Téma: X-Faktor

1/10
Semprini 2012 okt. 15. - 20:11:02 1/10
(653/3153)
Mindennel egyetértek amit írtál. Valéria a gyenge láncszem a Like-ban, a másik két csaj duóban jobb lenne, de hárman talán érdekesebbek. A Spiritbõl sztem is kiemelkedik Lõkös Kinga, de szólóban nem tudom, mennyire állná meg a helyét. Megérdemelne két jobb hangú srácot vokálnak.
Adél nagyon tudja magát kelletni a színpadon, ebben otthon van, az tény. A hangja már annyira azért nem jó, hogy hanyatt vágjam magam tõle (egy csomó jobb hang volt a már korábban kiesettek közt), és egyelõre azt bizonyította be hogy két, egymásra meglehetõen hasonlító Caro Emerald számot viszonylag tûrhetõen el tud énekelni. Milyet valami mással próbálkozott, csúnyán beégett, a civil viselkedése meg elég sokakat irritál.
Antal Timi pedig tényleg szuper volt, nem lehet belekötni most sem.
akác41 2012 okt. 15. - 19:52:57
(652/3153)
Nekem a Kocsis Tibirõl az jut az eszembe, hogy nagyon szép a hangszíne, az új albumán gyönyörû dalok vannak, és élmény hallgatni, és nagyon kedves a mosolya.
Persze a Fantomassal majd vigyázok, mert észrevétlenül és váratlanul támad!
Bigpapa 2012 okt. 15. - 19:10:34
(651/3153)
Most nézem a mûsort a neten.Ezt a PJZ-t megint nem értettem,szóval nem értem,miért kellenek.Viszont Kvaka Andinak ez a szám nagyon szar volt.Emiatt esett ki.Ez a Fehér srác nekem még midig langyinak tûnik,de jól énekel.Stone-t csípem,de most nekem sem tetszett.A kis Timi szuper volt :)) Milyen kis energia bomba a csaj,és nem mellesleg atom szép lába van.
A lájkból nekem a vörös csaj hangja irritáló. Lehúzza a Szuritát ,vagy szulita? és a Petrát.Zámbó Krisztiánnak én is adtam esélyt.Hogy ne apukájához hasonlítsuk,de szerintem gyenge a hangja.A magas tartományban,ahol Jimmy erõs és utánozhatatlan volt, Krisztián fel sem ér oda,nem hogy megközelítené.Most a vokál kegyes volt,mert hangosabban szólt,mint õ.De bizony gyenge.Két fiú és egy lány csapat jók voltak,de ott a lány magasan veri a srácokat hangban.
Adél nem volt rossz,sõt!Ez az õ mûfaja.De nem X Faktor.Tehetséges elõadó és él a színpadon,de ebben a mûfajban.Pop zenében nagyon gyenge volt.
Viszont még mindig nem értem,ezt a Dávidot minek vitte tovább a Geszti. Rokona?Vagy mi? Borzalom a csóka.Las Bea nekem nem jön be,de ez saját vélemény.Most jól énekelt,ez tény,de valami zavar benne.Ha rájövök,majd szólok :DD
Kocsis Tibi csak engem emlékeztet Fantomasra? Nem csak a kopaszsága,hanem maga a fejforma :))) Várom,mikor tûnik fel Funes hogy elkapja.A párbajban tényleg jobb volt a srác. Pedig a selejtezõkben Andinak drukkoltam,de úgy látszik kevés volt ehhez.
vénasszonyok -nyara 2012 okt. 15. - 14:54:25
(650/3153)
nagy humbugnak,a dolgok túlmisztifikálásának éreztem ezt az egész X-Faktor fogalmat. Csobot Adélt elnézve, be kell ismerjem a tévedésemet. Erre a kis koboldra tényleg oda kell figyelni, van benne valami, ami felkelti az érdeklõdést a nézõben (nem csak a hosszú combjai, bár az sem mellékes körülmény).
És tényleg nem is énekel rosszul. Ez egyszer el tudom fogadni a zsûri rendhagyó döntését, hogy kreáltak neki egy 7. helyet.
Lass Bea a túlméretezett idomaival és lelkével meglehetõsen irritáló jelenség. Remélem legközelebb kiszórják.
mulao 2012 okt. 15. - 12:58:57
(649/3153)
Eléggé a szokásos X-Faktor- hangulata van, tényleg ez kell a népnek? Akkor már inkább a Voice.
csancsy 2012 okt. 15. - 11:56:57
(648/3153)
Egyetértek, jól leírtad:)
Amúgy Adélnál 1 dolgot hiányoltam, a táncosokat (pl. Gergõnél voltak és kellett is)... Szinte én is elképzeltem ezt a világháborús- füstös bár jelenetet, és meg is lehetett volna csinálni katonának öltözött táncosokkal, ahogy pl. elkezdenék ostromolni Adélt, õ meg mondjuk ellökné õket...
Mert ez kevés lesz, hogy minden alkalommal ebben a mûfajban táncol és énekel egyedül (fõleg gyors számnál), sztem mindig valami különbözõ színpadi sztorit kéne köré felépíteni, ezért tartottam nem kiemelkedõnek magát a produkciót, de azért elsõ válogatónál is jobb volt. Csak még tovább kell még gondolni ezt a dzseszt más elõadási stílusokban is.
Bornbela 2012 okt. 15. - 11:33:18
(647/3153)
Kire gondoltok?
Amrimsz 2012 okt. 15. - 09:27:14
(646/3153)
Bocsi,hogy beleszólok, de nem Feró volt az aki nem volt ott a Fehér Zoli párbaj dalának az elején, hanem a Malek Miklós.
olahmiki1959 2012 okt. 15. - 02:24:47
(645/3153)
Ez az!
Már vártam, hogy mikor érsz ide, mellettem te vagy talán az egyetlen, aki ért is a mûfajhoz. (Vicc volt, ketten nevettek...)
Nincs nagy ellentmondás köztünk, apróságokban tér el a véleményünk inkább, talán én nem fogalmaztam egyértelmûen.
Csobot Adéllal kapcsolatban megpróbálok nagyon pontosan fogalmazni.
Egyre inkább az a meggyõzõdésem, hogy egyedülálló jelenség.
Abban, amit tud, abban õ a legjobb.
A különbözõ hangfekvésekhez, szerepkörökhöz te jobban értesz, - primadonna, szubrett, bonviván, hõstenor és társai, - én csak annyit írtam, hogy az Operettszínházban tökéletesen el tudnám õt képzelni.
A szerepkör mellékes, biztosan nagyon élvezné a csillogást, a feléje irányuló rajongást, lubickolna az õt körülvevõ hódolatban, abban, hogy szebbnél szebb ruhákat adnának rá esténként, jelenetenként többet is, és hogy úgy érezhetné magát néhány órára, mint akinek a lábai elõtt hever a világ.
Ezt az egész mesevilágot, amit operettnek hívnak, neki találták ki.
Arcberendezésre, habitusra, fejtartásra, kézmozdulatokra, hanghordozásra, manírokra ha gondolsz, összességében páratlan jelenség.
És van egy dolog, ami miatt rendkívüli tehetségnek tartom. Másokkal ellentétben, SOHA NEM ESIK KI A SZEREPÉBÕL!
Figyeld meg! Lehet, hogy az egész modora, beszédstílusa, mimikája csak megjátszás, egy felvett póz, egy nagyon ügyesen betanult magatartás, viszont el tudta és tudja hitetni mindenkivel, - velem is, - hogy õ valóban ilyen.
Nem bukik le, nem érheted tetten olyankor, amikor egy egészen más arcát mutatja, nem leplezõdik le, - ahogy Lass Bea leleplezõdött, és mindenki nagyon csúnyán ki is ábrándult belõle, - Adél egyelõre megfejtésre váró, nagy rejtély, nem tudhatjuk, hogy a világ legnagyobb színészi alakítását mutatja be éppen, vagy ez az incifinci, bájosan ennivaló személyiség tényleg belülrõl fakad-e.
A Lass Beával való felemás viszonyomat teljesen õszintén, hamut szórva a fejemre, és a mögöttes dolgokat is feltárva, már leírtam, nem akarom ismételni.
Becsapott, megetetett, áldozatául estem a színészi eszköztárának, megérintettek az õszintének ható, könnyben úszó arcán megjelent, ügyesen megjátszott érzelmei, a hatalmas, fájdalmat sugárzó szemek, és ennyi.
Én meg azon csodálkozom, hogy bár most tényleg jobb volt, mint eddig bármikor, de az énektechnikai problémáit te hogy nem vetted észre? Vagy észrevetted, de megbocsájtottad neki?
Az Antal Timirõl írott "a lányok közül neki kell nyernie" mondatot talán félreértetted, én azt azért írtam, mert az ilyen versenyeken szokott lenni egy hallgatólagos megállapodás, - ahogy például a Megasztárban történt, - hogy ha egy fiú nyer, akkor õ lesz Magyarország legjobb férfihangja, és rögtön utána hozzáteszik, hogy a mögötte következõ lány viszont Magyarország legjobb nõi hangja lesz.
Antal Timinél teljesen mindegy, hogy megnyeri-e a versenyt végül, vagy csak második-harmadik lesz esetleg, a talpon maradt lányok közül õ magasan a legjobb, én csak ennyit írtam.
Radics Gigi teljesen jogosan megnyerte a Megasztárt, mire a mögötte végzõ Talán Attiláról elkezdték bizonygatni, hogy õ Magyarország legjobb férfihangja, amin az egész szakma visítva röhögött. (Errõl is írtam.)
A fickó el is tûnt, én legalábbis azóta sem hallottam róla.
A rapperek abszolút hidegen hagynak, nemcsak a mûfaj miatt, amit gyakorlatilag semmire nem tartok az általam preferált hatalmas hangszertudást igénylõ klasszikus zenével és dzsesszel összehasonlítva, hanem azért sem, mert nyilvánvaló, hogy bizonyos néprétegek elõtti jópont-szerzésbõl, szavazatgyûjtésbõl, saját lelkiismeret-megnyugtatásból hozták el õket eddig a mentorok. (Karoljuk fel az elesetteket - jelszóval.)
Akkor pedig semmit nem számít, hogy éppen értjük-e, vagy sem, amit mondanak.
Médiamanipuláció az egész.
Pedig én például azt hittem, hogy ebben a szériában ezt meg fogjuk úszni.
Nem így lett.
1/10
Semprini 2012 okt. 14. - 23:01:59 1/10
(644/3153)
"Csobot Adél.
Õ az a személy, akivel kapcsolatban azt hiszem, mindnyájunknak gyökeresen kell megváltoztatnunk a véleményünket, szemléletünket, egész eddigi hozzáállásunkat."
Hát nekem nem, én eddig is úgy láttam hogy színpadra való csak nem elsõsorban mint popénekesnõ. Az operett lehet h tényleg jó lenne neki, de nem mint primadonna, hanem mint szubrett, az egyénisége és hangszíne is inkább erre predesztinálja, persze az énektudásán még igencsak van mit csiszolni, ezt õ is tudja, mondta is egy riportban. De ez neki alighanem kevés lenne, õ többre vágyik, nagybetûs szár, vagy ahogy nálunk mondják: celeb szeretne inkább lenni. Meglátjuk, meddig jut, az X faktorban sztem máris tovább jutott mint indokolt lett volna, mert nála sokkalta jobbakat szórtak ki, hogy õ bent lehessen (nem kezdem el sorolni, elég ha a korábban általad is említett Danics Dórára emlékeztetek.)

Antal Timirõl én már tegnap a verseny közben leírtam, hogy a világszínvonalat hozta be a mûsorba, senki más nem énekel így, megkockáztatom hogy nemcsak az X faktorban de a hazai könnyûzenei életben sem, azzal h 120 százalékon énekelt még sztem keveset is mondtál. De pont ezért nem értem a megszorítást: mi az hogy "a lányok közül neki kell nyernie"? Talán külön versenyeznek a lányok meg a többiek? Van egyéb kategória is? Oláh Gergõ tényleg jó volt a fiúk közt de ha köztük dõlne el a végsõ párbaj, talán elképzelhetetlen, hogy egyszer kivételesen nõi gyõztes legyen a retekklubon? Azt csak nem gondolnám, hogy valamelyik csapat fogja megnyerni, bár a Spirit tegnap elég jól teljesített, a Like meg nekem is csalódás volt.

A két rapper gyerekkel sztem túlságosan elnézõ vagy, miután megvitattuk hogy Feró megbocsáthatatlan döntése hogy õket beválogatta a legjobb 12-be. Egyetlen egy szavukat sem lehet érteni, ha egy rapper esetében ez nem orbitális hiba, akkor nem tudom, mi számítana annak!

Szabó Dávid hangjától nem vagyok elájulva kicsit sem. Kétségkívül megtanult valamit amit álmából felkeltve is hoz, azonban se a stílusa nem jön be, sem a személyisége nem rokonszenves nekem, úgyhogy én õt se válogattam volna be az élõshowba. Nekem egy Berecki-klónnak tûnik, és nem vagyok egyedül ezzel.

Akivel meg hirtelen sokkal szigorúbb lettél, pedig elsõre el voltál ájulva tõle, az Lass Bea. Nálam pont fordítva van: elsõre abszolút nem fogott meg a Katona Klári-dallal, tegnap meg meglepõdtem, mivel összehasonlíthatatlanul jobban énekelt mint eddig bármikor, most igazolta h tényleg helye van ott. Megnyerni nemigen fogja, de simán a legjobb 5-ben lehet ha nem ront el nagyon valamit menet közben.
dr.66 2012 okt. 14. - 22:09:28
(643/3153)
Szóról szóra egyetértek.Talán csak Jimmy amiben nem.Nekem Õ nagyon nem volt szimpi sosem és így az elõadásmódja sem.Mindegy is már nem téma.A fia annál inkább aki az eddigi mûsorokban az apja számán kívül végig fos volt.Tegnap is hamis az elejétõl a végéig.
olahmiki1959 2012 okt. 14. - 21:54:40
(642/3153)
A mai adás megint csak arra volt jó, hogy felismerjük, ez az egész szórakoztatóipar mennyire képlékeny, mennyit változik egy-egy elõadó teljesítménye, akiket eddig piedesztálra emeltünk, beléjük, mögéjük gondoltunk valamit, azokról kiderülhet, hogy egyetlen fellángolásuk volt, egyszer össze tudták kapni magukat, aztán amikor folyamatosan egyenletes teljesítményre lenne szükség, kipukkadnak, ellaposodnak, elõjönnek a kisebb-nagyobb hiányosságaik.
És van példa az ellenkezõjére is, és ez elsõsorban nekünk, megmondóembereknek lehet tanulságos, akik hajlamosak vagyunk idõnként elhamarkodottan, különbözõ benyomásokra hagyatkozva, azonnal ítéletet mondani valakirõl.
(Ebbe a kategóriába én is alaposan beletartozom...)
Az is elõfordul, - nem sokszor ugyan, - hogy közepes teljesítményû, esetleg kifejezetten irritáló emberek hirtelen kinyílnak, megszerettetik magukat velünk, olyan erényeket mutatnak fel, amelyek eddig ismeretlenek maradtak mindenki elõtt. A tét, a teljesítménykényszer, a vállukra rakott teher megerõsítheti õket, rejtett tartalékokat hozhat elõ belõlük.
Ez egyébként a lehetõ legjobb tulajdonsága annak, aki színpadra, rivaldafénybe való szereplésre készül.

Az egy kissé erõs indításnak tûnt a számomra, amikor rögtön a nyitó képben, az elsõ közös énekszámban észrevettem, hogy playbackrõl szól az egész, mindenki nagyon ügyesen tátog a felvételre, soha nem értettem különben, hogy zenészek, énekesek miért nem merik vállalni az élõben való szereplést. Ennyire nem bíznak magukban?
Az jutott eszembe, - el is röhögtem magam egy pillanatra - hogy mondjuk Kocsis Zoltán a Zeneakadémián, playbackrõl játszaná Liszt zongoraversenyeit, mert technikailag túl nehéznek gondolná õket, és nem akarná, hogy a kezei nagyon elfáradjanak.

(Mellékesen, az összes közös produkció, amelyeket bejátszottak, elõre fel volt véve, és biztonsági játékra törekedve, mindegyik playbackrõl szólt, sõt, még az általam egyébként nagyon tehetségesnek tartott Kocsis Tibor is - nem szívesen mondom ki, de, - playbackrõl énekelt.)

Ördögh Nóra nagyon szépen artikulálva, kulturáltan beszél - bár amikor a továbbjutókat mondja, kicsit mindig leveszem a hangerõt a tv-n, mert annyira üvölt, hogy majdnem szétmegy a hangszóró, - ügyesen vezeti egyedül a mûsort, viszi a hátán az egészet, nem õ tehet róla, hogy volt egy-két hajmeresztõ mondata, amelyeket ki kellett mondania, és amelyektõl, ha komolyabban belegondolunk, ismét csak dobhatunk egy hátast.
- Kedves nézõink, nyomják az sms-eket, telefonáljanak, küldjék a szavazatokat, ne engedjék, hogy a kedvencük kiessen! Egyénként meg egy megfelelõ pillanatban megállítjuk a szavazást, lenullázzuk az addig érkezett voksokat, késõbb pedig újból elindítjuk a szavazást! Egész héten, folyamatosan küldhetik az sms-eket és a telefonhívásokat!
(Vedd már észre, szerencsétlen, átverhetõ nézõ, hogy a szavazatod csak arra kell, hogy minél több legyen a tv bevétele, a versenyzõk szempontjából alig számít valamit. Lenullázzuk a voksolást, elvész a szavazatod, a kutyát sem érdekli, hogy kit akarsz továbbjuttatni, nekünk csak az a fontos, hogy a lenullázás után újult erõvel elkezdhesd nekünk küldeni az sms-eidet, telefonjaidat, te balek!)
És ez így fog menni az elkövetkezõ hetekben.

A versenyrõl...
A két rapper gyerek - akik abszolút nem ide valók, de ezen ideje túllépni, - nagyon hatásos, dinamikus, színpadképileg látványos számmal indított, a "szövegmondásuk" (ez a kifejezés velük kapcsolatban kissé erõs volt!), továbbra is érthetetlen, - nem mintha túl sokat veszítenénk azzal, hogy nem élvezhetjük ennek a két rendkívül intelligens figurának az irodalmi szinten megfogalmazott, magvas gondolatait.
Az amerikai feketék által mûvelt ún. gengszterrap-et sem érti a kutya sem, még a saját hazájukban sem, ezeket a srácokat meg mi nem értjük. Mi itt a probléma?...(Meg a zsûrit sem, hogy hogyan nem szakadt rájuk az álmennyezet, amikor ezeket idáig juttatták...)
Mindegy, színt hoznak a mûsorba, - nem színesfémet mondtam, hülyegyerek, színt!, - megvan a rajongótáboruk, eljutnak, ameddig eljutnak. Oké.

Kvaka Andrea nekem az egyik nagy csalódás.
Azt hiszem, õt is többre értékeltük, mint kellett volna, vagy csak egyszerûen egy nagyon rossz napot fogott ki magának. A végeredményt tekintve talán mindegy is.
A fõ énekszámát, amire egész héten készült, - szerintem a mentora teljesen rossz számot választott neki, - nagyon nagy vehemenciával, apait-anyait bedobva adta elõ, csak éppen a legelsõ hangtól az utolsóig hamis volt. Végig fölé énekelt, én arra gondoltam, hogy talán nem hallja rendesen a zenei kíséretet, viszont a párbaj dalban kiderült, hogy bizony a hangtisztasággal komoly problémái lehetnek, ugyanis ott meg alá-fölé, a tiszta hangok helyett teljesen bizonytalanul énekelt.
Ez pedig megengedhetetlen egy énekversenyben.
Neki nagyon sokan szurkoltunk, de nem szabad becsapnunk magunkat. Aki nem énekel tisztán, annak nincs helye a legjobbak között. A külsõ, a kisugárzás, a személyiség egy pontig, ideig-óráig elfedheti a hiányosságokat, megbocsáthatóvá teheti egy énekes hibáit, egy pont után azonban nem.
Kvaka Andinál pedig most nagyon egyértelmûen elõjöttek a problémák.

Stone száma megint csak nem volt jó választás, - ha a mentorok teljesítményét nézzük, akkor bizony nagyon sok mellényúlásuk volt ma este, - ezzel a gyengécske dallamú és szövegû Zanzibár számmal a kidobóember nem nagyon tudott mit kezdeni, erõtlen volt, szerintem csak idõ kérdése, hogy mikor esik ki.

Antal Timinél elakadt a lélegzetem.
A csaj akkorát énekelt, hogy most is beleborzongok, amikor ezeket a mondatokat írom.
Így kell énekelni egy versenyben, élõ adásban, 120 %-ot nyújtott, kristálytisztán, tökéletes stílusérzékkel adta elõ ezt a meglehetõsen nehéz számot, világszínvonalat hozott be a mûsorba, szerintem a lányok közül egyértelmûen neki kell gyõznie. A többiek a közelébe sem jönnek.

A három lányból álló "Like" énektrió lassan megérik arra, hogy õk is mehessenek a levesbe, a produkciójuk legnagyobb "találmánya" az volt, hogy a megfelelõ pillanatban dinamikusan megindultak a színpadon, ezen kívül semmi, az éneklésük jó közepesnek volt mondható. Nagyon sok énektechnikai problémájuk van, és ami a lényeg lenne egy énekegyüttesnél, a vokál szólamai nem szólnak tisztán, nincsenek szépen felépítve, nagyon sokat kellene még dolgozniuk a hangzáson. (A mentor miért kapja a fizetését, ha nem azért, hogy a hibákat segítsen kijavítani?...)

Fehér Zolika ma nem volt annyira rossz, egyem a szívét, nála akkor jönnek ki a hibácskák, amikor nagyon igyekszik az édes...Akkor kidugják a fejeckéjüket azok a cúna hamisz hangockák, meg a kisz szelypitész isz elõjön, hála a fogackák szabályozójának.
A zsûri meleg szavakkal tartotta bent a versenyben a fiút, nehogy véletlenül elsírja magát, még elkenõdne a szemfesték...
(Nem kell idegeskedni, szóltak nekem, hogy tegnap délután az RTL portájára leadták azt a lapátot, amire Zolika hamarosan rákerül...)

Oláh Gergõ abszolút profi, neki szerintem már csak formaság végigcsinálni ezt a versenyt, régen túlnõtt rajta, kisebb tanácsokat, nüansznyi változtatásokat, csiszolásokat itt-ott még elbír, de neki már most egy egészen nagy énekesi karrier néz ki. Okos menedzserek, producerek, lemezgyári nagy mogulok már dörzsölhetik a tenyerüket, és ugrásra készen állhatnak, hogy melyiküknek sikerül lecsapnia erre az aranybányára.
A produkciója gyakorlatilag tökéletes volt, - az öltözéket kivéve, amirõl nem õ tehet, - de ugyanezzel a koreográfiával, hangzással, erõbedobással, énekteljesítménnyel nyugodtan klipet lehetne forgatni ebbõl a számból.
Gergõ biztosan benne lesz az utolsó háromban, onnantól pedig már nyitva az út elõtte, igaz hogy a valódi kemény munka, a helytállás a média világában csak onnan fog igazán elkezdõdni a számára.

A két fiú-egy lány-ból álló Spirit énektrió nem rossz, a múlt héten a két srác gyengécske volt, most jobban teljesítettek, nagyobb volt köztük az összhang, viszont a dal volt nagyon érdektelen, a legtöbb nézõ számára teljesen ismeretlen. (Hogyan válogatják ki a mentorok ezeket a sokszor kifejezetten unalmas, semmitmondó számokat a versenyzõiknek?...)
Õk is továbbjutottak, - Feró a végén majd' kiugrott a bõrébõl, hogy mindhárom mentoráltja talpon maradt, annyira, hogy a párbaj dal elejére vissza se ért a stúdióba, a védenceivel eltûnt, és velük együtt örült a kulisszák mögött, a másik három zsûritag egy darabig õnélküle hallgatta Fehér Zolit.

Szabó Dávid hangja talán a legképzettebb a fiúké közül.
A netre felmenve, kiderül, hogy 7 éves kora óta szerepel kisebb-nagyobb színdarabokban, zenés játékokban, musicalekben, kb 10 éve az Operettszínház tagja, bejárta a társulattal a fél világot, a képzettsége teljesen profi, és megkérdõjelezhetetlen.
Nekem valami miatt mégsem szimpatikus igazán. Elismerem az erényeit, de a rokonszenv, a szimpátia az valami megmagyarázhatatlan dolog, és õnála nem érzek semmit. Nem indít meg, nem keletkeznek érzelmek bennem, mialatt hallgatom, nem kerül hozzám közel, egy profi, kissé steril, talán túlságosan kimunkált produkciót láthatunk tõle
minden alkalommal, és ennyi.
Õ szinte hibátlan, de szerintem nem a könnyûzenei színpadra való, az operettek zenés-táncos világa, a musicalek nagyívû melódiái jobban illenek hozzá, és szerintem egy kis kitérõ után vissza is fog térni oda, ott érzi igazán otthon magát.

Õszintén megmondom, Zámbó Krisztián volt az egyik versenyzõ, akinek a kiesésében (mondjam azt, hogy reménykedtem?), szinte biztos voltam.
Ennyi esélyt, utolsó utáni próbálkozást még ember nem kapott, mint õ a zsûritõl.
- Ez most nem sikerült igazán, de legközelebb biztosan jobb lesz.
- Hát, Krisztián, ez most nem volt az igazi, talán jobban izgultál a kelleténél, de te sokkal jobb teljesítményre vagy képes.
- Voltak hamis hangok, a közepét meg alaposan elrontottad, talán össze is roppantál egy kicsit, de semmi baj, azért köztünk a helyed.
Az elmúlt hetekben szinte csak ilyen véleményeket hallhattunk Zámbó Krisztiánnal kapcsolatban, más versenyzõ már régen otthon, fotelbõl nézné a versenyt, õ pedig még mindig itt van.
Miért?
Profi zenésznek, mentornak, igazi szakembernek már régen fel kellett volna ismernie, hogy ebben a fiúban ennyi volt, nem kellett volna annyira erõltetni a bennmaradását, mert ezzel csak azt érték el, hogy ettõl kezdve Jimmynek a mai napig meglévõ hatalmas rajongótábora bent fogja tartani Krisztiánt, ameddig csak lehet. Teljesen mindegy, hogy hány hamis hangot fog még énekelni a továbbiakban, hányszor fogja még alaposan eltolni valamelyik nótát, semmi ilyesmi nem fog számítani, csak az édesapja iránti rajongás.

Egyetlen, teljesen szubjektív mondat tõlem.
Amikor Jimmy fényképét néhány másodpercig mutatták, és bejátszották a "Mindent elvesztettem már" címmel ismertté vált számának néhány hangját, akkor jöttem rá, illetve akkor erõsödött meg bennem a meggyõzõdés, hogy Zámbó Jimmyéhez hasonló hangi adottságokkal rendelkezõ énekes talán soha az életben nem fog még egyszer születni, hazánkban biztosan nem, de a világon sem egyhamar.

Lass Bea. (Majdnem kihagytam, ami nagyon sokat jelent, sokkal több van mögötte, mint én magam is gondoltam.)
A mentorával együtt talán azt hitték, hogy megváltozott imázzsal, vadóc, megzabolázhatatlan, lázadó rockerlány-külsõvel, egy kemény számot elõadva gyökeresen át lehet alakítani, meg lehet változtatni a nézõk Beáról kialakított véleményét.
Nálam ez a trükk nem jött be, az éneklésbeli hiányosságok továbbra is megmaradtak, hol hamis, hol erõtlen a hangja, a drámai elõadást pedig nagyon nehéz lesz még egyszer "eladni". Többször a nézõk nem fogják "megenni", miután kiderült, hogy az egész egy nagyon ügyes színészi fogás, hatásvadász eszköz, igazi tartalom nélkül, valódi érzelmek nélkül.
"Lass, alkoss, gyarapíts, - mondta (volna) a költõ, de szerencsére ezt már nem érte meg. (Hihetetlen, hogy milyen mázlijuk van egyeseknek...)

Végül jöjjön a feketeleves, vagy a desszert, kinek mi tetszik, a habos sütemény tetején a konyakba mártott meggyszem.
Itt most vettem egy nagy levegõt, - meg két kicsit, - mielõtt nekirugaszkodtam az írásnak.

Csobot Adél.
Õ az a személy, akivel kapcsolatban azt hiszem, mindnyájunknak gyökeresen kell megváltoztatnunk a véleményünket, szemléletünket, egész eddigi hozzáállásunkat.
Csobot Adél - ha beismerjük, ha nem, ha elfogadjuk a megváltoztathatatlan tényt, hogy nem tehetünk semmit, ha beletörõdünk, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközbõl kifogytunk immár, és ettõl kezdve hagyjuk, hogy a gátakat áttörõ, ellenállhatatlan erejû zuhatagként sodorjanak magukkal az események bennünket, - a színpadra termett.
Nincs mese, a tény az tény, amit Adél elõadott, az minden szempontból tökéletes volt.
Ezt a jelenetet úgy ahogy van, minden változtatás nélkül bele lehetne tenni bármelyik, a két háború között játszódó amerikai játékfilmbe, amelyben a helyszín egy füstös mulató, a háttérben egy baromi jó dzsesszzenekarral, az asztaloknál egyenruhás, a háborúba készülõ, kissé már részeg, de nagyon szimpatikus, fiatal srácokkal, akik közül nagyon sokan nem fognak visszatérni a frontról, és még egyszer, utoljára, csodálni akarják a "nõt", a dívát, az álmaikban élõ, elérhetetlen csodát, aki a színpadon vonaglik és énekel, õrjítõen és megközelíthetetlenül, hogy magukkal vigyék a képét a pokolba, ahol süvítenek a golyók, a gránátok a legjobb barátodat tépik darabokra melletted, és te csak mész elõre, bele egyenesen a zárótûzbe, mert a hazádért harcolsz, és mert erõt ad neked Csobot Adél.

(Annyira nem is volt hideg az a csapvíz, ami alá a fejemet odatartottam, úgyhogy felfrissülve, újult erõvel folytatom.)

Adél, amikor egy tõle távol álló mûfajt akarnak ráerõltetni, - mondjuk valami rockszámot, - leblokkol, a hangnemet sem találja el, nem tud mit kezdeni a dologgal.
Amikor viszont olyan számot ad elõ, amelyben otthon érzi magát, akkor ellenállhatatlan.
Vannak ilyen emberek, mûvészek, akik gyakorlatilag egyféle dolgot tudnak, azt viszont zseniálisan, egyedülállóan, utolérhetetlenül.
Nem szeretném összehasonlítani õket, de ilyen volt például Marilyn Monroe, aki közepes színésznõnek volt mondható, de a kisugárzása, a bája, az ártatlansága, párosulva a belõle áradó hihetetlenül erõs szexuális vonzerõvel, tette õt bálvánnyá, örök érvényû halhatatlan sztárrá, idollá.
Csobot Adél - ha nem rontják el, ha mindig megtalálják az egyéniségéhez illó feladatot, ruhát, külsõt, zeneszámot, - az egyik legnagyobb ígéret lehet, nem mint énekesnõ, hanem mint olyan személyiség, amelybõl egy van, egy díva, egy operettprimadonna, talán még filmszínésznõ is lehetne belõle, persze ahhoz rengeteg más dolog is kell, hangképzés, színészmesterség, és sok egyéb.
Az operett, mint mûfaj, például abszolút neki való, szerintem az Operettszínház vezetésének már most le kellene csapnia rá.
Arról nem beszélve, hogy még az alakja is baromi jó, remekül állnak rajta a ruhák, és nem mellesleg, olyan hosszú, formás combjai vannak, hogy...(öncenzúra.)

A mentorok elég sok szempontból leszerepeltek nálam, elsõsorban azért, mert némelyeknek abszolút rosszul, hozzá nem illõen választottak énekszámot, másrészt nem veszem észre, hogy a meglévõ éneklési hibákat igyekeznének kijavítgatni, holott az lenne talán a legfontosabb feladatuk.
A verseny további alakulása már nem a zsûrin múlik elsõsorban, hanem a közönségszavazatokon, amelyek, jól tudjuk az elmúlt idõkbõl, néha a józan észnek is ellentmondóan tudnak szubjektívek lenni.
A zsûrire legfeljebb azért haragudhatunk,- de azért nagyon, - hogy némelyeket idáig hagytak eljutni.
Aki az elkövetkezõ hetekben kiesik, az szomorkodhat, de mérges, vagy indulatos ne legyen, mert nekem az az elvem, hogy: Hadd hulljon a mérgese!
1/10
Semprini 2012 okt. 14. - 21:40:34 1/10
(641/3153)
Egyetértek, sztem is középmezõny, de mivel messze nem õ volt a legrosszabb tegnap, nem neki kellett volna mennie. De hát ez egy ilyen mûsor. Sztem Stone-nak v a PJZ-nek kellett volna kiesnie, de ha már így alakult, hogy õk ketten párbajoztak, akkor Fehérnek.
tompika74 2012 okt. 14. - 21:32:05
(640/3153)
Egyrész nem sajnálom az Andreát, mert a középmezõnybe sorolom - elõbb-utóbb ki kellett volna esnie.
Másrészt a nála rosszabbakat hallgathatjuk majd, ami nem tesz jót a halló- és egyéb idegeinknek :)
1/10
Semprini 2012 okt. 14. - 20:50:33 1/10
(639/3153)
Igaz, h tényleg nem illett Kvaka Andi hangjához a dal, de könyörgöm, az elõválogatón egy AC/CD-nótával jutott tovább, akkor most meg mi ez a hirtelen pálfordulás?
Arról nem is beszélve hogy tegnap legalább négyen rosszabbak voltak nála: PJZ, Stone, Fehér, Zámbó.
Adél sztem csak ezt az egy stílust tudja, ahogy Stone vagy a PJZ, másra nem túlzottan lesz alkalmas, persze a csatorna rettenetesen nyomja. Az extrovertáltsága nekem nagyon sok, a hangja meg egy kicsit kevés, nála sokkal jobbak nem kerültek be...
A legjobb továbbra is Antal Timi, egyenletesen magas színvonalon teljesít, fölényesen leénekli a mezõnyt. Nincs nehéz dolga amúgy. A fiúk közül Oláh Gergõ volt a legjobb, de Timi színvonalától õ is fényévekre van (legfeljebb lazaságban übereli - egyelõre...)
A Spirit sem volt rossz, tegnap nekem a nagy csalódás a Like volt.
A többi töltelék kategória.
1/10
fo.ma 2012 okt. 14. - 20:22:35 1/10 Előzmény Towner
(638/3153)
Én meg azt, hogy szerintem az nem baj. Sõt! Fedezzenek fel inkább egy olyan énekest aki már készen van, mint egy olyat, akinek hiába jó a hangja de még nem tud énekelni.
tompika74 2012 okt. 14. - 19:50:12
(637/3153)
P.J.Z. - még azt se tudom eldönteni, hogy hamisan énekel vagy nem. Mint ahogy a mosogép búgásáról sem tudom, hogy hamis-e vagy pedig tiszta.
Nekem a Stone tetszett. Nem választott nehéz dalt, de legalább nem is baltázta el. Mint pl. Timi és Andrea énekében is voltak kisebb-nagyobb hamisságok. Nagyot csalódtam bennük. Azt hittem, jobbak.
Krisztián - végig mellette énekelt. Szörnyû rossz volt. Molnár Anikó médiummal közölte is Jimmy, hogy kitagadja a fiát. Apja árnyéka téma ezennel esett.
Gergõ - a többiek ájulásig gyakorolva sem érnek a nyomába. Énekes zseni.
Adél - Most jobban tetszett, mint a két csapattársa. És ez nagy szó!
Bea - Micimackó és egy tehén keresztezése. Hamisan énekelt.
Párbajdalok - hamisak voltak. Andreáé volt a rosszabb. Nemcsak más dallammal énekelte, hanem igenis a Feró jól hallotta, hogy hamis volt. Sajnálom. A válogatásokon sokkal jobb volt.
Towner 2012 okt. 14. - 18:18:52
(636/3153)
Hol írtam hogy ne induljanak? Csak azt fejtegettem hogy a profik aránya növekszik.
1/10
fo.ma 2012 okt. 14. - 17:10:58 1/10
(635/3153)
Nem értek veled egyet! Miért ne indulhatna egy képzett hangú énekes egy ilyen mûsorban? Én szívesebben hallgatom õket, mint a mama kedvenceit, akik tehetségesek ugyan, de semmilyen zenei alapjuk nincs. Nehogymár az élõ mûsor alatt kezdjenek el énekelni tanulni! Ha valaki igazán tehetséges, az már gyerekkorában kiderül és már gyerekkortól kezdje képezni magát. Ez a mûsor arról szól, legalább is arról kéne szólnia, ki énekel jobban, nem arról ki a csiszolatlanabb tehetség.
werti20100 2012 okt. 14. - 16:26:27
(634/3153)
Backstreet boys-Incomplete