Díszelőadás, részekre szakítva. Száz éve máshogy élünk mi, magyarok, itt, Magyarországon, és ők, magyarok, ott, egy másik országban. Ők ugyanúgy magyarok, mint mi, de hogyan lettek ők ők, ha ők mi voltunk (és vagyunk)? Hogyan élünk és mit érzünk ugyanúgy és másképpen? Mi az, ami összeköt minket? Mi az, ami elválaszt? Mitől vagyunk sorstársak, és mitől nem? Sűrű száz év áll mögöttünk. Ki bírja jobban? A budapesti Átrium és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művészei minden határt eltörölnek ezen az estén. Három budapesti színész egy – azóta bezárt – színház Trianonról szóló díszelőadásán külhoni, délvidéki kollégákkal találkozik a nyílt színen. A drámaivá váló beszélgetés során egymásnak szegezik fájdalmaikat és gyanakvásaikat, a többség nem tudja megérteni a kisebbséget, a kisebbség nem tudja tolerálni azt, hogy a többség nem érti, de a többség nem érti. A találkozót követően nem sokkal, egy sorsdöntő választás után a sikeres fővárosi sztárszínész már nem kap munkát, de megvilágosodik, megnősül, és örökbe fogadja fiatal vajdasági színésztársait (meg egy anyaországit). A család létrehozza a Magyar Újjászületés Pártját, amely kimondottan az elszakított területek visszacsatolásáért küzd. De a nagy tervek megvalósításához sok pénzre van szükség... A színészek ötleteinek, improvizációinak felhasználásával a szövegkönyvet írta: Urbán András, Ugrai István. A dramaturg munkatársai: Czibor Attila, Nyulassy Attila. Zenekar: Gátos Iván / Szerda Árpád – zongoraNagy Zsolt / Papp Dániel – dobStudniczky László Zsatyi / Pál Gábor – basszusgitár. Explicit színházi tartalom – megtekintését 18 éven felülieknek ajánljuk. Támogatók: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Szabadka Város, Budavári Önkormányzat, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata, Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat
(Shall We Dance?) A színdarab alapjául szolgáló filmforgatókönyv szerzője: Masayuki SuoAz Altamira Picture „Shall We Dance?" című filmje alapjánEredeti ötlet, forgatókönyv és rendezés: Masayuki Suo Szerető feleség, sikeres karrier, anyagi biztonság. Richardnak tökéletes az élete... csaknem. És mégis –vagy épp ezért – valami hiányzik a munkahelyre való a mindennapi ingázáson és a családi életen túl.Mígnem egy szép napon, hazafelé tartva a vonatablakból észrevesz egy titokzatosan vonzó, fiatal nőt,aki a „Miss Betsy tánciskolája” neon fölötti ablakból néz el valahová a messziségbe... A pillantás rabul ejti a férfit. Legyőzve félénkségét, beiratkozik a tánciskolába...A filmtörténet kultikus darabja a világon először a Játékszínben kerül színpadra. Társastánc koreográfus: Molnár Andrea Továbbá: könyvelők, táncosok, utasok
Bíró Bence 2019-ben elnyerte az Örkény István Drámaírói Ösztöndíjat, 2022-ben a Kortárs Magyar Dráma-díjat. A magyartenger az első egész estés önálló színdarabja, egy kortárs családi dráma. Huszonnégy óra egy balatoni nyaralóban. Egy tipikus családi ünnep nem mindennapi módon bemutatva. Talán komédia, hat férfi, négy női szereplő, viharfelhők a tóparton, sok beszélgetés a politikáról, a színházról, kevés cselekmény, öt kiló szerelem és fegyveres kertitörpék. „A Balaton régen sós volt, tudtátok? A könny sós, mint az izzadság. Még az isten könnye is. Csak aztán annyira nem törődött velünk az isten, hogy még sírni is elfelejtett miattunk. A tóból meg szép lassan elpárolgott a só. Az élet sója. Így szűnt meg a magyar tenger.”
Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatótBerényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van. Sokszor a legközelebbi ember nem is tudja, hogy ő a legközelebbi ember, és hogy milyen sokat jelent a másiknak, és van, hogy azt hisszük, mi vagyunk a legközelebbi emberek, de kiderül, hogy mégsem. Van olyan, hogy a legközelebbi ember visszaél azzal, hogy ő a legközelebbi ember, és van, hogy a legközelebbi ember egy szakítás vagy egy haláleset miatt eltűnik az ember életéből. Ez az a magány, amikor nincs legközelebbi ember – és ilyenkor keresni kezdjük azt.
Mátyás király álruhában. Számtalan legenda, mese született már ebben a témában. Az előadás a legérdekesebb találkozásokat gyűjti össze, a neves költő - Szőke István Atilla - első színpadi művének segítségével.
Egy különösen szép darab a gyászról. Egy lányról, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Egy darab a halálról, de leginkább mégis az életről. Arról, amit elveszítettünk, és arról, amire rátalálhatunk. Legfőképpen pedig a temetőből a valódi életbe vezető kiútról, amelynek során még az is kiderül, vajon esznek-e a halottak epertortát…
Mozgalmas, pörgős időszak: gőzerővel készül a Fővárosi Nagycirkusz a „Csillagok, égbeli tűk” című előadásra. 2024. április 6-tól egészen szeptember közepéig lesz látható a Fővárosi Nagycirkusz tavaszi-nyári showja, ami a „Csillagok - égbeli tűk” címet viseli. Az égbolt, a Hold, a Nap és a csillagok minden ősi kultúrában különleges jelentőséggel bírtak és még a királyok legfontosabb jelképei között is szerepeltek. A csillagok mítoszai még a Bibliában is megjelennek, de a mesék fő elemei között is ott vannak, elég, ha csak Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című meséjére vagy a népmesékből ismert csillagszemű juhászra gondolunk. Egy biztos, hogy a cirkuszban a csillagok mind összegyűlnek majd. A XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál és a Fesztivál Plusz - Világsztárok Budapesten című előadás gigantikus sikereit követően a porond óriási planetáriummá alakul és megannyi csodát látatunk a Fővárosi Nagycirkuszban. A műsor káprázatos és pazar szuperkoncertté változik, amelyben az artista és táncos koreográfiák új értelmezést és dimenziókat adnak a legjobb magyar és világslágereknek! Rúzsa Magdi és a Queen, Anna and the Barbies és David Bowie, Cseh Tamás és Michael Jackson dalai talán soha nem szerepeltek még együtt, egy koncerten – kiegészülve artistákkal, táncosokkal, élő zenekarral, videoklipes videó- és fénytechnikával! A Fővárosi Nagycirkusz „Csillagok, égbeli tűk” című nyári műsora a bolygónkról szól, és a bolygónkért aggódó csillagokról, a minket féltő Napról és Holdról, a ránk, emberekre gondos szülőként tekintő egész univerzumról! Csillagok, égbeli tűk karcolják rá a szemünkre, baj van a földön, gond van az égen, és mi emberek valamit nagyon elszúrtunk. Nem vigyáztunk a ránk bízott kincsekre, a Földre, a természetre, az állatokra, a növényekre, és nem vigyáztunk egymásra sem. Az utolsó előtti percben vagyunk, és ha nem kapunk észbe, az ég ránk szakad és a Föld néptelen lesz, mi pedig szomorkodhatunk, hogy miért nem szólt ránk időben senki! De még van egy percünk, most, és észbe kaphatunk, hogy megmentsük magunkat és újra megtanuljunk jól vigyázni minden értékünkre, minden kincsünkre, a földünkre, a szeretteinkre, az örökségünkre és az emberiségre! Az előadásban olyan világsztárok lépnek a porondra, mint Ifj. Simet László, Hortobágyi Károly-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Érdemes Művész, artistaművész, aki cirkusztörténelmet írt azzal, hogy 63 évesen egy 22 milliméter vastagságú, 300 méter hosszúságú drótkötélen Magyarországon elsőként kelt át biztosítókötél nélkül a Duna egyik partjáról a másikra. Ifj. Simet László a világon egyedülálló produkcióval tér vissza hozzánk ismét, hogy egy, a halálkereket és a magasdrótszámot ötvöző, 8 méter magas forgó rekviziten érzékeltesse velünk az űrbéli súlytalanság állapotát. A porondra lép a fantasztikus Antony Cesar, ötödik generációs cirkuszi belga artistaművész, akinek választott zsánere a gurtni, emellett hat szeren is képzett szertornász. Kanadában, a montréali École Nationale de Cirque-ben tanult, stílusát a modern jazz és a kortárs tánc iránti szenvedélye határozza meg és ő nyerte el a XV. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál White Show – Lyrical Circus Late-Night Show Arany Díját. Igazi szenzációnak ígérkezik a Lettországból érkező Andrejs Fjodorovs műrorszáma. Andrejs az állatok szerelmese, galambjai és kutyái jelentik számára a családot, szinte minden idejét a róluk való gondoskodás, a közös játék és tanulás tölti ki. Produkciója ember-állat harmonikus együttélésének tökéletes példája, madarai szinte bármilyen trükköt végrehajtanak, nem kérhet tőlük lehetetlent. Legutóbb a magyar közönség 2018-ban, a Győztesek Karneváljában láthatta őt. Az előadásban a közönség ismét találkozhat az ukrán artistanövendékeinkkel, s hogy még kikkel? Hamarosan erre is fény derül. Mi a közös bennük? Mi a közös bennünk? Ők mind megérezték, amit mi is: csak rajtunk múlik, hogy megóvjuk egymást és szeretett bolygónkat. És hogy nekünk, embereknek mi a felelősségünk, amikor észrevesszük Földünk arcán a lassan legördülő könnycseppet: „Vigyázz a madárra, ha a válladra repül…”
Az irodalomtörténet a magyar népies irodalom egyik legjelentősebb alkotásaként tartja számon a János vitézt, de műfaját illetően a mai napig megoszlanak a vélemények arról, hogy ezt az elbeszélő költeményt minek tekintsük; egy népmesei motívumokból építkező "műmesének" vagy egy naiv hőséneknek.
Magyar katonáknak kell megszólaltatniuk Kálmán Imre zseniális operettjét, a Csárdáskirálynőt.Nincs jelmezük, díszletük, alig van hangszerük, nincs közöttük képzett színész, és a női szerepeket is nekik kell játszani. Viszont a hazajutás a tét, tehát nem kérdés: az előadásnak sikerülnie kell!Fergeteges humor, fülbemászó dallamok és mellbevágó üzenet: Tasnádi István igaz történeten alapuló, lélekemelő komédiája. Táncosok: Csonka Ildikó, Jakab Zsanett, Tonhaizer Tünde, Veres Dóra, Jakab Roland, Horváth Ádám, Czakó Gábor, Matics Roland, Mocsár Patrik, Brunczlík PéterZenészek: Bartek-Rozsnyói Judit / Szentimrei Noémi, Bartek Zsolt / Tóth Csaba, FerencziJános / Peresztegi Attila, Nagy Zsolt / Papp Dániel
Öt órai tea felnőtteknek, akik számára fárasztó a napi rutin vagy éppen a semmittevés. Akik vágynak hozzájuk hasonló kultúremberek társaságára. Akik szívesen festenek, rajzolnak, miközben zenét vagy ahhoz illeszkedő verset hallgatnak.A Stúdió K Színházban Németh Ilona közel húsz éve foglalkozik gyerekekkel, akik nagy mesterek vetített képei kapcsán, együttesen fedezik fel a művek érdekességét, majd maguk is létrehoznak bámulatosan eredeti alkotásokat. Azóta ez a generáció felnőtt, az akkori szülők talán nagyszülőkké lettek, de nem akarnak megöregedni, jól éreznék magukat értelmes, alkotó, laza társaságban.Kreatív időtöltést ajánlunk egy tea mellett (később talán egy-egy résztvevő hazai rágcsálnivalót is hozhat, de ha nem, az se baj). Cseveghetünk arról, hogy festményeket nézegetve milyen versek jutnak eszünkbe, írásokat olvasva milyen képek jelennek meg előttünk, és hogy ezekhez milyen zenék szólaltathatók meg. Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Tóth Árpád és Debussy, Bartók, Vivaldi, Mozart mellett Picasso, Van Dyck, Rouault, Turner, Matisse, Gulácsy Lajos, Sisley, Manet, Matiss Teutsch, Velázquez, Giotto, El Greco, van Eyck, Rembrandt?tovább is van, mondjam még?
Színházi audio-séta. Apa és fia elindulnak, hogy behajtsák a tartozást. Bejárják Terézváros utcáit a Jókai tértől a Nyugatiig, de csak a múlt szilánkjait találják: egy elveszett rendszerváltás korabeli kiállítás tárgyait, egykor jobb időket megélt hajléktalant, egy-egy pillanatot az örökké változó, sokat látott Nyugati tér eseményeiből. A meglepetésekkel teli, szürreális séta a pályaudvar melletti bevásárlóközpont megidézett megnyitójával ér véget. “Hazaértünk. Itthon vagyunk.”
Egy pszichológus várószobájában összegyűlik hat ember. Kiderül, hogy mind egyszerre kaptak időpontot a neves szaktekintélyhez, aki késik. A hosszas várakozás alatt a páciensek beszédbe elegyednek egymással, elő kerül egy Monopoly és spontán csoport terápiává szerveződik…Laurent Baffie fergeteges komédiáját óriási sikerrel játsszák Franciaország- szerte. Figyelem: Az előadásban a nyugalom megzavarására alkalmas szókimindó kifejezések hangzanak el!!!
„Mi, emberek, csak egyféleképpen tudunk szenvedni és örülni, akár az élet elején, akár a végén tartunk” – írja Örkény István a Macskajáték című tragikomédiája elé. Ha előveszünk egy fiatalkori fényképünket, úgy tűnik az életünk egy önfeledt pillanatban megragadható és bár múlnak az évek, szenvedélyeik és szenvedéseink ugyanolyan elevenen élnek bennünk, mint hajdanán. Örkény így folytatja: „E groteszk történet főhőse özvegy Orbán Béláné, s a darab valójában az ő véget nem érő vitája, szájaskodó, alakoskodó, még a hazugságtól sem visszariadó pörlekedése mindenkivel, aki körülveszi: a lányával, a szomszédnőjével, Paulával s legfőképpen az ő München közelében élő nénjével, Gizával. Körömszakadtáig harcol, hogy zűrzavaros, értelmetlen és reménytelen szerelmét ráerőszakolja a világra. Megvan benne minden, amire az ember képes: egy piaci kofa nagyszájúsága és egy görög tragika fensége. Mit is tehetne mást? Orbánné a természet törvényei ellen harcol, mert semmibe veszi az öregséget, és hadat üzen a halálnak.” A Macskajáték először regényként jelent meg 1965-ben és nagy sikert aratott. Egy rendező, a fiatal Székely Gábor kérésére és inspirációja alapján írta meg Örkény István a levélregény színpadi változatát 1969-ben. Abban az időben a monológokból épített dramaturgiai forma úttörően modern volt, napjainkra már bevett gyakorlat, „posztmodern” forma. Az ősbemutatóra 1971 januárjában Szolnokon került sor és pár hónap múlva Székely Gábor a Vígszínház kérésére a Pesti Színházban is megrendezte Sulyok Mária és Bulla Elma főszereplésével. A Pesti Színházban több mint egy évtizedig műsoron volt. „Orbánné mindannyiunkat túlél” – nyilatkozta Sulyok Mária. És így is lett. Még az ősbemutató évében még két magyarországi bemutató mellett Helsinkiben is színre került. Azóta a Macskajátéknak jóval több mint 100 bemutatója volt a világ számos országában. A századik bemutatón 1986-ban már kortárs klasszikusként tűzte műsorra a Játékszín újabb parádés szereposztásban: Psota Irénnel és Tolnay Klárival valamint az Egérke szerepében remekelő Törőcsik Marival. 1974-ben mutatták be a Macskajátékból készült játékfilmet, melyet Makk Károly rendezett. A Macskajáték a Nemzeti Színházban újra kiváló művészek jutalomjátékára teremt alkalmat és reméljük igaza lesz ezúttal is Sulyok Mária jövendölésének: „a Macskajáték talán mást jelent majd, megváltozhat a darab hangvétele, üzenete is, de a siker nem pártol el tőle.” Szász János rendező csak ennyit árult el a saját koncepciójáról: „Ez az előadás a színészeké. Nekem annyi a dolgom, hogy bátorságot, hitet küldjek nekik ehhez a gyönyörű és velőtrázóan kemény utazáshoz.”
Molnár Ferenc műve nyomán. Az 1909-ben íródott LILIOM avagy egy gazember élete és halála zsigerből elragadja a nézőket. Egy kis szobalány és egy körhintás legény közötti erőteljes és kaotikus szerelem történetét meséli el. Nyomorúság, nyers érzések, törékenység. A szereplők felelősséget vállalnak sorsukért, és bezárkóznak kudarcaikba, mintha százszor megtennék ugyanazt az utat anélkül, hogy változtatnának rajta. LILIOM körbe-körbe jár a vásári mulatságon és minden álmodozó tekintetű fiatal nőnek csapja a szelet. Egy nap találkozik Julikával és azonnal elveszíti az állását. Liliom elindul a lejtőn lefelé. Szeretne simogatni, de ehelyett üt. Szeretne szeretni, de ehelyett megsebez. Úgy tűnik, ez a létezésének tragikus törvénye, olyan törvény, amely nem hagy menekvést. Még az öngyilkosság sem kiút. Még a menyországnál is visszafordítják… „Segíts magadon, Isten is megsegít” – tartja a régi közmondás. De mi van, ha nem tudod, hogyan? Saját gyarlóságaink rabjai leszünk örökre vagy megváltozhatunk? Elkerülhető végzetünk vagy nincs értelme küzdeni ellene? Hogyan élünk, milyen döntéseket hozunk? Ezek a kérdések is felmerülnek Molnár Ferenc Liliom története kapcsán, mely egy megható, romantikus történet. A darab az elmúlás mélyére visz minket, miközben vidámságot sugároz. Az előadás megható és drámaian emberi. Előadók: Feledi Project művészei
A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózai színész osztályának előadása. Akutagawa Rjúnosuke és Kuroszawa Akira műve alapján Szereplők: Atlasz Barnabás, Bukovszky Orsolya, Biró Kristóf, Gál Réka Ágota, Juniki Noémi, Kozma Veronika Mária, Kukovecz Ákos, Lukács Ádám, Molnár András, Németh Áron Valentin, Nyomárkay Zsigmond, Pigler Emília Zita
Art Színtér előadása. A Művészetek Völgye és az Art-Színtér közös előadása. A Mr. és Mrs. egy olyan prózai előadást ígér,amelyben megpróbáljuk létrehozni a kapcsolatot az öt különböző élethelyzetben lévő női és férfikarakter között. Rettentő sok humorral, drámai pillanattal szeretnénk megajándékozni a nézőket.Janza Kata és Szabó P. Szilveszter számára is sok új kihívást tartogat a produkció. Kik ezek a férfiak ésnők, akiket megformálnak? Lehet, hogy ők mindig ugyanazok a személyek, csak a körülményekváltoznak? Ha változnak, miért változnak? Furcsa titok lappang a háttérben. Önökkel együtt talánsikerül megfejtenünk….
Egyszer volt, hol nem volt, réges régen, vagyis nem is olyan régen, sőt, most is, a messzi-messzi Corvin sétány mellett, a nyolcadik kerület szívében, a Práter utcában élt egy család…Egy Szent Család, Lakatosék! Ha mese lenne az életem, valahogy így kezdeném, hát DE NEM AZ! Gyerekként vannak álmaink, milyen lesz a családunk, a filmekben is láthatjuk, miként működhetNÉNEK a családok, de ez általában nem fedi a valóságot. Nálam legalábbis tuti nem!Gyönyörű gyerekkorom volt, emlékszem, a barátaimnál zsúrok voltak, összejövetelek, nálunk meg bolondok háza mindennap, ahogy apám mondta. Mondjuk Apám mást is mondott amikor még kicsi voltam, például hogy engem a kukán találtak. Felnőtt fejjel már csak nevetek ezen, mert szerintem meg az öcsémet találták a kukán. 31 évesen már nekem is van saját családom, nem is akármilyen!Egy asszony, a fiam, a nevelt fiam, és két kutya egy lift nélküli, negyedik emeleti 49 nm2-es panel lakásban. Minden adott ahhoz, hogy bármelyik pillanatban agyvérzést kapjak. Mesékben, filmekben láttunk már famíliákat, most bemutatom nektek az enyémet és hogy hogyan is élünk a Szent Családommal.
Liliom Produkció. Akár egy Agatha Christie krimi a Sex és New York karaktereivel! A fergeteges vígjátékot négy remek színésznő előadásában láthatják.Alice (Horváth Lili) a jómódú özvegy levelére sietnek hozzá a barátnők. A három nő: Ruby, az ízig-vérig nő (Hegyi Barbara), Josie, a bohém festőnő (Szalai Kriszta) és Nina, a gátlásaival küzdő háziasszony (Olasz Ági) látogatásának azonban más oka is van... Mindegyikőjüknek van egy féltve őrzött titka, amelyre előbb-utóbb fény kell, hogy derüljön… Fordította: Kovalits Anna