....

Marisela megsimogatja - aranyos jelent volt

de nem ám... ez nem õ

gyönyörködik a látványba, mi még csak azt látjuk, hogy ez nem Marisela

Most már kiment a szemembõl az álom - felteszek néhány szülinapi bulis fotót tegnapról

Santos megérkezik Marisela szobájába

http://www.youtube.com/watch?v=Ns46FRHIbf4

hú, ezt nézzétek meg! Megjelent Marisela búcsúja Santostól!!!! Csak egy csókot kér, amirõl mindig is álmodott, és elmegy... :(

ha ezt meglátod, elájulsz... az életben ilyen szerelmet még nem láttam az arcán soha! Pedig volt már szerelmes...

"de olyannal, amilyet még Christõl sosem láttam" húhahúhahúhahúha!

És Lorenco búcsúja!!!!

Tényleg jó rész lehetett!!!

szívesen - most már tényleg megyek - remélem, tetszik a DB - ma nagyon jó volt! :)

Köszönöm szépen! :)))) Szép álmokat! :)))

Nos, ez meg úgy volt, hogy megsajnáltalak - és megírtam a DB-t most - ne kelljen várnod holnapig...

DB - 107.
2009 01 22 (hajnali 2 óra)

Szülinap folytatódik... Santos Marisela általi kikosarazása után szédelegve kimegy a szalonból, Barbara utána megy és a szemére veti, hogy egész idõ alatt õt nézte, és a féltékenységtõl nem lát... Santos lerázza magáról, mondván, hogy a lányodról beszélünk. Menj ki, mert szétrobban a fejem!
Barbara rávágja, hogy azóta csak, hogy Marisela kikosarazta, és miért nem hagyja békén a võlegényével.

Gonzalo megkérdezi Mariela-tól, hogy komolyan gondolta-e, hogy jegyesek? Válasz: természetesen, komolyan, hiszen nincs még egy ilyen kitartó szerelmes, mint õ, Gonzalo. Tovább táncolnak.

A konyhában a pióca le sem száll Antonio-ról, aki véget vetve ennek az találja mondani, hogy a tûzzel játszol, és nem szeretném, ha megégetnéd magad, nem érdemled meg. Ezzel otthagyja faképnél.

Barbara összetalálkozik Lorenzo-val, aki elbúcsúzik tõle, sõt: megbocsát neki... Barbara kikéri magának, hogy neki nincs a bocsánatára szüksége, de Lorenzo azt mondja, nem miattad kell a megbocsátás, hanem miattam. És vedd tudomásul Barbara, hogy az én szemem a szeretteim fogják le, míg te teljesen magadra maradva mész el majd ebbõl a világból. Barbara elõször elképedve, késõbb dühvel a szemében hallgatja, de amikor Lorenzi kimegy, legördülnek a könnyei.

Barbara kimegy a szobából, odaszól az embereinek, hogy kezdhetik. Azok mindjárt nekiesnek Altamira embereinek, verekszenek, törnek, zúznak. Santos kiront, közéjük áll, és kiutasítja õket a birtokról, mondván, a kutya sem hívta meg õket, és ez Marisela szülinapi bulija, semmi keresni valójuk itt, hogy tönkretegyék... Barbara melléáll, és az emberekre kiált, hogy tûnés innen, hogy képzelik, otthon megkapják a magukét, és hogy biztosan haza is érjenek, majd õ elkíséri õket. Kéri Santos-t, hogy menjen velük, de az kikéri magának... Barbara azt válaszolja, hogy te tudod. Ezzel kivonulnak. Minden váza és dísz darabokban hever, mint tájkép csata után...

Josefa már részegen megkörnyékezi Gonzalo-t, s egy villanásnyi józanságot színlelve, felkiált, hogy téged ismerlek valahonnan, tájszólásod sincs, tehát városi vagy... hoppá láttalak egy körözvényen! Téged a rendõrség keres! Santos ledöbben, megpróbálja elvonszolni onnan, de Josefa nem tágít, már kiabál, mire a férjeura elráncigálja onnan.

Santos kimegy az udvarra, mert Lorenzo beszélni akar vele. Lorenzo elbúcsúzik tõle, megköszön mindent, amit értük tett, fõleg érte, hogy nem részegesként elhagyatva kell majd egyszer meghalnia, hanem emelt fõvel, normális emberként. Azt mondja, milyen kár, hogy nem mondják meg az emberek egymásnak, hogy szeretlek, hogy becsüllek, etc. pedig olyan sokat jelentene... Santos azt hiszi, Marisela szülinapi buliját köszöni meg, de Lorenzo közli, hogy félreérti, õ most saját maga miatt mondja... Kitér Barbara-ra is, kéri, hogy Santos legyen észnél, nehogy elvegye feleségül. Egymás nyakába borulnak, Santos is azt mondja, hogy nagyon szereti õt, viszont gyanús neki Lorenzo, és megkérdi, hogy jól érzi-e magát. Lorenzo azt mondja, csak szentimentális hangulatban van, és most megy lefeküdni, mert fáradt.

Santos visszamegy a hallba, összeszedi a fiúkat, hogy induljanak haza. Gonzalo kéri Marisela-t, hogy csak egyetlen kis puszit adjon már neki, ha a menyasszonya, de nem kap, és kész! :) Ennek Santos nagyon örül, de Marisela Gonzalo után szól, hogy késõbb találkoznak.

Santos beront a hálószobába, és kiabálni kezd megint élete szerelmével, azzal a dög doña-val. Megkérdi: hogy merészelte kitervelni, hogy tönkreteteti az embereivel Marisela buliját, mert biztos benne, hogy õ provokálta... Ártatlanabb pofával, mint egy bárány válaszol megint a nõ, hogy õ aztán... meg isten õrizz, hogy képzeli... Santos témát vált és nekiszegezi a másik kérdést: Azonnal válaszolj, mit tettél Marisela-val, hogy visszautasította a birtokot, ami neki jár, mert õt illeti!?

Még ártatlanabb pofa, meg Marisela a hibás, meg biztos Gonzalo, meg a szomszéd falu népe, de õ ilyet soha! Õ mindent megtett, amit megígért, a több már nem az õ dolga. Santos nagyon komolyan válaszol: egy napon kiderül az igazság Barbara, és azon a napon vége köztünk mindennek, megértetted?!

Marisela bemegy esti pusziért az apuhoz, aki tõle is elbúcsúzik - nagyon szép jelenet - Lorenzo azt mondja, ne hagyd abba a tanulást, mindent meg kell tanulnod, és fõképp ne temetkezz a szomorúságba, harcolj a szerelmedért, ne hagyd magad! És fõképp, ne felejts el engem, minden, ami jó volt bennem, az benned él tovább... Marisela könnyekre fakad, esti áldást kér... és gyanúsan méregeti az apját... Biztosan semmi bajod? Jól vagy? Lorenzo felkel és azt mondja, végig tudnám táncolni veled az éjszakát, annyira jól vagyok, ne aggódj! Marisela megígéri, hogy késõbb még visszanéz hozz, ezzel kimegy.

Következõ jelenet: Mint két fadarab, fekszik egymástól távol karba tett kézzel Santos és Barbara.
Barbara odafordul Santoshoz, hogy megcsókolja, de õ az oldalára fordul, és kihúzódik az ágy szélére. Barbara utána oson, súgdos hazugságokat a fülébe, és csókolgatni kezdi... mire Santos megfordul, és Marisela-t látja, azon nyomban birtokba veszi, édes mosollyal és szerelemmel az arcán... Barbara fölé hajol, Marisela vissza mosolyog rá... elolvadt tekintettel és mosollyal - de olyannal, amilyet még Christõl sosem láttam - néz rá, s egyszer csak Barbara van ott... Barbara is észreveszi Santoson, hogy nem õvele volt most, hanem a lányával.... döbbenten néz vissza... Santos meg kiábrándultan, arcán undorral fekszik vissza a helyére, és fordul az oldalára az ágy legszélén... egy szót sem szólnak egymáshoz...

Lorenzo bemegy Cecilia szobájába is, hogy elbúcsúzzon tõle, aki érzékenyen reagál minden szavára, gyanút fog... azt mondja, ma éjjel itt alszol az ágyamban, nem mész sehova... Lorenzo meg van hatódva... lefekszenek és a múltról beszélgetnek... Lorenzo azt mondja, aludj csak, majd én vigyázom az álmod..Cecilia elalszik a mellén, s amikor reggel felébred, Lorenzo már halott...

Ebben a pillanatban Barbara az ágyában, kidülledt szemmel néz maga elé, és sikítani kezd: a kamera Lorenzo-t mutatja fehér öltönyben, amint az ágy végében áll, és hozzá beszél: Barbara nem fogsz gyõzni... (Santos-t nem látni mellette az ágyban, egyedül van.)

Nos, az úgy volt, hogy háttérképet váltottam és megkívántam egy kis Zorrot! :)) Most váltok La tormentára! :)))

Na, de tényleg megyek, de hiába, nem lehetett nem kommentár nélkül hagyni ezt a részt (sem)!:-)))


Sajnos holnap már valószínûleg csak annyi ideig tudok majd lenni, hogy felteszem majd a képeket.:-((


Még egyszer szép álmokat nektek!:-)

Jó pihenést lányok! :)))

*Lorenzo

Mondjuk én elsõsorban az El Miedo-s fiúkra gondoltam, õket viszont nem hívta meg Santos.:-)

szép álmokat neked is :)

Heni további kellemes La tormenta-zást neked :)

Igen ezt figyeltem, hogy odaadja neki, gondoltam is magamban, de jól teszed lorenzo barátom...:-))

hát olyan embereket hívtak meg, akik botrány nélkül nem élnek...

Frederika, mint egy büdös k. úgy táncolt részegen María Nieve-vel... Nem bírtam nézni... undorító volt. Josefa... Mi a frászt keresett ott..
Meg El Miedo bûnözõi....