Tizennégy vértanú

Bakancslistához adom

magyar filmdráma, 82 perc, 1970

Értékelés:

39 szavazatból

Szerinted?

13 hozzászólás

Október 6-a Nemzeti Gyásznap, melyen az Aradon kivégzett 13 tábornokra és főtisztre, valamint a tizennegyedikként kivégzett Kazinczy Lajosra emlékezünk és mindazokra, akiket a Szabadságharc leverése után utolért a megtorlás. Hajdufy Miklós filmje az Aradon kivégzetteknek állít emléket.

Stáblista:

Szereplők

Bicskey Károly

Török Ignác

Bitskey Tibor profilképe

Kiss Ernő

Deák Sándor profilképe

Schweidel József

Fülöp Zsigmond profilképe

Fülöp Zsigmond

Leiningen Károly

Harsányi Gábor profilképe

Harsányi Gábor

Pöltenberg Ernő

Kállai Ferenc profilképe

Dessewffy Arisztid

Páger Antal profilképe

Aulich Lajos

Tordy Géza profilképe

Görgey Artur

Iványi József

Knézich Károly

Lahner György

Horváth Sándor profilképe

Horváth Sándor

Nagysándor József

Lőte Attila profilképe

Lázár Vilmos

Szabó Gyula profilképe

Vécsey Károly

Nagy Attila profilképe

Damjanich János

Szilágyi Tibor profilképe

Szilágyi Tibor

Kazinczy Lajos

Kálmán György profilképe

Kálmán György

Haynau

Alkotók

rendező: Hajdufy Miklós
zeneszerző: Hidas Frigyes

Szerkeszd te is a Port.hu-t!

Hozzászólások

Spoiler

Offtopik

Szerinted?

offtopic

Méltó megemlékezés ez a film a hős tábornokainkről !!! A színészek alakítása is nagyon tetszett, mély és visszafogott , nagyon emberi.

Válasz

offtopic

Kedves Fav rik!

A Ferenc József-kori magyar gerincre és emlékezõtehetségre nagyon sokan hivatkoztak a korszakban, az egész dualizmus idõszakában, és aztán különösen a századeleji magyar progresszió, a függetlenségiek, a szociáldemokraták közül. Tehát, amit írtál, az nem olyan nagy csoda. A probléma viszont nagyon összetett - a magyar történelmen például 1526. óta végigvonul a lázadó, az intrazingens, császárellenes és az aulikus, udvarhû politikai elit bonyolult és két szóval le nem írható dichotómiája. Egyikük a magyar szabadsághoz, másik a magyar koronához és fölkent királyhoz volt hû. Persze a motívumok, a gondolkodásmódok korszakonként rengeteget változtak, de lelabancozva a Bécs felé orientálódókat és elküldve õket a fészkes fenébe még nem fogjuk megérteni a történetet. Indulatmentesen kell hozzáállni a kérdéshez: 1848-1849-ben forradalomra és szabadságharcra, 1860-1861-ben már kiegyezésre lett volna szûkség. A Monarchia uralkodójára pedig hivatkozhattak volna gyûlölt királyként is, mikor a látszat (hangsúlyozom: a látszat!) szerint prosperitást és gazdasági fejlõdést biztosított az országnak a dualizmus évtizedeiben?

Horthy kérdése is összetettebb - nem volt tehetséges államférfiú, de nem is õ irányította az országot 1919 és 1944 között, hanem megintcsak, inkább többé, mint kevésbé a különbözõ érdekkörök diktáltak. A Horthy-problematika legfontosabb összetevõjét abban látom, hogy kevésbé volt jelentõs, mint amilyennek kikiáltják. Egyébként a legújabb törétneti monográfiák és a korszak monografistái is erre hívják fel a figyelmet. Nem vagyok nagy híve Horthy felmagasztalásának - különösen, mert az én szememben elfogadhatatlan politikai erõk csinálják ma ezt. De nem vagyok híve a lebecsülésének sem - történeti szerepe nem olyan jelentõs, mint amilyennek felnagyítják. A holokauszt idején sem volt az - pláne, hogy akkor már Harmadik Birodalom diktált, méghozzá keményen és ellentmondást nem tûrõen.

Ami Wass Albert és Tormay Cecile, illetve a tõlük karakterisztikusan elválasztandó Nyírõ József szerepét illeti, ld. legutóbbi hsz-emet a "Tormay Cécile: A régi ház" c. topicban. Mály Gerõt tényleg ünnepelni kéne - de még annyi más elfeldett honfitársunkat is. Nagyon oda kéne figyelni rájuk, végre ideológiai, politikai felhangok nélkül, tisztán emberként.

Válasz

Megjegyzésem lényege: nem a kiegyezéssel van bajom, az gazdasági-politikai okok miatt valóban elkerülhetetlen volt. De Ferenc József királlyá koronázása, majd a "szeretett uralkodó" kialakult képe vet rossz fényt a magyar emlékezõtehetségre és gerincre.
A hasonlítás oka pedig: most kezdik már mosdatni azt a Horthyt, aki tehetségtelen és erélytelen politizálásával hagyta az országot belesodródni a második világháborúba, és nem utolsó sorban szinte tétlenül nézte a népirtást is, sõt a csendõrséggel asszisztált is hozzá. Már egy-két szobor is van, lesz lassan szerintem intézmény is, Horthy Miklós Általános Iskola, stb. Wass Albert, Nyírõ József, most Tormay Cécile, és ami jöhet még.
Teljesen más, de itt is leírom: mikor jut végre valaki frekventált, fontosabb személyiség eszébe, hogy a mûvészetével ma is sokaknak örömet szerzõ Mály Gerõ hamvait hazahozzák New Yorkból? Aktuális lenne, ugyanis júliusban volt a halála 60. évfordulója. Hallott valaki valamit? Süket csönd! Többen és nagyobbra értékelik, megkockáztatom, több joggal, mint pl. Nyírõ József.

Válasz

offtopic

Kedves Fav-rik!

Ferenc József például buta, öreg korában már mulya ember volt. Befolyásolható is. Intelligencia tekintetében sem állt az elsõ sorban annak osztogatásakor. De gyilkos, az nem volt.

Ezt a régi közhelyet el kéne felejteni egyszer és mindenkorra!

Mint az 1849 és 1867 közti magyar konzervativizmus (jókora fehér folt a magyar históriában) történész oklevéllel hitelesített kutatója ezt nem gyõzöm hangsúlyozni. Ausztriát 1849-ben érdekcsoportok irányították, amelyekhez uralkodójának semmi köze nem volt. Sõt, 1860-1861-ig nem játszott központi szerepet az események történetében.

A kiegyezés pedig Közép-európai létérdek volt, amelyet, ha az intrazingens kuruckodó vármegyeiek nem akadályoznak 1860-1861 fordulóján, akkor már adott lett volna megkötésének sok körülménye (ha érdekel, errõl mesélek még). Deáknak, illetõleg a magyar konzervatív elitnek minden eszköz a kezében volt. Kifinomult, nem asztalcsapkodó, követelõzõ diplomáciával sok mindent elérhettünk volna.

Nem véletlen, hogy 1865 után két éven belül Deák did it.

Horthy meg miben dettó?

Nem értem. Õ egy jó képességû katonatiszt és egy rossz képességû státusférfiú volt. Az elsõ világháborúban jelentõs gyõzelmeket aratott, és bár kétségtelenül erõsen közvetett köze volt a fehérterrorhoz, az õ hibái és bûnei késõbbre datálódnak.

Válasz

Hajduffy filmje (rendezõjének személye okán ez már önmagában sem meglepõ) tulajdonképpen tévéjáték, ebbõl következõen pedig kamaradráma jellegû produktum, amely nagyban ráerõsít annak szikársága (nem lényegtelen jellemzõje ez a hetvenes évek elején készült magyar alkotásoknak).

Illik is a témához e szikárság, hiszen az aradi vértanúk nem rezgõ szembogarú, frázisokat puffogtató patrióták, hanem folyamatosan döntéseket hozó, mérlegelõ és elhatározó, felelõs pozíciójú férfiak, 30 és 60 eszendõ közötti, többé-kevésbé tapasztalt stratégák és a hadszervezés egy-egy területén meglehetõsen járatos, kivétel nélkül jó képességû professzorai voltak a szabadságharc egyetemének. "Szép reputáció..." - mondta Poeltemberg Ernõ. Nyilván meg tudatában volt, hogy ez tényleg így volt. (Dokumentumok is bizonyítják, hogy a császári hadvezetés vissza is sírta korábbi szolgálataikat az ötvenes-hatvanas években - például a szintén magyar származású Benedek tábornok Königräetz-i fiaskója után.)

Ugyanakkor Nemeskürty szövegkönyve egyáltalán nem nélkülözi a hibákat. Igaz, a forradalom és szabadságharc viszonyainak jóval realistább, történészibb igényû, hitelesebb feldolgozása ez, mint a korábbi tematikus filmek túlnyomó többsége. Ugyanakkor még sok a frázis, a hitelesebben hangzó, de még nem eléggé hiteles nagyotmondás. Némelyik karakter még így is leegyszerûsített maradt - elég, ha Görgeyre gondolunk, akinek - ennek a példás stratégának és rendkívüli hadmûvésznek, akihez fogható hadvezérünk Németh László szerint Hunyadi János óta nem volt - amúgy is sokkal tartozik a magyar történeti köztudat.

Kiváló erénye a filmnek, hogy elsõdlegesen hadtörténeti, hadszervezési szempontból követi az eseményeket, így a szabadságharcot, mint miklitáris kauzalitások alapján kibomló eseménysort szemlélhetjük. A magyar tábornoki kar tagjai közt zajló folyamatos viták, emberi interakciók gazdagítják a mozit, s ez különösen is segíti a tizenhárom aradi személyiségének ilyen vagy olyan mértékben helyesen történõ megismerését.

A karakterek háromdimenziósabbakká válnak, mint ahogy a korabeli litográfiákról és festményekrõl megismerhetjük õket, s ízelítõt kapunk abból is, milyen rendkívüli összetettségû ismeretekkel rendelkezõ emberekre volt szûkség, hogy a szabadságharc egy évig, ilyen különlegesen diadalmas pillanatokban bõvelkedve még folytatódhasson, miközben Európa már elcsendesedett és "elzúgtak forradalmai".

(És ne feledjük, milyen fontos ez - hiszen a görög felkelés és az olaszországi felszabadító háborúk közti húsz esztendõben majdnem kizárólag csak a magyar nemzeti felkelés tudott ilyen rendkívüli eredményességgel és magas hadmûvészettel fellépni az anciéne regmime-mel szemben. Egyébként a taljánok sem nélkülözhették a magyar tisztek szakértelmét, ld. Türr, Tüköry és a többiek esetét.)

Ugyanakkor az aradi vértanúkat e szûk másfél órában mindössze csak mint katonákat ismerhetjük meg, s eképp sem elég mélyen ahhoz, hogy meghitt, közeli barátainkká váljanak. Ezek csupán jelenetek, felvillanások, skiccrajzok - élõképek. Nem teljesek, nem tökéletesek - mindenesetre a a lehetõségek nyújtotta kereteket kimerítik.

A film legnagyobb értéke, mely feledtet minden hibát, a színészi játék. Napestig tudnám sorolni a szereplõk listáján felsoroltak érdemeit, de nem fáradhatnék bele, mert ahol egy Kálmán György Haynau (az õ lenyûgözõ alakítása külön tanulmányt érdemelne!) és egy Ungváry László egy három mondatos orosz tiszt, ott mennyi mindent mondhatnánk Páger "Aulich"-járól, Nagy Attila "Damjanich"-áról, Szilágyi Tibor "Kazinczy Lajos"-áról vagy Szabó Gyula "Vécsey"-jérõl.

Másik, szintén hibákat feledtetõ jellegzetessége pedig az Hajdúffy alkotásának, hogy a per és a kivégzés prezentált részletei rendkívül hitelesek, teljesen követvén a forrásértékû korabeli leírásokat. Ebbõl következõen e tanulmány még oktatási segédanyagnak is elsõrendû.

Összességében példás, kiváló alkotás kisebb-nagyobb hibákkal. Aki azonban ennél mélyebbre merészkedõ és sokkal keményebb kérdéseket boncolgató filmet akar látni a korszakról, annak a nyolcvanas évekig kell elmennie: a "Mint oldott kéve"-minisorozat, a Lugossy-féle "Szirmok, virágok, koszorúk" vagy az András Ferenc-féle "Vadon" ugyanis azok az alkotások, amelyek igazán brutálisan és kérlelhetetlenül, minden dimenziójában érzékeltetik a megtorlás e kérlelhetetlen századközepi atmoszféráját kárpáti tájékunkon...

Válasz

Azt viszont sosem értem, hogy lehetett a gyilkos Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázni és akként ünnepelni. Örök szégyen. Horthy dettó.

Válasz

Nagyon szép és igaz film, csodálatos szereposztással. Ezt a filmet (is) kellene minden kamasznak idõben látnia, hogy tudjon értéket, példaképeket találni.

Válasz

"Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek..."

Válasz

Sajnos ez így igaz. Szomorú múlt, és szomorú jelen.

Válasz

Épp most veszítjük el azt a polgári szabadságjogot, amiért 1848-ban kiálltak...
Csak most még külsõ ellenség sem kell hozzá, hogy elvegyék:(

Válasz

9/10

Itt lehet most megnézni:
http://www.youtube.com/watch?v=d86KJ2sTcQg

Válasz

10/10

"Az embereink életben maradnak, minket pedig felakasztanak. Amit mi csináltunk, az az õ szemükben lázadás, felségárulás. Úgy fogunk bûnhõdni, mint az olasz, meg lengyel felkelõk annak idején. De nem baj. Ezt a forradalmat már nem lehet kitörölni sem a históriából, sem az emberek fejébõl... és egyszer majd bevégzik azt, amit mi elkezdtünk."

Megindító, remek film.

Válasz

Miért nem jelenítik meg ezt a szép filmet dvd-n?

Válasz

Értékelés:

39 szavazatból

Szerinted?

13 hozzászólás

PORT.hu a Facebookon