Ray Cooney angol színész és drámaíró. Színészként kezdte pályafutását, majd a hatvanas években komédiát kezdett írni, és a bulvárszínház kedvence lett. Darabjait több mint negyven nyelvre ültették át, és számtalan előadásban játszották öt kontinens színházaiban. Bohózatai a klasszikus angol vígjátékhagyományt követik, a rá jellemző virtuóz cselekményvezetéssel, a különböző félreértések és helycserék már-már az abszurditásig való eltúlzásával, a szálak végletes összekuszálásával. 1967-ben írta meg a Ne most, drágám! című vígjátékot. Az elegáns londoni szőrmeszalonban Gilbert, a felfuvalkodott társtulajdonos, felesége távollétében, a hódítás reményében nercbundát készül ajándékozni Janie-nek, az egzotikus szépségnek. Tervének többek között az is akadálya, hogy Janie férje feltehetőleg erősen gyanakodna, ha felesége egy tízezer fontos bundában állítana haza. A nőügyekben páratlanul találékony Gilbert beindítja a megoldás gépezetét, aminek következtében elképesztő események kezdik gyors ütemben követni egymást.
Nyúl Péter átszökik a szomszéd Gergelyfi bácsi veteményeskertjébe, ahol nem várt találkozások és hihetetlen kalandok várnak rá. A több évet felölelő történetben Péter testvérei felnőnek és családot alapítanak, de vajon a rosszcsont nyúlfinak benő valaha a feje lágya?
Karinthy Frigyes klasszikus kabarétréfája a szabadalmi ügyek hivatalában játszódik. Az államtitkár folyton kidobatja a zseniális feltalálót Géniuszt és végképp felesleges és ostoba találmányoknak adja támogatását. Géniusz megelégeli a méltatlan bánásmódot és megalkotja a bűvös széket amelyet egyenesen az államtitkár irodájába visz. Nincs is semmi baj, amíg valaki bel nem ül… Az igazán felhőtlen szórakozást kínáló előadás, csodálatos művészeket vonultat fel, akik virtuóz alakításokkal bűvölik el közönségünk szívét, hogy a nézőtéren mindegyik hely, bűvös szék legyen. Rendezőasszisztens: Tóth Zsófia, Szakál Miklós
„Az ügynök halála története egyetlen tőmondatban elmondható: egy ember meghal. Azt a napot látjuk, ami számára utolsó a Földön. És ez a nap a szeretet drámáját mutatja fel. A szeretet elvesztését és a szeretet visszanyerését.” – Arthur MillerWilly Loman 35 éve dolgozik. Ugyanott. Két fia van. Linda a felesége. Egyre rosszabbul megy az üzlet. A főnöke megalázza, egyik fiát a nők, a másikat a lopás érdekli. A drámában megjelenő kilátástalanság, illúzióvesztés felteszi a nézőnek azt a kérdést, hogy ugyanúgy hazudjuk-e el az életünket, mint ahogy Willy Loman teszi?Az ügynök megtört, hajlott hátú alakját Arthur Miller éppen halálával emelte a halhatatlanságba.Alföldi Róbert és Bíró Bence újragondolásában érkezik az Ügynök a Centrál Színház nagyszínpadára.
Marilla Mehr Svájcban élt, jenis írónő volt.A cigány nép harmadik legnagyobb európai kisebbségeként tartják számon a jeniseket, akik a biológiai népirtás áldozataivá váltak, mely 1926-ban vette kezdetét es csak 1975-ben ért véget Svájcban.A svájci jenisek jelenleg 35000-en lehetnek, és mindössze 10 százalékuk folytatja a nomádnak nevezhető életmódot. M. Mehr Kőkorszak és Üzenetek a számkivetésből c. művének alapján átdolgozta és rendezte: Lábán Katalin
A hó elzárta a külvilágtól a hegyvidéki házat, ahol a karácsonyi készülődés közben holtan találják Marcelt. A házban lévő nyolc nő az áldozat anyja, felesége, húga, sógornője, két lánya és két háztartási alkalmazottja.
Anthony Minghella 2006-os Pillangókisasszony-rendezése immár negyedik alkalommal szerepel a Met HD Live-közvetítések műsorán. Ezt a számot egyként indokolja a mű népszerűsége, a produkció időtálló varázsa, valamint az esetről esetre megújuló szereposztás, amely ezúttal éppenséggel a káprázatos litván szoprán, Asmik Grigorian Met-beli debütálását ígéri a főszerepben. Oldalán a New Yorkot ugyancsak ebben az évadban meghódító Jonathan Tetelman Pinkertonját találjuk. Az angol beteg és A tehetséges Mr. Ripley rendezője (és forgatókönyvírója) három helyen is színpadra állította a 2000-es évek elején a Pillangókisasszonyt, először Londonban, azután Vilniusban, végül New Yorkban. Minghella vonzalma igazán gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen rendezése, amelyben Cso-cso-szán és Pinkerton kisfiát egy, a szemünk láttára mozgatott bunraku-bábu „személyesíti” meg, mindmáig operaszínpadi csúcsteljesítménynek tekinthető. Részben épp azért, mivel a rendező egyetlen ötletével sem kívánta elvonni a figyelmet az opera szereplőiről, legfőképpen az opera címalakjáról. Az operairodalomnak ezt az emblematikus női főszerepét ezúttal a szólam egyik méltó jelenkori birtokosa, Asmik Grigorian alakítja, New York és a Met HD Live-közvetítések közönsége előtt bemutatkozva. A New Yorkban ugyancsak az évad során, alig pár héttel korábban egy másik Puccini-opera tenorszerepében debütáló Jonathan Tetelman már ránézésre is megnyerő Pinkertonnak ígérkezik - és szerencsére pompás hangja is megerősítheti ezt a benyomásunkat. Az előadást a Metben szintén most bemutatkozó kínai-amerikai karmesternő, Lorin Maazel egykori felfedezettje, Xian Zhang vezényli. A közvetítés eredeti nyelven, magyar és angol nyelvű feliratokkal látható. Vezényel: Xian Zhang Alkotók:játékmester-koreográfus: Carolyn Choadíszlet: Michael Levinejelmez: Han Fengfény: Peter Mumfordbábok: Blind Summit Színházrendező: Anthony Minghella Szereplők:Cso-cso-szán: Asmik GrigorianSzuzuki: Elizabeth DeShongPinkerton: Jonathan TetelmanSharpless: Lucas Meachem Közreműködik: a Metropolitan Opera Ének- és Zenekara
Icke izgalmas, kortárs változatában Oidipusz egy nagy jövő előtt álló, a miniszterelnöki pozícióért jó esélyekkel induló férfi, aki teljes átláthatóságot ígért választóinak. Nincs több mismásolás, eltussolás, a régi aktákat is újranyitják. A választás éjszakáján játszódó színdarabban egy ambíciózus, ereje teljében lévő férfi szembesül a múlt árnyaival, de mennyi terhet bír elviselni egy ember? Kiéleződő családi konfliktusok, múltban eltussolt ügyek utáni nyomozás, politikai nyomás, és senki sem az, aminek látszik – egy nagyon mai thrillert láthat a közönség Pál Andrással a címszerepben, Szikszai Rémusz rendezésében. Robert Icke angol színházrendező és drámaíró. Több klasszikus színmű újragondolása kapcsolódik a nevéhez, kortársi közegbe helyezte pl. a Nórát, a Vadkacsát, a Ványa bácsit, a Stuart Máriát vagy az Oreszteiát. Ezt a sort folytatja színházunk harmadik bemutatója, Szophoklész Oidipusz királyának modern adaptációja, melynek 2024 tavaszán tartjuk magyarországi ősbemutatóját. Media design: Varga Vince Gyerek, Tiréziász kísérője: Szikszai Gáspár, Varga Frigyes
Musicalvígjáték magyar slágerekkel. Musicalvígjáték a félreértésekről és a válságon győzedelmeskedő szerelemről, melynek zenéjét a legnépszerűbb magyar előadók dalaiból válogattuk össze.Nyolc ember mulatságos és megható találkozása az online térben a pandémia idején. Sorsuk megváltozásához elég egy téves hívás, egy lelkisegély-szolgálat felkeresése vagy akár egy ételrendelés. Előadásukkal a művészek, tanárok, az egészségügyben és a vendéglátásban dolgozók előtt szeretnének tisztelegni, akiket a pandémia a legérzékenyebben érintett.
"Ikonikus krimi-hősök paródiája, melyet a három nyomozó egy-egy történetben tár elénk. Először Sherlock sztoriját halljuk, melynek „Az elveszett szobafestő” a címe, majd Hercule meséli el esetét, „Gyilkosság a Dunán” címmel, végül Sam tárja elénk „Halott csók” elnevezésű kalandját.Az előadás Sir Arthur Conan Doyle, Agatha Christie és Raymond Chandler híres detektívregényeinek paródiája, egyben főhajtás előttük."
(FULLY COMMITTED)Virtuóz komédia egy színészre. Sam Peliczowski munkanélküli színész Manhattan legfelkapottabb éttermében intézi a telefonos foglalásokat. A vonal másik végén a legkülönfélébb emberek vetnek be mindent, csak hogy asztalt kapjanak. Ki hízelgéssel, ki fenyegetőzéssel, ki hisztit kivágva, ki magabiztosan. Sam sohasem veszti el türelmét, pedig neki sem könnyű, hisz minden álma, hogy végre övé legyen a nagy szerep és magányosan élő apjával is többet lehessen… A humorban bővelkedő vígjátékunk különlegessége, hogy Nagy Sándor közel negyven karaktert kelt életre. A "FULLY COMMITTED" világpremierje az Adirondack Theatre Festival keretében történt a New York állambeli Lake George-ban (USA), Martha Banta művészeti igazgató és David Turner produkciós igazgató irányítása alatt. A "FULLY COMMITTED" New York-i premierje 1999. szeptemberében volt a Vineyard Theatre-ben, New York City-ben. Az Off-Broadway produkció létrehozói David Stone, Adam Pascal, Jesse L. Martin és Susan Quint Gallin. A szerző megjegyzése: a FULLY COMMITTED kitalált történet. Minden hasonlóság bármely élő vagy nem élő személlyel csupán a véletlen műve. Bár néhány szereplő ismert emberek nevét viseli, a színdarabbéli ábrázolásuk teljesen kitalált. Ötlet: Becky Mode & Mark Setlock
Két – élsportoló fiára nagyon büszke – középosztálybeli házaspár élete gyökeresen felfordul, amikor egy napon a rendőrség azzal hívja fel őket, hogy a fiaikat letartóztatták, mert a hétvégi házibuliban hat másik társukkal együtt tudatmódosító szert (Gina) tettek egy tizenöt éves lány italába, majd levetkőztették és lefotózták. A nemi erőszak egyértelműen nem bizonyítható, bár a lány testén vannak külsérelmi nyomok. A szülők nem tudhatják biztosan, hogy a fiúk közül ki mennyire volt aktív elkövetője vagy passzív résztvevője az eseményeknek. Fel lehet-e dolgozni, ha kiderül, hogy a gyerekünk részt vett egy csoportos abúzusban? Az előadás írója és rendezője a sikeres fiatal filmrendező, Schwechtje Mihály a saját módszerével dolgozik a Radnótiban: a szövegkönyvet a próbafolyamat alatt a színészekkel együttműködve, az ő improvizációik alapján írja. „Van egy GHB nevű szer, ami színtelen, szagtalan, íztelen, festéklemosó szer, 3000 Ft-ba kerül egy üveg, bárki szabadon megvásárolhatja boltban és rendelheti a neten. Pár csepp italba csöppentve kb. 10 perc leforgása alatt teljes tudatkiesést okoz, néhány mp szédülés után ájulás. Hétvégi diszkókban a pohárba cseppentik, amikor nem figyel oda, összeesik, aztán a »segítőkész« közelben levők kiviszik és elrabolják. Vagy véglegesen, vagy csak a nemi erőszak idejére, ami nem erőszak, hiszen magatehetetlen az ember. Gyorsan kiürül a szervezetből, pillanat alatt teljes éberséggel tér magához, legfeljebb nem érti, hogy hogyan került az adott helyszínre. Embert lopnak a szer segítségével! Ma már előre preparáltan is használják, tehát az originál vagy annak tűnő üvegbe előre beteszik. PL. Pókerbarlangokban, a nyertest a »csinos lányok« meghívják egy üveg italra, aztán a toxikológián ébred ruházat, pénz, nyeremény, mobiltelefon nélkül. Védekezni nem lehet ellene, csak megelőzni: senki ne hagyja a poharát felügyelet nélkül! Ha üvegből iszik, a hüvelykujja legyen az üvegen! A társasággal érkezők, a társaságban levők ne hagyják magukra soha egyik társukat se!” Dr. Zacher Gábor toxikológus orvos.
"Négykézláb tapicskolsz a szarban. Egy senki vagy. Egész életedben azt vártad, hogy egyszer majd minden jobbra fordul, de nem. Eszel, alszol, baszol, ennyi az életed. És ezt már kurvára unod. Bármit megtennél, csak ki tudj szállni belőle. A gyerekeid miatt. Önmagad miatt. És most lehetőséged van tiszta lappal indulni. A férjed nélkül, aki csak púp a hátadon. Költözz el. Bérelj egy lakást valami szép helyen. Kezdd újra. Tudom, hogy ezt akarod." Két iskolai barátnő húsz év után újra találkozik. Nem is alakulhatott volna különbözőbben az életük, mégis van, amiben hasonlítanak egymásra, ami összeköti őket. Az egyik nem igazán akar semmit a másiktól, a másik nagyon is akar valamit. A férjéről van szó, akiről gyanítja, hogy megcsalja. A segítségnyújtásból bosszúhadjárat lesz, az negédes small talkból kegyetlen pszichothriller. Létezik egy bizonyos darázsfajta, ami csípésével olyan erős idegmérget juttat áldozata szervezetébe, hogy az percekre lebénul. Még egy ember is. Állítólag ez a csípés okozza az egyik legnagyobb és legelviselhetetlenebb fizikai fájdalmat. Fiatalkori traumák is lehetnek ennyire fájdalmasak? Mi mindenre vagyunk képesek, hogy szabaduljunk tőlük? A Delta Produkció előadása. Az előadás a Centrál Színházban látható.
A Zenebu@ik első részében számos zenével kapcsolatos, korábban megválaszolatlan kérdésre sikerült választ kapnunk. Sok mindenre fény derült, amiről korábban azt hittük, örökre homályban marad. És most már azt kívánjuk, bárcsak homályban maradt volna.... A zene óceánjának mélyéről számos igazgyöngyöt sikerült felhozni, de minél jobban sikerült alámerülni, csak annál több kérdésre, megoldatlan ügyre bukkantunk. Tudták, hogy a középkorban zenével életet lehetett menteni? Mi keltette életre azt a szörnyeteget, amelyet ma csak úgy ismerünk: musical? A zenés TikTok videó az új Opera? Új zenékkel, videókkal, kimunkált koreográfiával és megdöbbentő történetekkel térnek vissza a Zenebu@ik.
Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját először 1991-ben láthatta a magyar közönség. A Madách Színház legendás előadása óta több feldolgozás is született, köztük oratórikus és szimfonikus produkciók, de készült lemezfelvétel is, aminek köszönhetően a mű a zenés színpadok visszatérő sikerdarabja volt az elmúlt évtizedekben.A vallásos témát a könnyűzene műfaján keresztül bemutató alkotás különleges helyet foglal el a magyar színház- és kultúrtörténetben. Ezt nemcsak a szakmai elismerések és a közönség rajongó szeretete fémjelzi, hanem hogy mint afféle hungarikumot számos külföldi helyszínen (többek között Olaszországban, Svájcban, Csehországban és Németországban) is bemutatták, de szerepelt a hazai hitélet olyan meghatározó szellemi, lelki, vallási központjaiban is, mint Csíksomlyó, vagy II. János Pál pápa 1996-os látogatásának tiszteletére Pannonhalmán. A Mária evangéliuma egyediségét az adja, hogy rendhagyó módon Szűz Mária történetét mutatja be: ifjúságától az angyali üdvözleten és Krisztus születésén át egészen a kereszthalálig és Mária mennybemeneteléig követhetjük az eseményeket János apostol tolmácsolásában. Ő az, aki emlékeit visszaidézve arra keresi a választ, hogy a keresztre feszített Megváltó Máriára tekintve miért mondta, hogy „János, íme a te anyád!” A mű középpontjában tehát Mária életszentsége és anyasága áll, az áldozat, amelyet ő hozott, annak minden örömével és nehézségével együtt. A csodálatos zene és szöveg által tradicionális és értékőrző megközelítésben elevenedik meg az isteni titkokkal átszőtt evangéliumi történet. A darab egyszerre képes felmutatni a szakralitást, a kegyelmi állapot nagyságát, a hitbe vetett bizalom erejét, ugyanakkor az emberi érzéseket, kétségeket és a döntések lelki hátterét is.Meggyőződésünk, hogy az előadás napjainkban is fontos üzeneteket közvetít a közönségnek a megbocsátás fontosságáról, az anyai szeretetről és elengedésről, a mások iránti önfeláldozásról. A mostani létrehozás célja minél szélesebb közönség réteg számára közel hozni, befogadhatóan, átélhetően megjeleníteni a katartikus történetet. A mai kor fiatalságának egy friss lendületű előadáson keresztül egyetemes értékeket átadni, az idősebb korosztálynak az ismert szenvedéstörténet új aspektusának felmutatása által megélhető, felemelő színházi katarzis-élményt nyújtani.A LantArt Produkció előadása a műfaj legkiválóbb énekeseinek közreműködésével készült nagyszabású vállalkozás, sok szereplőt felvonultatva, minőségi módon képviselve értékeket, Juronics Tamás rendezésében, a Győri Nemzeti Színház ének-és zenekarával, illetve a Szegedi Kortárs Balettel közösen.Főszerepekben 2024-ben: Földes Tamás, Bordás Barbara, György Rózsa Sándor, Molnár Levente Közreműködnek: a Szegedi Kortárs Balett táncművészei, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa. Producer: LantArt Produkció Jelmezkivitelező: Böhm Katalin
Tárgyanimációs pecás kaland. Csicsai Karcsi horgász hétvégéjére ezúttal magával viszi a szerelmét, Csillát is. Fontospillanat ez az ő közös életükben, ugyanis Karcsi most készül beavatni Csillát a horgászat rejtelmeibe.A pecakirándulás nem indul felhőtlenül: Csilla túlzott lelkesedése feszélyezi az általában egyedül horgászó Karcsit, és a páros horgára nemhogy egy csuka, de még egy kósza keszeg sem akad.Sorsuk azonban váratlan fordulatot vesz, amikor végül mégis kifognak egy halat, de nem is akármilyet: egy „valódi” aranyhalat, aki teljesíti három kívánságukat!Három kívánság lehet sok, és lehet kevés – vajon hogyan kell megfogalmaznunk a legbelsőbb vágyainkat, hogy tényleg valóra váljanak?
Csoda egy részben. „- Mert ha valaki látszólag unatkozik is, akkor is csinál valamit. - Mit? - Gondolkozik, álmodozik. Néha azt is kell! Nem lehet mindig csak tenni-venni. Nem csak akkor csinálsz valamit, hanem akkor is, amikor álmodozol. Vagy azon gondolkozol, hogy hogy keltsd életre a játékaidat!” Új bemutatóra készül az Átrium. Május 1-jén délelőtt 11 órakor mutatják be az elsősorban gyerekeknek – és szüleiknek, nagyszüleiknek – szóló Varázsnagymama című zenés előadást, Bánsági Ildikó és Farkasházi Réka főszereplésével, valamint a Tintanyúl zenekar tagjaival és dalaival. A produkcióban a Tintanyúl ismert dallamain túl hallhatunk majd több, kifejezetten új, az előadáshoz írt, máshol nem hallható számokat is. Az előadás szövegét Farkasházi Réka és a rendező, Nyulassy Attila írta. A produkció egy kislány történetét meséli el. Kata egyik este nem tud elaludni, mivel nem találja kedvenc nyunyókáját, Tündérlányt. De egyszer csak felbukkan a nagymamája, életre kelnek a plüssjátékai, és közösen Tündérlány keresésére indulnak. A kaland során kiderül, hogy mennyi varázslat veszi körbe az életét. És még csak álmodni sem kell hozzá. Sound design: Remete Marcell
Antoine de Saint Exupéry legismertebb ifjúsági regénye alapján! A történet gyermekeknek íródott, de a felnőttek számára is jelentős üzenetet hordoz. Antoine pilóta lezuhan a sivatag közepén, ahol találkozik a kis herceggel a sivatagban, egy apró, szőke hajú kisfiúval, aki rendkívül érdeklődő, kíváncsi természet: addig kérdez, amíg nem kap rá választ. Az ő szemén keresztül feltárul a világ egy másik látásmódja, amelyet mindaddig nem tudott megosztani másokkal: amikor meg tudjuk látni, ami a felszín mögött rejlik. Ez eleinte rajzokból tűnik ki, ahogy meglátja a jóllakott kígyó kalapnak látszó rajzában a nemrég felfalt elefántot vagy a láda belsejében a bárányt. A pilóta egyre többet megtud a kis herceg saját bolygójáról, valamint a korábbi utazásai helyszíneiről és az ott szerzett élményeiről. A kis herceg maga is formálódik, bölcsebbé válik a találkozásai révén, a pilótát pedig újra és újra meghökkenti szemléletmódjával, amely különösnek tűnik, de gyakran mégis a lényegre tapint. " Mert jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."