Ha valamire jó volt a karantén a filmiparban, az az, hogy a kreatív elmék jobbnál jobb filmötleteket találhattak ki az üres órákban. Ari Aster, az Örökség és a Fehér éjszakák rendezője is tudja már, min fog dolgozni legközelebb.
Ha a neve nem is ismerős, rengeteg mindenben láthattuk – főleg sorozatokban, a Jóbarátoktól kezdve a Született feleségeken át az Anyák gyöngyéig. 70 éves volt.
A karantén alatti összezártság idején a bántalmazottak még jobban szenvedtek. Ez ihlette a Nagy Zsolt és Vajda Milán főszereplésével készült rövidfilmet. Nézd meg az Összezárvát!
Idén nem tartják meg a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált, sem fizikai, sem virtuális formában, de kihirdették azoknak az alkotásoknak a listáját, amelyek megkapják a Cannes 2020 címkét.
Sosem fog kiderülni, hogy ilyen címmel is jól futott volna-e a mozikban, mivel az egyik főszereplő, Bill Pullman hatására végül megváltoztatták.
A kiskorú tornászlányokat szexuálisan zaklató sportorvos, Larry Nassar gyomorforgató történetét ezúttal a Netflixen mesélik el.
A pár napja történelmet írt Elon Musk egyre jobban bedolgozza magát a filmiparba: a SpaceX asztronautáinak ruhájának megtervezésére a hollywoodi szakembert, Jose Fernandezt kérte fel.
Pedig John David Washington – aki korábban profi sportoló volt – játszott már Spike Lee alkotásában, a Csuklyások – BlacKkKlansmanben, következő filmje pedig Christopher Nolan Tenetje lesz.
Habár az országban beutazási korlátozás van érvényben, a filmesek külön engedéllyel visszatérhettek forgatni Új-Zélandra, amit a helyiek kivételezésnek éreznek.
Sőt: a nagy rendező össze is zavarodott picit, ezért személyesen hívta fel Ridley Scottot, hogy magyarázza el neki azt a képsort, amelyikben a xenomorph kiszakad John Hurt mellkasából.
A Budapesti Távmozit üzemeltető Budapest Film Zrt. is csatlakozott a Trianon100 eseménysorozathoz: a korszakban játszódó ingyenesen vetített filmekkel, illetve az akkori virágzó filmes és színházi életet bemutató különleges Filmhíradóval jelentkeznek június 4-én.
Azt már tudjuk, melyik volt a kultrendező kedvenc tavalyi filmje, ahogy azt is, melyik szerinte a legjobb háborús film az elmúlt évtizedből. Most azt is elárulta, melyik „vita nélkül” a legjobb 2010-es évekbeli alkotás.
Megesik, hogy egy-egy forgatás végeztével nem bontják le a díszleteket, hanem egyszerűen csak otthagyják.
A film, amiben a Féktelenül után 12 évvel újra együtt láthatjuk Sandra Bullockot és Keanu Reevest! Akár újranézzük a napokban a tévében, akár nem, ezt a tíz érdekességet mindenképpen érdemes elolvasni róla.
Habár a koronavírus miatt idén fizikailag nem lesz megtartva a neves esemény, hamarosan bejelentik, mely filmek kapják meg a fesztivál ún. ajánlását. Már tippek is vannak.
A jelenleg is börtönben ülő producert további négy nő vádolja nemi erőszakkal – köztük egy fiatalkorú és egy magyar is.
Az újradizájnolt videojáték-figura végül beváltotta a hozzá fűzött reményeket – olyannyira, hogy már dolgoznak is a második részen.
Brittany Murphy rejtélyes halála a témája egy új dokumentumfilmnek, amit egy erre specializálódott tévécsatorna készített.
A halálos áldozatokat is követelő bűncselekmény gyanúsítottjának kihallgatására tíz hónapot kellett várni, olyan súlyosan megégett ő maga is a tűzben.