Hogy a tüdőbeteg nagypapa kezelésére összegyűjtsék a pénzt, a Szalai család elhatározza, hogy Nemzeti Dohányboltot nyit. Mindenüket pénzzé teszik, hogy kinyithassanak, ám az üzlet nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Long: I. Yeonhee-projekt: Tradicionális előadás és moderntánc Az előadókon és táncosokon kiegészítőként népiütőhangszereket is láthatunk, miközben a színtéren táncolva újragondolják az utcaszínház hagyományos elemeit. A nézőközönség a színtér két oldalán foglal helyet, így mindenki testközelből csodálhatja, ahogy megszűnik a határ a hagyomány és a modernitás, az előadás és a tánc között. Ez az előadás egészen az alapoktól alakítja át a koreai identitást a felbomlás és egyesülés végtelen folyamatában, ehhez felhasználja a tiszta statikus energiát, az ismétlődést és redukciót, a lassúságot és ürességet. A Yeonhee-öltözék öt színének hagyományos jelentését azelőadóművészek kortárs érzékenysége értelmezi újra. Zenei aláfestéssel mutatják be a kezdet-felbomlás-mimika, a hideg-körforgás-mozgás, a szabadság-robbanás-energia, a hideg-félelem-csend és a forrás-harmónia teljes szerkezetét, ezáltal közvetítve az előadás egészét átható felbomlás és együttélés üzenetét. BEVEZETÉS A hagyományos előadások közül kiemelkedik a Gilnori. Miutánaz előadók és táncosok megérkeznek a színtérre, a divatbemutatót a népi ruhák levetésével kezdik. Ezáltal új értelmet nyernek a Yeonhee-ban használt mozdulatok és tárgyak. Fehér A fehér szín jelképezi a semmit, ez az első szín. Kék A kék szín jelenti a tavaszt, a derűt, a szelet és anagylelkűséget. Piros Kirobbanó öröm / A piros jelképezi a delet, a nevetést, ajókedvet és a vidámságot. Fekete A fekete szín jelképezi az éjjelt, a telet, a félelmet ésa hideget. A félelem hirtelen megjelenik, aztán eltűnik, majd egy másik formában újra színre lép. Sárga A sárga szín jelképezi a középpontot, a délutánt és az ötelembe vetett hitet. Előadók: Yi Myongmo, Song Changhyun, Park Suyeon, Gim SoheeIgazgató: Lee InboKoreográfus: Shim JuyoungZeneszerző: Ju JunyoungSzcenográfia: Lee HwisoonFényterv: Jo ChulminSzínpadmester: Bae Ukjin
Zenés szerelmi tragikomédia. A világ úgy tudja, hogy Kaliforniában érnek véget a szerelmi álmok. Mi, magyarok tudjuk, hogy Szegeden is megtörténnek ilyenek. S ez olyan szép! Egyszer La La Land, máskor Lölöland. Vajon melyik a miénk?Egy történet arról, amikor két ötvenes, elvált szülő, akik társadalmilag, politikailag, egzisztenciálisan, komolyságban, bohémságban merőben különbözőek, sikeresen tönkreteszik gyermekeik szerelmét. Hogy megérdemlik-e ezek a fiatalok ezt a szülői balfékséget? Döntse el a sors és/vagy az élet! (Mindenesetre rengeteget énekelnek az események folyásával egyirányban, mert ezek a mai fiatalok egyfolytában popsztárok akarnak lenni.)Közösségi finanszírozással létrejött előadás!
Einstein és Chaplin. A Nobel-díjas fizikus és a filmsztár. A tudomány és a művészet két csillaga. Összeköti őket a függetlenségük, emberségük és a humor is, amiben Einstein sem maradt el Chaplintől. Mindketten kivándoroltak az Egyesült Államokba, amely először a befogadó arcát mutatta feléjük, később mindkettőjüknek szembesülniük kellett választott hazájuk másik arcával is. Baráti viszonyt ápoltak. 1931-ben, a Nagyvárosi fények Los Angeles-i premierjére Chaplin díszvendégül hívta Einsteint, amit ő el is fogadott. Chaplin volt az egyetlen ember, akit Einstein meg akart ismerni Hollywoodból. Einstein egyébként úgy szimpatizált Chaplinnel, hogy addig semelyik filmjét sem látta. Őt inkább a fényrészecskék izgatták a mozi vetítőjében is. Találkozásukat nemrég a Nobel-díj Bizottság is felelevenítette, közzé téve kettejük legendás (állítólagos) párbeszédét. Einstein: „Amit a legjobban csodálok az ön művészetében, az az egyetemesség. Egyetlen szót sem mond, mégis az egész világ megérti önt.” Chaplin: „Igaz. De az ön dicsősége még nagyobb. Az egész világ csodálja annak ellenére, hogy semmit nem értenek abból, amit mond.” Modern idők, A diktátor, A párizsi nő... Chaplin filmjeinek egyszerűsége csupán látszat: a 20. század nagy traumáit vetítik előre. Mindketten megélték ezeket. A történelem világhíres szereplőiként és tanúiként mélyen foglalkoztatta őket az események hatása embertársaikra. Többször találkoztak, de nem igazán olyan körülmények között, amelyek kedveztek volna a mély beszélgetéseknek közöttük. Valós találkozásaikat egészítette ki elképzelt párbeszédekkel Olivier Dutaillis francia író, mintha Chaplin és Einstein a 20. századból üzennének a 21. századnak. A francia kritikusok méltatták a darabot. A Le Figaro így fogalmazott: „Csúcstalálkozás. Ész és humor. Figyelemre méltó értelmezés.” Szerző: Olivier Dutaillis
Életrajzi stand up est. Az Egy életem sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről a Momkult színpadán. A forgatókönyvet itt valóban az élet írja. 11 évesen ötezer néző előtt énekelte a Nyomorultakat Szegeden. 14 évesen már popsztár volt, akit egy ország imádott. 18 évesen pedig már feleség és anya. Kicsit korán kezdett mindent. 35 éve énekel és játszik a színpadon. Legtöbbször a „szép lány” szerepét osztották rá, pedig a lelke mélyén mindig is Fiona szeretett volna lenni a Shrekből.Három házasság, három gyerek, rengeteg felemelő és megrázó magánéleti élmény. Sok kibeszélésre váró történet. Van miről mesélni: kevés emberről írtak többet a magyar bulvársajtóban, mint róla és még kevesebbről írtak annyi hazugságot, mint róla. Szinetár Dóra ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Nem úgy, ahogy mások megírták, hanem úgy, ahogy ő élte meg. Mint lány, mint nő, mint feleség és mint színésznő.Sikereket és kudarcokat, örömöket és traumákat. Egyszerre nézi kívülről és belülről az életét. Visszatekintve olykor a haját tépi, milyen helyzetekbe sodródott akarva vagy akaratlanul – de a legtöbbször inkább nevet magán. Nevet azon a sok hülyeségen, amiket csinált vagy amik megtörténtek vele. A nevetés pedig a legjobb terápia – nézőnek és főszereplőnek egyaránt. „Izgatottan várom, hogy a nézők szeretnének-e igazán megismerni és megtudni, mi van a látszólag jól ismert történeteim mögött. Engem már annyian elemeztek az elmúlt négy évtizedben, hogy elegem lett: most én fogom elemezni saját magam. Aztán meglátjuk mire jutok. ” – mondta Szinetár Dóra, aki „legkedvesebb projektként” hivatkozik a róla szóló estre. Látvány, VJ: Katona KatiFény: Farkas Gábor
Öt test mozdul együtt a metronóm ritmusára. Mechanikus gesztusaik lassan és finoman, alig észrevehetően változnak. A kezdetben ártalmatlannak tűnő kollektív partitúra egy ponton meghasad. A lassú és visszafogott ritmus folyamatosan gyorsul. A mozdulatok a táncosokból áradnak, mintha csapdába esnének bennük – a kivitelezésben van valami kényszeresség, neurotikusság. A fájdalom, az ismétlés, a rutinba való beletörődés visszautasítása, a test erőltetése a tűrőképesség határát súroló kifulladásig. Induljunk ki az emberi kapcsolatokból, amelyet a Covid-19 korlátozásai alatt a stúdióban kellett újrafogalmaznia a társulatnak – gondolta Gaudet. A lényeghez, az élethez való visszatérés módjait kereste a világjárvány idején. Érett koreográfusi-művészi nyelvezetével arra a határhelyzetre mutat rá, ahol a vágyak újjászülethetnek a megszorítások terhe ellenére. Antoine Berthiaume egyszólamú zenéje az előadás egyik főszereplője, a meditáció az élet "szép oldaláról", fokozatosan behatol a testbe, betolakszik az elmébe, és nem hagy nyugtot… A nyilvánvaló egyszerűség az igazán ütős ebben az előadásban, amely Steve Reich és Anne Teresa De Keersmaeker alkotói kettősének lenyűgöző harmóniáját és dinamikáját idézi. Koreográfus: Catherine GaudetTáncosok: Scott McCabe, Dany Desjardins, James Phillips, Lauren Semeschuk, Lucie VigneaultZene: Antoine BerthiaumeVilágítás: Hugo DalphondJelmeztervező: Marilène BastienPróbavezető: Sophie MichaudProdukció és technikai vezetés: François Marceau
A Rumini Berg Judit, a mai magyar meseirodalom egyik sztárszerzőjének a legismertebb műve, amit több százezer magyar gyerek olvas kötelező irodalomként az alsótagozatban.A tengerész-kalandregényekből jól ismert Rumini és társai ezúttal ismét nagy bajba keverednek. Szereplők: Rumini: Berecz Kristóf UweBalikó: Fogarassy GergőCsincsili: Nemcsók Nóra/Gergelyfy Zsófia/Rimóczi DóraKapitány: Öller Roland/Budai MarciDundi Bandi: Kecskeméti Lilla/Lévai ÁdámMolyra: Dóka AndiPeonza: Nemcsók Nóra/Kecskeméti Lilla/Gyenis ErikaFerrit király: Egri LászlóAjtony: Fogarassy AndrásRinya, Hernyóca: Pintér DorinaTovábbá: Molnár Angéla, Herbert Laura, Gyurik Málna, Győri Dániel, HeimVivien, Decsi Milán, Hodosi Csanád.
Szegény asszony kis kakasa a szemétdombon kapirgál. Egy nap rákacsint a szerencse és megcsillan a domb tetején egy gyémánt félkrajcár! Örült volna a kis kakas és még jobban a gazdasszonya, ha nem akkor jár éppen arra az a kapzsi török császár. El is vette a félkrajcárt és gúnyosan kinevette a kakaskát. Mi az igazság?
A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, de a kacsakirály és kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából kiderül az is, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.
Bizonyára ismeritek az indián hercegnő és John kapitány szerelmének történetét. De azt vajon tudtátok-e, hogy Pocahontas valóban létezett?Egy 400 évvel ezelőtt élt indián törzs főnökének legkedvesebb lánya volt. Amikor találkozott egy európai tengerésszel, tulajdonképpen két világ találkozott egymással.Az indiánok hite szerint minden élőlénynek egyformán helye van a világban, és mindegyik ugyanolyan fontos része a teremtésnek. Ruhájukon a számtalan rojt mind egy-egy teremtményt jelképez, így amikor az indián táncolni kezd, vele táncol a mindenség. A tengerészkapitány világában ezzel szemben az ember a természet ura, a fehér ember pedig minden más bőrszínű lény felett uralkodhat, hiszen most is éppen azért jött ide, hogy elvegye az indiánok földjét…Hogy ez a két fiatal hogyan tudja megbékíteni saját népét, hogyan érteti meg velük, hogy ha egymást segítik, mindannyian csak gazdagodhatnak, hiszen van mit tanulniuk a másiktól – nos, erről szól ez a gyönyörű mese.Mi most csodaszép zenével és tánccal mutatjuk meg nektek, és egy nagyon aranyos kicsi lénnyel is találkozhattok, ha eljöttök hozzánk!
"A világ nagyvárosaiban ismert és megszokott, hogy a legkisebbeket a legmagasabb színvonalon szórakoztatják. Az ÓPERENCIÁN TÚL koncert showban a legnagyobb mesefilm- és mesemusical slágerek szólalnak meg sztárszínészek és énekesek közreműködésével. A nagyszabású produkció egyedülálló látvánnyal, speciális effektekkel, lenyűgöző világítástechnikával az egész család számára nyújt szórakozást. A művészek elegáns ruhákban lépnek színpadra, miközben a hatalmas LED falon varázslatos mesebeli animációkat láthatnak a nézők. A gyerekeket egészen korán, minél fiatalabban kell a színházzal, a zenével megismertetni és megszerettetni. Mindezt befogadható módon, a mai kor lendületével, technikai tudásával, 21.századi vizuális élménnyel, a legmagasabb művészi színvonalon. A szórakoztató produkció a jövő nemzedékét szólítja meg, és kiszakítja a mai digitális világ sokszor nem valódi értékeket közvetítő jelenéből." Közreműködik: a Crescendo Music Orchestra. Részletek: Az oroszlánkirály, Jégvarázs, A dzsungel könyve, A padlás, A Szépség és a szörnyeteg, Alladdin, Tarzan, Sing, Herkules, Madagaszkár, A kis hableány, Óz, a csodák csodája, Süsü, a sárkány, Vuk, Doktor Bubó, A nagy ho-ho-ho horgász, A mézga család.
A Müpa gyerekközönségének már nem kell bemutatni a BaHorKa különleges csapatát: produkcióikban látszólag egymástól távol eső területek, az improvizáció és a folklór kéz a kézben járnak. Szórakoztató, szerethető, közvetlen stílusú, autentikus népzenei alapokra épülő előadásaik mostanra védjeggyé váltak: a több mint egy évtizede közösen munkálkodó, számos vendégművészt is bevonó formáció gyakorlatilag saját stílust talált ki és fel. Zenével mesélnek, mesével zenélnek, közben pedig eltüntetik a nézőtér és a színpad közötti határokat: mintha egy asztalnál ülnének nézők és játékosok. Pardon, ezúttal egy vasúti fülkében, hiszen a Komédiás Expressz zenés körutazást kínál a már említett, nem is olyan képzeletbeli helyszínekre. Mint minden valódi vasútjáraton, természetesen itt is elöl ül a masiniszta, jönnek a mindentudó vasutas kisasszonyok, de megismerkedünk a kalauzok gyöngyével, sőt a programnak saját szerelvénymestere és zakatolásügyi szakértője is lesz. A BaHorKa Társulat működését fémjelző, zenés-mesés köntösben színpadra vitt népszokások és népi gyermekjátékok sem maradnak ott az induló állomáson. Tessék kapaszkodni, az expressz pillanatokon belül száguld és meg sem áll! Vasutas kisasszonyok, kik mindent elmesélnek: Balogh Melinda, Horváth Sára, Kaszai Lili Vasúti zenészek: masiniszta, aki elöl megy, fúvós hangszerek (Gárgyán Zoltán)a kalauzok gyöngye, harmonika (Réti Benedek)szerelvénymester, brácsa, tambura (ifj. Csoóri Sándor)zakatolásügyi szakértő, ütőhangszerek (Bősze Tamás Jean-Pierre)
Több mint ötszáz éve ükapánk ükapja idején, egészen más világ volt Magyarországon. Ebből az időből maradt ránk híre és neve törökverő Hunyadi Jánosnak és az Ő fiacskájának, Mátyásnak. Nevelték tudósságra, bajvívásra... és egy napon a Duna jegén két angyal királlyá koronázta. Szilágyi Erzsébet és Hunyadi János emlékezik vissza nagy királyunk gyermekkorára, gyöztes csatáira, és lelkének égbe szállására... Akkor még angyalok töltötték meg az eget, a kapukban sárkányok tisztelegve fújták a tüzet...
Az árván maradt Vukot, a kis rókát Karak, a bölcs róka apjaként neveli fel. Megismerteti az erdő lakóival, veszélyeivel és a Simabőrűvel, az emberrel. A darab során Vuk felnő és megérti, hogy nagy feladat vár rá. Ő lesz a rókák népének védelmezője.
Akciósztárnak készül a magyar színművész. Elhatározásában segíti az ügynöke, a feladatra felkészíti az egykori filmsztár, s támogatja Feri, az egyszeri rajongó.Persze nem minden úgy sikerül, ahogy tervezték...
Andersen gyönyörű történetét biztosan sokan ismerik már filmekből, de a víz alatti világot, valamint Ariel és a herceg történetét talán most láthatják először zenés színpadon. Víz alatti zenés utazásunkat olyan ismert szereplők is elkísérik, mint Sebastian és Ficánka.
Hamupipőke története az egyik legtöbbet feldolgozott, előadott és megfilmesített mese. A balett verzió csodálatos zenéjét Szergej Prokofjev szerezte. Hamupipőke gúnynevét anyja halála után a mostoha nővéreitől és azok anyjától kapta, akik a lányt saját háza cselédjévé tették, még a kandalló tisztítását is vele végeztették. Amikor a trónörökös bált hirdetett, hogy a legszebb leányok közül párt találjon magának, a gonosz nővérek hiába gátolták Hamupipőkét, aki egy jó tündér segítségével mégis megjelent az estélyen titokban. Varázslatos ruhájában és díszes cipellőjében a legszebben tündökölt. A királyfi rögtön beleszeretett, de hiába próbálta kitalálni ki ő, a lány éjfélkor eltűnt. Azonban az egyik cipellőjét elhagyta, amikor kiszaladt a palotából. A királyfi valamennyi leány lábára felpróbálta a cipőt, de végül csak a szépséges Hamupipőke lábára illett. Azonnal elvette feleségül, és még tán ma is élnek, ha meg nem haltak. Hamupipőke – Désirée BazzaniHerceg – Vincze LotárMostoha – Bocsi PetraMostoha testvérek – Letizia Melchiorre, Diletta SaviniKoldus – Kiss RóbertEgér – Nier JankaAnya szelleme – Nyeste AdriennApa – Czár GergelyTündérek – Diletta Ranuzzi, Miriam Munno, Giordana MarzocchiLakájok – Francesco Totaro, Mezei ÁbelEgerek, tündérek, bálozók – a VargaBalett Táncműhely növendékei
Titkok, talizmánok és varázslat – ez a Face Team UNIVERZUM, fedezd fel velük! Vajon sikerül Mimi és Dedi terve, hogy megszerezzék a gyermeki ártatlanság és tiszta szív talizmánjait az erdő gyermekeitől? És vajon milyen titkokat rejt még a nagypapa régi könyve?Menjetek el erre a kivételes színházi előadásra és éljétek át testközelből, hogyan bukkan fel az összes világmegváltó talizmán! Ez a történet nem csak egy egyszerű kaland, hanem egy szívhez szóló utazás is, amely során megtapasztalható a barátság, a bátorság, a szeretet és az összetartás ereje, miközben két tisztaszívű gyermek világokon át keresi a tiszta energiát, a boldogsághoz vezető utat. A Face Team UNIVERZUM minden egyes állomása látványos, izgalmas, lélegzetelállító élményt tartogat számotokra, zenével, tánccal, humorral, levegőben bemutatott akrobatikus mutatványokkal, mindez ötvözve egy Magyarországon egyedi vetítéstechnikával.Készüljetek fel, mert ez a másfél órás színdarab felejthetetlen élményt nyújt az egész család számára!