suti_88 2013 jún. 30. - 14:17:20
(127/407)
Na párommal mi is megnéztük a filmet, Acélembert leszavazta, így ezt lestük:)

Véleményem végig SPOILERESEN írom!!!!!!!!!

Alapvetõen azt gondolom, hogyha nem Pitt játszotta vna a fõszerepet, akkor sokakat nem érdekelt volna ez a mozi...

Tetszett, hogy egybõl a dolgok közepébe vágtak, már egy kialakult krízis közepébe csöppenünk, hiszen míg Pitt palacsintát csinál már javában dúl a járvány a világban. Mekkora lett volna már, ha mondjuk egy filmes-zombis jelenetet is bevágnak az elejére, mondjuk ahogy Pitt karaktere kapcsolgatja a TV-t este lefekvéskor, és egy zombis filmbe kukkant bele, majd gondolván hogy ilyen nem történhet meg, lekapcsolja azt, másnap reggel pedig indul a zúzás.

Ahogy olvastam a kritikákat elég felületesen érintették a regényt, amiben Lane járja a világot, és mint egy puzzle-t rakja ki a darabokat, eljutva a a forrásig...nyílván nem egy hét alatt, hanem hónapokon keresztül...ezért lett volna talán szerencsésebb egy 10 részes minisorozat...hiszen két és fél órába nehéz ezt belesüríteni..bár a film eleje is gyors snittekkel indul..lehet megtudták vna oldani ahogy Lane Indiában, Dél-Amerikában stb. kutat, keresi a válaszokat.

Tetszett, hogy nem derült ki honnan ered a vírus, adott egyfajta misztikumot az egésznek, nem úgy mint a Legenda vagyok-ban a rák elleni szérum...bár az sem egy földtõl elrugaszkodott elmélet...vagy a Vírusban a kismajom, az ázsiai hajó legénysége...

David Morse karakterétõl többet vártam, azt gondoltam hogy õ vmi kulcsfigura lesz itt, aki sokat tud...de aztán nem, foglalkozhattak vna vele többet....egybõl indultak jeruzsálembe...Walesi kutakóközpontban pl. lehettek vna olyan jelenetek, ahol befogott zombikkal kísérleteznek, vizsgálják õket, kicsit mi is megtudtunk vna róluk többet...

Maga az pedig hogy az élõholtak kikerülik a betegeket, sztem eredeti ötlet, tetszett...tetszett az is ahogy az Izraeliek befogadták az embereket, ez abszolút jellemzõ rájuk, majd a nagy ünneplés közepette mégis megszívták..hát szeretnek énekelni Istenem...bár mondjuk nem tudták hogy a hordát a hang vonzza...érdekes....

A családi részeket nagyon erõltetettnek tartottam, aki látta a Lehetetlen-t, az tudja milyen amikor egy szétszakadt csald keresi egymást...

A Walesi kutatólaboros rész nagyon tetszett, teli volt feszültséggel, és hát sajnos az volt a film tetõpontja, kiteljesedése, amikor Pitt átsétál a zombik között...elbírtam volna még képzelni a végére vmit, ahogy megérkezik a skót szigetre, amit lerohantak a zombik, aggódva kutatva a családját, esetleg a felesége fertõzött lehetett vna, akit a gyerekek védelme érdekében saját magnak kellett vna megölnie....vagy vmi...de ez a narrált epilógus..áhh...felesleges ebbõl trilógiát csinálni...

Végszóként annyit, hogy minden bûnét elfeledném a filmnek, ha nem így fejezõdött volna be....persze ha kitalálják az ellenszert, és mindenki meggyógyul akkor meg az a baj hogy túl egyszerû a végkifejlet...kellett vna bele vmi megdöbbentõ, ami megagyja a filmnek az igazi miértjét...számomra eddig a legjobb filmes befejezés az Inception-ben volt....milyen lett vna ha azzal fejezõdik be a film, hogy Pitt-et megharapják, és kész vége, a nézõre van bízva, hogy mit talál ki a fantáziája...

Azt hiszem, ha átvettek volna egy kicsit a District 9-bõl, netán lett vna olyan jelenet ahol a zombikat kinozzák, kísérleteznek velük, és ha ezt Lane nem nézte vna jó szemmel, esetleg megsajnálta vna õket, mert hát mégiscsak emberek...netán a feleségét kínozzák...nem tudom...talán egy Neill Bloomkamp tudta vna hogy kell ezt csinálni...

És mivan a rokonsággal? Sehol egy elvesztett családtag...mutathatták vna ahogy Pitt szülei változnak át, meghalnak...igazi áldozatokkal, elvesztett családtagokkal...

Kr érte, osztom hogy 10-bõl 7pont...mégegyszer nem nézném meg, a könyv viszont nagyon érdekel...viszont nagyon pörgõs, van benne feszültség, sok helyen klisés, és a befejezés egy kalap...
Bigpapa 2013 jún. 30. - 12:34:50
(126/407)
SPOILER

Hát azon szakadtam, ahogy kilõtte magát. Amúgy,amit nem értettem,hogy Pitték minek is bringáztak? Amikor mögöttük meg sétáltak a katonák?
Azért nem hiszem, hogy új jutott fel,mert a levágott kezû,meg Pitt mentek fel a létrán. Két katona,vagy három meg a földön maradt. Ha látták volna, hogy mászik fel egy zombi a kerékre, kilövik seperc alatt. Ahogy szállt fel a gép, akkor kezdtek el rohanni zombik az épületeknél asszem.
Na mindegy, ott volt és kész :D
Amit amúgy nem értettem: káosz van, világvége,de a közértben meg akarják dugni a Pitt feleségét. Olyan bûn ronda volt az a nõ, hogy még fajfenntartásból se dugnám meg :DDDDDD
8/10
_Freddy_ 2013 jún. 30. - 09:20:40 8/10
(125/407)
Azért, mert a zombi egy a biológiai halál után újjáéledt, vagy újjáélesztett holttest. :D:D:D Miért kell keringés egy élõhalottnak? http://hu.wikipedia.org/wiki/Zombi
8/10
Újvállalkozó 2013 jún. 30. - 01:20:34 8/10
(124/407)
SPOILER !!!



Felugorhatott a repülõre felszállás közben is,pl a kerekekre, aztán beszállt a liftbe és a stewardess meg felhívta.

Az india gyerek vicces volt, ahogy fejbe lõtte magát! :)




SPOILER VÉGE !!!

A film jó volt, 8-ast adtam rá azért, mert sokan lehúzták és óriási bukást jósoltak neki már régóta, szerintem nem volt az. Megéri megnézni. 3D-ben felesleges. Van pár ijesztõ jelenet, amikor hirtelen eléd tolnak egy zombit. :) Mondjuk ez nem az a klasszikus zombis film, ahol vánszorognak, meg bomlanak, ez inkább olyan, mint a 28 nappal késõbb.
10/10
Pasallusz 2013 jún. 29. - 22:32:13 10/10
(123/407)
tetszett, kikapcsolt , nem kellett agyalni csak végig izgulni :)tudtam zombi és így álltam neki de ez eddig abból is a legjobb, kár kihagyni, iszonyat pörgõs és látványos, sztem zombiból egy alapmû
greeen 2013 jún. 29. - 22:24:39
(122/407)
tetszett a hsz-ed , mert semmi bajom azzal ha valakinek tetszik egy film, mert mások vagyunk. Célzol is hibákra a filmben (Ami valóban akad bõven) de egyszerûen érthetetlen számomra hogy lehet rádobnod 10/10-et:) nincs 10/10 es film. Tudod ez olyan mint az olimpián a tornagyakorlat. Még soha nem adtak 10est :) És1est is tilos mert már mozgóképet nézel:)))
10/10
Dyrtyho 2013 jún. 29. - 22:17:15 10/10
(121/407)
Már elõre érzem, hogy az én leszek az az ízléstelen ember, akinek ez a sz*r film tetszik, de nyugodtan megkövezhettek a most következõ kritikámért, de Személy szerint nekem tetszett a film, szerencsére már az elején beindul a pörgés, és egész végig benne is marad, bár vannak benne olyan klisés részek, hülyén veszik ki magukat, de ilyet most direkt nem írok, viszont ettõl függetlenül tényleg egy jó film, és igaz hogy ez a film inkább 1 fõszereplõrõl szól, de azért mellékszereplõk is jók, mert nélkülük talán nem lenne ilyen izgalmas a film, és igenis Bradért lehet izgulni, és 1-2 hiányosság is akad a filmben, de ha minden igaz, és a közönségnek bejön a film, akkor lesz folytatása, és akkor ezeket a hiányosságokat a következõ részekben, vagy részben orvosolni fogják. Mellesleg a filmben elhangzó zenék teljesen el vannak találva, én pl a fõcímzenéjére függtem rá most nagyon. Szóval aki szereti az ilyen zombis témájú filmeket, vagy sorozatokat, akkor az nyugodtan nézze meg a filmet, mert szerintem annak tetszeni fog

U.I.: Tudom, hogy nem vagyok egy nagy kritikus, de én erre a filmre 10/10 pontot adok :)
kiss.attila.bp 2013 jún. 29. - 22:15:37
(120/407)
Háborúról szó sincs! Átlagos zombis film. A történet elindul 'A' pontból, majd annak rendje és módja szerint megérkezik 'B' pontba. Akciójelenetek = Sok zombi + Ctrl-C, Ctrl-V. A legbosszantóbb, hogy a színészek még csak meg sem izzadtak! Prad Pitt-nek kicsit fájt ugyan, de a többiek lazára vették. A megoldás viszont korrekt volt. A két óra megvolt, Brad Pitt sem volt szabadságon, úgyhogy reklamációnak helye nincs! :-)
*** SPOILER ***
Készüljetek fel mindenre! A háború csak most kezdõdik!

*** SPOILER END ***

:-) Na, azt már nem fogom megnézni!
greeen 2013 jún. 29. - 21:59:02
(119/407)
Én nem mondanám azt, hogy hullák, mert néhány másodperc (5-10) megtörténik az átalakulás. Nincs kielemezve a filmben a biokémiája a mûködésüknek, hogy felfokozott izommotoros képesség, 10 szeres adrenalin hormon termelõdés , fájdalom érzet megszûnése. Futás akár lábfej nélkül is mert nem érzi az adrenalin miatt stb stb. Ha az idegrendszer mûködik, tehát ad utasítást az izomsejteknek, akkor vérkeringés nélkül is brutális izomszehúzódásokat lehet kiváltani.Esetleg nincs savasodás, nem fárad el, bármi marhaság.Könyvben vannak a félvalós magyarázkodások mindig. Mint a Legenda Vagyokban is. Egy új vírus által irányított organizmus, de már nem ember csak alakra az. Így érdemes felfogni és nem sima orvosi szempontból.
Sz Peter 2013 jún. 29. - 18:27:27
(118/407)
A korábbi zombi filmekben - ezt még nem láttam - pont az volt a lényeg, hogy az idõ elteltével rohadni is kezdenek, pont mert nincs keringésük.
Bigpapa 2013 jún. 29. - 18:20:00
(117/407)
Arénában most néztük meg 2D-ben. Egyszerûen nem vagyok hajlandó még egyszer moziban 3D-re áldozni, amikor egy kalap szar mindegyik. Itthon hatalmas tv-m van, 3D-s, ezen állat a 3D. Kijönnek a képbõl a dolgok. A moziban ezek kamu 3D-s megoldások, csak mélységük van. Na mindegy.

Az a baj, hogy tényleg a legtöbb akciójelenet benne van a bemutatóban. Én is hiányoltam a fegyvereket,tankokat, 50mm-es géppuskákat, amikkel valóban lehet kaszálni a zombikat. Na ez meg a másik. Korábban már mondtam itt, de most a film adott is választ: halottak, nem dobog a szívük, nincs keringésük.
Akkor mi a fszomtól mozognak? Nincs keringés=nincs nedvesség,ami az ízületeket nedvesen tartaná, így elcsontosodnak az ízületek=szép lassan leállnak és mint a bot, eldõlnek. De ezek 3x gyorsabban futnak, ugranak,másznak...jó, nem ez a legnagyobb hiba a filmben.

SPOILER

A repülõre hogy a csába jutott fel az a zombi? Mivel a gép már meg volt pakolva,mielõtt beszabadultak Izraelbe a zombik,Pitték létrán másztak fel, zombik sehol. Mégis az ételliftben ott a zombi, aki kiszabadul. Hol vannak Izrael vadászgépei, helikopterei,tankjai, amik arathatnának a fal mellett kintrõl?
12mp-es vírus mégis hogy jut el bárhova is? Mondjuk Indiából Koreába? Zombi vezeti a repülõt? A Pepsi mennyit fizethetett vajon? :D

SPOILER vége

A magyar jeleneteket egy az egyben kivágták. Talán az elején a felirat alatt mint ha a sziget fesztiválról lenne egy snitt, de nem 100%. Aki látta, vagy le van neki töltve, nézze már meg, hogy az-e?
Mindenesetre a magyar stábot is feltüntették a stáblistán. Ez legalább korrekt, hiszen nem keveset dolgoztak rajta. Alapból rühellem a zombis filmeket, az összeset. Egyet csíptem csak. Haláli hullák hajnalát.

6/10
8/10
dzsimboo 2013 jún. 28. - 12:05:45 8/10
(116/407)
Sziasztok!

Én tegnap néztem meg a filmet, nekem tetszett. Majdnem végig pörgõs, pár látványos "csatajelenettel". Az Észak-koreai megoldáson még kacagtam is egyet.
Kereshetnénk sok logikai bukfencet, talán fõ baj az, hogy egy ilyen gyorsan terjedõ vírus (12 mp a harapástól számítva) nem tud terjedni. Legalábbis nem tud mondjuk indiából amerikába, vagy akár csak az Egyesült királyságba eljutni. De ezekbe kár belekötni.

Sok helyen, fõleg Izraelnél pedig én is hiányoltam egy két Merkavát (illetve M1-et, K2-t stb.), de itt is úgy nézett ki, hogy az emeberek vagy könnyûfegyverzettel (helikopter, hummer) harcolnak, vagy atombombával. Az igazi jó kis lántctalpal tiprós, lángszórózós, 0.50essel osztós rész kimaradt.
Ami még nem tetszett, hogy a legtöbb filmnél az elejétõl "fokozódnak" a csatajelenetek, itt pedig fordítva.

De összességében azt kaptam amit vártam, kicsit btalán többet is. Mondjuk 8 pont.
8/10
Brosnan 2013 jún. 28. - 09:48:50 8/10
(115/407)
Érdekes film lett,és ami a legmeglepõbb izgalmas.Ez az oknyomozós felállás ez így szerintem nagyon mûködött,csak azért lehetett volna még pár helyszín,és ahogy olvasgattam rengeteg helyen forgattak,akkor most ezeket csak úgy dobták a kukába?!? Kicsit azért vagyok mérges,mert rengeteget ráköltöttek,miközben ennek a felébõl is kihozhatták volna ugyan ezt,ráadásul ha nem tologatják agyba-fõbe,akkor már tavaly bemutathatták volna,így dolgozhattak volna hamarabb is a folytatásokon,mint hogy most megint 2 évet várni egy felemás befejezés folytatására. A vége furcsa lett,egyszerûen csak egy nagy vágás,meg ez a vakcina is olyan nah legyen valami.Több akciót simán elbírt volna. Igazából kellemes csalódás volt,teljesen lekötött.
8/10
cellasto 2013 jún. 28. - 06:15:05
(114/407)
bizti bred pitty rajongó
azt hitte,csak jó filmeket tud csinálni a szépfiú :DD
Bigpapa 2013 jún. 28. - 06:09:42 Előzmény Dius12
(113/407)
Innen latszik, ki szavaz latatlanban a filmekre :)))))) borzalmas a film, de nyomtal ra 9 csillagot. LOL
greeen 2013 jún. 28. - 03:34:01
(112/407)
Ebben segítek ha ennyire érdekel de elõre írom , hogy

SPOILER

SPOILER

SPOILER

.

.

.

.

.

.Spoiler.:

A film nincs befejezve, még nem fut ki sehova, viszont nyernek egy kis szünetet. Rájönnek, arra, hogy azokat nem fertõzik meg harapással a zombik, akik valamilyen halálos kórban szenvednek. Azok számukra érdektelenek, mintha közülük valók lennének. Pl ha beoltod magad valamilyen vírussal, fekete himlõ vagy pestis stb ami baromira hazavágna, akkor téged tuti nem kergetnek. Na most kifejlesztenek egy állvakcinát amikben ilyen kórokozók vannak de mégsem leszel beteg. Ezzel beoltja magát az emberiség és a Zombik csak lézengenek. Eddig futott ki a film, gondolom a vakcina se lesz örök. Továbbá. Csak fertõznek, harapnak, de nem zabálnak...

Spoiler vége...
David Karúszó 2013 jún. 28. - 02:39:27
(111/407)
Valaki megírná, hogy hová fut ki ez az egész? Mi a vége a filmnek? Magába rogy a világ (patthelyzet), szarrá lövik õket (Humans win!), vagy mint a Holtak hajnala végén, még a biztonságosnak hitt menedékben is hemzsegnek a zombik?

Ugye, nem kérek szentségtörést?! Ki-SPOILER-ezve el lehet kerülni annak, aki nem kíváncsi rá.

Elõre is köszi.

Ja, még valami! Ezek olyan nagyon gyors, nagyon erõs zombik, ezt már láttam. (Mint a vándorhangyák, mindent lerohannak.) Viszont, embert esznek (cincálnak szét), vagy csak megfertõzik az embert, aztán a következõt, aztán egy másikat? Hogy mûködik a dolog? (George A. Romero-style, vagy Danny Boyle-style?)

Kössz 2.
greeen 2013 jún. 28. - 00:13:00
(110/407)
Orvosi segítségre annak van szüksége aki úgy gondolja , hogy ha neki tetszik akkor mindenkinek tetszenie kell..:)))
Az alapkoncepció jó, de a megvalósítás baromi xar. Katasztrófa hogy helikopteres meg fedezékbõl való lõállásos gyalogos katonák harcolnak. Paródia határát súrolja ez. Eszembe juttatja anno a csillagközi inváziót, ahol gyalogság küzd a bogarakkal. Mindig kihúzzák a fegyverek eszközarzenáljából a jó öreg brutál 30 centis páncéllal rendelkezõ és teljesen szegregált védelmet nyújtó páncélosokat, tankokat. ( ami ugye akár a legenda vagyok-ban is esélytelenné tett volna minden zombit, még éjjel is). És most ne gyere azzal a közhellyel, de ha kifogy a benzin. :)))) Ha elfelejtjük ezt mint létezõ katonai eszköz, akkor sem lesz jobb a film. Nincs magyarázat a filmben a dolgok miértjére. Miért ne támadna meg a vírus (Zombi) egy beteg embert. Mit számítana az, ha ugyanúgy hordozó lehet. Teljesen értelmetlen. Oké oké az ember ne menjen bele logikai dolgokba , mert akkor semelyik film nem lenne jó. De pont ezek a részek, a jobban kibontott sztorik, a látványosabb csatajelenetek (pl tankokkal darálnak 300 ezer zombit le) stb stb adná meg az igazi monumentalitását a filmnek. AMúgy a film egyszer nézhetõ természetesen. 6/10
HungryNerds 2013 jún. 27. - 23:57:58
(109/407)
greeen 2013 jún. 27. - 23:55:14 Előzmény raspoly88
(108/407)
" ezt nem értem, hogy a fertõzöttnek az az egy lételeme, hogy a vírust továbbadja?"

A fertõzöttnek nincs lételeme mert meghalt. Ezért Zombi! A vírusnak van lételeme, és az a gazdatest mint eszköz. Jelen esetben az emberi test az. És a célja a vírusnak az, hogy terjeszkedjen . Tehát átterjedjen egy újabb gazdatestre. Ez már alapvetõ tudomány is, mert minden vírus így mûködik.Az influenza is.Csak ott a különbség az , hogy a gazdatest, vagyis az ember nem egy hulla, hanem egy élõ ember, tehát az amit nem értesz az itt logikus lenne, vagyis egy élõ embernek akinek van éntudata, annak van még lételeme más is...