Úgy tűnik, nem akar azért mégsem mindent elkaszálni az összeolvadt Warner Bros. Discovery International új vezetése.
Jövőre kezdik el forgatni az 5. és egyben utolsó évadot, ám arról egyelőre nem adott hírt a Netflix, hogy mikor láthatjuk.
Meglepően jól startolt a Zsivány Egyes hivatalos előzménysorozata. Ez persze első sorban nem Diego Lunának, hanem Stellan Skarsgårdnak, Tony Gilroy showrunnernek és a vérprofi stábjának köszönhető.
A II. Erzsébet halála után trónra lépő egykori walesi herceg fiatal éveiből főleg a Kamillához és Dianához fűződő viszonyát domborította ki a népszerű streamingplatform saját gyártású szériája. De vajon mennyi mindebből az igazság, és hogy tetszik a tévében mutatott Károly-kép Őfelségének?
A '60-as években ráadásul ő volt Frank Capra kedvenc feltörekvő színésze, akit két New York-i maffiatörténet után is Oscar-díjra jelöltek.
Többen látták a Sárkányok háza második részét, mint az elsőt: 10,2 millió nézőt vonzott a második rész a bemutatása napján Amerikában. A Trónok harcát anno „csak” 4,2 millióan nézték meg, amikor 2011-ben elindult.
Legalábbis a szerencsés kiválasztott Tolkien-rajongók szerint, akik már látták a szeptemberben induló Amazon-sorozat első két részét.
Hozzánk némi késéssel jutott el a sorozat, ami sztárt csinált Michael Douglasból, aki masszív protekcióval kapta meg a szerepet, Karl Malden pedig Mladen Sekulovich néven született, és mindig büszke volt szerb gyökereire
Nem kell, hogy alapból érdekeljen az agyagozás és a korongozás ahhoz, hogy rákattanj egy olyan műsorra, ami a kreativitásról és mesterségbeli tudásról szól.
Tényleg élvezhetetlen a sok baki miatt A besúgó? Egyáltalán nem. A legtöbb „hiba” aligha tűnik fel, ha nem a '80-as években voltál egyetemista. Aki viszont a Kádár-korszakban volt fiatal (és még az állambiztonság is be akarta szervezni, mint a cikkünk egyik megszólalóját), jogosan haragudhat a sorozatra az elbaltázott lehetőségek miatt.
A brit EastEnders mintájára készült teleregény eredetileg Szőlő utca munkacímen futott, Mágenheim Ádám tévészerelő, Vágási Feri háromgyerekes apuka volt benne. Egyesek szerint Bujtor István miatt szűnt meg, mások úgy vélik, az 1997-ben elinduló RTL Klub és a TV2 ásták meg a Szomszédok sírját.
A legvidámabb barakk státusza azzal az előnnyel is járt, hogy mi, magyarok a béketábor többi országához képest jóval több nyugati sorozatot nézhettünk, ami, valljuk be utólag, megszínesítette szürke életünket.
Amikor az eredeti Egy rém rendes család már pont az utolsó körénél járt, akkor jött a magyar adaptáció. Ezzel meg is lett 2006 egyik legkellemetlenebb tévés erőlködése.
Nem ez volt a régi szép idők legjobb amerikai zsarusorozata, nem is biztos, hogy jól öregedett és az sem, hogy ezeket a frizurákat ne mosolyognánk meg, de sokan ezen nőttünk fel, és ezt nem vehetik el tőlünk.
Charlie Sheen kirúgása után Ashton Kutcher már nem tudta elvinni a hátán a Két pasi - meg egy kicsit. Amikor George Clooney távozásott a Vészhelyzetből, női szívek milliói szakadtak meg, és a sebet nem tudta begyógyítani az ügyeletes szívtiprónak leigazolt Goran Višnjić sem.
Ki gondolná, hogy több mint negyven éve szórakoztatják kicsiket és nagyokat egyaránt a Hupikék törpikék?! A belga-amerikai televíziós rajzfilmsorozat sztárjain 1981 óta generációk nőttek fel, és az elmúlt négy évtizedben modern animációs szériák, valamint több egész estés feldolgozás is született kalandjaikról.
A Hulu botrányosan jó új sorozata nemcsak Pamela Anderson elhíresült szexvideójának kiszivárogtatásáról szól, hanem egyúttal egy szerelmi vallomás is a '90-es évekhez és a szex, drog, rock & roll-életérzéshez.
Michael J. Foxot Charlie Sheen váltotta a Kerge városban, Ellie Ewingot két színésznő játszotta a Dallasban, a tévés Martin Riggsnek pedig több balhéja volt, mint Mel Gibsonnak.
A Disney+ új sorozata, a Book of Boba Fett az első részben mesterien vegyíti a westernkliséket a nindzsafilmekkel és a két régi Csillagok háborúja-trilógiával. De mire lesz mindez elég a Marvel-produkciók áradatában?
Elérhetetlen a hongkongi nézők számára az animációs sorozatnak az a része, amelyben az alkotók a Tienanmen téri vérengzésre tettek utalásokat. A streaming szolgáltató nemrégiben indult el Hongkongban – a jelek szerint a kínai kormány ízlésének megfelelően.