A Gengszter nagyi főhősei egy unalmasnak látszó, a családja által elhanyagolt öregasszony és 11 éves unokája, az önbizalomhiánnyal küszködő Ben története.
Interaktív, újgenerációs bűvészműsor, mely színházi elemekkel ötvözve, a közönség bevonásával bemutatja a K.A.M.U. – Központi Akkreditált Mágia-Unio nonprofit Nyrt. hóértékelő meetingjét.A műsor folyamán vendégeinknek betekintést nyújtunk a fiktív cég történetébe, ismertetjük a következő negyedévben kifutó termékkínálatot és a jövőbeni terveket. A műsor humoros formában tart görbe tükröt a klasszikus nagyvállalati kultúra elé.“Termékeinkkel és szolgáltatásainkkal elhozzuk a CSODÁT, új világot tárunk fel“– bármilyen hasonlóság a valósággal, csak a véletlen műve.Szereposztás:Vezérigazgató: NÉMETH GáborKutatás & fejlesztési osztály ügyvezető igazgatója: NAGY (nox) TamásStábtagok:Szöveg: VARGA LillaDesign: PÁLMAI LeventeFénytechnika: HAMZA Attila, ERDÉSZ MárkHangtechnika: KISS - VÁMOSI BrigittaGyakornok: KOCSIS Albert
Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három…) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során. De messzire menő következtetéseket nem kell levonni: mindkét hős (és holdudvara) magáért beszél, mindkét történet egy-egy „napi bölcselet”, rácsodálkozás a karrierre, hatalomra, és nem utolsó sorban a szerelemre, azóta sem változó világunkban. Mert ami változott, az „csak” a stílus, kérem szépen, s habár a mai elegancia csupán egy fényes gomb egy száz évvel ezelőtti frakkon vagy zsaketten, az igény megmaradt. S ezzel együtt a problémák megoldásával járó édes-bajos küzdelmek is. „Az elnök úr igazán büszke lehet arra, hogy „így” rendelkezésére áll úgyszólván az egész emberiség.” „Kedves öreg barátom… az, amit maga az egész emberiségnek nevez, az szégyellje magát.” Egy, kettő, három Mi történik, ha Norrison úr, egy bank vezérigazgatója rádöbben, hogy a családjánál immár fél éve vendégeskedő Lydia, aki egy amerikai autóipari konszern tulajdonosának a lánya, szerelembe, majd teherbe esik? Az illető (tettes) egy egyszerű taxisofőr, aki ily módon, hirtelen kilép az ismeretlenség homályából. Ennek nem éppen pozitív hozadéka viszont, hogy küllemét, jellemét, és státuszát azonnal meg kell változtatni, különben dugába dől a bank és az autóipari konszern, már eltervezett, közös jövője. A lány szülei ugyanis, akik már Európában utazgatnak, egy órán belül megérkeznek, látogatóba. A feladat tehát, fából vaskarikát, egy óra alatt… Norrison úr, fontossága teljes tudatában, a percenként múló idővel versenyt futva, munkához lát. Az ibolya Mi sem természetesebb egy színházban, minthogy időnként női kóristákat kell felvenni egy készülő operetthez. Nem is keveset, nyolcat-tízet. A meghallgatás persze nem csak az énektudásra összpontosít, fontos a személyes háttér, a motiváció, és a jellem kifürkészése is. Ez a dolga az Igazgatónak, aki tiszta lelkiismerettel, és kigyúrt erkölcsi magatartással lát munkához. Vagyis, a felkínálkozás, ami történhet en face (pofába, arcátlanul), vagy átgondolt és kikezdhetetlen női ravaszsággal, nem biztos, hogy a jelentkező hölgy malmára hajtja a vizet. Sőt. Az unalomig megélt próbálkozások, horribile dictu, még az igazi tehetséget is sarokba szorítják, azaz kitessékelik a direktori irodából. De azután, talán a terhet megosztandó, megjelenik a szerző, és egy szerepcserével magára vállalva a „kasztingolás” ódiumát, azonnal szerelembe esik Ilonkával, az egyik szerény, de öntudatos jelentkezővel. S ha a kör itt nem is zárul be, a tanulság levonható: légy szerény, mint az ibolya, akit… Függöny?
Egy kisváros valahol Európa közepén a csőd szélén áll. A gyárak bezártak, az üdülőközpont pang az ürességtől, a polgárok munkanélküli segélyből vegetálnak, miközben az ország és egész Európa virágzik. A kilátástalanságban egyetlen szalmaszál marad, amibe meg lehet kapaszkodni: Claire Zachanassian, a milliárdosnő, aki a város szülötte, és most hosszú idő után először látogatóba érkezik. Feltámad hát a remény, hogy majd ő megmenti a várost, és a milliárdosnő hajlandónak is mutatkozik erre, de van egy feltétele.. Igazságot akar. Dürrenmatt klasszikus remekműve izgalmas krimi, bátor, formabontó színdarab, mely igazi társulati játékra és csapatmunkára ad lehetőséget. Továbbá: Adamovich Ferenc, Asztalos Dóra, Bálint Barna, Fehér Laura, Forgács Róbert, Furka Ildikó, Gulyás László, Hajdu Ádám, Kóbor Balázs, Misik Renáta, Molnár Zsolt, Nánási Attila, Rizek Lajos, Siklódi Szilvia, Szabó Mátyás Péter, Szakács Richárd, Tóth Brigitta, Tóth Máté, Viola Péter, Zámbó György Zenészek: Balázs Tamás, Bartek Zsolt, Berec Péter, Bodon Bence, Hlaszny Ádám, Keresztes Sándor, Kiss Vilmos Tibor, Kurucz Levente, Mihályfi Márk, Rónai Gábor, Standovár Mátyás, Tompa Ábel
Keserves bohózat. André mostanában mindent elfelejt, valahogy nem állnak össze a dolgok a fejében. A lakása, a lánya, a bútorok... minden olyan idegennek tűnik. Anne, a lánya próbál neki segíteni, de André ápolása a lehetetlennel határos: az idős férfi mindenkit elmar maga mellől, és lassan teljesen elveszíti a kapcsolatát a valósággal is. Florian Zeller, a fiatal francia író mély empátiával, szeretettel és sok humorral ábrázolja egy idős férfi küzdelmét a felejtéssel, az Alzheimer-kórral, és azt ahogy eljut a gyermeki öntudatlanság állapotába. A 2012-ben született darab Párizsban debütált a szerző rendezésében, majd elnyerte a legjobb színműnek járó Moliére-díjat, és azóta több mint 45 országban mutatták be, 2020-ban film is készült belőle Anthony Hopkins főszereplésével. Nyelvi lektor: Domonkos Eszter
rokendroll + csajok + fájás Van ez a srác, aki nem a Dózsa György unokája, de azért lehet belőle valaki. Jár is hát rendületlenül gitárórákra. Persze a leckékből a legmerészebb fantáziával sem lesz nagyszóló meg Dzsimi Hendriksz.Majd jövőre, ha leteszi a vizsgát.Útnak indul a bogyósgyümölcs-ültetvényről, hogy felfedezze a nagyvilágot. „Hogy a világ és a szabadság, minden, amit az élet jelent, az benne lenne ezekben az apró, kétnapnyi szedés után kifejezetten ellenszenves bogyókban – hogyan is hihetné el egy fejében kozmikus méretű gondolatokat forgató kamasz.” (Háy János)
Mindenki akar valamit!Susanne Armand-t.Armand Paulette-et…Jules is Paulette-et…!Paulette ki tudja mit akar?Legrand botrányt!Claudine szintén botrányt és gazdag szeretőt, lehetőleg többet.Leonard pedig… ő csak aludni akar!!! Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádésszereposztással a Veres 1 Színházban.Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!
Nem tudom, mi lesz ez a dolog, de a munka rajta nagyon érdekel. Érdekel, hogy amiket kigondoltam, működik-e. Ennek kulcsa valószínűleg az, hogy van-e más is, aki így gondolja. És ha van, az hány ember. Tézisem szerint sok. Ha tévedek, akkor végképp működésképtelennek nyilváníthatom a szenzort, amivel fel volnék szerelve. De majd akkor beletörődöm.Igyekszünk majd hozzászólni... Jajj, jajj. Vagyis a szereplők igyekeznek majd hozzászólni. Mindenhez. Ahogy az egy kocsmaszerűségben lenni szokott törzsvendégek között. „A beletörődés és a bele nem törődés közti tűnődés volna esetleg a jelenlegi drámánk nekünk, akik a tevékeny vergődést választjuk megoldásul.” – mondja majd talán tudálékosan egy fontos törzsvendég. „A gondolkodás diadala bizonyos kultúrtörténeti korszakokban érvényes áram tudott lenni. Áramütés. Most inkább fölösleges habverés.” – teszi majd hozzá ugyanő. „Mi van? Áramütés?!” – gondolja majd magában egy másik törzsvendég, miközben átismétli a habverés mozdulatait. „Ezt nem értem, magyarázd el!” – teszi majd hozzá a harmadik törzsvendég halált megvető bátorsággal... Szóval ez a fölösleges habverés lesz ez az előadás szerintem. Hacsak nem történik valami szokatlan dolog... „Maradjunk csak szépen nyugodtan élve.” – gondolják majd hőseink. Izgulok. Kocsis Gergely
Tél: elcsendesedés, nyugalom, béke. Tél: álom, öregedés, elmúlás, halál. Tél: a régi, a felesleges elengedése, búcsú. Tél: megújulás, újrakezdés, újjáéledés. Karnevál. Tél: változás. Magányos ének, valahol egy szobában, változó hangnemekben. Téli utazás a kinti hómezőből egy saját szobába. Mozgás az időben, változások története a tánc nyelvén. “A Téli ének egy belső utazás, amely konkrét történet helyett inkább hangulatokból áll. A tél alegtöbbször sötétebb tónussal bír, miközben sok egyéb „színe” is van ennek az évszaknak. A tél azelmúlás, az öregedés, a halál, az elengedés, a várakozás, a változás, az újjászületés-újjáéledés, anyugalom, az álom, a karnevál és az ünnep évszaka is. A próbafolyamat során inspirációt jelentettSchubert Téli utazás című dalciklusa, de beszéltünk – az engem mostanában erősen foglalkoztató –mesékről is, így a klasszikus Rapunzel, vagy orosz mesék is szóba jöttek.” /Pataky Klári/
Megérkezett Pottyondy Edina új estje, a Démonok és hormonok. Terápiás stand up a körülöttünk élő és a bennünk lakó démonokról. Terápia, démonok, hormonok, Pottyondy... Mit érez ha ezeket hallja?
A háborgó tenger Illíria partjainál morzsol darabokra egy bárkát, fedélzetén a messalinai Don Sebastian megszólalásig hasonlatos ikergyermekeivel. Viola és az ifjabb Sebastian egymás halálhírének biztos tudatában, álruhában gondolnak bujkálni apjuk ősellenségének, Orsino hercegnek a birtokán. Elővigyázatosságuk túlzónak bizonyul: ugyanis a herceg minden gondolatát egy viszonzatlan szerelem béklyózza, Olivia kegyeiért esd teljes melankóliába süppedve, énekeseitől kísérve, mély illír bánattal. Míg itt a forró vágyakozás – Oliviánál a megrekedt közöny, a már ki tudja mióta és kiért viselt folytatólagos gyász, amin hasztalan kísérel meg enyhíteni a háznépét képező vidám sereglet: Malvolio és társai. Ezt a patthelyzetet robbantja fel az ikrek színrelépése, mert mondanunk sem kell, Viola is Sebastiannak öltözik, és felváltva közvetítenek a grófnő és a herceg között. Tucatnyi kalamajka, félreértés, ál- és valós esküvők után köszönt be a Vízkereszt, a Farsang nyitánya, hogy túláradó olasz dallamokkal köszöntsük: Eviva Epifánia! Humorral, sok zenével és balkáni hangulattal tarkított vígjátékot ígérő bemutatónk –Shakespeare egyik legnépszerűbb és így legtöbbet játszott remeke – a Vízkereszt, melyet Nádasdy Ádám Vízkereszt, vagy bánom is én címmel fordított újra, ragaszkodva a shakespeare-i szándékhoz, vagyis, hogy már a címében is egy zűrzavar: a történet nem is vízkeresztkor, hanem nyáron játszódik. Az előadás Shakespeare emberismeretén keresztül szól színház- és életszeretetről, és hirdeti mindezek egymástól elválaszthatatlan voltát.
Jenny biztos benne, hogy új házukban minden éjjel 2 óra 22 perckor kísértet jár, de asztrofizikus férje, Sam hallani sem akar erről. Így csúnya veszekedésbe torkollik a szülés utáni első vendégség, ahol a férfi pszichológus barátnője Lauren és új párja Ben a meghívottak. Vajon tényleg léteznek szellemek? Hiedelmek és tudomány ütközik, de van valami ijesztő a levegőben és egyre furcsább dolgok történnek! Jenny azt követeli, maradjanak ébren 2:22-ig, hogy kiderüljön az igazság... Danny Robins misztikus thrillere a londoni West Endről érkezik hozzánk. A 2:22 csodálatos mese, döbbenetes csattanóval, adrenalinnal teli este, ahol titkokra derül fény és szellemekkel lehet (vagy nem lehet) találkozni. Történet a mindent legyőző szeretetvágyról Martinovics Dorina, Ágoston Kati, Lengyel Tamás és Mészáros András előadásában, Puskás Tamás rendezésében.
Hányszor kívánjuk: bárcsak kedves halottaink újra velünk lehetnének! De vajon mi lenne, ha ez valóban megtörténne? Szabó Dezső írásából ezt az abszurd helyzetet teszi meg története alapjául. Makucskán, húsvét ünnepén a temetőben nyugvó halottak feltámadnak és megindulnak a falu felé. Az élőket azonban nem teszi boldoggá a csodás esemény: vajon milyen jogaik vannak a feltámadó holtaknak? Hatalmas kavarodás veszi kezdetét, melyben törvény és emberség, élet és halál, múlt és jelenhatalma csap össze egymással. A novellából Fazekas István írt színdarabot, melyet Nagy Viktor rendezésében láthat a közönség. A harangozó három kislánya, egy kisfiú: Csíkos Krisztián, Balog Ákos, Dani Heidi, Vágó Léna, Podhorszky Csenge, Jarabik Zorka két gyászhuszár, betlehemesek, farsangozók, három falusi zenész, makucskai férfiak és asszonyok, kocsmatöltelékek, firkászok, országgyűlési képviselők: Krasnyánszky Bianka, Iszak Dorottya, Zuleta Emese, Kelemen Márta, Szél Noémi, Radics Réka, Urbán Viktória, Hajdu Ádám, Szarvas Balázs, Labanc Dániel, Kozma Milos, Vank Richard, Szabó Szása
Zenés szerelmi tragikomédia. A világ úgy tudja, hogy Kaliforniában érnek véget a szerelmi álmok. Mi, magyarok tudjuk, hogy Szegeden is megtörténnek ilyenek. S ez olyan szép! Egyszer La La Land, máskor Lölöland. Vajon melyik a miénk?Egy történet arról, amikor két ötvenes, elvált szülő, akik társadalmilag, politikailag, egzisztenciálisan, komolyságban, bohémságban merőben különbözőek, sikeresen tönkreteszik gyermekeik szerelmét. Hogy megérdemlik-e ezek a fiatalok ezt a szülői balfékséget? Döntse el a sors és/vagy az élet! (Mindenesetre rengeteget énekelnek az események folyásával egyirányban, mert ezek a mai fiatalok egyfolytában popsztárok akarnak lenni.)Közösségi finanszírozással létrejött előadás!
2011-ben a zágrábi Kos-család esküvőre készül, miközben új korszak előtt állnak: nemcsakHorvátország EU-csatlakozása nagy fordulat az életükben, hanem az otthonukat jelentő egykoriarisztokrata ház teljes birtokbavétele is, a szomszédok kivásárlását követően. A családtagok közülpáran még őrzik az emlékét annak, amikor több mint hatvan évvel ezelőtt, 1945-ben – a kommunistahatalomátvétel után – a baloldali érzelmű Ruža nagyi beköltözött ide, más szegény sorból származócsaládokkal együtt, és otthonává tette azt a helyet, ahol az anyja egykor cselédként szolgált. Azótagenerációk nőttek fel, az államszocialista rendszer megbukott, és a délszláv háborúk során megingottaz a sokakban táplált eszme, hogy a különböző nemzetiségek együtt élhetnének békében ésközösségben a határok megvonása nélkül. De a múlt árnyai továbbra is jelen vannak, hogyszembesítsenek minket azzal, hogy ugyanazok a traumák és dilemmák képesek generációkon átrabságban tartani egy közösséget.Tena Štivičić kortárs horvát drámaíró 3tél című díjnyertes darabja igazi kelet-közép-európaitörténetet mutat be. Három idősíkon keresztül – 1945-ben, 1990-ben és 2011-ben – tárul fel a Kos-család több generációjának története, hogy e régi ház privát tereit miképpen töltik meg élettel,szeretettel és fájdalommal. A családtagok a széthullt Osztrák-Magyar Monarchia romjain, atörténelem viharaiban, változó idők változó kihívásai közepette próbálnak a felszínen maradni,miközben újra és újra szembesülnek a „menni vagy maradni” kérdésével. Tena Štivičić nőinézőpontból vizsgálja meg a régió történelmét, és Falcsik Mari, kortárs költő által fordított drámaaprólékos karakterábrázolással megannyi izgalmas női sorsot mutat be. Magyarországon először aRadnótiban láthatják a nézők ezt a nagyszabású művet, amelyből egy színészközpontú, sok szereplőtmozgató előadás készül Alföldi Róbert rendezésében. Horvát nyelvi lektor: Lantos László
Interaktív bűnügyi vígjáték. Isabel Czerny-t, a híres zongoraművésznőt holtan találták otthonában, azonban a gyilkos kiléte mégrejtély. Az elkövető egy fodrászszalon alkalmazottai, illetve vendégei között keresendő. 4 gyanúsítottés 2 nyomozó, akik a nézők segítségét kérik, a gyilkossági ügy megoldásában. Mi lehetett a gyilkosmotivációja? Miért akarhatta bárki a művésznő halálát? Legyenek szemtanúi egy gyilkosságinyomozásnak és az est végére mindenre fény derül.
Zenés válóok két részben – magyar slágerekkel a ’60-as évektől napjainkig. Jolán, Éva és Zsuzsa három különböző generáció tagja, akik mindhárman válni készülnek. A kalamajka akkor kezdődik, mikor az asszonyok gyönyörű és okos – bár a jogi ügyekben még tapasztalatlan – ügyvédje, Vera felkeresi a mit sem sejtő férjeket. Keleti Mártonfilmjéből készült színpadi adaptáció magyar slágerekkel fűszerezve. Valamint a ’60-as évek hétköznapi figurái. Zenei konzultáns: Várkonyi Attila (DJ Dominique) Hangfelvételek: Kazár Pál és Pásztor Atanáz (EMU Stúdió)
Etűdök színházi világunk állapotjáról. „A színész művészetének nyersanyagát környezetétől szívja el. Vámpír. A szíved vérével táplálkozik.” „Könnyeid és elcsukló hangod, arcod rángása, kinyújtott kezed, ami simogatni szeretne, ordítozó veszekedéseid, az intim mozdulataid – nyersanyag, anyag (…), ott ragyog játékában a színpadon.” „Mi az a helyzet, ami neki megfelel? Mit szeretne? Hol érzi jól magát? Neki mi kell?” „Déryné írja naplójában, hogy a színészek számára külön rezervátumot kellene létrehozni, talán egy szép házat, egy nagy park közepén.” „Szabad-e mindezt ennyire kihegyezni a színészre? Csak a színészről van-e szó…?” Tényleg csak a színészről? Popper Péter: A pokol színei
A játék egy idősödő férfi, George és egy fiatal nő, Louise lassan kibontakozó szerelméről szól, amelynek nyitóképeként a férfi magányos mindennapjaiba pillantunk bele. A fölötte lévő lakásba azonban egy fiatalokból álló, zajos társaság költözik, s egy este veszekedés hangjai szűrődnek le hozzá, majd nem sokkal később megjelenik a férfinél egy lány. A hívatlan vendég ráadásul egy várandós kismama. Ebben a szituációban veszi kezdetét a két különböző generációhoz tartozó ember konfliktusokkal terhes ismerkedése: előbb mindketten szabadulni igyekeznek a másiktól, majd elindul egy eredetileg szinte kizártnak tartott közeledési folyamat kettejük között. A darab fordulópontján aztán a baba is világra jön… Ray Cooney, A miniszter félrelép és a Páratlan páros szerzője ezúttal is garancia a nevetés és az elgondolkodás egymást nem kizáró élvezetére.
Ildikó kiváló szakpolitikus, aki komoly karrier előtt áll, amennyiben le tudja küzdeni egy apró hibáját: nem tud hazudni. Főnökei egy fiatal, ambiciózus kommunikációs szakembert küldenek el hozzá, hogy közösen dolgozzanak ezen a problémán. A tréning azonban különös fordulatot vesz, a valóság körvonalai fokozatosan elmosódnak és végképp összekeveredik az igazság a hazugsággal.