Téma: ValóVilág 7

fo.ma 2014 dec. 19. - 11:16:35 Előzmény idõjós1010
(42/422)
A múltkor volt a tv-ben.
7/10
idõjós1010 2014 dec. 18. - 20:04:38 7/10
(41/422)
...és ezt olvastad valahol ?
7/10
idõjós1010 2014 dec. 18. - 20:02:25 7/10
(40/422)
Már nem áll érdekében Danival játszania. Amíg csak õ állt vele szóba, addig õt próbálta meg maga mellett tartani. Most már nem olyan fontos számára Dani. El is kezdte finoman leépíteni. Eddig engedményeket tett. Sõt ! maga ajánlotta fel, hogy aludjanak együtt. Késõbb már csak kedvezni akart ezzel is neki. Most pedig már hallani sem akar róla. Zsunak csak teret kellett adni, és befogadó közeget. Rögtön más arcát mutatja így. Ezt a játékot lehet játszani többféleképpen is. lehet játszani õszintén is. Van aki úgy játsza. Sokan nem, de pl szerintem Edina igen. Dórit is egyenes embernek tartom, aki nem él ilyen eszközökkel, és nem csak õk vannak ezzel így ketten. Robin, Ádám, és bizony még Fanni is õszintén játssza ezt a játékot. Õ teljesen õszintén ilyen lökött.
fo.ma 2014 dec. 18. - 13:31:45
(39/422)
Figyelj! Ha annyira manipuláció lenne, pont akkor aludna együtt Danival zokszó nélkül! Én már voltam olyan helyzetben, amikor valakit nagyon kedveltem emberileg, de a víz vert tõle fizikailag és legszívesebben sikítófrászban törtem volna ki, ha hozzám ért. Tudom, h az ilyen emberek alá nem szabad a lovat adni, mert a legkisebb gesztust is bátorításnak veszik. Kategorikusan le kell állítani az illetõ próbálkozásait, különben se neki, se neked nem lesz nyugtotok és a kapcsolat végérvényesen megromlik.
Az, h ebben az esetben manipuláció történt-e Zsuzsa részérõl korábban, amikor együtt aludt Danival, vagy mostanra fogyott el a türelme, nem tudom. A lényeg, h tulajdonképpen mind a kettõnek szüksége van a másikra a villában, mert együtt erõsebbek. Én csak azt nem értem, h bárki manipulálhat bárkit, csak Zsuzsát vádolják vele, pedig ez a játék errõl szól!
fo.ma 2014 dec. 18. - 13:20:47
(38/422)
Dehogyis vannak! Már régen szétmentek, az a mûsor csak a kameráknak szólt! Legalább is charlotte szempontjából!!!!
7/10
idõjós1010 2014 dec. 17. - 23:37:48 7/10
(37/422)
Charlotte nem húzta Simon agyát semmivel. Õk együtt is voltak rendesen. Sõt. Szerintem még odakint is folytatták.
7/10
idõjós1010 2014 dec. 17. - 23:36:31 7/10
(36/422)
Heteken keresztül nem zavarta õt az együtt alvás Danival csak éppen most. Az sem zavarta hogy Dáviddal elsõ szóra milyen kompromittáló szituációba hozta magát akkor egyszer, és az sem volt gáz, hogy harmadikként feküdt be Laci ágyába úgy, hogy az lökdöste onnan õt kifele.? Semmi sem gáz, és semmi sem félreérthetõ, csak az, ha két, három hét után újra Danival kell együtt aludni. Érdekes.
fo.ma 2014 dec. 17. - 21:31:11
(35/422)
Azért mert valakivel barátilag jóban vagyok, még lehet, h külsõleg egyáltalán nem az esetem és nem akarom alá adni a lovat azzal, h félreérthetõ helyzeteket teremtek. Zsuzsa azért nem akart Dani mellé feküdni, mert az esetleg azt hihetné, h van remény, h köztük több is legyen. Zsuzsa ezt akarja elkerülni és ezt érthetõen meg is mondta.
Sajnálom Danit, h nem jön be Zsuzsának, de szerintem sokkal gusztustalanabb volt, amit Charlotte csinált Simonnal. Na az tényleg manipuláció volt!
7/10
idõjós1010 2014 dec. 17. - 18:08:28 7/10 Előzmény szevacica
(34/422)
Magam is úgy gondoltam, hogy Zsu senkit sem manipulál, pláne nem Danit, de számomra a napokban kiderül, hogy tévedtem. Amikor Dani ágya helyett befeküdt Laci mellé, aki ráadásul nem is volt egyedül, olyan indokkal, hogy nem szerette volna, ha félreértik Danival való kapcsolatát, továbbá emlékszünk rá mindannyian, hogy Dávid ágyában hogy indított.... mindez szerintem tökéletesen jellemezte õt. Ahogy párbajt nyert, és elkezdtek köré sorakozni az emberek, Daninak még kevesebb teret engedett az életében. Talán nem manipulatív, de számító. Korántsem annyira õszinte, és nagylelkû, mint ahogyan azt néhányan gondoltuk róla a párbaj elõtt.
szevacica 2014 dec. 14. - 07:12:05
(33/422)
Nyilván nem ilyen kõbevésett a dolog, hiszen az életben rengeteg emberrel elõfordul, hogy pályát módosít, vagy saját akaratából, vagy kényszerbõl, de azért az tény, hogy az emberek többsége - még ha szívesen változtatna is -, vagy kényelembõl vagy egyéb okból ott ragad, abban a helyzetben.
Ami Zsut illeti, szerintem egyszerûen csak arról van szó, hogy mindig kell egy bûnbak, akit lehet hibáztatni mindenért, a saját kudarcaikért, félelmeikért, stb. Ha esetleg Zsut sikerül hamarosan kirakni, perceken belül fognak találni valaki mást, aki átveszi a szerepét. Ez ugyanúgy kicsinyített változata az életnek, csak sarkítva, tekintve a körülményeket.
szevacica 2014 dec. 14. - 07:04:10
(32/422)
A mûsor címe: Való világ! Itt sem úgy mûködnek a dolgok, hogy egyik nap gyári munkás vagy, másik nap meg gondolsz egyet, és cserélsz egy vezérigazgatóval... gondolom, õ sem szívesen cserélne. Amit az élet dobott, azzal kell boldogulni.
7/10
idõjós1010 2014 dec. 13. - 18:24:00 7/10
(31/422)
Én sem gondolom õt manipulátornak. Szerintem ezt írtam is. ha összedobnák a lóvét, akkor valószínûleg ezt késõbb a játék meg is tiltaná nekik, hisz a feladat lényege az, hogy mindenki magáért dolgozzon, és saját bõrén érezze azt, hogyha kevésbé jól dolgozik. Munkahely csere viszont jó ötlet. Sajnos szappant készíteni túl egyszerû.
fo.ma 2014 dec. 13. - 16:20:44
(30/422)
Én valahogy nem tudom elhinni, h itt bárki is teljesen õszinte lenne! Tudják, h kamerák veszik õket éjjel-nappal és ez még a legõszintébb embert is visszafogja, vagy éppen felpörgeti. Nem tudom, miért gondolod Zsuzsát olyan nagy manipulátornak, azt sem értem, a lakók miért tartják annak. Próbál túlélni, amit szerintem eddig jól csinált. Elhibázott lépés volt a nagyjelenete a kupleráj miatt amikor bement, de hogy manipulátor lenne... Kit és mivel manipulál jobban, mint a többiek?
Amúgy, most a munkás hét kapcsán én azt nem értem, miért nem dobják össze a lóvét, mire gyûjtögetnek? Ha én bent lennék, biztos azt tanácsolnám, h mindenki dobja be egy kalapba a sajátját, aztán egyenlõ arányban osszák szét! Az egyik ember fél kezét a seggébe dugva keres közel tízezret, míg a másik verejtékkel 120-at. Egyáltalán nem igazságos így, bár tudom, h az élet sem az. De nyugodtan összedobhatnák a lóvéjukat, vagy foroghatnának a melóban. Egyik nap tésztát, másik nap szappant, harmadik nap seprût csinálnának és így mindenkire jutna jó és rossz meló is.
szevacica 2014 dec. 13. - 07:07:14
(29/422)
Végre rájöttem, Maci honnan ismerõs! Van egy sorozat az RTL-en, "Segítség, bajban vagyok". Abban alakított egy fiút, aki 30 évesen is az anyja nyakán él, nem dolgozik, otthon sem segít, úgy beszél az anyjával, ahogy más a kutyájával sem, szóval egy igen unszimpatikus alak. Nos, úgy tûnik, nagyon neki való szerep volt, mert most látom, hogy már ott is "saját magát adta"...
7/10
idõjós1010 2014 dec. 12. - 21:11:26 7/10
(28/422)
Azért szerintem sokan õszintén próbálják meg ezt a játékot játszani, és aki tényleg magát adja, az szerintem teljes joggal lehet felháborodva saját értékrendje szerint azon, hogyha játékostársa másokat manipulál, pláne ha olyan emberrõl van szó, akit egyébként kedvelne is. Dani pl mindenkihez közel állhatna, ha nem Zsuval alkotna külön klikket. Ezt többen mondták már, és volt aki úgy tett Zsura jelet, hogy konkrétan ez volt az indok. Elvett tõlük egy embert. Bár én nem hiszem, hogy Danit átverné. Azt viszont igen, hogy alapvetõen egy fölényes természete van Zsunak, amit a többiek elnyomtak benne picit olykor, és átment az egész csaj sebzett szárnyú madárkába, aki egyébként lassan kezd újra erõre kapni, és napokon belül megtudjuk, hogy valóban olyan-e õ, mint ahogyan indított beköltözéskor. Abban viszont igazad van, hogy ez egy olyan játék, ahol nem elõítélettel kell nézni a manipulátorokra, sokkal inkább úgy, mint akik ezt a játékstílust választották. Bár szerintem elõzõ VV-bõl Attilát illették hason jelzõvel. Mégis õ rá inkább taktikusként gondol vissza az ember, mert tulajdonképpen õ sem a nézõk elõtt, sem egyes játékostársak elõtt nem titkolta valódi szándékot emberekkel. Kb kizárólag maga az érintett fél nem volt csak tisztában azzal, hogy mire is gondol Attila vele kapcsolatban. A nézõk szerintem kifejezetten élvezik, ha beleláthatnak a játékosok lapjaiba. Az már kevésbé szimpatikus, ha embereket vezetnek meg úgy, hogy ebbõl még a nézõ sem vehet észre semmit. max megérzése lehet az események felõl. Egyébként igen, törtetõ, és magamutogató emberek jelentkeznek ezekbe a mûsorokba, de még õk is õszintén játszanak. Amit még Zsuzsával kapcsolatban észrevettem az az, hogy messze nem olyan intelligens, és nincsenek jó érvei, nincsen igazán szókincse, sokszor szét vannak esve a mondatai, ahhoz képest hogy mûsorvezetõ. Szerintem azon a kihíváson, és párbajon nagyon elvérzett, a fölényes százalék ellenére is. Nem tudtam kimagyarázni magát. Szerintem nevetséges volt. Reni jelleme nálam még nem egyértelmû. Szimpatikus játékosként költözött be, viszont van egy olyan érzésem, hogy egy gonosz kis manó. Fanni komikus ugyan, de sajnos nem direkt. Vele az a gond, hogy nagyon el van szállva magától, pedig azon kívül, hogy jól néz ki, egyáltalán nincs mire.
fo.ma 2014 dec. 11. - 16:05:30 Előzmény idõjós1010
(27/422)
És ha manipulatív? Ezek teljesen el vannak tévedve, nem barátkozni mennek be az emberek egy ilyen helyre, hanem nyerni. És ehhez igenis manipulálni kell valamilyen szinten a társaidat is, de legfõképpen a nézõket. Azért, h téged találjanak szimpatikusabbnak az ellenfelednél. Én ebben semmi kivetni valót nem találok. A legjobban acsarkodók is folyamatosan manipulálnak és hazudoznak! Szerintem már az is hazugság, ha valaki nem mondja ki a véleményét, vagy számításból kussol, vagy szintén számításból az általa erõsebb mellé áll. Azok között, akik elmennek egy ilyen mûsorba, nem kéne az erkölcs bajnokait keresni! Mindegyik manipulativ, magamutogató, törtetõ, hazug, álnok és csaló. Errõl szól ez a mûsor!

Zsuzsára visszatérve, nekem semmi bajom nincs vele, nem nézek többet a jellemébe, mint ami, de kevesebbet sem! Engem sokkal jobban zavar Reni, vagy Fanni, bár utóbbinak szerencséje van, h és közönségessége ellenére kicsit vicces is.
7/10
idõjós1010 2014 dec. 10. - 17:59:29 7/10
(26/422)
....és még õk mondják, kiabálják Zsu-ra, hogy milyen nagyképûen jött be. Bejött mindenféle ujjongás nélkül a villaajtón, a többiek pedig kapásból elkezdték szidni, átkozni, fenyegetni. Erre válaszul õ fölényesen bekiabálta a százalékkülönbséget, de szerintem ilyen fogadtatás után, ennyit igenis az arcukba kellett vágni. Én sem igazán csípem Zsut amúgy, ettõl függetlenül, mert ahogy indított játékba kerülésekor, az nagyon unszimpi volt. Fölényes modorban kezdte. Most pedig õ a sebzett szárnyú kismadár, aki nagyon akar... Ellenben a többiek meg nagyrészt szerintem alaptalanul vádolják a manipulatív jelzõvel.
7/10
idõjós1010 2014 dec. 10. - 17:51:38 7/10
(25/422)
Dórit én sem tartom szépnek. Fejre nagyon el van rontva.
fo.ma 2014 dec. 10. - 11:31:18
(24/422)
Elején kihagytam jópár részt, mert uncsi volt, de most már nézem és totál meg vagyok döbbenve azon, ahogy a Zsu-t fogadták a párbaj után. Ahogy beszéltek vele... elképesztõ! Az a véleményem, h ez nem csak õket jellemzi, hanem az RTL-klubot is, amiért engedik, h adásban ország-világ elõtt ilyen becsületsértések elhangozhatnak, amit a két lány elõadott. Én simán kizárnám õket ezért! Emlékszem egy régebbi részben az egyik lány naranccsal dobálózott, azt simán kizárták, hát ez szerintem sokkal súlyosabb vétség!
szevacica 2014 dec. 10. - 10:51:35
(23/422)
Azt elismerem, hogy Fanni szépség dolgában jobban van eleresztve, mint Edina, de!!! Amikor Fanni azt mondta: Edina egy papírzacskós csaj, ellenben Dóri milyen gyönyörû? (sic!) Örülök, hogy Vikcsut már nem kell néznem, nálam a sorrend a lányoknál ész szempontjából: 1. Edina, 2. Zsu, 3-4-5-: ..... 6. Fanni. Reni, Dóri - õk egykutya. A szépség eléggé szubjektív, de nálam itt is Edina vezeti a mezõnyt, mert õ legalább természetes, utána a sorrend lásdmintfent.