Baráznay Ignác Tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália egy különös transzcendens utazás alkalmával, melynek során bármi megtörténhet, visszakerül 1848-ba, s az ott, akkor már működő császári televíziónál kap állást.
Gangaray Dance Company előadása. "Az ember mindíg is felfelé tekintett az éjszakai égboltra és álmodozott. Mára el is értük ezt a magasságot: egyértelműen meg van írva számunkra a csillagokban, hogy mind magasabbra törjük. Ha együtt vállalkozunk erre hamarabb oda is juthatunk. A határ ugyanis ma már a csillagos égnél is messzebb van." Tim Marshall Hámor József egyedi mozgásnyelvezete magas szintű tánctechnikai képzettséget, dinamizmust, precizitást, szuggesztív előadásmódot, kiemelkedő zeneiséget és ritmusérzéket követel. A Gangaray előadásai konkrét történetmesélés nélkül, a testben rejlő végtelen lehetőségekre, a zene és tér kapcsolatára fókuszálnak, így a mozdulat elsöprő kifejezőereje képes új világokba repíteni a nézőt. A társulat küldetése, hogy előadásaival világszínvonalon képviselje a tiszta tánc értékét és hangsúlyozza annak létjogosultságát a kortárs táncművészetben. Táncművészek: Baumgartner Krisztina, Bujdosó Anna Kaiser Fruzsina, Kovács Enikő, Mészáros Fanni Kivitelezés: Bali Boglárka, Henez Mariann Vizuál: Szilágyi BenjáminProdukciós asszisztens: Bali Boglárka, Ivanov GáborSocial marketing: Ivanov Gábor
Szürreális asszociáció a Carson Coma IV. dalaira. Az Ász Drámaiskola növendékei a Carson Coma zenekar IV. albumának zenei anyagára építve alkottak kortárs musicalt. Az előadás kérdések megválaszolására nem vállalkozik, csupán közös gondolkodásra, fergeteges „bulira” hív. A SZÉRUM hatására egy középiskolás közösség tagjai felrúgják mindazokat a társadalmi normákká szilárdult hazugságokat, amelyek szerint addig az életüket élték. Miközben a fiatalok megküzdenek a korlátaikkal, elfojtásaikkal, traumáikkal, s szabadjára engedik a szabadságvágyukat, az életük szürreális fordulatot vesz: a városban, ahol élnek, úrrá lesz az anarchia. Vajon valóság az, amivé a világuk változott, vagy csak egy alternatív jövő részesei lettek? Létezik kiút a mindennapok kiúttalanságából? Tud-e változást hozni egy szabadságtól nap mint nap megfosztott generáció? az ÁSZ DRÁMAMŰHELY növendékei: Csiszér Szonja Tatjána, Fülöp Fanni Ajándék, Kamarás Anna , Zsófia, Kele Nikol Léda, Krasznay Lilla, Lovas Petra, Ritz Júlia, Szabó Dodó, Szabó Karolina, Szabó Sarolt, Töpler Tamás Zene: A CARSON COMA IV. zenei album dalai, a zenekar engedélyével. A növendékek ötletei és inspirációi alapján a szövegkönyvet írta: Gáspár AndrásSzakmai tanácsadó és dramaturg: Balázs ÁgnesZenei vezető, korrepetitor, szintetizátor: Csernai MihályBasszusgitár: Takáts ÁronGitár: Töpler Tamás, valamint Kele Nikol LédaCajon: Ritz Júlia, Kele Nikol LédaZenei szerkesztés: Szendlay RoziGrafikai terv: Csiszér Szonja TatjánaGrafika: Takáts Eszter Színpadi mozgás: Gáspár Bianka, bábművész
A zenetörténet első operának aposztrofált művét, Orfeusz alvilági utazásának történetét a Mezítlábas Opera társulata adja elő. Zongorázik: Velki LucaZenei rendező: Velki Luca és Tóth Árpád
Jászberényi Sándor írásai alapján. „Több mint negyvenöt fok, a levegő tele van finom szemű homokkal. Tizenkét órája megyek asivatagban dombra fel és dombra le, hogy elérjem a várost, amit mindig megpillantok a dombtetőről.Egyre kevésbé hiszem, hogy eljutok odáig. Hiába gyalogolok lassan már fél napja, nem jutokközelebb. Persze lehet, hogy sokkal régebb óta gyalogolok. Az időt még Alexandriában veszítettem el.Nem tudom biztosan, hol. Talán a Tugaréja kávéházban a kornison, reggeli után, amikor a lapokatolvastam és még csípte a nyelvemet a kardamom. Nem néztem hátra, hogy mit hagyok az asztalon,amikor felálltam. Aztán lehet, hogy az ipari kikötőben történt a dokkoknál, amikor halat vettem. Agázolajszagú halásznál hagyhattam, miközben tegnapi lapokba csomagolta a tintahalat. Elhagyhattam az Omilos görög klub homokos te ngerpartján is, az örökbérletemmel együtt, miközben könnyű söröket ittam a kék-fehér csíkos napernyők alatt. Az sem kizárható, hogy ő vitte el a gyerekkel együtt.Bekerült a bőröndbe a csomagolás során, két pelenka és a dobozos bébiételek közé. A lényeg, hogyelveszítettem az időt és hiába kerestem, a becsületes megtaláló nem jelentkezett. Azóta mindig csakmost van.”„- Mióta is vagy a khilafában?- Már két éve. Bár imádkoztam érte, hogy szólítson magához, eddig megtartott az Isten. Te miótavagy velünk, testvér?- Allah kegyelméből négy hónapja. Én is mártír szeretnék lenni, ha Allah engedi.- Mashallah. Hogy tetszik az élet a kalifátusban?- Csodálatos. Végre igazi testvérek között lehetek.”Jászberényi Sándor író, haditudósító. Dolgozott Irakban, Csádban, Jemenben, Líbiában, Nigériában, a Gázai övezetben, évekig élt Egyiptomban. Interjút készített többek között a palesztin Iszlám D Dzsihád és a Muzulmán Testvériség tagjaival. 2016-ban megjelent novelláskötete, A lélek legszebb éjszakája elnyerte a Libri Irodalmi Díjat. Média design: Juhász András. Rendezőasszisztens-gyakornok: Dávid Áron e.h.
A Székely fonó Kodály törekvéseinek kvintesszenciája. Mikor az Operaház megrendelte a szerzőtől a művet, Kodály nem operát akart írni - a magyar népdalt szerette volna újra felfedezni.
Egy kockázatos bankrablás, és egy kockázatos rendőri akció. Egy gengszter, aki fiaként szereti a beépített rendőrt, és egy gengszterfőnök, aki elnyomja a fiát.
Mi is az a zsidó vircsaft? Valóban azt jelenti, hogy „rossz gazdálkodás”? Vagy dúskálva a szinonimáknak vélt szavakban, azt írjuk helyette: „skandallum, botrány, ramazúri, ribillió”? Esetleg előhúzzuk a tarsolyunkból a szó másodlagos jelentését, és egyszerűen csak azt mondjuk: „közösség”? Miben különbözik a deklaráltan zsidó életforma mások életétől? Mit eszik, mit iszik, hogyan biciklizik egy zsidó ember? Vajon tényleg akkora különbség van ember és zsidó ember között, mint azt a többség gondolja? A fizikai színház, az akrobatika és az élőzene találkozásából született produkcióban 100 évet utazunk vissza, hogy egy pályaudvar nyüzsgő-pezsgő életébe lessünk be. A rabbi lányának tiltott szerelme, a kóser szilvapálinka titka és egy tojásárus is főszerephez jutnak. Hogy mindez álom csupán vagy valóság, azt pedig döntsék el nézőink. Vigyázat, hangos lesz!
A Réka és az Oltatlanok című előadásukban lesznek majd olyan szereplők, akik nem akarják beoltatni magukat, de nem róluk szól majd elsősorban a darab. Sokkal inkább arról, hogy a „gyűlöletbomba” mindenkit elpusztít, ha felrobban egyszer. Azokat is, akik jelenleg „gyűlöletbombával” a kezükben manipulálják, félemlítik meg, rabolják ki és butítják le az embertársaikat. Lesz majd min nevetni, az biztos! A történet úgy kezdődik, hogy a címben szereplő Rékát kirúgják a munkahelyéről, és egy budai villában fejeződik be, bizarr körülmények között. Ha kíváncsi rá, hogy mi történik közben, jöjjön el, nézze meg, aztán menjen haza és soha senkinek ne beszéljen arról, amit látott! Soha senkinek. Technikai munkatárs: Berecz Csaba, Bokor LászlóFodrász: Bari Boglárka
Humor és bűvészet. A szavak embere és a mágia mestere. Apa és fia. Badár és Badár. Két művész egy családból, akik most együtt lépnek színpadra. Badár Sándor improvizatív humorista és színész, a Dumaszínház fellépője, számos magyar film megkerülhetetlen alakja és egyben világjáró kalandor. Páratlan humorának és színpadi készségeinek köszönhetően nála nincs két egyforma előadás, hiszen a megélt kalandokat sosem tervezetten, hanem a műsort fejben szerkesztve adja át a közönségnek. Szinte varázsol a szavakkal. Fia, Tamás viszont nem a szavak embere. Az ő nyelve a bűvészet. Az éppen nagykorúvá vált fiatalember több mint tíz éve foglalkozik mikro-mágiával, nemzetközi bűvészversenyeket nyert, és apukájához hasonlóan képes rá, hogy közönségének még a szavát is elakassza. Mi történik, amikor a két Badár egyszerre lép a színpadra? Valódi varázslat. Különleges élményben lesz része a nézőnek, amikor néhány kártyalap és pár szó elég ahhoz, hogy beinduljon az igazi show. Könnyfakasztó nevetés és a hihetetlen csodák estje lesz ez. Ha pedig egy-egy trükköt nem értenénk meg, ne aggódjunk, Badár Sándor alaposan elmagyarázza majd. Hacsak Tamás el nem varázsolja őt is. Persze nem kell megijedni semmitől, ami a színpadon történik. Elvégre családban marad.
A népi kultúra értékeit több mint kétszáz esztendeje számon tartjuk. Ahhoz, hogy valóban megismerjük, nemzedékek fáradságos gyűjtő- és kutatómunkája volt szükséges. Közben pedig maga a népi kultúra is változott. A Fitos Dezső Társulat új, Embertánc című műsorában olyan táncanyagokból válogat, melyek nem általánosan ismert gyűjtésekből táplálkoznak - így az újonnan indult hivatásos együttes legújabb előadásának próbafolyamatát (mely együttes a néptánc magas szinten való elsajátítását nagyon fontosnak tartja) komoly gyűjtő- és kutatómunka előzte meg. A magyar tánc, zene és ének határokat nem ismerve köti egybe a régről jövő kulturális értékeket, fókuszában pedig ott az ember. Az ember - ez a természettel együtt élő, tevékeny, érző, állandóan változó individuum, aki egy közösség fontos tagja, megtartva annak hagyományait és sajátosságait. Az Embertáncban elődeink régről jövő tudását, tapasztalatait, értékeit mutatjuk fel saját prizmánkon átszűrve - hogy eztán közösen vigyük tovább, tanuljunk belőle, és ne hagyjuk elveszni. Előadja: Fitos Dezső Társulat tánckara és Pálházi Bence Bandája
Yasmina Reza világhírű komédiája leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog.
Sean O’Casey egyfelvonásosa helyett írta: Horváth János AntalLuca és Peti fiatal házaspár, akik az első gyermeküket várják: bármelyik pillanatban. Lucateljes gőzzel készül az új életre, de Peti még két világ között ragadt: az elköteleződés ijesztő, denem elköteleződni még jobban. Az egyik kiszámítható, unalmas életet hoz magával, ahol estekilenckor már mindenki pizsamában van. A másik ugyan szabadságot jelenthet, de a felszíneskalandok hajszolása közben igazi társ nélkül maradhat az ember. Luca már nem vár továbbPetire, hogy összerakja a babaágyat, a saját kezébe veszi a dolgokat, miközben Peti a legjobbbarátjával, Móriccal próbál megoldást találni a dilemmájára, aki nem biztos, hogy a legjobbtanácsadó. Mindeközben kölcsönösen meglátják a másik életében azt, ami az övékből hiányzik.A kezdet/vége egyfelvonásos összművészeti vígjáték felismerhető, hétköznapi helyzetekenkeresztül játékosan, őszintén és érzékenyen beszél a felelősségvállalásról, és a döntésről, amitelőbb-utóbb mindenkinek meg kell hoznia. Ez a cirkuszi elemekkel tarkított előadásmegmutatja, mennyi szerepet kell betölteni egy modern párkapcsolatban és milyen nehézmegtalálni az egyensúlyt. Szó szerint.A szövegkönyvet Sean O’Casey A kezdet vége című egyfelvonásosa után/nyomán/helyett írta arendező, Horváth János Antal. A főszerepeket Molnár Áron, Mohai Tamás és Sztarenki Dórajátsszák. Az előadás létrehozásában a Cirque du Soleil-ből ismert magyar artista Frányó Viktorés a Magyarországon dolgozó finn koreográfus Jenna Jalonen is részt vesz, valamint élőzenévelkíséri az előadást Wagner-Puskás Péter, zeneszerző, így egy igazi összművészeti, mindenelemében szórakoztató élményt kapnak a nézők a 2024 Valentin-napján tartott bemutatón és aztkövetően. Artista konzulens: Frányó Viktor Másodasszisztens: Tóth Gréta
Az életről, a halálról és más démonokról. Ha jobb betegnek lennem, Adj erőt betegnek lennem! Ha jobb felépülnöm, Adj erőt felépülnöm! Ha jobb meghalnom, Adj erőt meghalnom! / Jonge Mingyur Rinpocse / Az ember éli hétköznapi életét, aztán egy átlagos napon minden megváltozik. Egy kis elektromos kisülés az agyban, és az ember ettől a naptól kezdve többé már nem akárki, hanem a beteg. Az élet hirtelen megkérdőjeleződik, a halál félelmetes közelségbe kerül. A beteg pedig beteg életének legnagyobb harcát vívja a betegségével, a világgal, múltjával, jelenével, önmagával. A beteg szerint minden nap tökéletes, amíg az élet örömei vannak túlsúlyban. De amikor eljön a tökéletlen napok korszaka, akkor egyre többet gondol arra, hogy talán egyszer majd jó lenne megnyomni azt a bizonyos piros gombot. Nem biztos, hogy ez lesz a megoldás, de nagyon nem mindegy, hogy… hogy… hogy egyáltalán van-e erre lehetőség. Elvi. Gyakorlati. Lehetőség. Mert mi marad az emberből, amikor már a sza-vak ki-mon-dá-sa is n-e-h-é-z? Amikor már a legapróbb dolgokban is segítséget kell kérni. Amikor a saját testébe való bezártság elvágja az értelmes élet lehetőségétől. Amikor a kiszolgáltatottság ElViSeLhEtEtLeNnÉ válik. Amkr elfgy a lvgő. Amkor meg. Amkor meg. Megszűnik az embri méltós…Akor mr nncs ms csk a … nmgnkb vl bzrtsg… bzzz… rt… sg… .. . Karsai Dániel 47 éves alkotmányjogász. Ügyvédi irodája jogi képviseletet nyújt Strasbourgban, az Alkotmánybíróság előtt, valamint személyiségi jogi és munkajogi perekben. Karsai fekete öves jujitsu-s, kétszer teljesítette az Országos Kéktúrát, járt 5467 méteres magasságban az Annapurnán. 2022. augusztusában diagnosztizálták gyógyíthatatlan ALS betegséggel. Azóta küzd az életvégi döntési jog magyarországi elismeréséért. Betegségét a nyilvánosság előtt viseli, nyíltan kezeli állapota változását, romlását, gondolatait nyilvános Facebook posztokban, a POST MORTEM sorozatban teszi közzé. 2023-ban az RTL nézői, A Magyar Hang és a HVG olvasói is az év emberének választották. “Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétela fontos.” /Karsai Dániel/ Írók – Karsai Dániel, Szenteczki Zita, Bíró Bence
Opera öt felvonásban, francia nyelven, magyar és angol felirattal. A cselekmény Trisztán és Izolda történetére emlékeztetheti a nézőt. Itt is egy idősebb férfi áll két fiatal közé, akik életükkel fizetnek szerelmükért. A valós cselekményt szinte teljesen nélkülöző darab álom és valóság határmezsgyéjén játszódik, Debussy érdeklődését azonban éppen ez keltette fel! E különleges, kissé szürreális világnak a színpadi megjelenítéséhez izgalmas párosítás az egyedi formanyelvet alkalmazó dán társulat, a Kirsten Dehlholm által alapított Hotel Pro Forma közreműködése. Művészeti ágakon és műfajokon átívelő produkciókat hoznak létre, vizuális művészetek, szöveg, színház, installáció és építészet összeolvadásával, illetve egymással való dialógusba léptetésével alkotnak meg újabb és újabb formákat. Rendező: Kirsten DehlholmTársrendező: Marie DahlLátványterv: Hotel Pro FormaDíszlettervező: Maja ZiskaJelmeztervező: Marta TwarowskaVilágítástervező: Jesper KongshaugMozgóképtervező: Adam Ryde Ankarfeldt Közreműködik a Magyar Állami Operaház Énekkara.
Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes és utánpótlás csoportjainak műsora. Az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes és utánpótlás csoportjainak évadzáró gálaműsorán bemutatkozik a Vadrózsa Család mindegyik csoportja, így összesen 7 korosztály közel 230 táncosa lép fel a közönség előtt.Bemutatásra kerülnek az egész éves munkafolyamat során készült alkotások, így többek között az országos és regionális versenyekre készült koreográfiák is. Szervező: Angyalföldi Vadrózsa és Vadvirág Táncegyesület, Fordulat Gyermek és Ifjúsági Folk AlapítványCsoportvezetők: Bocsi Nóra, Komáromi – Kádár Kata, Fundák – Kaszai Lili, Fundák Kristóf, Riba GáborMűvészeti vezetők: Fundák-Kaszai Lili és Fundák Kristóf 15.30 I. műsor1. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Vízmelléki táncok2. Kis Vadvirág (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Kalocsai táncok3. Iciripiciri (Komáromi – Kádár Kata): Gyermekjáték összeállítás4. Ifjú Vadak (Kovács Dénes és Nagy Vivien Zsuzsanna): Tyukodi táncok5. Rózsabimbó (Fundák Kristóf és Bocsi Nóra): Gólyás6. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Feketelaki táncok7. Vadvirág (Fundák Kristóf és Komáromi – Kádár Kata): Moldvai táncok8. Ifjú Vadak (Kovács Dénes és Nagy Vivien Zsuzsanna): Maglódi táncok9. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Sóvidéki táncok 18.30 II. műsor1. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Sóvidéki táncok2. Ifjú Vadak (Kovács Dénes és Nagy Vivien Zsuzsanna): Tyukodi táncok3. Vadrózsa férfi kar (Fundák Kristóf): Bukovina – Moldva (Elfeledett legényesek részlet)4. Vadvirág (Fundák Kristóf és Komáromi – Kádár Kata): Rábaközi táncok5. Vadrozé (Riba Gábor és Bocsi Nóra): Magyarpalatkai táncok6. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Eleki táncok7. Ifjú Vadak (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Györgyfalvi táncok8. Vadrózsa (Fundák Kristóf és Fundák – Kaszai Lili): Dél – alföldi táncok
Balettiskolák seregszemléje két részben. Az Eiffel Műhelyház Bánffy termében megrendezésre kerülő alternatív Pas de Quatre előadás célja, hogy a magyarországi intézményes balettoktatásnak biztosítson seregszemlét, amelyen mind a négy nagy hazai intézmény lehetőséget kap a bemutatkozásra. Az esten produkciókat láthatnak a Magyar Táncművészeti Egyetem (klasszikus balettszakirány), a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium, a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet hallgatóinak és növendékeinek közreműködésével.
A Színjáték Dráma-Stúdió hallgatóinak évzáró gálaműsora. Kicsik és nagyok szórakoztató színes előadása családoknak, barátoknak, érdeklődőknek.Közreműködnek a „margitosok”.
1. rész: “CHOPINIANA” – Gyerek balett Frederic Chopin műveire ANTONIO VIVALDI: NÉGY ÉVSZAK – Tavasz tétel– Nyár tétel Előadják a Kokas Katalin – Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár és barátaiik, valamint a Stúdió növendékei. 2. rész: BOGI ÉS PIROSKA KALANDJAI – Mesebalett gyerekeknek A forgatókönyvet írta: Arhangelszki Vladimir Zene: Beethoven, Schubert, Schumann, Mussorgsky, Stravinsky, Lyadov, Halvorsen, Dvořák Koreográfus: Arhangelski Vladimir A mesebalett librettója: Egyszer régen, két lány élt egy messzi faluban. Testvérek voltak, az egyik idősebb, a másik fiatalabb. A születésnapjuk ugyanarra a napra esett, így együtt készültek a vendégek fogadására. A barátok érkezésekor, édesanyjuk és édesapjuk megajándékozta őket. Anélkül, hogy kinyitották volna, a nővérek veszekedni kezdtek, és elvették egymástól az ajándékot. Piroska megsértődött, és elmenekült otthonról az erdőbe. Bogi, az idősebbik nővér, féltette húgát, ezért utána futott, és a barátai is a keresésére indultak. Az erdőben boszorkányok kezdték üldözni Piroskát, akik elől a lány alig tudott elmenekülni. Ezután Piroska madarakkal, nyuszikkal, és pillangókkal találkozott, akik segíttettek neki útja során. Eközben Bogi továbbra is a húgát kereste. Már fogytán volt az ereje, de még mindig nem találta Piroskát. Kis idő elteltével a boszorkányok ismét elkapták Piroskát, de Bogi végig követte őket, hogy megmentse húgát. Az egyik boszorkány kedves hercegnőnek bizonyult, akit a fő boszorkány évekkel ezelőtt elrabolt a királyi palotából, így a szolgájává vált. Ez a hercegnő segített Boginak kiszabadítani Piroskát a gonosz boszorkányok fogságából, így elmenekülhetett tőlük. Ezek után folytatódtak a kalandok, de a boszorkányokkal való harctól Piroska fáradt és kimerült lett, így Bogival együtt megpihentek egy fa alatt, és elaludtak. Álmukban gyönyörű tündérekkel táncoltak, akikkel barátságot kötöttek. A két lányt idilli álmából, erdei gnómok ébresztették fel. A nővérek már hazafelé indultak, mikor a boszorkányok ismét megtámadták őket. Csata kezdődött, melyben Bogi és Piroska segítségére, a hercegnő és a tündér érkezett. Együtt, végül sikerült legyőzniük a boszorkányokat, és mindannyian hazatérhettek a faluba, ahol aggódó szüleik már várták őket.
Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán. A hollywoodi csillogás káprázata mögött ezúttal is megmutatkozik a valóság a maga sajátos brutalitásában. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért lesz a gyökeresen eltérő világból érkező Vivian és Edward találkozása sorsfordító. Szerelmük hosszú utat jár be. Miközben eljutnak valódi önmagukhoz, megtalálják vajon egymást is? Szövegkönyv: GARY MARSHALL & J. F. LAWTON Zene és dalszövegek: BRYAN ADAMS & JIM VALLANCE A TOUCHSTONE PICTURES J. F. LAWTON által írt mozifilmje alapján. Korrepetítor: Asztalos Rita, Axmann Péter, Balogh Zsolt, Drexler Vajk. Továbbá: Baksa András, Balázs Dávid, Dichter Dóra, Eszlári Judit, Kovács Péter, Mezey Diána, Mező Zoltán, Miklós Eponin, Nagy Attila, Németh Gábor, Szilvási Judit.Közreműködik: a Madách Színház zenekara, tánckara és kórusa