offtopic
törökbálint 2020 máj. 15. - 14:15:37
(7/7)
Még csak a teaser-ig jutottam, de majd sort kerítek a filmre is. Ebből úgy látom, h a nagymama szerepét alakító Eliska Balzerová ugyanaz a színésznő, aki anno a Kórház a város szélén-ben a fiatal Cenková doktornőt játszotta, a jelen karakternek egy tökéletes ellentétét. Ismerős még az unokát alakító fiatal szinésznő is, ő valószinüleg azonos azzal, aki a most futó Az első köztársaság-ban Vladimir feleségét, Magdalénát játssza.
9/10
olahmiki1959 2020 máj. 15. - 03:20:15 9/10 Előzmény Nótárius
(6/7)
Én is egyetértek!
Üdv!
10/10
Nótárius 2020 máj. 15. - 01:59:13 10/10 Előzmény olahmiki1959
(5/7)
Egyetértek.
Az eddig kivétel nélkül különlegesen jó tapasztalataim alapján, és az immár klasszikusnak számító előzmények, valamint a legendás elődök nyomán, szinte biztosra vettem, hogy egy (A) cseh vígjáték rossz nem lehet.
Arra azonban mégsem voltunk igazán felkészülve, hogy már a főcím előtti nyitóképeknél dőltünk a nevetéstől, és ez kis szünetekkel ugyanígy folytatódott, majdhogynem az utolsó képkockáig! A film mindennemű komikuma olyannyira fergeteges volt, hogy időlegesen többször le kellett állnunk a lejátszásával!
Ezt csak a film vége-felé történt elgondolkodtatóan drámai komolyodás csendesítette le, ... valamennyire.
A magába szippantó hangulatú, sajátos cseh filmes humor leleplező tükröt tartva is, meleg emberséggel fordította ismét ellenállhatatlan derűre a mély mondanivalójú kérdéseket és az egyébként nehezen vállalható esendőséginket is.
9/10
olahmiki1959 2020 máj. 15. - 00:44:07 9/10
(4/7)
Hatalmas, nagyon szórakoztató film!
Zseniális színészi alakítások, megmosolyogtató szituációk, szellemes, életszerű párbeszédek...
A nagymamát alakító Eliska Balzerová pedig nagyjából Oscar-díjat érdemelt volna - még szerencse, hogy meg is kapta a Cseh Oroszlán díjat ezért az alakításért...
Tanulhatnánk a csehektől.
A rendszerváltás óta nagyon sok jó filmet készítettek, míg a magyarok futószalagon gyártják a közepes, vagy annál is rosszabb filmeket, vígjátékban pedig sehol nem vagyunk hozzájuk képest.
7/10
dandelion83 2019 okt. 10. - 10:39:39 7/10
(3/7)
Könnyed, kedves kis film az életről, a szerelmekről, a megcsalásról, a hűségről és arról, hogyan is kell élni, úgy igazán. Mindezt egy nagymama, a lánya és az unokája szemén keresztül. A nagymama nagy fazon volt, nagyon csíptem. A drámai helyzetek ellenére az egészet egy kellemes báj, pozitív életszemlélet lengte körül. Tetszett!
7/10
sexykex 2019 szept. 13. - 11:37:56 7/10
(2/7)
Az európai film sokkal valószerűbb, emberibb, mint az amerikai. Ez sem egy szuperprodukció, kevesebb a látványos elem, nem ropognak a fegyverek, nem patakzik a vér. Az akciók a vidámabb, boldogabb életet célozzák meg, ezért jóindulatúan lehunyja a néző a szemét, ha túllőnek, ha eltúloznak, ha itt-ott mellényúlnak a filmesek.
temi3 2019 szept. 04. - 11:24:36
(1/7)
A sikeres, negyvenes párkapcsolati terapeutának egy szép napon a saját házassági válságával kell szembenéznie: elhagyja a férje egy jóval fiatalabb nőért. Cserébe - és Helena rémületére - megérkezik azonban az anyja, aki érettebb korában is habzsolja a szerelem örömeit, és a lánya tiltakozása ellenére kézbe veszi a dolgokat. Segítségére van ebben unokája, a húszéves Laura. Testre-, vagy lélekreszabott férfit találnak Helenának, miközben saját kapcsolataikban is rendezniük kell soraikat?