Ludwig Múzeum, január 5-ig
"Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A Ludwig Múzeum új kiállítása nem az időutazás tudományos-fantasztikus lehetőségével foglalkozik, hanem az idő és a művészet viszonyát vizsgálja különféle szempontokból, és magukat a műveket tekinti olyan időgépeknek, melyek lehetővé teszik számunkra a mentális utazást.
A kiállítás a világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így nem hagyhatta figyelmen kívül az elmúlt időszak tanulságait sem. A múzeum mintegy 800 darabot számláló gyűjteményéből olyan műveket válogattunk, amelyek a személyes, a művészi és a történelmi idő különböző aspektusait tárják a néző elé, a kurátor személyes nézőpontjából.
A kiállítást az idővel, az idő múlásával és nevezetes dátumokkal kapcsolatos művek vezetik be, majd családi fotókon, naplókon keresztül kapunk betekintést egyéni életsorsokba és családtörténetekbe, a közép-kelet-európai privát történelembe. A műveken mint dokumentumokon keresztül megismerhetjük a közelmúlt történelmét, a hétköznapokat és a sorsfordulókat, így többek között a kelet-európai rendszerváltást és ennek összefüggéseit a történelmi avantgárddal. Elgondolkodhatunk az emlékművek sorsáról, valamint a művészet, társadalom és politika összefüggéseiről. Szó esik a társadalmi utópiákról és azok kudarcáról, forradalmakról és háborúkról, illetve irodalmi utópiákról és inspirációkról, jelszavakról és fogalmakról.
A nem túl távoli disztopikus jövő, illetve futurisztikus jelenünk az orvostudománnyal, valamint az emberi testtel és pszichével foglalkozó installáció, valamint a legújabb kori hadviselés, a háborús traumák és a virtuális valóság témáját bemutató film is bemutatásra kerül. Kiemelt figyelmet kapott a halál pillanata mint az emberi sors, életpálya végpontja és lezárása. A művek felhívják a figyelmet az emberi lét törékenységére és megismételhetetlenségére, a háborúk és a mindennapok abszurditására is.
Bemutatjuk azokat a valóságos és elképzelt technikai eszközöket, melyek célja a pillanat, a valóság minél tökéletesebb fotográfiai rögzítése. Vizsgáljuk továbbá állókép és a mozgókép, valamint (sajtó)fotó és festmény viszonyát, miközben rávilágítunk a fotórealizmus kritikai aspektusaira is.
Picasso kapcsán felidézzük, hogy miként reflektálnak nagy elődeikre, a festészet történetére a huszadik század legnagyobb újítói, láthatatlan hálót szőve korok, művek és művészek között, de megnézzük azt is, hogyan látja a „kívülálló” a nyugati művészet.
Végül megvizsgáljuk a „műbe zárt” időt is, felsorakoztatva azokat a műveket, melyek a szokásosnál hosszabb idő alatt, számtalan részből, variációból, munkából állnak össze egy-egy monumentális alkotássá, így bemutatásukra csak ritkán adódik alkalom."
