Személy

Kállai Ferenc

színész, szereplő, közreműködő
Született: 1925. október 4. (Magyarország, Gyoma)
Meghalt: 2010. július 11. (Magyarország, Budapest)

Krampner Ferenc néven született 1925-ben Gyomán, a Színművészeti Akadémián 1944-ben végzett, diplomát azonban nem kapott. Játszott a Szabad Színházban és a Belvárosi Színházban, 1948-tól volt tagja a Nemzeti Színháznak (2000-től Pesti Magyar Színház). Tizenhárom évig tanított a Színművészeti Főiskolán, a nyolcvanas években a Színházművészeti Szövetség elnöke, valamint országgyűlési képviselő is volt. Számtalan filmes szerepe közül a legfontosabbak: Kiskrajcár, 2x2 néha 5, Hattyúdal, A beszélő köntös, A veréb is madár, A tanú, A Pendragon legenda, A Pogány Madonna, Hány az óra, Vekker úr?, A legényanya, A három testőr Afrikában, Ámbár tanár úr. 65 évig élt együtt feleségével, Csima Idával. 2005-ig játszott, 2010-ben, 84 éves korában hunyt el.


Díjai, kitüntetései: Jászai Mari-díj - 1956, 1958; Érdemes művész - 1966; Kiváló művész - 1970; SZOT-díj - 1971; Kossuth-díj - 1973; Teheráni Filmfesztivál legjobb férfialakításért járó díjának birtokosa - 1977, Pro Urbe-díj - 1981; Erzsébet-díj -1987; A Nemzeti Színház örökös tagja - 1989; A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje - 1995; Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában - 1996; Budapest díszpolgára - 1998; A Nemzet színésze - 2000; A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal - 2002; Hazám-díj - 2003; Főnix-díj - 2006; Maecenas-díj - 2006; Prima Primissima díj - 2006.

Hozzászólások

lionel15 2023 jún. 21. - 11:27:54 Előzmény Miki1900
Nyilván vannak, akik akár egyáltalán nem, akár csak másnál nem jobban érdemlik meg a Kossuth-díjat, de Kállai Ferenc abszolút nem ez a kategória! Bár szinházban, vidéki lévén, gyakorlatilag én sem láttam, de a filmek, tévéfilmek, hangjátékok mind bizonyság arra, hogy kiemelkedő nagy színész volt. Csak néhány példa, ami most eszembe jut. Szépek és bolondok (Szász Péter), A legényanya (Tímár Péter), tévéfilmek: Ben Johnson: Volpone, Örkény István: Az ember meleségre vágyik, Molière:Tartuffe(Babarczy László), Nők iskolája(Zsámbéki János).
10/10
ariskerase 2011 jan. 09. - 14:31:41 10/10
Egy újabb legenda hagyott itt minket. :((((((
10/10
Teknocc 2010 júl. 13. - 19:17:37 10/10
Sajnos egy ilyen nagyszerû embert is akkor látni a tv-ben, mikor eltávozik.

Emléke szívünkben örökké él!

http://www.youtube.com/watch?v=K6ANpT3Uoos
fresia 2010 júl. 13. - 09:28:41
mulao 2010 júl. 12. - 19:47:52
Na, ne ezért volt ma a tv-ben? :(
DarkGirl 2010 júl. 12. - 19:28:23
Nyugodjék Békében!
Quantumleap 2010 júl. 12. - 17:33:53
Nyugodjék békében!
mulao 2010 ápr. 06. - 16:14:51
Õt sajnos nem volt szerencsém látni színházban, sõt még a filmjei közül is az újabbakat ismerem jobban ( Rokonok, Rózsa énekei, Hamvadó cigarettavég, Ámbár tanár úr, 6:3, Miniszter félrelép, Legényanya kb), mint a régieket, de én is nagy tehetségnek, és meghatározó személyiségnek tartom. Hihetetlen, hogy már 85 éves, jó egészséget kívánok neki még sokáig!
Yuliusz 2010 márc. 03. - 18:09:53 Előzmény Miki1900
Kállai Ferenc idén lesz 85 éves.
1948-tól volt tagja még a régi Nemzeti Színháznak. Évtizedek alatt több tucat nagy szerepet játszott Romeótól Bánk bánon át Falstaffig.
A filmek csak a ráadás egy hosszú pályán, ahol legtöbbször szintén kiemelkedõt nyújtott.
Lásd: Katonazene, Tanú vagy tegnap a Duna tévén az Iszony.
Szabi03 2010 márc. 03. - 17:52:41 Előzmény Miki1900
Ez azért nem teljesen így van.
Ezen az alapon pl. Bárdy Györgynek, Kézdy Györgynek, Hollósi Frigyesnek, vagy éppen Harsányi Gábornak is Kossuth-díjasnak kellene lennie, mert már õk is 40-50 éve pályán vannak már...
Illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy a Kossuth-díj egy színész esetében nem csak a filmes, hanem a színpadi munkát is honorálja.

Mint oly' sokaknak, nekem is elsõsorban A tanú c. filmben nyújtott zseniálisat, de tudnám ajánlani a nemrég vetített Iszony c. filmet is.
bogdandy 2008 aug. 15. - 22:27:51 Előzmény schor
a kár a benzinért tényleg nagyon jó! :)
Miki1900 2008 júl. 18. - 20:38:31
Hát nem tudom. Nem láttam sok filmjében, az igaz, de vki elmagyarázhatná, h miért olyan jó színész õ.
Mert én úgy gondolom, h aki sok filmben játszik és pesti, és elér egy bizonyos kort, az automatikusan megkapja a Kossuth-dijat. nem számít a tehetség.
Natalie000 2008 júl. 09. - 18:34:56
uhh tényleg. . . de hülye vagyok
schor 2008 júl. 09. - 11:17:21 Előzmény Natalie000
A Szadság, szerelemben sztem nem játszott, szerintem akivel összetéveszted, az Haumann Péter, õ Feri bácsit játszotta, vagy Jordán Tamás, aki Karcsi nagyapját játszotta.
Natalie000 2008 júl. 08. - 18:42:31
Hát nem tudom nem akarok gonoszkodni de nekem nem tetszenek a mai színészek.( ez azért érdekes ugyanis nagyon fiatal vagyok ) :D
offtopic
elisabet 2008 júl. 08. - 08:25:30 Előzmény Natalie000
Szia!
De jó, hogy nem csak az én véleményem ez... :))) Köszi ! :D
Persze, ezzel nem azt akartam mondani, hogy a "maiak" között nincs jó színész, igenis van, de hiába - látszik, hogy másik generáció. :) Persze ez nem baj.
Natalie000 2008 júl. 07. - 18:37:13
Szerintem a "régiek" tényleg nagyon jók. :D
offtopic
elisabet 2008 júl. 07. - 11:03:17
A 7végén volt vele riport a TV-ben, annnnyira aranyos volt! Azért szörnyû, hogy milyen hamar elszáll az idõ...
Hiába - a régiek, pótolhatatlanok! Lehet, hogy csak azért írom és gondolom ezt, mert ezen a generáción nõttem fel?
Natalie000 2008 júl. 05. - 20:27:41
A szabadság szerelemben is játszott nem ?
schor 2008 jún. 05. - 17:06:17
Én is sajnálom, de remélem a Sok hûhó semmiért-ben még játszani fog! :)
Összes hozzászólás