A Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létrehozott nemzeti intézmény, melyet a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere 2001. január elsején alapított. A Hagyományok Háza szolgáltató központ. Három nagy egysége eltérő eszközökkel, de egyazon céllal és elkötelezettséggel várja a népi kultúra, a hagyomány iránt érdeklődő nagyközönséget és a szakmabelieket, akik útmutatásért, vagy segítségért keresik fel intézményt. A fél évszázada működő, most újjászervezett Magyar Állami Népi Együttes művészeti munkája során mérvadó, a közművelődést szolgáló művek előadására és létrehozására törekszik, valamint felkarolja a külső, támogatásra érdemes kezdeményezéseket. A Kárpát-medence hagyományait átfogó Lajtha László Folklórdokumentációs Központ hozzáférhetővé teszi a régió népi kultúráját rögzítő audiovizuális és szöveges dokumentumokat. A Népművészeti Módszertani Műhely a hagyományos paraszti kultúrát (elsősorban a kézművességet, néptáncot, népzenét, népköltészetet) közvetíti a mai kor embere számára is élhető műveltségként. Tevékenységei: tanfolyami oktatás, konferenciák szervezése, pályázatok lebonyolítása, kiállítások rendezése, kiadványok készítése, a kortárs kézművesek alkotásainak minősítése, ismeretterjesztés.
Helyszín
Hagyományok Háza
Ha hiányosságot találsz, vagy valamihez van valamilyen érdekes hozzászólásod, írd meg nekünk!
Küldés
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
-
Cím:
1011 Budapest, I. kerület, Corvin tér 8. -
Telefon:
+36 1-225-6077+36 1-225-6000 -
E-mail:
-
Web:
-
Nyitvatartás:
Kedd: 9:00 - 16:00Szerda: 9:00 - 16:00Csütörtök: 9:00 - 16:00Péntek: 9:00 - 13:00
Helyszínek:
- Kallós Zoltán kiállítótér
- Maácz László kiállítótér
- Martin György Szakkönyvtár
- Átrium
- Corvin tér
- Halmos Béla terem
- Színházterem
Ajánlók, kritikák:
- 2022. július 7.: Fesztiválozz a Hagyományok Házával! 2022-ben a Hagyományok Háza ismét összNépi programokra várja közönségét. A...
- 2020. november 10.: Téli házaló népszokások címmel karácsonyi rajzpályázatot hirdet a Hagyományok Háza A karácsonyi előkészületek négyhetes időszaka az advent, a csendes várakozás,...
Időszaki
-
Gyöngyélet - népi ékszer a 21. században
- július 16. 17:00 - 2025. június 30. 18:00
- Tárlatvezetés - október 05. 10:30 Jegy
- Tárlatvezetés - október 12. 10:30 Jegy
- Tárlatvezetés - október 26. 10:30 Jegy
- Tárlatvezetés - október 26. 10:30
-
Pixel és folklór - Magyar népművészet és fotográfia a 21. században
- október 10. 10:00 - 2024. december 18. 18:00
(Kallós Zoltán kiállítótér)
-
Tárlatvezetés
- október 17. 17:00
(Kallós Zoltán kiállítótér)
-
Tárlatvezetés
- október 17. 17:00
(Kallós Zoltán kiállítótér)
-
Tárlatvezetés
- október 17. 17:00
(Kallós Zoltán kiállítótér)
Állandó
-
Illatok, ízek, formák – nézd kézzel, lásd szívvel
(Maácz László kiállítótér)
Jegy
-
Tárlatvezetés
- október 15. 17:00
- Tárlatvezetés - október 19. 10:30 Jegy
-
Tárlatvezetés
- október 15. 17:00
-
Taven baxtale! - Legyetek szerencsések!
Színházterem
-
Határtalan táncfőváros - Háromszék Táncszínház: Hazától hazáig
Színházterem
-
Taven baxtale! - Legyetek szerencsések!
Színházterem
-
Édeskeserű
-
Édeskeserű
-
Hajnali Hold
Színházterem
-
Nagyvárosi vándorok
-
Nagyvárosi vándorok
-
Irodalomterápia
Martin György Szakkönyvtár
-
Irodalomterápia
Martin György Szakkönyvtár