10/10
JoeM 2012 febr. 03. - 12:05:54 10/10
(287/587)
A 2. felvetésre én a legkézenfekvõbbnek azt gondolnám, hogy ugyanazt tenné, mint a TSCC 4. epizódjában a coltan gyûjtõ termi, aki a küldetése végén bezárkózott az elhagyatott raktárba a coltannal együtt és standby-ba ment. És így várta a J.Dayt, aminek bekövetkeztekor nyilván új feladata is lett volna.
Dr. Zaius 2012 febr. 03. - 10:54:25
(286/587)
SPOILER

Igen, az elsõ észrevételemmel kapcsolatban, annyiról lehet szó,
hogy így dramaturgiailag hatásosabb a jelenet, az alkotók pedig
átsiklottak afelett, hogy így egy logikai bukfencet is létrehoztak.
Azért is írtam, hogy tulajdonképpen nincsen jelentõsége.
Mellesleg az valóban egy magyarázat lehet, hogy amíg lehetõsége volt
rá kerülni akarta a feltûnést, hiszen a II.-ben ezt mondják is amikor
Sarah kiszedi a hátából a golyókat, bár hozzáteszem nekem ez a magyarázat
picit izomszagú :), ha nagyon akarta volna ott végezhetett volna mindenkivel,
úgy, hogy szemtanú se maradjon.

A második észrevétellel kapcsolatban az jutott még eszembe, hogy
-feltéve,ha ugyan úgy van programozva, mint a második részben-
nem semmisítheti meg magát, hiszen a II. végén is Johnt kéri meg,
hogy engedje bele a kohóba.
Viszont ha végrehajtja a küldetést igazából csak kb. 20 évet kellene
a "kispadon" ücsörögnie, mivel idõvel bekövetkezett volna az apokalipszis.
Igaz a világégés elején még nem a T800-asok voltak a Skynet katonái,
hanem a III. részben látható robotok. Úgyhogy nemtom :)
8/10
convar 2012 febr. 03. - 00:29:07 8/10 Előzmény Dr. Zaius
(285/587)
SPOILER

Az elsõhöz annyit hogy megnéztem azt a részt és tul.képpen jogos amit írsz. Az mindenképpen egy lehetõség lett volna a T-800nak hogy befejezze a küldetését, úgyhogy ezt vehetjük logikai bakinak is sztem. Hozzáteszem, "kötelezõ" logikai bakinak, ellenben most egy 48 perces rövidfilmrõl beszélnénk :)

SPOILER VÉGE


De a második is jó kérdés. Passz :) JoeM, itt vagy vhol? :D Van egy kérdés ;D
Dr. Zaius 2012 jan. 21. - 15:31:48 Előzmény Kozutas
(284/587)
SPOILER lehet

Nekem az a jelenet volt picit "érthetetlen", amikor a terminátor egy rendõrautóval üldözi õket,
és egy alagútban nekirohan a falnak. Reese-ék kocsija lefullad és nem indul el, és bár pillanatok
múlva a rendõrök is odaérnek, a terminátornak ez egy lehetõség lett volna hogy végrehajtsa a küldetést,
mégis eltûnik a helyszínrõl. A zsaruk ottléte nem hiszem, hogy különösebben zavarta volna, hiszen
picit késõbb egy egész rendõrállomást lemészárol. Egyik haverom szerint azért, mert megsérült, de amikor
felrobban alatta a tartály kamion, akkor is megsérül, mégsem megy haza meggyógyítani magát.
Mondjuk a haverom szerint a programja úgy futhatott, hogy amíg lehet kerülje a feltûnést,
ne legyen nyilvánvaló mindenkinek, hogy õ egy jövõbõl érkezett halálosztó :)... lehet...
Na mindegy igazából nincsen jelentõsége.

SPOILER vége

Ezenkívül az is eszembe jutott, hogy mi lett volna ha még az elején sikerül megölnie Sarah Connort.
Az energiaforrása ha jól emlékszem kb. 100 évre elég. Leült volna egy padra és kivárja? Vagy bárokba járt volna?
Vagy lehet idõvel úgy érezte volna hogy kiüresedett, céltalan az élete, depresszióba esett volna és kezelésekre lett volna szüksége. De az is lehet, hogy a programja szerint meg kellett volna semmisítenie magát.
10/10
offtopic
Ford Mustang 2011 dec. 10. - 01:41:21 10/10
(283/587)
Spoilert írhattatok volna ide, de nem lényeges már.
10/10
JoeM 2011 dec. 09. - 22:46:22 10/10
(282/587)
***SPOILER PÓTOLVA***

Nem futhattak el, mert nem csak Sarah védelme volt a cél, hanem a gép megsemmisítése is, hiszen ha életben marad, örökké üldözhette volna õket, ha meg megkaparintja a technológiát a hadsereg, az is végzetes lett volna. Mint ahogy az is lett, hiszen a kar darabja és a chip, felgyorsítottta a technológia kifejlesztését, és újra létrejött Skynet.
10/10
Kozutas 2011 dec. 09. - 22:06:36 10/10
(281/587)
Nem piszkálódásból de én a film végén a helyükben elfutottam volna a T800 elõl ha már csak bicegni tudott... Ja meg kicsit mókás a vége, hogy Reese egy vascsõvel megy neki..... Amúgy a filmet IMÁDOM !!!! T1-T2 a legjobb akció-scifi a világon.
10/10
bitten 2011 dec. 01. - 14:57:52 10/10
(280/587)
Sose szerettem a Terminátort, talán mert túl korán néztem meg, na midnegy. Mindenesetre nem rossz film, sõt, ha objektíven nézem akkor zseniális, de a kettõ mindent ver.
10/10
offtopic
Ford Mustang 2011 okt. 22. - 18:21:24 10/10
(279/587)
Igen..:D
8/10
offtopic
convar 2011 okt. 22. - 18:14:09 8/10
(278/587)
Ja igen, õ is jelölt volt :D És hogy pont belõle nem nézték ki.... :D
8/10
offtopic
convar 2011 okt. 22. - 18:11:01 8/10 Előzmény dzoltanl
(277/587)
Ez már scifi a scifiben :)
8/10
offtopic
convar 2011 okt. 22. - 18:09:13 8/10
(276/587)
Illetve de, az még eggyel visszább volt :D Na mind1, hagyjuk :D
8/10
offtopic
convar 2011 okt. 22. - 18:07:42 8/10 Előzmény Spooner
(275/587)
Csakhogy amelyik idõvonalból a T-800 visszajön az elején abban még nem Kyle volt az apa.
8/10
convar 2011 okt. 22. - 18:06:35 8/10 Előzmény AvatáR Gil Maerth
(274/587)
Lundgren végülis még nem lett volna olyan rossz, de Henriksen...nem is értem hogy gondolhatta komolyan Cameron :D
8/10
convar 2011 okt. 22. - 18:04:54 8/10 Előzmény AvatáR Gil Maerth
(273/587)
Mert az apa kiléte valszeg ismeretlen volt a Skynet számára.
8/10
offtopic
convar 2011 okt. 22. - 18:02:27 8/10 Előzmény greghouse
(272/587)
"Svarciban az a nagyszerû,hogy közben sok másra is képes (Junior, Ikrek, stb.), nincs beskatulyázva,..."

Hát nálam igen, mivel engem azok k.ra nem érdekelnek :D
8/10
offtopic
convar 2011 okt. 22. - 17:57:18 8/10 Előzmény Kozutas
(271/587)
Csakhogy õ ezt nem viccnek szánta ;D
8/10
offtopic
convar 2011 okt. 22. - 17:56:01 8/10 Előzmény Kozutas
(270/587)
"így a Mester onnan tudja folytatni a szériát ahol abbahagyta"

Csakhogy õ továbbra sem akarja...Már rég megmondja és megmondja most is (mert persze manapság is kérdezik tõle úton-útfélen), hogy õ már elmondott mindent amit akart ebben a témában, így számára a T2vel lezáródott a dolog.

Csak az Avatar 2 és 3 érdekli.
8/10
offtopic
convar 2011 okt. 22. - 17:52:14 8/10 Előzmény Ford Mustang
(269/587)
Ez sajnos rendszeres ezen az oldalon, és vannak ennél durvább esetek is :D
Berci27 2011 okt. 20. - 14:44:46
(268/587)
Köszi! Nem tudtam!:)