A Hamis a babát és A 64-es betegnaplót is a Moziverzum tűzte műsorra. Persze ezek mellett is lesz még pár jó film a tévében.
Mi a Duna Tv-n vetített A szoba című filmet ajánljuk a leginkább a mai felhozatalból, de vannak itt még erős alkotások.
A Végső visszaszámlálás főszereplője Kirk Douglas, és a Duna Tv-n lehet majd megnézni, ami azt is jelenti, hogy reklám nélkül!
Az öldöklés istene című szatírát Yasmina Reza írta, és számos színpadi mű született belőle. 2012-ben pedig remek színészekkel készítettek belőle filmet.
Levetítik a Coco Chanel és Igor Stravinsky - Egy titkos szerelem története című filmet, de A tizedes meg a többiek is helyet kapott a szerdai tévéműsorban.
Négy évvel a nagy sikerű Az eltűnés sorrendjében című norvég thriller bemutatóját követően Hans Petter Moland rendező újra vászonra vitte a történetet, ezúttal Liam Neesonnal a főszerepben.
Ahhoz képest, hogy lassan, de egyre biztosabban megnyílnak a szabadság kocsmái és kultúrfészkei, jelentős mennyiségű programmal pakolták meg eheti szerdánkat. És jól van ez így, remélem, marad ebből későbbre is az olyan szobamolyoknak, mint én. Pláne, hogy felsorolhatatlanul van itt minden, kicsi, nagy, zene, könyv, színház, kelet, nyugat de főleg szerda!
A mára már klasszikussá vált Ha ölni kell című film igazi sztárparádéval aranyozza be a szerda esténket.