Téma: X-Faktor

1/10
Semprini 2012 dec. 16. - 18:22:50 1/10
(2893/3153)
"Anno Wolf Kati kiszavazásán voltam felháborodva, mert hihetetlenül szurkoltam neki. Aztán Katinak sikerült robbantani a Szerelem miért múlsz címû dallal, pedig 6. volt a faktorban. "
Wolf Kati kiejtésén én is felháborodtam, aztán érdekes módon mégis õ ment az eurovízióra, nem a gyõztes (ami elég vicces lett volna, valljuk be õszintén...:-) A másik érdekes dolog, hogy míg Wolf Kati hatodik lett, addig Király L Norbi harmadik (persze nyilván azért, mert nem párbajozott, így nem tudták a mentorok hazazavarni). Vastag Csabánál pl mindkét mostani döntõs fényévekkel jobb énekes, az elsõ v második szériát simán megnyerhették volna akár. De míg Timi esetében elmondható, hogy tényleg õ a legjobb nõi hang az idei mezõnyben, addig Gergõnél viszont szórtak ki jobbakat a fiúmezõnybõl: elég csak Meggyes Csabára, Ekanem Bálintra vagy Fórizs Ferenczi Gáborra gondolni, akik a mentorházban estek ki.
Akosh 2012 dec. 16. - 18:22:34
(2892/3153)
Ahogy ezt leírtad a tavalyi végsõ döntõ jutott eszembe. Muri Enikõ erõlködött, Tibor szívbõl énekelt és meg is lett az eredménye. Talán most is így lesz, de akkor is szeretném ha Timi nyerne. Végre egy lány, s végre egy jól éneklõ, de még sok fejlõdést igénylõ ember legyen a nyertes. Talán azért is nem tud annyira érzésbõl énekelni, mert nagyon fiatal.
Akosh 2012 dec. 16. - 18:19:34
(2891/3153)
Egyetértünk, õk ketten a legjobbak a 12 döntõs közül. Nyerjen a jobb elõadó.
olahmiki1959 2012 dec. 16. - 18:18:26
(2890/3153)
A tegnapi X Faktor adás, - az utolsó elõtti, igazából nem tudom, hogy sajnáljuk, vagy inkább örüljünk, hogy végre eljutottunk idáig, - nagyjából úgy végzõdött, ahogy várható volt.
Csobot Adél kiesett, már az is szép eredmény, hogy ezzel a bizonytalan, sokszor hamiskás énekhanggal egyáltalán a harmadik helyig eljutott, de az kétségtelen, hogy egyéniség a lány, aki egyszer látta, nem felejti el, és abban is biztos vagyok, hogy nem fog eltûnni a süllyesztõben, csak meg kell találni a számára azt a területét a show biznisznek, amelyben otthon érzi magát, és akkor nyitva van elõtte a pálya.

Arra már nem térek ki, hogy a selejtezõk folyamán mennyi, a továbbjutóknál sokkal tehetségesebb ember kiesett, - a mentorok hibájából, mert akkor még a nézõk nem tudtak a helyezésekbe beleszólni, tehát minden melléfogás, rossz döntés, kontraszelekció kizárólag a mentorok felelõssége, - mert ezt már számtalanszor megbeszéltük itt a porton.
Akik talpon maradtak, azok közül kétségtelenül Antal Timi, és Oláh Gergõ a két legjobb, tehát, ha kínkeservesen is, sok gyötrelem, kínlódás és hullámzó teljesítmény után, de az a két versenyzõ maradt talpon, akik megérdemelték, hogy a döntõbe jussanak.

Azért a hullámzó teljesítmény még utoljára megmutatkozott tegnap este is, nehogy felhõtlenül tudjuk zárni ezt a szériát.
Csobot Adél elsõ száma, - amellyel annak idején bemutatkozott, - aranyos volt, Adél meglepõen tisztán énekelt, jól mozgott, láthatóan elemében érezte magát.
A második dala, - a duett, Bery társaságában - viszont harmatgyenge volt. A két elõadó egymást húzta le bizonytalanságban, hamisságban, erõtlen elõadásban.
(Csak tudnám, hogy Bery-t ki kiáltotta ki szupersztárnak, elbeszélgetnék az illetõvel...)
Adél harmadik dala, - a párbajdal - viszont meglepõen jól sikerült, bár egy-két bizonytalan hang ott is becsúszott, de összességében jól adta elõ.

Antal Timi elsõ száma hibátlan volt, különösebb énekesi teljesítményt nem igényelt a dal, a duettje Kasza Tibivel viszont embert próbáló feladat volt, a dalon belül mindketten a maximumra törekedtek, figyeltek egymásra, tisztán szóltak a nehéz szólamok, az egész este egyik legnagyobb teljesítményét nyújtották.
Adél párbajdala viszont - szerintem - még túl nagy falatnak bizonyult a lány számára.
Whitney Houstonnak vannak hasonló nehézségû, de sokkal ismertebb dalai is, ez a szám egyrészt a nagyközönség számára teljesen ismeretlen volt, azon kívül a rengeteg hajlítás, a falzettbe átlépõ magas hangok sokasága túl sok volt Adélnak.
Láthatóan igyekezett a legjobb tudása szerint megoldani a nagyon nehéz feladatot, nagyjából sikerült is neki, de a hamis hangok azért elõjöttek. Ezt a számot hosszú évek gyakorlása után, hangképzés, a hang stabilizálása, és alapos rutinszerzés után szabad csak elénekelni.

Oláh Gergõ elsõ száma szuper volt, nem is annyira az éneklés miatt, inkább a srác látható ritmusérzéke és önfeledt tánca volt emlékezetes a nézõk számára.
A Bebével való duett szám egy felhõtlen szórakozás, egy felszabadult örömködés volt, ahol a két srác egymásnak adta a lapot, tökéletesen összedolgoztak, táncoltak, énekeltek, élvezték az életet, nem is beszélve a tánckarban mozgó, bombázó lányok által nyújtott esztétikai élményrõl.
Gergõ harmadik száma, a párbajdal, az este legnagyobb melléfogásának bizonyult.
Michael Jackson-nak a Billie Jean címû száma egy mindenki által unalomig ismert, rendkívül népszerû szám, nagyon jó ritmusvilággal, benne a jellegzetes, emblematikussá vált "moonwalk" néven elhíresült, hátrafelé való mozgással, az egész dal Michael Jackson egyik legnépszerûbb száma a ami napig.
Ennek a számnak a lelassított, valamiféle drámaiságot tulajdonító változata, amit gergõ elõadott, kis túlzással katasztrófának bizonyult.
A mély részek tele voltak hamis hangokkal és torokból erõltetett énekléssel, Gergõ szinte végig egy hajszállal ugyan, de aláénekelt, összességében egy teljesen elhibázott koncepciójú, nagyon rossz dalt hallottunk, meglehetõsen gyenge elõadásban. Kár volt érte, ezt a számot egyáltalán nem kellett volna elénekelni.
Gergõ szerencséje, hogy a népszerûségét, és a rá érkezõ szavazatokat ez a dal nem befolyásolta.

De az estének ezzel még nem, volt vége! Sõt!
Jött egy igazi nagyágyú, egy szupersztár, aki a világhír küszöbén áll, és már csak egy hajszál választja el attól, hogy az egész világ a lábai elõtt heverjen!
Nem én õrültem meg, akkor nem lenne hírértéke a dolognak, hanem Ördög Nóra konferálta fel az este egyik vendégét nagyjából ezekkel a szavakkal.
Jött Viva Starr!
Általában nem szoktam így fogalmazni, de azt hiszem, nem tudom másként kifejezni a véleményemet.

Ilyen fost nagyon keveset hallottam életemben!
Jézusom! Ha ez a dekoratív, de zeneileg gyakorlatilag a nulla felé közelítõ énekteljesítményû lány a világsztárrá válás küszöbén áll, akkor tényleg nagy baj van! Akkor konzerveket, ásványvizet, meleg takarókat jó lesz beszereznünk, mert valóban közeledik a világ vége.
A fekete srác, aki egyengeti a pályáját, valószínûleg nem bánta meg, hogy Viva Starr-ral találkozott, bár rossznyelvek szerint utána napokig csak vánszorogva tudott járni.
Sokféle meghívott vendég fellépett már a mûsorban, de Viva Starr volt az eddigi mélypont.
Az csak egy zárójeles megjegyzés, hogy életemben nem hallottam a nevét ennek a sztárnak, de ez biztosan az én hibám...

Takács Nikolas viszont olyan elképesztõ énekteljesítményt tett le az asztalra a Fool Moon nevû énekegyüttessel a háta mögött, akikkel zenekari kíséret nélkül, úgynevezett "acapella" módon, élõben énekeltek, hogy még most is csak kapkodom a levegõt.
Na, az tényleg világszínvonal volt, a kristálytiszta szólamokkal, az együtt lélegzéssel, a ritmushangszerek, köztük a nagybõgõ élethû imitációjával, a bonyolult dzsesszharmóniák egymásra építésével.
Kenterbe is verték vele az egész X Faktort, az összes énekessel együtt, és hálaistennek, elfeledtették Viva Starr katasztrofális szereplését is.
Bizony, éneklés tekintetében Takács Nikolashoz még Oláh Gergõ sem ér fel színvonalban, ami pedig nagy szó.

Ördög Nóra elõtt pedig - egy bizonyos szempontból - le a kalappal, nem tudom, a magyar médiavilágban ki lenne képes utána csinálni ezt a teljesítményt, hogy órákon keresztül üvöltve, folyamatosan szóval tartva a nézõket, képes legyen mûsort vezetni.
Az az apróság, hogy az ember feje öt perc után szétmegy ettõl az üvöltéstõl, meg kit érdekel?...
Akosh 2012 dec. 16. - 18:10:24
(2889/3153)
"Az az Eurovíziós dal (illetve Wolf Kati számával kettõ) sem volt/voltak közel sem olyan jók, mint az eredeti."
Szerintem ezt a dalt olyen csodásan senki nem tudja elõadni idehaza, mint az eredeti elõadó. Ezzel a dallal kár próbálkozni.
Akosh 2012 dec. 16. - 18:08:25
(2888/3153)
Így van, ahogy írod, mindenkinek más-más elõadó tetszik és így van jó. Ezért is írtam nem fogok a kardomba dõlni, ha nem Timi nyer. Anno Wolf Kati kiszavazásán voltam felháborodva, mert hihetetlenül szurkoltam neki. Aztán Katinak sikerült robbantani a Szerelem miért múlsz címû dallal, pedig 6. volt a faktorban. Gergõt illetõen vannak fenntartásaim, hogy sikerül a popszakma élvonalába bekerülnie. Kocsis Tibit pl. sokkal nagyobb énekesnek tartom, mint Gergõt. A 3. szériából a 6. élõ showban Timi elõadásában az Over the Rainbow volt magasan kiemelkedõ.
1/10
Semprini 2012 dec. 16. - 17:48:51 1/10
(2887/3153)
Te legalább annyira elfogult vagy Gergõvel, azért véded körömszakadtáig, Timivel meg a kelleténél sokkal szigorúbb. Te Gergõ-fan vagy, én meg Timi-párti, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy sosem fogunk egyetérteni. A vita részemrõl lezárva.
1/10
Semprini 2012 dec. 16. - 17:07:08 1/10
(2886/3153)
Mindegyik állításoddal egyetértek. van még hova fejlõdniük, Timi világa nekem is szimpatikusabb, és az énektudása magasan a Gergõé fölött volt, plusz sokkal nehezebb dalokat is énekelt, míg Gergõ sokszor a mozgásra, show-elemekre helyezte a hangsúlyt. Az utolsó 3-4 adásban mindketten gyengébben teljesítettek mint korábban, talán kicsit elfáradtak, vagy nagy rajtuk a nyomás. Hogy melyikük sokoldalúbb, ezen el lehetne vitatkozni. Timi nem reppelt, Gergõ meg nem énekelt népdalfeldolgozást, az R&B-ben meg kb egyformán otthon vannak, de nekem Timi tûnik jobbnak, hangilag mindenképpen. Szerintem neki kéne nyernie.
Azzal meg különösen egyetértek, hogy Vastag és Takács közt ordító különbség volt és nem a jobbik gyõzött, (bár Nicolast se kedvelem különösebben és akkor még finom voltam)....
Akosh 2012 dec. 16. - 17:00:59
(2885/3153)
Megérdemelné Gergõ is, de nekem akkor is szimpatikusabb Timi zenei világa és olyan nehéz dalok, amiket elõadott a többiek elõadásaiban nem voltak. Mindketten teljesen más világ, a maguk módján tehetségesek. S valljuk be mindegyiknek van még mit fejlõdnie. De egyik sem fogott meg az egyéniségével annyira, hogy sajnálnám ha a másik nyerne. Most nem érzem annyira a különbséget mint Vastag Cs. és Takács N. között, s akkor sem a jobb gyõzött.
Akosh 2012 dec. 16. - 16:39:30
(2884/3153)
ha lehet hinni a híreknek nagyon feles arányban kapott eddig a két versenyzõ szavazatokat. Mindkettõ megérdemelné, hogy nyerjen. Timi énektudása, Gergõ színpadi fellépése egyaránt kiemelkedik a mezõnybõl.
olahmiki1959 2012 dec. 16. - 16:25:46
(2883/3153)
Tetszik a neved - Pancsi2. Önkéntelenül is elmosolyodtam rajta, felvidított.
A 2-es sorszámot viszont nem értem. Volt Pancsi1-es is?
Pancsi2 2012 dec. 16. - 15:51:05
(2882/3153)
Sajnos tényleg ahogy olvastam a hozzászólásokat (fõleg azokét, amikrõl lerí, hogy nõket takarnak), a tipikus magyar mentalitás: fúj, fúj, fúj.
Ezt hajtogatják azokra, akik tehetségesek, elérték a céljukat, és még szeretik is õket az emberek. Nem tudom mi mozgatja a hsz-kat, (irigység?), de nagyon nem etikusak.

Persze, véleménye mindenkinek lehet, de van a normális vélemény ("nekem nem tetszik xy hangja"), és van a primkó vélemény ("ne mááá, eztet nyomják le a torkomon, szemét banda, hogy énekelnek ezek, há' mi ez, rémesek, borzalmasak, jajajj, kisül a szemem, a fülem, ennél a szomszéd Jauzsi is jobb").
A kedvencem az volt, amikor valaki írta hogy az RTL Klub lenyomja a torkán a mûsort... :) Ez a tipikus nõfajta, aki szidja a Barátok köztöt, de
1. mindent tud róla
2. az epizódok kezdete elõtt már ül a kedvenc foteljében és izzítja a 10 ujját hogy az áltat ismert topikokban azon forró nyomban szidalmazza a mûsor minden egyes pillanatát.


Oké, Barátok köztöt én sem nézek. Viszont az X faktor döntõsei jól énekelnek, és méltán érdemelték meg, amit most elértek. A mûsort meg senki nem nyomja le senki torkán, amióta feltaláltak király dolgokat, mint pl TÁÁÁÁVKAPCSOLÓÓÓÓ.
Használd.
1/10
Semprini 2012 dec. 16. - 15:40:18 1/10
(2881/3153)
"Attól, hogy valaki nem szereti a néptáncot, vagy a komolyzenét, még nagyszerû alkotásokat, komoly értékeket hoznak létre ezekbe a mûfajokban, akkor is ha valaki csak megsemmisítõ vélemyényeket képes megfogalmazni ezekkel kapcsolatban.."
Hát ezzel mélyen egyetértek, de te valamit rosszul néztél, mert ebben a mûsorban bizony sem néptánc, sem komolyzene nem kapott helyet, ez egy könmyûzenei karaoke-mûsor, ahol bejátszott alapra (sõt olykor playback-rõl!) számokat énekelnek a delikvensek. Komoly értéket nem hozhatnak létre, mert nem végeznek alkotómunkát, sõt magasrendû mûvészi alkotásokat sem interpretálnak. Slágerzenét énekelnek, többé-kevésbé elfogadható szinten, sokszor pedig éppenséggel elfogadhatatlanul. Vagy netalán azt állítod, hogy pl. a PJZ, Stone vagy Zámbó Krisztián létrehozott valamiféle "komoly értéket" ebben a mûsorban? Mert ha nem, akkor a hozzászólásod bizony mellément.
Azzal pedig hogy a stylistok nem végeztek éppen orbitálisan zseniális munkát egyet kell értsek olahmiki-vel. :-)
Bobby1 2012 dec. 16. - 13:52:50
(2880/3153)
Értékelem a hozzászólásodat! Végre Valaki érvel is!
olahmiki1959 2012 dec. 16. - 13:39:20
(2879/3153)
Véletlenül idekattintottam, és elolvastam a hozzászólásodat, amellyel kb 95 százalékban egyet is értek.
Azonban a stylistok dicsérete a részedrõl, nagyon mellé ment.
A stylistok az X faktorban, és különösen a Voice-ban valami egészen katasztrofális teljesítményt nyújtottak a mûsor folyamán.
Klasszikus példa, de szemléletes.
Dagi, vagy fogalmazzunk finomabban, túlsúlyos, erõsen molett lányokra VÍZSZINTES! csíkozású trikót adni, amelyik még molettebbnek mutatja a viselõjét, meg olyan testre simuló, rugalmas anyagból készült nadrágot, ami még nagyobbnak mutatja a lány terjedelmes hátsóját, már ne is haragudj, olyan kezdõkre jellemzõ szarvashiba, amit egy stylist egyszerûen ne követhet el, mert azonnal kirúgják - tõlünk nyugatra.
Nálunk az illetõ nyugodtan tovább dolgozhat, és a következõ héten ugyanazt a hibát ugyanúgy elkövetheti, ami nonszensz.
A mûsorok stábjai összességében valóban magas színvonalú munkát végeztek eddig, de hogy a stylistok nem tartoznak közéjük, az biztos.
Bobby1 2012 dec. 16. - 13:22:04
(2878/3153)
Egy pillanatig gondolkodtam, hogy válaszoljak valamelyik hozzászólásra, de a legtöbb mögött csak a primitív, ártó szándék van, mint a tagelõknél, vagy a buszváró oldalát bezúzóknál. Az hogy kinek - mi tetszik, természetesen szubjektív, és mindenkinek szíve-joga eldönteni, de a minõség, és a teljesítmény objektív kategóriák, amit illik elismerni, és felismerni tudni, ha valaki azt akarja, hogy komolyan vegyék.
Attól, hogy valaki nem szereti a néptáncot, vagy a komolyzenét, még nagyszerû alkotásokat, komoly értékeket hoznak létre ezekbe a mûfajokban, akkor is ha valaki csak megsemmisítõ vélemyényeket képes megfogalmazni ezekkel kapcsolatban.. A hiba a vevõ készülékében található!
Az éneklés terén az, hogy egy hang fals-e (ZK), ugyan úgy tényszerûen megállapítható, mintha csodálatosan tisztán kiénekelt (skálázás, hangvilla stb. stb)- pont erre való alap eszközök, meg össze is lehet vetni az ugyan abban a dalban nyújtott teljesítményeket, mondjuk egy világsztáréval.
Véleményem szerint, a stylistok is, és az egész stáb világszínvonalú, profi munkát végeztek. Az Ördögh Nóri hajviselete, mindig nagyon jól állt a ruháihoz, és az egész megjelenése is mindig rendkívül ízléses volt, csakúgy, mint a versenyzõké.
nane 2012 dec. 16. - 12:53:44
(2877/3153)
Hajrá Gergõ!
Towner 2012 dec. 16. - 11:40:56
(2876/3153)
Mivel fogalmam se volt ki Viva Starr az új "magyar világsztár" jelõlt, megnéztem ezt:
http://www.youtube.com/watch?v=TiQ07tXCdkI
1/10
fo.ma 2012 dec. 16. - 10:46:16 1/10
(2875/3153)
Én aztán nem ismerem el! Szabályosan idegbajt kapok attól a pasitól! Lehet, h jó alapja van, de pont az a 10-20 év zenei képzés hiányzott az elõadásaiból. Kezet foghatna Szíj Melindával. Nem színpadra valók. Max valamilyen mûkedvelõ elõadás keretében.
Akosh 2012 dec. 16. - 08:17:55
(2874/3153)
Igaz, de õ róla is keveset hallani, mint Janicsák Vecáról.