6/10
napraforgó 2017 márc. 10. - 13:19:09 6/10
(718/1238)
Lehet, valószínû, hogy így volt. Galip elvette a gyereket az anyjától. De akkor viszont tudnia kellene, hogy hová tette, kivel neveltette, hogy hívták, stb. mert még ha valami árvaházba, intézetbe adta volna, akkor is könnyû lehet visszakeresni, mikor, milyen néven, mennyi idõs fiút tett intézetbe. Vagy nevelõszülõkhöz adta? nyom nélkül nem tûnhetett el.
Szerintem volt már akkoriban DNS vizsgálat, legfeljebb kissé bonyolultabb volt, mint manapság. És Galip nagyon nem magyarázta meg, hogy miért gondolta, hogy az asszony megcsalta. Mert az, hogy egy rabbiátus férjet elhagy a felesége, még nem jelenti azt feltétlenül, hogy szeretõje van. Nagyon is elképzelhetõ, hogy az asszony teherbe esett, de a férje nem akarta volna a gyereket, ezért menekült el. Emír is milyen lelketlenül abortuszra kényszerítette Banut.
Letty72 2017 márc. 10. - 11:30:14
(717/1238)
Szerintem most már az anyja Nihán szüleinek a házában van, hisz Zeynep is hallotta a veszekedésüket és azt, is hogy Emir ki akarta dobni Nihant a szobából, de aztán végül õ rohant ki.

Jövõ hét pénteken vagy azt követõ héten hétfõn (03.20.), kiderül, hogy ki Emír testvére. A tartalomismertetõket olvasva, legalábbis erre a következtetésre jutottam.
Letty72 2017 márc. 10. - 11:25:57
(716/1238)
Legkésõbb a jövõ héten pénteken kiderül vagy azt követõ héten hétfõn (20-a), hogy ki Emír testvére tartalomismertetõt olvasva, - legalábbis erre a következésre jutottam.
Letty72 2017 márc. 10. - 11:20:55
(715/1238)
A nõ gyerekével kapcsolatban azt hiszem elhangzott, hogy Galip elvette/elvitette a gyerekét és ezzel tartották sakkban.

Azt nem értem, hogy miért gyanúsította meg Galip a feleségét, hogy nem övé a gyerek, megvárhatták volna a születését is, hiszen 1991-ben volt már DNS vizsgálat. Ha Törökországban nem is, - bár ezt nem hiszem -, egy ilyen milliárdos család, játszi könnyedséggel elintézhette volna ezt az USA-ban egy erre szakosodott DNS laborban.

Ha meg is csalta az asszony, akkor is 50% -kal Galip is esélyes.

Továbbra is Asu-t gondolom Emír testvérének, Tufan megbízója viszont Asu lehet, szerintem õ tudja, hogy valójában Kozcugulu, csak bosszút akar állni a családján.
AmazonGirl 2017 márc. 10. - 11:18:50
(714/1238)
LOL...
6/10
napraforgó 2017 márc. 10. - 09:36:23 6/10
(713/1238)
Kicsit fura volt nekem, hogy miután Emír berontott az anyjához és ordítozott vele, hirtelen ott termett Nihán is. És Emír még csak meg se kérdezte tõle utólag, hogy hát te hogy kerültél ide, pont most. Valahogy nem túl valószínû, hogy Nihán a beteg asszonyhoz rohangáljon minduntalan és ott véletlenül összeakadjon a férjével. Emírt nem érdekli, hogy a felesége miért is követi? Meg honnan tud a kistestvérrõl? Hisz csak annyit ordított neki, hogy ha másé lesz, akkor miszlikbe tépi az illetõt és megnyúzza a szeme láttára. De a miért van ott és honnan tudta meg a dolgokat kicsit sem érdekelte.
6/10
napraforgó 2017 márc. 10. - 09:30:46 6/10
(712/1238)
Bizony, Tufán szüleirõl sem tudunk semmit és Ászuéról sem. Persze felnõtt embereknél nem feltétlenül kell, hogy a szülõk szerepet játszanak, élhetnek akár messze, vidéken is, vagy akár már meg is halhattak. Ami Tufán ellen szól, az szerintem az, hogy õ valakinek dolgozik. Telefonon állandóan jelentget valakinek. Ha õ lenne Emír testvére, akkor erre nem lenne szükség, hisz magának dolgozna. Legfeljebb neki lehetnének megbízottjai Emír környezetében, de õ biztos nem jelentgetne senkinek. Az, hogy a tanú hölgynek (nevét nem tudom) lenne a fia, érdekes megoldás lenne és akkor éppúgy lenne érdekeltsége Emír és Galip ellen dolgozni. Bár az nekem nagyon furcsa, hogy miért nem tudja az a nõ, hogy hol a fia???? Az a gyerek hasonló korú lehet, mint Emír és ha gyerekkorban nem szakították el az anyjától (apropó, ki az apja és az hol van?), akkor azért anyunak tudnia kéne, hová is ment a gyereke.
Tehát, ha Ászu lenne az eltûnt testér, akkor lehetne Hakki úr is Tufán megbízója. Ez esetben Hakki nyilván nem a valódi nagybátyja Ászunak, hisz egy sógorról, a felesége testvérérõl nyilván tudott volna Galip is. Bár, ha valami távolabbi unokatestvér, akkor talán nem feltétlenül ismerte az összes rokont... De persze lehet egy régi szerelem is.
Vajon mikor derül ki? meddig lebegtetik a dolgot?
Letty72 2017 márc. 10. - 08:51:40
(711/1238)
Nagyon ijesztõ volt, ahogy Emír az állítólag szeretett anyjával viselkedett: 25 évvel ezelõtt megszülted az ellenségemet, fegyvert adtál az ellenségem kezébe.

Totál pszichopata, bár szerintem a mostani viselkedéséhez, nagyban hozzájárult az apja rideg nevelése is. Mindent megkapott csak szeretetet nem!
Letty72 2017 márc. 10. - 08:47:26
(710/1238)
Érdekes, hogy a sorozat szereplõi közül, mindenki fiúgyerekre gondol Emir testvéreként, pedig szerintem lány! Az én tippem Asu, (eddig, ugye egy szó sem hangzott el a szüleirõl, vagy, hogy miért a bácsikája neveli. Szerintem a \"bácsikája\"lehetett Emír anyjának a szerelme.

Tufan viszont annak a nõnek lehet a fia, aki Emír anyja mellett volt akkoriban, és akitõl elszakították a fiát, hiszen azt kérte, hogy keressék meg a gyermekét.
6/10
napraforgó 2017 márc. 10. - 06:37:48 6/10
(709/1238)
Hüszzein átadná a stafétabotot, illetõleg a fodrászköpenyt Tariknak, de õ most már magasabbra tör. Belekóstolt a nagystílûbb életbe és esze ágában sincs visszamenni a kis borbélyüzletbe. Pedig valaha mennyire áhítozott az apja elismerésére, amit most megkésve, de megkapott. A te vagy az én utódom, a támaszom, stb. már nem hatotta meg, neki most már Emír az isten.
Zeynep milyen jól ráhibázott Emír érzéseire. Hogy hiába játszik a környezetében élõkkel, mint a bábúkkal, végül is borzasztóan magányos.
6/10
napraforgó 2017 márc. 10. - 05:00:49 6/10
(708/1238)
Ráadásul még rosszul is számoltam, nem 10, hanem 20 évvel korábban regisztráltál a szülinapodnál.....
Érdekes világ a port.hu világa...
Gondolom nem semmi pénzért csinálták ezt a szart így meg. Volt egy jól mûködõ ablak, talán nem a legkorszerûbb, de most viszont vacakabb a réginél.
Péter Józsefné 2017 márc. 09. - 22:11:14
(707/1238)
Nagyon szomorúak vagyunk, hogy a reggeli ismétlést elrakták késõbbi idõpontra. Ezt nem tudjuk megnézni, kérem, ha lehet állítsák vissza reggel 6,05 órára a Végtelen szerelem ismétlését.
6/10
napraforgó 2017 márc. 09. - 18:31:09 6/10
(706/1238)
Elég, ha a spoilerektõl tartózkodsz....
6/10
napraforgó 2017 márc. 09. - 18:29:37 6/10
(705/1238)
Jó, hogy ezt leírtad, mert már én is gyanakodni kezdtem, hogy tán nemet váltottál ????! Halaknál már hallottam ilyen spontán nem váltásról, de embereknél még nem.....
Klassz, hogy jó 10 évvel a születésed elõtt már regisztráltál a port.ra.
Azért nem ártana, ha kijavítgatnák a még meglévõ hibákat, ha már rákényszerítették a népet, hogy az új formátumot használja.
harmadiksuxel 2017 márc. 09. - 18:17:06
(704/1238)
Zuzuzu, az a helyzet, hogy a friss tagok az új regisztrációval bármit is írnak be, 1970-et és nõi nemet generál neki a rendszer. Még nem tökéletes minden. :P
zuzuzu777 2017 márc. 09. - 17:40:24
(703/1238)
Ahhoz képest, hogy 2017-ben születtél és nõ vagy, jó a válaszod, mint egy 27 éves férfi
zuzuzu777 2017 márc. 09. - 17:36:37
(702/1238)
Sajnálom, egy kicsit megint elõre szaladtam. Ez volt az utolsó hozzászólásom!
harmadiksuxel 2017 márc. 09. - 17:31:29
(701/1238)
Na most jó kereszténység ide vagy oda, engem, mint 27 éves fiatalembert errõl senki ne próbáljon meggyõzni, hogy házasság elõtt nem szabad összeköltözni, vagy nem fér bele a házasság elõtti szexuális együttlét.
Én inkább abban hiszek, hogy lakva ismeri meg egymást az ember.
6/10
napraforgó 2017 márc. 09. - 15:22:54 6/10
(700/1238)
Ha mindenkit zárt osztályra vinnének, aki kicsit idétlenkedik, vagy hülyeségeket beszél, már nem lenne szabadlábon egy ember sem.
Mellesleg én nem emlegettem zárt osztályt sem Nihánnal, sem Ozannal kapcsolatban, nem tudm, ezt honnan vetted. Csak annyit mondtam, hogy engem idegesít a csaj és nem értem, hogy fõhösünk mit veszkõdik ennyit maiatta. Na de ez még nem ok a bezárásra. Azért ne essünk már túlzásokba!
zuzuzu777 2017 márc. 09. - 15:16:05
(699/1238)
705 / Rossz válasz!