Rujder Vivien és Béres Bence improvizációit felhasználva írta Bíró Zsombor Aurél. "Nem azt mondom, nyilván. Ha valaki csak úgy odajön az utcán, hogy látta a Psychét, és gratulál, az jól tud esni. De azt nem akarom érezni, hogy meg kell sértődjek attól, ha valaki mondjuk nem gratulál. Én ezen nem gondolkozom, hogy most az iksz ipszilon ismerősöm miért nem gratulált. Ha nem gratulál, oké. Ha gratulál, oké. Nekem attól nem lesz több az egóm, hogy most sok ember gratulál vagy kevés. Egyébként igen. Sok ember gratulált. Nyilván. Csak hát abból is, ugye, mennyi az őszinte? Meg hát mi az egyáltalán, hogy gratuláció?" Sikeresek akarunk lenni. A csillogást és a reflektorfényt üldözzük, egy olyan világról álmodunk, ahol minden irányból a saját arcunk néz vissza ránk, és ahol a nevünket halljuk akkor is, ha nem beszél senki. A legkülönlegesebb képességünk pedig, hogy játszi könnyedséggel verjük át önmagunkat. Minden bűnünket megbocsátjuk, egy kis bánkódás, némi önmarcangolás után mindig sikerül elhessegetni a szégyent, legalább túllátunk a saját orrunkon, ezzel nyugtatjuk magunkat, és elhisszük, hogy az önreflexió vagy a művészet, aminek az oltárán az emberi integritásunkat is feláldozzuk, majd feloldoz. De mi történik, ha eljön az eszmélés pillanata?
Mi történik, ha a tehetséges ügyvédnő — aki nemi erőszak ügyekben sikeresen védi vádlottjait — maga válik áldozattá? A férfiakra szabott jogrendben megáll-e a szava az elkövetővel szemben? Elég-e a tehetsége bebizonyítani az igazságot, ha ő a szenvedő fél, a vádlott pedig szintén sikeres ügyvéd? Suzie Miller elsöprő erejű darabja korszerű és kínzó kérdésekre válaszol.
A főhős Krapp, minden születésnapja alkalmából szalagra mondja, hogy mi történt vele az aztmegelőző évben. Amikor az előadás játszódik 69 éves.Újrahallgatja azt a felvételt, amit 39 éves korában felvett, de már nem érti a felvételt, nem értiakkori önmagát, idegen önmaga számára...
Valami arra ösztönöz, hogy egy állapotot kibontsak, életérzésem egyik összetevőjét: a közösség utáni abszurd és csillapíthatatlan vágyakozást, az ügyefogyott próbálkozásokat a távolság és elszigeteltség leküzdésére. Bármennyit tűnődöm is e tervemen, sosem tudom lezárt egésznek tekinteni. Leginkább valami sötét, áradó vízsodrás képzetét kelti bennem: arcok, mozdulatok, hangok, kiáltások, fény és árny, hangulatok, álmok, semmi sem szilárd és teljesen megfogható. Álom, vágy, esetleg csupán reménykedés vagy félelem, melyben épp az iszonyatost nem mondja ki senki.Három nő várja, hogy a negyedik meghaljon. Ingmar Bergman(Csatlós János fordítása) Testkoordinátor: Mezei Bence
Barnabé Leroux mániákusan precíz könyvelő. A panaszlevelek specialistája. Felesége halála óta magányosan él, csak ritkán látja fiát, Benoit-t, aki légiutaskísérő. Barnabé-ból hiányzik az empátia. Egyetlen igazi kapcsolata van a külvilággal: hetente egyszer pszichoterapeutához jár. Szabálykövető, semmit sem bíz a véletlenre. Aztán egyik nap észreveszi, hogy a joghurtja eltűnt a hűtőjéből. Pedig biztos benne, hogy előző nap még ott volt a joghurt! Mert ő a napok sorrendjébe állítja a joghurtokat a hűtőben. Péntekre esik az új-zélandi kivis, és az nincs a helyén. Hirtelen minden felborul körülötte… A helyzet persze aggasztja fiát, a terapeutával közösen azt hiszik, a férfi kezd leépülni. Barnabé Leroux amúgy csak elsőre tűnik elviselhetetlennek. Joghurtos története abszurditásával együtt nagyon is megindító. Laetitia Colombani darabja tele van szeretettel, emberséggel és gyengédséggel. És rendkívül humoros.
Ványa imádott húgát Alekszánder vette feleségül. Ványa álmát, a tudományos karriert Alekszánder teljesítette be. Ványa dolgozott a családi birtokon, a pénzt Alekszándernek küldte. Ványa szerelmét a megözvegyült Alekszánder vette feleségül. Helyette él ez a másik? A hírre, hogy Alekszánder a házat is eladná a feje fölül, Ványa felkapja a régi revolvert. Két golyó maradt benne. Mai történet, mai színház, mai nyelv – Csehov klasszikusa észbontó szereposztásban a Télikert színpadán.
Susanna Leinonen Company előadása. A Susanna Leinonen Company előadásai bámulatos technikai tudást igénylő mozgásművészetükről híresek. Leinonen és táncosai ezúttal nemcsak az emberi test korlátainak felfedezését tűzik ki célul, hanem át akarják adni az érzést, hogy milyen vizslató tekintetek kereszttüzében élni, és a világ sokszor mennyire könyörtelen elvárásokat támaszt a női testtel szemben. A darab középpontjában a táncosok és testük áll mint a kreatív alkotás eszközei. Az előadás stroboszkópot, erős hanghatásokat és intenzív jeleneteket tartalmaz. Az előadás gyermekek számára nem ajánlott. Koreográfus: Susanna LeinonenZene: Arvo Pärt, Max Richter, Jóhann Jóhannsson, Hildur Guðnadóttir & Robert Aiki Aubrey, Teemu KorpipääHangtervezés: Teemu KorpipääFényterv: Harri PeltonenVetítés: Ville SeppänenJelmezterv: Sari Nuttunen
Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem, talán nem is ezzel kezdődnek: hanem azzal, hogy nem mer igazat mondani.
Egy csapat, színházból kiábrándult színész új hivatás után néz. Egy kiégést kezelő szanatóriumot nyitnak, ahol budapesti aktivistákat látnak vendégül. Úgy érzi, hogy szellemileg, érzelmileg, fizikailag kimerült a küzdelemben?Kiábrándult és elege van mindenből?Reménytelennek tűnik a változás?Jöjjön el nyílt napunkra, hogy betekintést nyerjen a Remény Panzió mindennapjaiba! A Panzió vendégei mind-mind egy igazságosabb, élhetőbb, jobb világért harcolnak, ki-ki a maga területén. De milyen áron? És kik ők? Korunk hősei, avagy provokátorai, netán unatkozó bolondjai? A Remény Panzió egy dokumentarista előadás, amelynek fókuszában alulról jövő kezdeményezések képviselői állnak - a társadalom motorjai, akik gyakran a politika célkeresztjében találják magukat. Az ő motivációikkal, sikereikkel, kudarcaikkal foglalkozik a darab. Nem csupán személyes történeteik, de ők maguk is főszerepet kapnak az előadásban a társulat tagjai mellett.Általuk próbálja a Panzió személyzete megérteni, hogy hol találni a reményt manapság, hogy egy napon maguk is újult erővel térhessenek vissza hétköznapi munkájukhoz: a színházhoz. “A Hotel of Change emberi és tüzes előadás, amelyben megvan a forradalmi szív és bátorság, hogy kiálljon a radikális változásokért, hogy ne fogadjuk el a világot úgy, ahogy van.” Tobias Hauser, Schwäbisches Tagblatt “Hitelesség győzedelmeskedik, amelyet kíváncsiság és empátia jellemez. Ez oda vezet, hogy a szállodai vendégek [az aktivisták] valóban megnyílnak – a szálloda bárjában, a liftben, kertészkedés közben, a relaxációs gyakorlatok során vagy a beszélgető-csoportokban. (…) A színházcsinálókból áradó empátia viszi az estét. Világossá válik a művészet és az aktivizmus közötti kapcsolat”. Christoph Ströhle, GEA. alkotó-előadók:Göndör László, Martinkovics Máté, Messaoudi Emina, Szabó Veronika aktivisták:Bari Jutka, Kajos Rebeka Dóra, Kovács Vera, Lóczi Csenge, Márton Gábor Csaba, Törley Katalin látvány: Raissa Kankelfitzzene, hang-design: Bartha Márk, Tara Khozeinfény- és videó-terv: Bredán Mátétechnikai munkatárs: Kiefer Tibor dramaturg gyakornok: Hidi Boglárkaprodukciós vezető: Balogh Zsuzsannaproducer: Mayer Dániel dramaturg: Bíró Bencekoncepció: Boross Martin és Thury Gáborrendező: Boross Martin
A Freeszfe Egyesület különleges projekttel készül a 2024-es Budapesti Tavaszi Fesztiválra: három részből álló eseményt mutatnak be. A történet egy disztópikus elmélkedés. Mi lenne, ha? 2034-et írunk. Nyolc év telt el a HUXIT óta. Ebben az új világban, Budapest szívében működik a Nemzeti Rekreációs- és Integrációs Központ, ahova az emberek önkéntes alapon azért jelentkeznek, hogy segítséget kapjanak rossz beidegződéseik, gondolkodásuk és viselkedésük megváltoztatásához, annak reményében, hogy így sikerül megfelelően visszaintegrálódniuk a társadalomba. A Központ megnyitásának ötödik évfordulóján kitárja kapuit a látogatók előtt, hogy megismerjék működését, az ápolókat és a bentlakókat. A performansz során a nézők is bejárják a Központ tereit, megismerhetik a Béke Szigetének lakóit és történetüket. A performansz megalkotásában közösen vettek részt a Freeszfe különféle osztályainak hallgatói. A filmesektől, a színházi alkotókon át – színészek, dramaturgok, rendezők, közösségi színházasok és kommunikációsok működtek közre annak érdekében, hogy ez a programsorozat megvalósulhasson.
Vajon van-e élet a Tinder Tojáson kívül? És ha van, miért nincs!? Isten vajon tényleg férfi, vagy csak Judit szerint nő? Vajon tényleg mindenkit jobbra kell húzni Tinderen, vagy csak a nőket és a férfiakat? Mit jelent az, hogy "le a földre srác keres kapcsolatot érdekes nő"? Vajon viseljünk óvszert, ha chatszexelünk? A házasember meg miért ismeri a Tindert? És vajon van-e igaz szerelem ott, ahol minden tündérmese tindermese?