A TV2 szeptemberi Sztárban Sztár All Stars-adásai után rengeteg bejelentés érkezett a Médiatanácshoz.
„Ne ítélj, hogy ne ítéltess” – Ez talán a Biblia legismertebb közmondása, ám úgy tűnik, sokan nem ismerik.
A Szépművészeti Múzeumban forgatták a Szemfényvesztők harmadik részének fontos jeleneteit, és itt köszönte meg a stáb munkáját a főszereplő, Jesse Eisenberg.
A karácsonyi hangulathoz az adventi vásárok is kapcsolódnak, ezért összeszedtük az alábbi listában hova és mikor érdemes elnézni.
A humorista forgatókönyvíróként és producerként is dolgozik, de filmet is rendezett már, így új vígjátéksorozatában, a The Studióban sok mindent mutathat meg az iparágról. Itt az első előzetes.
A harminc éve bemutatott, Roland Emmerich rendezte Csillagkapu abból a népszerű áltudományos elméletből indul ki, hogy a fejlett emberi civilizációk születése idegen lényeknek volt köszönhető.
Éjszakába nyúló fesztiválozásra számíthatnak azok, akik az ünnepek előtt egy hatalmas bulival zárnák le a 2024-es évet. A Budapest Park december 20-án és 21-én első alkalommal rendezi meg téli fesztiválját, a Winterfestet az MVM Dome-ban, a kétnapos őrület fellépői listája pedig egyre csak bővül. Mutatjuk a már majdnem teljes lineupot.
Gondok voltak a főzőműsor nézettségével, bár nem lehet tudni, hogy emiatt-e, de hat évad után lecserélték Sárközi Ákost két másik séfre, de ők még nem sokat mutattak magukból - bár lehetett más szempont is.
A norvég Az utazásnak készül hollywoodi újragyártása Jason Segellel és Samara Weavinggel a főszerepben, és csak remélni tudjuk, hogy megtartják az eredeti film sötét humorát.