suxel2.0 2016 dec. 27. - 20:15:27
(178/1238)
Hallod, én a mai részt nagyon vártam. Megnéztem a youtubeon a 7-es bölüm végét, de nem néztem bele a 8 elejébe. A 7 vége volt az, hogy Emir meglátja Kemalt és Nihant, de most még elõre sem olvastam: majd lerágtam a körmöm, hogy mit fog csinálni, a szokásos higgadtsággal intézte el, nyugalmasan, hidegvérrel fenyegetett. Zseniális volt. Félelmetes, de nagyon jól áll neki. Vildan jeleneténél vártam egy kicsit többet, lehetett volna nagyobb megdöbbenés részérõl, hogy Kemal Soydere az új szomszéd. Elviseltem volna több szócsatát is, persze, amibõl Vildan jön ki vesztesen.
Én azt hittem Nihan fog beszélni Kemallal a falnál, miután a házában nem volt alkalmas, de helyette, most õ küldte el Kemalt. Egy tisztázó beszélgetés azonban érik közöttük. Most tetszett a flashback is benne, ahogyan megmagyarázták, hogyan tudott bejutni Kemal a kertbe és hol van Nihan szobája. Ám ami még jobban tetszett, ahogy villanásokkal bemutatták, hogy áll össze Kemal fejében az, hogy Nihan talán egy kényszerházasságnak a foglya, és nem játszatják Kemallal az idiótát.
Emir vajon most mit tervez: az elõzõ epizódban börtönt emlegetett Kemalnak, most pedig Zonguldakba küldené vissza, csak el innen. Kíváncsi vagyok mire fog vele menni. Eltüntetni úgysem tudja, a történet ezt nem engedi, (ahogy tudtuk, hogy a történet megköveteli, hogy Kemalé legyen a ház - egy percig nem volt kérdéses, csak a házhoz vezetõ út) tehát Zonguldak kilõve, maradt, hogy esetleg börtönbe záratja. Kemalt ugyanakkor nem féltem, nem annyira idióta. Tetszik, hogy nem tudom kitalálni mi lesz.
Az sem volt világos, hogy miféle összejövetelt szervez megint Kemal Asu segédkezésével, mindenesetre az az érzésem jó lesz, de ez úgyis kiderül nemsokára.
Kíváncsiságom továbbra sem hagy alá: Fehime asszony, hogy fog megbékélni azzal, hogy családjuk ellenségei a kisebbik fiának a szembeszomszédjai. De nem olvasok elõre, elég a twitteren látni jeleneteket késõbbi részekbõl, elég várnom azokat.
Úgyhogy a sorozat szuper továbbra is, vagyis nekem már sokkal jobb, mint az elsõ pár részben.
Zárásul egy kép az elõzõ részbõl, amikor Kemal megtudta, hogy övé a ház. <3 <3 és Leyla <3 <3: csodálatos az a nõ. Csinálok majd ebbõl a részbõl is egyet legalább, az ötlet már meg is született a fejemben.
10/10
regina.997 2016 dec. 27. - 19:28:49 10/10
(177/1238)
A mai rész tetszett, mint mindig, de egy kicsit ijesztõ volt, mert rájöttem, hogy konkrétan elfelejtettem pislogni néhány jelenet alatt, és kiszáradtak a szemeim :D Szóval na, nagyon nagyon régen nem fordult velem elõ ilyesmi, hogy annyira lázban tartott a sztori, hogy ne pislogjak közben, annyira figyeltem :D
suxel2.0 2016 dec. 27. - 00:54:20 Előzmény kikelet54
(176/1238)
Ez a jelenet már megint szenzációs lett, és Kemal is sejtheti, hogy bizony Emir és Nihan házasságában nincs valami rendben. Talán csak kirakat a boldogság? Egy kislány csak nem hazudik, és bizony az elszólások, mindig igazak szoktak lenni, és ez egy sokat mondó elszólás volt.

Ha most nem lett volna a család együtt az ünnepek alatt, biztos sokkal jobban hiányzott volna nekem a sorozat, mint máskor, hisz a szokásos 2 nap helyett 4 nap pihenõ volt.
10/10
kornyezet 2016 dec. 26. - 11:05:46 10/10
(175/1238)
Köszi kikelet! Meg is néztem anyucival, nagyon szép volt. Áldott karácsonyt!
10/10
kikelet54 2016 dec. 23. - 18:33:19 10/10
(174/1238)
Minden kedves fórumtársamnak nagyon
BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK!







https://www.youtube.com/watch?v=typ3tDfxGBI
suxel2.0 2016 dec. 23. - 00:47:50
(173/1238)
Elif --> Nihan: Ez az a bácsi, aki miatt 5 éve sírsz? /persze Kemal elõtt/

Hogy ez mekkora?!
10/10
kikelet54 2016 dec. 22. - 22:16:35 10/10
(172/1238)
Én azért úgy gondolom, hogy ez a találkozás az utcán megért volna egy ölelést. Még ha egy gyors, futó ölelést, akkor is. Azokból a nézésekbõl, pici mosolyokból látszik, hogy nagyon oda vannak egymásért. Most Kemál szemébõl is csak úgy sütött a szerelem, le sem tagadhatta, vagy lehet, hogy nem is akarta.
Nem semmi nézése van ennek a szívdöglesztõ pasinak.

Sajnos, az építkezésen megtörtént a baleset, és most mindenki Kemál mellé állt Emírrel szemben, az apja is igen csúnyán kiosztotta. Ettõl persze még dühösebb lett, szerintem még nagyobb aljasságokat fog elkövetni.

Ráadásul a ház is Kemalé lett, ezt sem fogja szótlanul lenyelni ez a félõrült Emír, de lehet, hogy már teljesen bedilizett a viszonzatlan szerelemtõl.
10/10
Érsekvári 2016 dec. 22. - 21:42:38 10/10
(171/1238)
Köszönöm szépen !

Neked is és minden fórumtársnak Kellemes Ünnepet Boldog Karácsonyt !
syuzi 2016 dec. 22. - 17:16:47 Előzmény Érsekvári
(170/1238)
Kelll egy e-mail cím és egy jelszó régen így ment de ma már meghívós alapon mûködik az oldal

Várom már a következõ részt Tarik nem semmi elárulja a saját öccsét

Zeynep is magasra akar törni

Várom a folytatást:) Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok minden kedves fórum tagnak :)
suxel2.0 2016 dec. 20. - 23:22:51
(169/1238)
Ahhh, nincs idõm kielemezni a részeket, pláne nem képeket is csinálni, pedig a tegnapi rész is..... :( ez már karácsonyig így lesz, na de utána bepótolom. :P
10/10
kikelet54 2016 dec. 20. - 22:48:41 10/10
(168/1238)
Nihan és Kemal azért csak félti egymást, megijedtek, hogy a másiknak baja esett, de szerencsére nem ütköztek. Természetesen túl az elsõ sokkon, szokás szerint most is összevesztek.
6/10
napraforgó 2016 dec. 20. - 07:14:00 6/10
(167/1238)
Zeynepet elmentében a nem kívánt szerelmese várta, hazajövet meg a családi vizsgáló- és ítélõbíróság. Na szép. Egy nagykorú nõt így vegzálnak.
Nihánt nem is értem, mi tetszett neki azon a házon. Én ugyan csak egy pillanatra láttam, de egy borzalmas, lapostetejû betonszörnyet láttam egy völgy katlanban, késõbb a csupa üveg falakat is - és állítólag kilátás is van Emír - amúgy nagyon szép és jóízlésû házára. Tehát lehet, hogy egy hegyoldalban áll, háta mögött hegy, elõtte völgy, kilátással a Kosguoglu házra. (akkor talán nem is Emír költözött Nihánhoz, hanem õ vette magához a feleségével annak családját is?) Leyla háza a nagy terasszal, a gyönyörû kilátással sokkal szebb....
A lényeg: itt aztán senki nem foglalkozi a projekttel, kt érdekel a bány, meg az erõmû ügye, olyan jól elvannak az egymás bosszantásával....
kkanai 2016 dec. 19. - 21:19:18
(166/1238)
10/10
Érsekvári 2016 dec. 19. - 20:58:03 10/10
(165/1238)
Minden hétköznap megy a Duna Tv-n 18:35 ó kezdéssel , ez szinkronos . Viszont sajnos már a 19. résznél tart .
A sorozatBaráton online visszalehet nézni az 1 résztõl , de be kell ott jelentkezni , nem ismerem pontosan hogy megy nem használom .
Talán valamelyik fórumozó társunk tud ebben majd segíteni .
Verona Mihályi 2016 dec. 19. - 19:56:55
(164/1238)
Bocsánat, én csak azt szeretném kérdezni, hogy hol lehet nézni a sorozatot magyar szöveggel. Elõre is köszönöm a választ!
10/10
Érsekvári 2016 dec. 17. - 19:41:59 10/10
(163/1238)
Emir - Kemal között folytonos adok kapok lesz , egyik jobban betart mint a másik . Nem vicc szinten mennek ezek , hanem elég komoly formában semmit , senkit nem kímélve .
Még mindig nagyon az elején vagyunk ahogy elkezdõdött a történet , de nem sokára belendül úgy Isten igazából !
Kemal anyja nagyon sok , ahogy mindenbe beleavatkozik , kíváncsiskodik , intézkedik . Persze náluk a család szent és sérthetetlen , akárhány éves a gyerekük , de azért mégis túlzás amit mûvel és fõleg majd késõbb láthatjuk miket is ügyködik .
Találó a cím Végtelen szerelem , mert az lesz..... imádom annyira jó és izgalmas !
6/10
napraforgó 2016 dec. 17. - 05:12:21 6/10
(162/1238)
Amit viszont nem értek, mi a fenének kell festõmûvész egy szimpla falfestéshez? Azt a töldet (pirosat, stb) akármelyik jobb szobafestõ is felkenhette volna. Elvégre nem freskókat kellett festeni.... Megértem, hogy Nihán a munkát csak Emír bosszantására vállalta el, de hogy még idegenektõl is el kell tûrnie a kritikát....
Amikor Ászu elõször megjelent a képben, épp fõzõcskézett, várta vissza Kemált, azt mondtam, milyen rendes lány, barát, vagy új kedves, na de ha ez a lány barát, akkor semmi szükség ellenségekre...
Kemált meg nem is értem. Ez az Emír keveri neki a bajt, rászállt a testvéreire, gyanítom elõbb-utóbb a szüleire is rá fog, õ meg ott sírdogál, hogy el akarom felejteni Nihánt... Nosza, tessék megfordulni és visszamenni Zongüldakba, ahogy ott jól elvolt 5 évig, ellenne másik 5-ig is. Ha visszamenne, Emír számára Kemál családja elveszítené a jelentõségét, leszállna róluk.
De ha marad, föl kell vennie a kesztyût, neki is ki kell találnia valamit Emír lejáratására, bosszantására.
Mondjuk az elsõ lépést már megtette, amikor beült az õt figyelõ pofák autójába és üzent Emírnek, hogy inkább a projekttel foglalkozna, mert az bizony nem halad.
6/10
napraforgó 2016 dec. 17. - 05:00:18 6/10
(161/1238)
Détár Enikõ hangja nagyon illik Leyla karakteréhez. Én a színésznõt a Kuzey-Güneyben láttam, Götz Anna hangával, kicsit csodálkoztam is, mert sokkal harsányabb, karcosabb volt a hangja, mint amit tõle megszoktam. Détár Enikõ hangja eleve kicsit karcosabb, vagy inkább füstösebb, nagyon passzol a színésznõéhez, habár az õ eredeti hangját még nem hallottam, de gondolom hasonló lehet.
suxel2.0 2016 dec. 17. - 00:17:04
(160/1238)
Elõljáróban már egy képet azért küldök: Nihan, KI VAGY RÚGVA!
Ez rendesen megalázó volt azért Kemal részérõl Nihannak.
suxel2.0 2016 dec. 16. - 23:35:52
(159/1238)
A magyar nézõk már megszokhatták Götz Annával a színésznõt. Míg Götz Annáé egy lágyabb hang, addig Détár Enikõ karcosabb és "füstösebb", ugyanakkor mind a kettõ illik hozzá. A Tiltott szerelemben Mademoiselle szerepéhez aligha tudtam volna elképzelni Détár Enikõt, viszont Leyla karakteréhez megyen. Én tipikusan az az ember vagyok, aki nem az 1 ember 1 hangot vallja, hanem inkább az 1 féle karakter 1 féle típusú hangot.

A részrõl részletesebben a hétvégén írok, mert van mirõl, és képet is van mibõl gyártani hozzá. Vagy 3 már meg is született a fejemben hozzá. ;)