Nem erre a perre gondoltam,hanem biztos lehetsz benne,hogy õ is perli vagy a Tv2-t vagy az õt foglalkoztató céget a szerzõdése felbontásáért.
Látod ha hosszan írok neked,arra meg nem tudsz mit írni...
Belinkeltél ide valamit,amiben vágó bizonygatja,hogy politikai oka van a kirúgásának.
Leírtam,hogy a kutyát nem érdekli,hogy ki vezeti a kvízmûsorokat, leírtam,hogy aki helyette jött az sem vádolható jobboldali elfogultsággal és bemásoltam,amit õ nyilatkozott a kirúgása okairól.
Akkor mirõl beszélsz,hogy nem a te felvetéseidre válaszoltam?

A médiát mindig is a baloldal uralta.
Aztán a fidesz is rájött,hogy ez mekkora hatalom és csinált egy hír tv-t és onnantól kezdett változni a helyzet.
Az mtv-ben szoci idõkben mindig is ugyan így balos bagázs volt,mint most jobbos.
Gyárfás, juszt, orosz józsi és még sorolhatnám napestig
A kereskedelmiket is szoci idõkben indították, ott is szoci befolyás volt a jellemzõ mindig is.
Persze ezeknek a kereskedelmiknek érdemes úgy alakulni,ahogy az aktuális szél fúj, ugyanis abból van pénzük, ami ugye a legfontosabb.
Vágót anno az Rtl rúgta ki,az is jobbos?
Mert most a Fábryt is kiebrudalta...
A Tv2 pedig egyszerûen sokalta Vágó pénzét és behelyettesítette egy olcsóbbal.
Ismét felteszem a kérdést,hogy a helyette választott Rákóczi Ferenc valami jobbos szerinted?
Gondolod a jobboldal számára meghatározó és fontos,hogy ki vezeti a kvízmûsorokat, hogy ki jelöli meg a C-t?
Vágó most belemagyaráz mindent, nyilván van egy munkaügyi, szerzõdésbontátos pere és ezzel szeretné alátámasztani,hogy õt jogtalanul rúgták ki.
Az igazságról egyébként korábban már nyilatkozott:

"Kiabáltam. Egy ismerõsöm, aki járatos a Tv2 belügyeiben, azt állítja, hogy ezért a hisztiért rúgtak ki. Valóban hisztiztem. Hangosan. Azt kiabáltam, hogy ezt a mûsort én másként fogom csinálni, mert úgy lesz jó. Lehet, mondták, de nem ez áll a licencben, nem így találta ki az angol jogtulajdonos. (...) Mire én azt üvöltöttem vissza, hogy több licencet változtattam már meg, és hogy írjanak levelet az angoloknak, hogy ezt én így akarom. Azt mondta a fõszerkesztõ, hogy ezt a levelet õ nem írja meg. Mondom, írd meg nyugodtan, én már rengeteg olyan licencmûsort csináltam, amelyik teljesen máshogy ment, mint ahogy azt az eredeti licencadó elképzelte. És jobbak is lettek! Nem, nem, õ ezt nem csinálja. Mindegy. Tehát egy kicsikét parázs, paprikás hangulatban váltunk el egymástól fél egy körül. Dühösen bevágtam magam az autóba, és hazavezettem" - emlékezik Vágó az eseményekre Bárdos András könyve második kiadásának új fejezetében.

Persze aki mindenben valamiféle hisztérikus összeesküvés elméletet akar látni azt én nem tudom errõl lebeszélni...

Igen, megjelenik a galeri, és együtt olyan erõsek, és kedvesek, hogy leírhatatlan. Bandáznak. Te vagy most a kispécizett

Járainak akkor se hiszek, ha kérdez.
A legmegkapóbb mégis a "Fogalmam sincs konkrétan mi történt"- tetszik a Ktgvetési Tanács elnökétõl...

Az persze...
Gondolom a baloldali hirdetõket is számolta az RTL-nél , míg ment a szekér..
Ki is jött helyette? A Rákóczi Feri? Õ jobboldali lenne?
Ugyanmár...
A per kimenetele,pedig lényegtelen,hisz ha nyer akkor igaza volt, ha veszít,akkor a fidesz kezében tartja a bírókat is.
A szokásos lemez...

Ja ha így nézzük mindenki autonóm, de nem helyezheted magad a társadalmon kívülre, hacsak nem tanyán, önellátó életmódot folytatsz, mint remete. Olyan mint az orbán által hangoztatott szuverenítás... lehetetlen önámítás.
Ha anyagiakra gondolsz, ott igen, "addig nyújtózkodj....", de ma ez már sokaknak nem adatik meg, mert túlnõtték, vagy elvesztették a takarót...
A diktatúrával szemben gyenge fegyver az autonómia,ha határon belül vagy. Nem bölcs dolog mindent elviselni. Abigél példája meg sántít, mert õt keresik, hogy felhasználják apja ellen - no akkor persze, hogy el kell bújni, de õ szerencsétlen nem tudta miért zárták be, miért távolították el szerelmesétõl....
Az az idõs hölgy pedig vicces, de ez csak neki fontos, itt politikáról beszéltünk, nem önmegvalósításról. :)

Sajnos csak nyakatekerten és hosszadalmasan tudok válaszolni, nem elég elegánsan és cizelláltan, rövidebben is össze lehetne foglalni, de remélem, azért mégis érthetõ lesz:
Én sem szavaztam nekik bizalmat, nem szavaztam rájuk.
Csakhogy muszáj elfogadni, hogy a világ olyan amilyen, megy a maga útján, nem alkalmazkodik hozzám és nem olyan lesz, amilyennek én szeretném.
Mivel nem bíztam bennük, ezért nem is adtam nekik semmi olyasmit, amiért most viszonzást várhatnék.
Ennek ellenére túl sok mindenbõl és mindenkibõl ábrándultam ki mostanában. Minden sokkal rosszabbnak, ingoványosabbnak tûnik, mint ahogyan eddig láttam.
Én már nem látok sehol kapaszkodót, ezért nem is várok senkitõl semmit. Épp ezért azt gondolom, hogy hülye lennék rábízni magam bármilyen erõre, csoportra, mozgalomra, legyen az politikai, társadalmi, kulturális vagy vallási tömörülés. Nem adok hitelt senkinek, mert nem szeretném, hogy bárki megszívasson. Kénytelen vagyok csakis a saját lábamon megállni, másképp nem megy. Mert ha valakiben (bárkiben) inkább bíznék, mint saját magamban, akkor az tényleg úgy mûködne, ahogy leírtad - ilyenkor az ember hajlamos rá, hogy elõre meghitelezze a bizalmat, rengeteget feláldozzon másokért, aztán meg keserûen konstatálja, hogy mennyire átverték.
Lehet, hogy fárasztónak vagy ijesztõnek, vagy épp hülyeségnek tûnik az "autonómiára való törekvés", de hosszú távon megéri.
Persze, mivel az ember szociális lény, ezért nem kell minden területen önállóskodni. Csak abban célszerû, amivel az ember egyébként is szívesen foglalkozik. A cikkbeli ember például az állattenyésztés révén tanult bele az autonómiába, Bear Grylls a túlélõtúrák révén stb... de akár még egy hajléktalan is rájöhet, hogy bír életben maradni a saját erejébõl. Hosszú távon csakis az autonómia képes a víz fölött tartani. A Sorstalanságban az tetszett, ahogy Citrom Bandi megtanította az autonóm magatartásra Köves Gyurit, és ezért a végén Köves nem volt hajlandó másokat (senkit sem) vádolni azért, ami vele történt. A könyv végén a felelõsségvállalásról szónokolt (amit paprikavörös fejjel hallgattak végig azok, akik "megúszták" a lágert).
Azt vettem észre, hogy mindenkinek az a legnagyobb élménye, amiben autonóm módon képes cselekedni, amiben nincs kiszolgáltatva mások kegyének. Persze ezt nem lehet minden tekintetben megvalósítani, de jó törekedni rá.
Egyébként az élet minden területén érvényes az az alapelv, hogy tilos a túladakozás, mert csak keserûség a vége. Tehát nem csak a pénzre, hanem mindenre érvényes az, hogy ha csak magamra számíthatok, akkor nem fogom magamat kifosztani senki kedvéért. És ha nem fosztom ki magamat senki kedvéért, akkor nem is leszek dühös másra, hogy miért csapott be.
Csak akkor vagyok hajlamos az önpusztításra, ha elhiszem, hogy a másiktól kapott jutalom több annál, mint amit önerõbõl elérhetek. Ezért kizsigerelem magamat, utólag pedig siránkozok, mert hosszú távon teljesen biztos, hogy megszívom és úgyis kiderül, hogy magam alatt vágtam a fát.
De ha nem élek vissza se önmagammal, se másokkal, akkor lehet ugyan kisebbségi érzésem (én csak erre vagyok képes, én csak ennyit tudok felmutatni, tõlem csak ennyi telik, nekem csak ennyire futja) - de végül valahogy jól alakul, jól jövök ki belõle, ez a tapasztalatom.
Lehet, hogy nem valami szívderítõ elviselni azt, hogy mások sikeresebbek nálam (pl., friss példaként - másnak doktorátusa van, nekem meg nincs) - de ha a siker (doktori cím) érdekében magamat vagy bárki mást becsapok, akkor a végén úgyis megszívom.
Ahhoz viszont, hogy ne csapjak be senkit, az kell, hogy ne is bízzak jobban másban, mint magamban. Mert csakis akkor fogom becsapni X-et a doktorátusom érdekében, ha elõtte már elhittem Y-nak, hogy csakis doktorként lehetek igazán értékes, anélkül nem vagyok az.
Viszont csak akkor kerülhetem ki azt a csapdát, hogy higgyek Y hazugságának, ha saját magam számára biztosan elég értékes vagyok.
Saját magam számára pedig csak akkor lehetek igazán értékes, ha tudom, hogy számíthatok magamra. Magamra pedig csakis akkor számíthatok, ha beletanulok az autonómiába. Ez tehát egy önerõsítõ folyamat, ami sosem válhat teljessé, de mindig erõsödhet.
A diktatúrának egyetlen ellensége van - az autonómia. Diktatúra ellen csakis autonómiával lehet védekezni, sõt csakis azzal lehet akár meg is dönteni. Tehát soha nem egy másik külsõ erõvel, mert egy ellenerõvel maximum egy másik diktátort lehet trónra segíteni.
Errõl szól pl. az Iskola a határon. Lehet, hogy az autonómia csupán egy kockás füzet, de akkor is erõsebb bármilyen külsõ önkénynél. Vagy errõl szól az Abigél is - a fõszereplõ csaj nem akkor lesz szabad, amikor megszabadul a szörnyû Matulából, hanem akkor, amikor rájön, hogyan õrizheti meg önmagát a Matulában is, anélkül, hogy lázadna ellene. A szabadsághoz nem kell lázadás, illetve a szabadsághoz sosem vezet el a lázadás. Annak egészen más útja van – önállóságra minden körülmények között lehet törekedni, hiszen annak éppen az a veleje, hogy megtanulom a korlátaimat átlépni. Ha valaki MÁS eltakarítja az utamból a zavaró korlátokat, akkor abból ÉN nem tanulok semmit. Hogy pedig a korlátok konkrétan micsodák, az tulajdonképpen mindegy, bármilyen akadály jó arra a célra, hogy rajta gyakoroljam az önállóságot. Pl. a Remény rabjaiban a Shawshank börtön volt az autonóm gondolkodás megtanulásának terepe.
A lényeg, hogy egyre inkább rájöjjek arra, hogy az életem NEM A KÖRÜLMÉNYEIMTÕL függ.
Az életkor is épp olyan akadályozó körülmény, mint bármi más. Éppenséggel meg lehet tanulni túllépni rajta valahogy. (Például ez a hölgy úgy látom, a végtelenségig igyekszik életvidám maradni: http://velvet.hu/blogok/tejbenvajban/2011/12/21/iris_apfel_for_mac/ Nekem az a gyanúm, hogy a titka valójában az, hogy megtanulta, hogy ne függjön másoktól, épp ezért elég jó magának. Nem mások elvárásainak igyekszik megfelelni, ezért mások nem húzhatják le, nem vehetik el az önbizalmát. Szerintem az õ titka is az elégséges autonómia). (Bár szerintem a mulandóság gondolata ellen az egyetlen hatékony gyógyszer az örök élet reménye, de hát kinek hogy).