8/10
InteriorLulu 2016 márc. 30. - 01:05:48 8/10
(10/30)
A filmismertetõ kábé az elsõ negyedórát fedi le, és ha valaki pusztán ez alapján, azaz a minden szempontból sablonos, C kategóriás horrorokra jellemzõ ismertetõ alapján dönt úgy, hogy inkább el se kezdi nézni, azt én a részemrõl teljesen megérteném.
Pedig sokat veszítene, a Veszett világ ugyanis egy elég fontos film. Ahogy elõttem is utaltak rá, olcsó köntösben meglepõen nívós tartalom, egy igen ritkán taglalt - jellemzõen persze amerikai - probléma, napjaink keresztény vallási fanatizmusa, mely adott esetben a tömeges vérontástól sem riad vissza. Ám fontossá nem is okvetlen ez teszi, hanem az, ahogyan reagál rá - és nem mellesleg ahogyan minden körülmények közt fedezi magát - a terrorista fenyegetés minden fajtáját egyre komolyabban vevõ államrend.
Mindehhez sajnos túl rövid, valamint kissé igénytelenül, amatõr módon kivitelezett a film. Olyan, mint a saját itteni, portos stáblistája, amelyen nincs feltüntetve a film nagyjából második felének legfõbb szereplõje, John Goodman..
mrlujoak 2016 márc. 29. - 22:57:49
(9/30)
Aljas minden "ember" aki vallás miatt, saját (téves) meggyõzõdése, más nyomása alatt(...) embert öl, csakmert úgy véli, hogy a törvények, és az emberi normák felett áll.
A szekták, amik kifejezetten veszélyesek, és a legtaszítóbbak.

"Kedves" fõszereplõ "lelkész" aki prédikál, majd öl pont olyan gyarló, amikor hazudik a helyi rendõrnek. Ráadásul ezt semmi indokkal nem tudja elferdíteni.
A bibliából prédikál, hogy mennyire is bûnösök a homoszexuálisok, de úgy öl racionális indok nélkül, mint a világ legtermészetesebb dolga. Persze, õk a mennybe jutnak, hiszen egy csapat szodomitavédõ miatt hal meg. Neeee...

Aljas, képmutató, álszent férgek.
5/10
Mathos75 2015 jan. 20. - 23:06:37 5/10
(8/30)
Szerintem a film alapötlete jó, sõt kb a feléig reménykedtem, hogy itt valami formabontó történik, de aztán valahogy kisiklott az egész. Persze a lényeg megvan. Csak annyi, hogy itt 20-25 fõs vallási csoport terrorizálja a szerintük bûnös embereket ( legfõképp a buzikat)és még ez a csekély számú, rendkívül szorosan összefogó emberek képesek a helyi hatóságokat is megfélemlíteni, aljas céljaik elérésében. Tipikus példája, hogy egy elmeháborodott, ha kellõen karizmatikus, maga köré tud gyûjteni egy kisebb hadsereget, akik bármit bevállalnak a fõnöknek, beleértve a halált is. Ami a félelmetes, a közel keleten ugyanez van a szélsõséges csoportok részvételével, csak ott a létszámuk milliós nem pedig néhány tucat. Épp erre világít rá a film is, valamint arra, hogy az ilyen szektákkal való állami leszámolás rövidesen teljesen legális lesz a terrorista törvényekre hivatkozva. Ez egy C kategóriásnak kinézõ film, ami A kategóriás mondandóval rendelkezik...csak ez nem nagyon jön át a végén.

10/5
sanderson 2013 aug. 30. - 11:45:51 Előzmény ReignMan
(7/30)
Reagáltam a filmhez írt gondolataidra, de valami hiba történt, és a véleményem egyszerû hozzászólásként jelent meg, nem válaszként. A véleményemet megtalálod a hozzászólások között.
sanderson 2013 aug. 28. - 12:23:28
(6/30)
Válasz ReignMannak. A történelem két legnagyobb népirtása két vallásellenes ideológia, a kommunizmus és a fasizmus (vagy nemzeti szocializmus)nevéhez kötõdik. Sztálin és Hitler követõi nem Isten nevében ölték az embereket, de egy ideig sikerült elhitetniük, hogy ezek az ideológiák az emberiség javát szolgálják. Bármikor jöhet egy újabb egyre agresszívabban terjedõ ideológia (nevezzük a példa kedvéért Új világnak)ami sok embert megtéveszthet. Ezek az új eszmék mintha a demokrácia lebontására törekednének, és a legkevésbé sem tûnnek vallási indíttatásúnak, sokkal inkább vallásellenesnek. Napjainkra a föld népessége ugrásszerûen megnövekedett, de a sok milliárd ember nagyobbik része még most is szükségét érzi annak, hogy valamilyen világvallás követõje legyen. Szerte a világban az emberek többségének szükségük van Istenre, mert ez ad nekik erõt, bátorságot és megnyugvást a mindennapok nehézségeinek leküzdéséhez. Napjainkban is létezik erõszak, öldöklés, de ezt nem hittel élõ keresztény emberek követik el, hanem ezeket a szörnyûségeket mélységesen elítélik. Ajánlok néhány filmet: A misszió, Ben Hur, Az ötödik pecsét, Ébresztõfilm (Wake up call). Vigyázz, ha ezeket megnézed olyan mintha a Mátrix címû filmbõl feléd nyújtott piros pirulát elfogadtad volna.
1/10
Filmx 2013 febr. 12. - 19:09:12 1/10
(5/30)
Valami borzalom ez a film. A Párbeszédek nagy része csak üres locsogás, mire oda jutunk hogy történik valami rendes akció, addigra már ahhoz sincs kedvem hogy nyitva tartsam a szememet, körülbelül ezzel el is mondtam mindent a filmrõl ..10/1.
ReignMan 2012 jún. 24. - 17:39:00 Előzmény Hellas Verona
(4/30)
Miért is volt baromság?

Sok szárszor megtörtént már ez az eset a történelem folyamán, hogy egy felsõbbrendûnek hitt vallás, Isten, vagy hit nevében beteg emberek másokat befolyásoltak és bábokként használtak a céljaikra. Olvass utána annak, hogy Charles Manson hogyan fanatizált vallásos elemekkel operálva megvezethetõ embereket és gyilkoltak le ártatlan embereket, köztük egy híres rendezõ terhes feleségét is.

És amin elgondolkoztam a film végén: ha az elmúlt 2500 év történelmét nézzük, vajon a vallások okozta rengeteg háború, kínzás, szenvedés, emberek közötti gyûlölet, kirekesztés, ami létezik mind a mai napig, ha körülnézel magad körül, vajon megérte e, vagy törvénybe kellene e iktatni az ateizmust. Mit veszítenénk, pár templomot, vagy munkanélküli papot? És hihetnénk a szép jövõben és magunkban, abban legalább egyetértés van.
1/10
Hellas Verona 2012 márc. 26. - 23:28:10 1/10
(3/30)
Szerintem meg egy nagy baromság volt kár volt ídõt pazarolni rá megnézni !
offtopic
Charles Foster Kane 2012 febr. 28. - 18:35:51
(2/30)
Nekem is tetszett. A szineszek tenyleg jok volak, kulonosen Goodman.
10/10
kenubita 2012 febr. 28. - 18:11:55 10/10
(1/30)
Azt gondolom, hogy a Red State az elmúlt év egyik legjobb mozija így talán egy kicsit több figyelmet érdemelne. Remélem minél több emberhez eljut majd a film és talán megérjük, hogy Magyarországon is megjelenik DVD-n. (Ugyanitt megjegyezném, hogy a The Woman címû mozi is remek darab.)