Próbálná a semmit dicsérni, lelkesedik, küzd a magasztos szavakkal. Illúzió romboló.
Szerintem merénylet az énekesekkel szemben, hogy hörgésre, a megszokott hangterjedelmükbõl való kilépésre késztetik õket. Ez már csak a maszkosok megmérettetése.Éneklésrõl szó sincs.
Most hallható, hogy a nagy tehetségkutatók üdvöskéi nagyrészt felfújt lufik. Egy ilyen paródia azoknak talán jól áll, akik egyébként tökéletesen énekelnek, e mellett bohóckodnak egy sort. De akiknek az éneklés nem megy, azok produkciója csak szánalmas erõlködés.
A zsûri? Klaudia - mondanám, hogy a pajkos kobold, aki mindenbõl és mindenkibõl poént facsar, amin õ röhögi a legnagyobbakat. De a "pajkos kobold" kifejezés Klaudiára?
A TANÁR ÚR, akit azért ültettek ide, hogy okosakat, magasztosakat mondjon? Ez a szereplés árt az imázsának, amit maga próbál magáról elhinteni. Bereczki beállt a bulvár sorába,
nem is kell már megjátszania magát. Még Majka a leghitelesebb.
Kedvcsinálónak nem a legjobb mûsor volt.
malvinkicska 2015 szept. 28. - 09:54:17
(587/1173)
Az RTL se a Tv2 nem tud egy normális szórakoztató igényes mûsort készíteni, annyira semmik, hogy az már fáj, nem tudni miért ilyen gyengék, nem találom rá a magyarázatot. Azt hittem ez legalább jó lesz de harmat gyenge, nagyon érdekes számokat válogatnak össze, de az elõadás mód jobb nem minõsítem, egy két kivételtõl.
olahmiki1959 2015 szept. 28. - 02:35:13
(586/1173)
Nem tudom, hogy csak a megszépítõ messzeség, vagy a nosztalgia mondatja-e velem, de szerintem - legalábbis eddig - ez a széria a leggyengébb az összes közül.
Elsõ adás volt, reménykedjünk, hogy a többi jobb lesz, de az máris kiderült, hogy a szakmában bõségesen találhatóak olyan elõadók, énekesek, akiket méltatlanul kapott fel a média annak idején.
Janza Kata produkciója - Bergendy Istvánként - nagyon gyenge volt, erõlködött, nem jöttek ki neki a mély hangok, a két Nyári-lány majdhogynem minõsíthetetlenül rosszul énekelt, - már annak idején megmondtam, hogy ha nem Nyári Károly lányai lennének, a selejtezõkbõl sem jutottak volna tovább, - hamisak, erõtlenek, egy pozitív mozzanat volt a dalukban, amikor a magasabbik lány, gitárral a nyakában, teátrálisan elõre lépkedett, az tetszett.
Ha Gáspár Laci végig egyfajta sértõdött világfájdalommal az arcán fog szerepelni az adásokban, akkor mi a fenének vállalta el a mûsorban való részvételt? A felé irányuló poénokra nem tud jól reagálni, csak bevágja a durcit.
Wolf Kati eszméletlen jó volt, az egész mezõnyt leiskolázta, - azt persze el kell ismerni, hogy az alkatban hozzá nagyon hasonló Oroszlán Szonját nem volt nehéz leutánoznia.
Csobot Adél nagy csalódás, kiderült, hogy ha nem a negyvenes évek szving örökzöldjeit kell énekelnie, akkor neki "annyi". Más mûfajokban nagyon gyengén teljesít.
Baby Gaby nagyon tetszett, mind énekben, mind mozgásban nagyon jól hozta Zalatnay Cinit, az viszont meglehetõsen kínos pillanat volt, amikor maga Cini is felment a színpadra, ugyanis kiderült, hogy szegény borzasztóan néz ki, a pipaszár lábak felett egy nehézsúlyú birkózó felsõteste helyezkedik el, az évek alatt iszonyatosan amorf lett az alakja, nincs otthon tükör, hogy ennyire nincs tisztában a külsejével?
Varga Gyõzõ mint Elvis Pesley, még viccnek is rossz volt. A mozgása még elment valahogy, de ezúttal a hangot abszolút nem sikerült elkapnia, erõltetett, préselt hangon énekelt.
Peter Srámek jól énekelt, de Cipõnek vannak ennél sokkal jobb száma is, ez nem tetszett.
Tóth Gabi nagyon nagyot énekelt, a zsûri fanyalgását az õ esetében nem igazán értettem.

Összességében gyenge volt az elsõ adás, az énekszámok nagy részét szerintem a közönség alig ismerte, Rácz Gergõ
nem tudom, mit keres itt, remélem, a közönség hamar megszabadítja tõle a mûsort.

Tilla szokás szerint annyira üvölt és préselve beszél, hogy már az elsõ adás vége felé berekedt, úgy látszik, az évtizedes rutin a médiában nem volt elég ahhoz, hogy elsajátítsa a rendes beszédtechnikát...

A zsûri egyelõre elmegy, Claudia kedves és humoros, Majka túljátssza az okos(kodó), felkapaszkodott vidéki srác szerepét, Bereczky Zoli hozza a kötelezõt, Havas tanár úr meg elhatározta, hogy szakít az eddigi imázsával, és nem lesz annyira flegma, és enervált arcú. mint amilyen általában lenni szokott.

Az már most látható, hogy a reális ítélkezést el kell felejtenünk, a zsûri gyáva, harmatgyenge produkciókat is felpontoztak, nehogy szó érje a ház elejét.

Az viszont pozitívum, - amire már sokkal hamarabb rá kellett volna a szerkesztõknek jönniük -, hogy a szavazásnál egy telefonról csak egy szavazatot fogadnak el. Így nem fordulhat elõ, hogy szülõk, barátok, egész adás alatt nyomják az sms-eket a kedvencükre, ahogy régebben ez teljesen megszokott volt.

... A neten olvastam, hogy Havas ezért szereplésért hetenként 400 ezer forintot kap.
Nem rossz...
10/10
mushi 2015 szept. 27. - 22:41:42 10/10
(585/1173)
ezt a többször lejátszós dolgot hanyagolhatnák. csobot adél amúgy is túúúúúúl sok, de tízszer meghallgatni, hogy sziasztok csobot adél vagyok pusziiii még annál is több... és nem vicces, még mielõtt ezt gondolnák.
tilla meg már öregszik - nem kinézetre, agyra. pedig mindig is kedveltem...
8/10
Semprini 2015 jan. 01. - 01:07:08 8/10
(584/1173)
Ez önmagában még nem volna baj, de pont a leggyengébb számokat válogatták ki (kevés kivétellel).
Megint megállapítottam, hogy ez a széria mennyivel rosszabb volt mint az elsõ - fõleg a nõi énekesek vonatkozásában. Kökény, Hevesi és Pál Dénes viszont remekeltek, megérdemelten lett övék az elsõ három hely.
stenimore 2015 jan. 01. - 00:41:11
(583/1173)
Kissé sok bõrt húznak le errõl a músorról
2/10
blaha60 2014 dec. 25. - 20:26:59 2/10
(582/1173)
Fura arca van a zsûriben " Bereczkinek " ! Persze csak a kiírás szerint .
teardrops 2014 nov. 09. - 23:34:25 Előzmény Semprini
(581/1173)
"Nagyon fordítva látjuk a dolgot"
Igen, ez már korábban is feltûnt, de hát nem is kell mindenben egyetérteni mindenkinek.:-) És mégis volt itt is olyan, ahol egyezett a véleményünk.:-)
10/10
Seven7Crown 2014 nov. 01. - 21:19:33 10/10
(580/1173)
A búgó csigának, pedig kb.a mûsor közepén távozni kellett volna!
10/10
Seven7Crown 2014 nov. 01. - 21:16:23 10/10
(579/1173)
Kökény volt a legjobb! Akárkit személyesített meg, az tökéletes volt, és ha valami nehezebb volt a számára, azt a humorral oldotta meg!
10/10
Meklód fia 2014 okt. 31. - 20:51:49 10/10 Előzmény malvinkicska
(578/1173)
állítólag Dénes megnyert valami Voice-ot is, pedig elég átlagos hangja van mai viszonylatban. Itt sem õ volt a legjobb, hanem a Kökény, úgyhogy most Pálnak egy darabig énekelhet a lelkiismeret tücsökje.
Ha mondjuk nem 400 forintos sms-el lehet szavazni, hanem alapdíjassal, akkor valószínûleg a normális emberek is szavaznak, nem csak az eszetlen ...... És akkor talán tényleg a legjobb nyeri meg a mûsort.
8/10
Semprini 2014 okt. 31. - 16:54:08 8/10 Előzmény tortura
(577/1173)
"Egyébként a maszkosok, sminkesek nem nagyon remekeltek. Sokszor jobban lehetett volna hozni az eredeti figurát de elcseszték"
Ezzel maximálisan egyetértek, néha igen gyatra maszkok születtek, Pál Dénes Hofi-maszkja volt talán a legrosszabb. Viszont pont az egyik legjobban sikerült maszk épp Tóth Vera Balázs Fecó-maszkja volt, pedig a két énekes eredendõen kicsit sem hasonlít egymásra, mégis 'megszólalásig' tökéletes volt az illúzió. De CSAK a megszólalásig, utána már nem, mert Vera bizony nem igyekezett Balázs Fecó hangján, stílusában énekelni. Persze, nem is alkart - mondta õ. De ha egyszer ez a mûsor erre lett kitalálva, hogy hasonlítani és utánozni KELL, akkor nincs mese, meg kell próbálni megfelelni, amennyire lehet. Aki pedig nem felel meg, arra ne mondjuk, hogy megnyerhette volna, hiszen mindenki más jobb volt nála. ettõl Tóth Vera még a maga stílusában kiváló lehet, de az utánzásban harmatgyenge volt. Pont.
Keresztes egyébként engem is irritált, méghozzá nagyon, alig vártam, hogy kiesett, drukkoltam, hogy ne kerüljön be a döntõbe, hálistennek pont elõtte zúgott ki.
tortura 2014 okt. 28. - 19:03:52
(576/1173)
"elfogult vagy Verával, ezért elnézed neki azt is, hogy (alkatából adódóan) külsõleg sem hasonlított az utánzott személyekre,"
Persze, hogy nem hasonlított. Hogy hasonlíthatott volna a szerencsétlen mondjuk egy 50 kilós nõre? Fogyjon le egy hét alatt 50 kilót? Ahogy belõlem is nehéz lenne csinálni egy nagy darab néger férfit... Mert hogy egy filigrán nõ vagyok és fehér. Egyébként a maszkosok, sminkesek nem nagyon remekeltek. Sokszor jobban lehetett volna hozni az eredeti figurát de elcseszték.
Egyébként igen, vállalom, elfogult vagyok némelyik versenyzõvel. De ez nem baj, én megtehetem, mert én a nézõ vagyok, nem pedig a zsûri. Kökény Attilát annyira nem kedvelem (igaz bajom sincs vele). Idõnként valóban nagyon jó volt, pl. Eros Ramazottiként.
Egyébként vagyok annyira igazságos, ha pl. valaki nagyon irritál, a teljesítményét (ha van) attól még elismerem. Engem valamiért K. Ildikó és az az Anna irritált. Pedig egyik se bántott, és mégis. Csúnya vagyok, tudom.
8/10
Semprini 2014 okt. 27. - 15:36:59 8/10
(575/1173)
"Ha csak a tegnapi adást láttam volna, akkor Tóth Verának adtam volna a pálmát. Igaz, vele elfogult vagyok, kedvelem ezt a kis pufi csajt."
Na látod, ez az, errõl van szó, elfogult vagy Verával, ezért elnézed neki azt is, hogy (alkatából adódóan) külsõleg sem hasonlított az utánzott személyekre, plusz a hangjukat sem tudta utánozni - nota bene, õ maga mondta többször is, hogy ez nem is volt célja, mivel nem akarta a paródia irányába elvinni a dolgot. Csakhogy a mûsor alapkoncepciója az, hogy UTÁNOZNI KELL, mégpedig a lehetõ legélethûbben, úgy külsõleg, mint hangban. Vera, bármennyire is jó énekesnõ, NEM felelt meg a kettõs követelmény egyikének sem. Kivétel volt az Aretha Franklin és a Janis Joplin-produkciója, ahol valóban 'megõrült' a színpadon, de VÉGIG ezt kellett volna az egész mûsor folyamán, nem csak a végén hajrázni. Ezért szerintem az öt döntõs közül vitán felül a leggyengébb volt.
Pál Dénes egyenletesen jó volt, Kökény viszont többször volt KIEMELKEDÕEN jó, ezért sztem neki kellett volna nyerni, de semmi bajom Pál Dénessel sem, csak õ nem volt egyszer se A legjobb.
tortura 2014 okt. 27. - 15:29:40
(574/1173)
Jó kis mûsor volt, én mindvégig egész jól szórakoztam. Nem vártam túl sokat, de azt viszont túlteljesítette a produkció. Szerintem Pál Dénes megérdemelten nyert, bár én nem vagyok tini rajongó lány. Igaz, a döntõben már bárki nyerhetett volna, egy szót sem szóltam volna. Szerintem Verus igenis jó volt a legtöbbször. Amikor nem, az a szerkesztõk hülyesége volt, mert olyan feladatot kapott. Igaz, ez többekre is áll. Janis Joplinként fantasztikus volt. Régen Zalatnay Cini tudta eszméletlen jól utánozni az Oh, Lord c. számát.
A Macskaduett produkció tényleg siralmas volt. Igaz, Dinibõl nehéz volt kihozni egy Hofit. Ráadásul fiatal kora ellenére õ nyilván nem tud olyan nüanszokat, mint mi, akik még ismertük ezt az évszázad zsenijét. Koós viszont (ismét) alulmúlta önmagát. Nem kéne erõltetni. Meghívják ide-oda, õ meg eleget is tesz a felkéréseknek, pedig jobb lett volna, ha a csúcson hagyja abba. Öreg is már, alkesz is, beteg is. Egyik sem segíti nagyon a fellépések sikerét. Pál Dénes viszont nagyon jól hozta Somló figuráját. Igaz, számomra verhetetlen volt Gergely Robiként és Karády Katiként. Ha csak a tegnapi adást láttam volna, akkor Tóth Verának adtam volna a pálmát. Igaz, vele elfogult vagyok, kedvelem ezt a kis pufi csajt. A duett egy kalap kaki volt, igaz nem is ismertem azt a számot. És ha már Oláh Ibolya szóba került. Amennyiben lesz még következõ szériája a Sztárban sztárnak, szívesen látnám ott Oláh Ibolyát is. Az nem is kérdés ezek után, hogy örömmel venném a folytatást.