Mondhatjuk, hogy Quentin Tarantinónak csak jó filmjei vannak. Negyedik, 1997-ben bemutatott nagyjátékfilmje, a Jackie Brown is sokaknak a kedvence. A tévé vasárnap ismét műsorra tűzi – mi pedig összegyűjtöttünk róla minden érdekességet, amit csak találtunk. Vagy legalábbis tizenötöt.
Volt már Disney hercegnő, ő Superman csaja, ott az Oscar-díj odahaza a kandallón, vagyis mindent elért már generációjának egyik legtehetségesebb színésznője - aki ma 44 éves! Boldog születésnapot, Amy!
Ívön vagy Júin Mekkgregor? Sia Laböff vagy Sájá Lábáff? Rendhagyó heti tévéajánlónkban bemutatjuk a jó verziókat!
A cupákpisztolytól a robbanó rágón át a combrakétavetőig a filmesek sok agyament dolgot kitaláltak már, ha arról van szó, milyen furmányos módon törhetünk mi, emberek egymás elpusztítására. Íme a legjobbak!
Az 1920-as évekre Hollywood már elhíresült romlottságáról, ezért bevezettek egy jórészt nevetséges, képmutató és bigott szabályrendszert, hogy a filmekben egy tiszta és erkölcsös képet mutassanak a közönségnek.
A tévé világnapját 1996 óta november 21-én ünneplik, és ebből az alkalomból megosztunk az olvasókkal pár érdekes adatot a tévézés történetéről, és az egyik legrégebbi Magyarországon elérhető csatornáról, a Travel Channelről.
Mindjárt ötven éves, de úgy igazán az utóbbi öt évben ébredt rá a közönség, micsoda komoly színész Matthew McConaughey. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy mindenféle őrült dolgokat vigyen véghez.
Ridley Scott megölte volna Ripley-t! Szerencsére a Fox stúdió közbeszólt, így elkészülhetett A bolygó neve: Halál is.
Egy régi videóján magyarul próbálta megüzenni a rajongóknak, hogy Az Erő legyen veletek, csak nem nagyon sikerült.
Mert a '60-as években hollywoodi animátorok helyett egy csapat kutyaütő csehszlovák rajzfilmes dolgozott a franchise-on.