Helyszín

Miskolci Csodamalom Bábszínház


A Csodamalom Bábszínház Miskolc város önkormányzatának gyermekszínháza. Működését 1986-ban amatőr csoportként kezdte meg, 1992-től hivatásos színházként működik. Több mint két évtizedes fennállása óta a klasszikus meseirodalom darabjai mellett magyar népmeséket és kortárs hazai, illetve külföldi szerzők műveit játszotta és játssza a társulat, a bábos szakma legkiválóbb rendezőinek, tervezőinek irányítása alatt. A színház kamaratermében évad közben bábos játszóházban szerveznek kreatív kézműves foglalkozásokat, nyáron pedig a gyerekek bábos napköziben kóstolhatnak bele a bábszínházi alkotómunkába. Miskolcon és környékén lép fel a társulat, de más megyékben is szívesen látott vendég a Miskolci Csodamalom Bábszínház. Évente több mint 300 előadást tart, körülbelül 35.000 néző előtt. Az évad bemutatói mellett műsoron vannak az előző évadok sikerdarabjai, illetve néhány korábbi előadás felújított változata is: a korábbi értékek megőrzése ugyanolyan fontos, mint a kortárs bábművészet stíluseszközeit alkalmazó előadások színrevitele.