A dublini születésű történetmesélő, Jack Lynch a folklórelemeket ősi ír mítoszokkal, varázsmesékkel és abszurd mesékkel kombinálja, tevékenységét iskolákban, könyvtárakban, börtönökben, idősek otthonában és művészeti fesztiválokon végzi. Az ír szóbeli hagyományt képviselte már Nagy-Britanniában, Európában, a Közel-Keleten (Jordánia, Libanon és Egyiptom), Észak-Afrikában, a Karib-térségben, Új-Fundlandon és az Egyesült Államokban (legutóbb a Smithsonian Folklife Fesztiválon). Az alkalmazott mesemondás területén Jack bevándorlókkal és menedékkérőkkel, demenciában szenvedő betegekkel és diákokkal is dolgozik. Jack alapító tagja a Storytellers of Ireland/Aos Scéal Éireann jótékonysági alapítványnak, amelynek 2003-as megalakulása óta kuratóriumi és bizottsági tagja, és 10 éve elnöke. Az ő elnöksége alatt és Nuala Hayes segítségével az alapítvány 2017-ben Louthban és Armaghban rendezte meg az Európai Mesemondó Szövetség (F.E.S.T.) éves konferenciáját, majd a Storytelling in Borderlands fesztivált. Jack rendszeresen turnézik és koncertezik a híres ír énekessel és gyűjtővel, Len Grahammel, folkfesztiválokon gyakran lépnek fel együtt Angliában és Skóciában, Németországban és Új-Fundlandon. 2012 őszén Jack és Len összeállt a neves költővel, Theo Dorgan-nal, hogy Rhyme, Rant & Rann néven (a The Arts Council/ An Chomhairle Ealaíon támogatásával) turnézzanak Írországban. Ez a trió 2022-ben újra összeállt egy előadásra a Mermaid Arts Centre-ben Bray-ban.
A Javne Színház társulata kedveli a lehetetlen dolgokat. A színészek mind gyerekek, a Lauder Iskolába járnak, de kizárólag olyan színdarabokat mutatnak be, amiket felnőtt színészekkel szokás játszani. Shakespeare, Csehov, Moliere, Svarcz művei után most egy újabb lehetetlen: Bulgakov regényéből készítettek színdarabot. Felléptek már a Pinceszínházban, a Kolibri, a Radnóti, a Centrál és a Karinthy Színházban, valamint a 6SZÍN Teátrumban. Az előadás ízelítőt ad a harmincas évek diktatúrájából az egyes emberek sorsán keresztül. A sztálini diktatúrában a Sátánhoz is jobb tartozni, mint a feljelentgető házmesterek társadalmához. A legfontosabb tanulságot Pilátus mondja ki: „a gyávaság a legeslegrútabb bűn.” A szereplők életkora 10 és 18 év között mozog. Állandó társulat nincs, hiszen a gyerekek felnőnek, helyükre újak lépnek. Minden mozgásban van, minden szokatlan – mi más kell még a színházhoz? Zene: Nagy AnnaKoreográfia: SZeile Petra MercédeszFény és hang: Lauder TechA rendező munkatársa: Békéssy Judit Szereplők: Rádics Rozi, Gergely Liza, Vogronics Roland, Bán Szonja, Héber Samu, Radó Dávid, Horváth Blanka, Biró Simon, Török Lea, Korbély Kíra, Nyíri Dávid, Nyíri Sára, Endrődi Léna, Pál Izabella, László Leila, Szoby Bongor.A tánckar: Zimmermann Panni, Frank-Ungár Roni, Diker Emília, Léderer Ábel Nátán, Szumega Sári, Sobel Noémi, Török Pálma, Lengyel Johanna, Benedek Babett, Rózsa Nati, Tamus Olivér.
Június 5-én, szerdán 19 órakor ismét a József Attila Színház ad otthont az „Együtt-Egymásért-Mindenkiért” elnevezésű jótékonysági gálaestnek. A tavalyi évhez hasonlóan, idén ismét honorárium nélkül vállalták szorult anyagi helyzetben lévő kollégáikért a fellépést a közreműködő művészek.Az est során verssel, prózával, operett- és musical részletekkel, tánccal, zenével kedveskednek a közönségnek. A fellépők között szerepel Bodrogi Gyula, Esztergályos Cecília, Nemcsák Károly, Kubik Anna, Mészáros Árpád Zsolt, Voith Ági, Hegedűs D. Géza, Sasvári Sándor, Császár Angéla és még sokan mások. A gála műsorvezetője Kökényessy Ágnes és Kautzky Armand lesz.A Színházi Dolgozók Szakszervezete Segítsünk Alapítványa az este bevételének fényében segít a szakmabelieknek. Ennek érdekében a hagyományos jegyeken kívül támogatói jegyek is vásárolhatók tizenötezer forintért, melyek online vásárlás során a „TAMOGATO” kóddal érvényesíthetők, így az összeg automatikusan a megemelt tizenötezer forintra vált.
Tánc-cirkuszi felfordulás A RAMAZURI nevettet, ellazít, feltölt és elkápráztat. Látványos és nagyszabású, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, amelyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. Ebben a világban maga a mozgás a nyelv, amit a test és az arcjáték beszél el. Humor és dráma kéz a kézben jár, miközben egyformán vannak jelen szelíd és harsány megoldások, elegancia és komédia, valóság ésfantasztikum. Ez a produkció egy élesre csiszolt groteszk tükör, amelyben fenséges és esetlen emberi vonásokat láthatunk nagyító alatt megelevenedni. Az előadás egyik fő eleme a látvány, amelyben speciális eszközök és térelemek adnak lehetőséget meghökkentő mozdulatok és egy különleges formavilág kibontakozásának. A Duda Éva Társulat ezzel az esttel elrugaszkodik a táncszínházi világ új dimenziójába. Olyan szavakon túli, tágabb univerzumba invitálnak, ahol a kezdés pillanatában eltűnik az idő és élvezhetjük a pezsgő kalandot. Egyedi, megismételhetetlen percek, az élet ünneplése, mert mulatságnak mindig lennie kell! Alkotó táncművészek:Eleonora Accalai, Bacsó Gabriella, Bundschuh Vera, Dévai Lúcia, Dragos Dániel, Dudás Gergely, Füzesi Csongor, Ivanov Gábor, Javier Mario Salcedo Hernández, Szilvási Anna Trénervezetők: Csuzi Márton, Zoletnik ZsófiaTrénerek: Lakatos Leonetta, Ott Olivér, Lennart Paar, Újvári Milán
“Küldtél már magadnak hangüzenetet? Mert úgy érezted teljesen egyedül maradtál a világgalszemben?Adtál már magadnak jutifalatokat minden elvégzett feladat után, hogy legyen erőd belekezdeni akövetkezőbe?Kerestél már csak azért új feladatot, hogy elfelejtsd az előzőt?Érezted már azt, hogy más nem segít, csak ha felülsz a biciklidre, és addig meg sem állsz, amíg nemfáj mindened?Hogy valami helyzet- vagy perspektívaváltásra van szükséged?És elkezdesz külföldi munkalehetőségeket keresni…Vagy csak bezoomolsz az elmédbe, hogy elutazz egy távoli szigetre…És arra gondolsz, hogy nem a világ teremti a feszültséget számodra, csak néhány ember...És amíg el nem múlik ez a rossz érzés, te fel nem kelsz a kanapéról.Kértél már kölcsön őrangyalt?”Kilenc civil ember, akinek van valami fontos ügye, aki munka után vagy mellett, szabadidejébenönkéntes munkát végez. Sokféle területről jöttek, sokféle tevékenységet végeznek, sok mindenbenazonosan látják a világot, de persze ők sem értenek mindenben egyet. Itt a lehetőség jobbanmegismerni őket: miért kezdtek el önkénteskedni? Mi az ügyük? Mi motiválja és mi akadályozza őket?Mitől félnek? Mi viszi őket töretlenül előre? Saját történeteiket mesélik el a MU Színház színpadán. Alkotótárs/pszichológus: Kovács AdélMozgás: Ujvári MilánÉnek: Fekete Anikó Produkciós vezető: Kárpáti LiliProjektvezető: Erős Balázs Fény: Di Pol Tamás Játsszák: Avarkeszi Kati, Halász Péter, Jánosi Flóra, Kmety Györgyi, Kővágó Veronika, Nádor Zsófi, Paskuj Panka, Pidl Tamara, Surányi Anna
Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon is emberi tulajdonságokkal felruházott - macskái. Eltáncolják és eldalolják életüket.T.S. Eliot angol költő Macskák könyve című versciklusát zenésítette meg zseniálisan Andrew Lloyd Webber, és ebből készült a fantasztikus, világsikerű Macskák musical.A Macskák című előadásunk a 2017/2018-as évadban a 35. születésnapját ünnepli. Ebből az alkalomból új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban kerül színre.
Klasszikus dilemma. A világ tökéletlen és csonka. Hamlet viszont tökéletesnek, egésznek akarja. Hogy lehet, hogy az a hely, ahol együtt pulzál Shakespeare, Da Vinci és Bach ennyire vágyik az önpuszításra? Mert az ember képtelen legyőzni a benne rejlő gonoszságot és mindent elpusztít maga körül. Hogyan vezethet egy ember személyes tragédiájához, ha nem kap elég szeretetet, és az ő tragédiája hogyan vezethet az egész világ tragédiájához? Előadásunk középpontjában ezek a kérdések állnak.
Aranyosi Péter:Tankmániás légpuska-tulajdonos, aki volt már akasztott ember is, persze csak viccből. Elszánt Diósgyőr-szurkoló, közönségszervező, a Rádiókabaré munkatársa, az Esti Showder dizájncenter-felelőse, poén-gyáros, a Wekerle-telep egyetlen rúdtánc-idomárja. Borostás tanárember, noha csak hallgatóként látott katedrát. Komolytalan családapa. A számítógépes stratégiai játékok és a stand-up fellépések olykor napokra is elszólítják a gyermekei mellől. Vele van az erő, de érzi, nem jelent jót halottas kocsival érkezni az APEH-be. A Kabinet Rt. buli- és tömegzenekar jobb keze, az ember, aki bosszút forral a saját édesanyja ellen.Dombóvári István:Falun született. Kisbabának olyan csúnya volt, hogy a szülei sokáig tanakodtak azon, hogy a gyerek helyett a nála sokkal jobban kinéző méhlepényt kellene hazavinni. Sokak szerint a mai napig nem lehet pontosan tudni hogyan is döntöttek végül a szülők. Ránézésre nem lehet megállapítani.Alacsony. Sokáig azt hitte, hogy ez az állapot változhat. Még egy OKJ-s Legyünk magasabbak tanfolyamot is elvégzett, de olyan magasan volt a tábla, hogy nem látta, így megbukott a vizsgán. Amorf. Hét évente testsúlyának felét leadja, majd újra felszedi. Ezzel mintegy híven demonstrálja a hét bő és a hét szűk esztendőt, amely már-már biblikus metafora.A szereplés számára terápia. Élvezi, hogy bámulhatja a nőket, akik az előadás alatt a zárt ajtók miatt nem tudnak tőle elmenekülni. Humora nehezen behatárolható, valahol a ne már és az inkább hagyd abba irányzatokat képviseli. Még nem olyan okos, hogy felérje ésszel, hogy mennyire buta. Valóra szeretné váltani az álmát. A forintját pedig euróra.
Máté Edina, a Szegedi Hittudományi Egyetem másodéves hallgatója meglátja az emberiség jövőjét. Látomásának lényege a következőképpen írható le: Az "ipszilon kromoszóma jelenség" következtében, a fiú újszülöttek száma a közeljövőben drasztikusan lecsökken. Egyfajta "nemi pólusváltás" zajlik le a földön száz éven belül. Minden jelentős pozíciót nők foglalnak majd el, a miniszterelnöktől a pápáig. A végső kataklizma azonban akkor következik be, amikor találnak Egyiptomban egy négyezer éves, ó- héber cserépdarabot melyen nőnemben olvasható Isten neve. Ilyen, és ehhez hasonló víziókat lát tehát Edina. Tapasztalatait megosztja néhány emberrel, akik teljesen félreértik. Őrültekházába kerül. Sorsa egyre több hasonlóságot mutat egy kétezer évvel ezelőtti zsidó-szekta alapítójának életútjával.
MadayArt produkció. Az ORIGIN c. előadás egy új kezdetről, új indulásról, egy elemi ösztönnel megáldott táncprodukció. Hét fiatal, energetikus női táncművész képviseletében az előadás egy benső univerzumot mutat meg, megtalálva a legőszintébb létezést a színpadon. Az előadás főbb összetevői a testeket és teret mozdító áram esszenciája, az elemi ösztön erejének sokszínűsége, illetve önmagunk megélése. Olyan összességet hoz létre, ahol az anyagi világot háttérbe szorítva megengedjük magunknak azt a benső létezést megmutatni, ahol már nincs álarc. A teljesség és a természetesség azok a szavak, amelyek a legátfogóbb értelemben a központja a darabnak. Az örök ősiség, mint forráskód, a megnyilvánult testiség energiahálózatainak egyértelmű összhangja.Az ORIGIN az én és az egység központja. A végtelen számú lehetőség, az organikus geometriai, akárcsak a természetben megtalálható anyagok és növények felépítése. Minden egyes ér egy hálózat része, amelyet a hálózatban futó anyagok átmenete éltet.A soha meg nem álló folyamat, ahol egyszer megszületve, majd átalakulva egy buja és dúsan mozgalmas egységes világ jön létre. Táncművészek: Alkistis Metta, Bánki Bernadett, Gyöngyösi Anna, Izabela Wróblewska, Jessica Ridge, Maria Llop Pallicé, Novreczky Lili. Kosztüm: MadayArtZene: M|Artinnovation, montázs
Csukd be a szemed, és gondolj egy kockára. Hopp, már ott is van! Most gondolj egy gömbre. Látod? Már gurul is. Most gondolj egy… mi ez? Hát ezt meg ki kérte? Honnan jött? Miért van itt?Legkisebb nézőinket utazásra hívjuk saját elméjükbe, ahol mindegyik zugban ötletek és problémák várják őket. De mire jó egy ötlet? És mihez kezdjünk egy problémával? Ezekre keressük a választ.Interaktív előadásunkra első színházi élményként gondolok. Bízom benne, hogy legkisebb nézőinknek is kedvet hozunk az álmodozáshoz...Varsányi Péter rendező 30 perc + foglalkozás
Legkisebb táncosaik megmérettetése.A Magyar Nemzeti Balettintézet immáron hetedik évada működik, az elmúlt évek alatt az első növendékek már ifjú hölgyekké cseperedtek, komoly tánctudással rendelkeznek. Nagy örömünkre érkezik az utánpótlás is, mára már 7 évfolyamon és 5 előkészítő csoportban tanulnak a gyermekek óvodás kortól. Nagy lelkesedéssel készülnek mesterek és növendékek, hogy egy gála keretében megmutassák mindazt, amit tudnak, tanultak. A fergeteges műsor alapja a klasszikus balett, de sztepp, modern tánc, karaktertánc és néptánc is színesíti a műsort, melyre szeretettel várjuk a rokonokat, barátokat és minden táncszerető embert. Balettmesterek: Chernakova Olga, Csere Éva, Gyarmati Zsófia, Kirejko Dmitrij Taraszovics, Kovács Dénes, Kőszegi Katalin, Stáry Katalin, Pavlova Tamara, Rafai-Vetési Adrienn Közreműködnek: a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei.
Székely Csaba darabja – a mindenkori áldozatok drámája is. Hogy mi teszi valójában azzá? A másik főszeplő, a kamaszlány, aki a világ kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt bele, mert nincs választása, az ellene elkövetett családon belül bűnöket – az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el, nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete ellene, hiszen abban érzi „otthon” magát. A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában. Székely Csaba a mai magyar drámairodalom egyik legeredetibb hangú drámaírója, aki annak idején a Bánya-trilógiájával berobbant az erdélyi, nem sokkal később a magyarországi színházi életbe is. Hangfelvételen közreműködik: Náray Erika
A musicaltörténelem legnagyobb sikerei, a 10 leghosszabb ideig játszott musical között tartják számon a 2002-ben, Londonban bemutatott, Queen dalokból készült We Will Rock You musicalt. Az előadást eddig 17 országban mutatták be hatalmas sikerrel, több mint 16 millió néző tomboló ovációval fogadta. Londonban, a Dominion Színházban rekordideig, 12 éven át játszott, 4600 eladáson 6,5 millió néző látta a musicalt, amely többek között a közönség által odaítélt Laurence Olivier-díjat is megkapta.Az előadás a világon elsőként új rendezésben és koreográfiával, egyedülálló látványvilággal látható magyar nyelven, Budapesten a BOK Csarnokban, 2018 novemberétől a Magyar Színházban. 24 QUEEN világsláger egy látványos előadásban a PS Produkció bemutatásában. Simon Edit producer az előadás rendezésre Cornelius Baltus-t kérte fel, aki a Vámpírok bálja és a Sakk (Chess) musical rendezésével vált ismertté Magyarországon. Díszlet és jelmeztervező Kentaur akinek a Vámpírok bálja csodálatos díszlet és jelmezterveit is köszönhetjük, világítástervező: Madarász János Madár, koreográfus Túri Lajos Péter, zenei vezető Köteles Géza, művészeti vezető Póka Balázs.Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak el, mint mint a Radio Ga-Ga, Somebody to love (Szeretni valakit), Play the game (Jöjj és játssz!), It's a kind of magic (Varázslat ez nem más), I want it all (Az egész kell), No one but you (Csak te, nincs más), Who wants to live forever (Ki élne így örökké?), Another one bites the dust (Hogy harap fűbe más), Under pressure, Bohemian rhapsody (Bohém rapszódia) és természetesen az előadás címadó dala a WE WILL ROCK YOU!A történet a távoli jövőben, a 24. század elején, a Planet Mall nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. A globalizáció mindent behálóz. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queen-nel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. Ez egy látszólag boldog, biztonságos GaGa világ, ahol a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják, és ugyanazt gondolják. Ez egy agymosott világ. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja fellázad a műanyag világ ellen, ők olyan egyéniségek, akik a gondolat szabadságát és az igazi hangszerekkel játszott élő rockzenét akarják visszahozni. Az ellenállóknak kemény harcot kell vívniuk a kegyetlen hatalommal, míg megtalálják a "bajnokok hangszerét", a felszabadító, szent elektromos gitárt... "A musical szereplői napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. A darab szereplői olyan hazai és külföldi rock és pop legendák neveit viselik, mint Britney Spears, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, Tina Turner, Madonna, Cindy Lauper, Pink, AC/DC, Mick Jagger, Pici, Somló, Bono és Buddy Holly."
A KVTársulat bemutatója egy drámacsoport munkáját követi végig. A darab a csoport által játszott drámajátékokból, és a foglalkozások közti szünetekből áll össze. Az előadás hősei egy bárhol elhelyezhető kisváros lakosai, akik a mindennapi életük problémáit és konfliktusait „hozzák be” a csoportba. Annie Baker Magyarországon még nem játszott darabja olyan kérdéseket feszeget, mint hogy alkalmas-e a színház tramuafeldolgozásra, az élet jobbá tételére, vagy egyáltalán bármire… A történet szerint egy középkorú drámatanár színházpedagógiai, drámajátékokból összeállított foglalkozást indít, amelyre négyen jelentkeznek: a tanár férje, egy 16 éves lány, akinek színésznői ambíciói vannak, és konkrét, színészi tudást remél ettől a foglalkozástól, egy ex-színésznő, aki megpróbálja újrakezdeni az életét és egy középkorú, válságban lévő férfi, aki a válását igyekszik feldolgozni. Maguk a játékok is, amelyeken részt vesznek a szereplők, hétköznapiak; ismert drámapedagógiai játékok, amelyben hol ténylegesen elmélyülnek a résztvevők, hol egyáltalán nem működnek. A heti találkozások során egyre bonyolultabb viszonyrendszer és dinamika alakul ki a résztvevők között, egyre komolyabb traumák tárulnak fel és egyre komolyabb kérdőjelek merülnek fel a csoport létjogosultságával kapcsolatban. A hétköznapi hősök a színház eszközeivel próbálják csatornázni a bennük felgyülemlett rengeteg lefojtott vágyat, szorongást, sérülést. Az előadás nagy kérdése, hogy mit tud kezdeni ma a színház a valódi emberi drámákkal.
Romantius levelezés. Andy tízévesen írja meg első levelét egy copfos kislánynak, a kamasz Melissa mindenét odaadná Andyért. A sors elszakítja egymástól a két fiatalt, szerelmük levelekben lángol fel ismét, szakad meg, majd éled újjá. A négy évtizeden át írt sorok között két teljesen különböző egyéniség rajzolódik ki. Vajon beteljesülhet valaha ez a szerelem?A Love Letters című kétszemélyes színdarab az amerikai szerző egyik leggyakrabban játszott műve, amely mosolyogtató és könnyfakasztó jeleneteivel a világ számos színházában aratott már hatalmas sikert.
Hogyan válik egy tizennyolc éves, szerelemről ábrándozó fiatal lány, Lebstück Mária az 1848-as szabadságharc honvédhuszár főhadnagyává? Mi történik, ha kalandos életútjához csodálatos zenét és dalokat, vérpezsdítő táncokat és sok-sok humort keverünk, amit áthat az 1848-as forradalom mámora, hite és a szabadság sosem múló vágya? Huszka Jenő történelmi ihletésű operettje a Budapesti Operettszínházban két felvonásban, fiatalos lendülettel mutatja be a fordulatokkal teli történetet a bécsi forradalom kitörésétől a magyar szabadságharcig.
Az Apák és Fiaik trilógia utolsó része ismét több generáció történetét mutatja be.Miközben sokan a cigányok zömét munkanélkülinek látják, régóta kiemelkedő szerepük van a roma munkásoknak abban, hogy házak épüljenek Magyarországon. Kezdetben a vályogtégla vetés területén, később a téglagyárakban majd általában az építőiparban lett egyre fontosabb szerepük a romáknak, akik olykor identitásukhoz ragaszkodva, máskor inkább azt feladva próbáltak boldogulni. Mire juthat egy család három generáció alatt a 60-as évektől napjainkig? És mi a változás ára? Ezeket a kérdéseket vetjük fel az Apák és fiai trilógiai befejező részében az Országépítőkben, amelynek bemutatója június 30-án 19.00 órakor lesz a Füsziben (1094 Páva utca 30.).Volt egyszer egy téglavető cigányember meg annak a fia. A fiú szerelmes lett egy parasztlányba, és össze is házasodtak. Boldogan éltek, míg meg nem haltak? Ennél kicsit kacifántosabb a valóság. Mit érhet el egy roma fiú a 60-as évek Magyarországán, amikor a szavak szintjén mindenki egyenlő? Válhat-e belőle igazi magyar munkás? Tud-e biztonságot nyújtani és példát a gyerekei számára? Ők mit érhetnek el, és milyen áron? Az Országépítők megírását valós események és személyek inspirálták, ugyanakkor a fikciónak is bőven maradt tere. A 1960-as évek Magyarországán valóban működött sikeres cigány téglagyár, és jelenleg is élnek sikeres, dúsgazdag roma vállalkozók. Kérdés viszont, hogy milyen helyzetek, örömek és traumák határozzák meg az érintett családok életét.Az ötven évet felölelő történet zeneiségét az eltérő korokra jellemző dallamvilág adja a szocialista munkadaloktól egészen a rapig – az előadás zenei világát Varga Dávid és Babindák István szerezte. A vályogtéglavető nagyapát és annak unokáját Szegedi Tamás alakítja, a két generáció között álló téglagyári munkás apát pedig Csányi Dávid. Nemcsók Nóra és Farkas Ramóna számos más szereplőt kelt életre: feleséget, lányt éppúgy, mint igazgatókat vagy éppen munkanélkülieket. Rendezőasszisztens: Erhardt MártonPlakát: Füleki Anna
Shakespeare drámája alapján írt musical Magyarországon Kerényi Miklós Gábor KERO rendezésében lett átütő siker több mint 15 évvel ezelőtt, és azóta is a legnagyobb közönségkedvenc, az Aréna előadások is az ő munkáját dicsérik.Rómeó, Mercutió és Benvolió – a három hű barát - alakját ezúttal is Veréb Tamás, Cseh Dávid Péter és Kerényi Miklós Máté elevenítik meg. Júlia szerepében Kardffy Aisha bizonyíthatja ismét, hogy énekesként és színészként is a legnagyobbak között a helye. A 2019-es Aréna előadáshoz képest csak egy változás van, a dada szerepében ezúttal Baranyai Annát láthatják. Horváth Dániel (Tybald szerepében), Makrai Pál (Capulet szerepében), Muri Enikő (Capuletné szerepében), Mészáros Árpád Zsolt (Lőrinc barát szerepében) játékát élvezhetik a nézők.A szervezők elmondták, hogy hatalmas az érdeklődés, kevesebb mint ötszáz jegy maradt. Azt is elárulták, hogy a most befolyó bevételből pénzbeli segítséget ajánlanak fel az ukrajnai menekültek számára a Magyar Vöröskereszten keresztül.