Vagy mégsem? Duplakritikánkban fénykardpárbajig fajuló vitában vesézzük ki az év legjobban várt filmjét.
Az egész olyan, mint egy kommandós témájú tévésorozat kicsit túl hosszúra nyúlt epizódja, ami egyben karriertanácsadás is az egyenruhához amúgy is vonzódó fiatalok számára.
Egy görög tragédia sorsszerűsége lendül mozgásba, amikor a jóképű vízimentő összejön a férjes asszonnyal. Woody Allen önmagát hozza, csak a lendület, a humor és a bölcsesség hiányzik.
A mondat Mácsai Pál szájából hangzik el, ráadásul németül, és bevallom, ha ő nem játszik a filmben, nem biztos, hogy megnéztem volna. De megnéztem, és nem csalódtam.
Mel Gibson azt szeretné, ha Mark Walhberg szivatná Will Ferrellt és Joe Lithgow-t, de ő az első rész óta már jófiú, nem húzza fel magát olyan könnyen. Csak ha összejönnek a dolgok, és persze összejönnek.
A román újhullámot és a klasszikus westerneket egyszerre megidéző film egyik főszereplője egy Rendőrség névre hallgató németjuhász szuka. Aki nem arra hallgat, akire kéne.
A szégyenlős mosolyok egykori brit mestere majdnem betett a marmeládimádó macinak és a különben nagyon szerethető történetnek, mert ő még a ripacskodást is elripacskodja.
Az igazi kegyetlenség a dologban az, hogy az áldozatok jókora összeget fizetnek, hogy besétálhassanak a halálos csapdába. Úgy kell nekik!
Csak egy apró, tényleg csak pár mozzanatot megmutató film arról, miért és mi elől menekülnek el emberek a világ másik végébe, de akik nem akarják érteni, úgysem nézik meg.
Ilyen szép filmet a kicsit komolyabb Kubo és a varázshúrok óta nem láttam, és aki szereti Mexikót, az állva fog pisilni tőle, de Disney produkcióhoz képest ez sem olyan gyerekes.
Jim Carrey az Ember a Holdon forgatásán szó szerint Andy Kaufmanná változott, és az őrületbe kergette a stábot.
Antal Nimród megcsinálta az évtized magyar akciófilmjét, amihez jár egy kellemes retróérzés, baromi jó zene, és az eddig ismeretlen Szalay Bence nagyszerű játéka, akiről nem hittem el, hogy hiteles lesz Ambrus Attila szerepében. Most jól megkövetem.
Mit kezdjünk hét nagyon vagy csak kicsit különböző Noomi Rapace-szal egy kegyetlen jövőbeli társadalomban, ahol csak egynek kéne lenni belőle? Na mégis, mit?
És bejárónőknek, dadusoknak, házvezetőnőknek és takarítónőknek! Mert a jelek szerint sokkal normálisabbak, mint pitiáner munkaadóik és azok enyhén idióta családtagjai.
A randa kritikusok most kicsit igaztalanul döngölték földbe az új DC képregényfeldolgozást, mert, bár elég bumfordira sikerült és bőven vannak hibái, jó úton halad a szupercsapat.
Úgy húsz éve egy AIDS nevű új, szörnyű betegség dermesztette meg az egész világot. Volt, aki a betegeket hibáztatta, volt, aki Isten büntetéséről beszélt, és voltak, akik tettek ellene.
A vadnyugati történetek ritkán napfényesek, de amit a részben nálunk forgatott film ránk zúdít, az nehezen viselhető el, és aztán még mindig tudunk kicsit lejjebb menni. Ebben áll a szépsége!
Egy horrornak nem kell tökéletesnek lennie, elég a jó alapötlet és a következetes, profi kivitelezés. Ja, és kell egy csaj is, és mindezt kipipálhatjuk ebben az időhurkos kaszabolós, könnyed darabban.