Brazilok

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar vígjáték, 95 perc, 2016

Értékelés:

202 szavazatból
Szerinted?

Mindenki focizik. Az egész falu a bajnokság lázában ég: a csapatok felkészülnek, és győzni akarnak. Az esélyes persze a helyi önkormányzat nagyvadjaiból álló társaság, élükön a polgármesterrel (Fekete Ernő), aki nem tud hibázni, és helyettesével (Schmied Zoltán), aki meg nem szeret.
De valami megzavarja az eddigi harmóniát: a falu legszegényebbjei, a helyi cigánytelepen csellengő kamaszok, élükön a börtönből frissen szabadult, aranylábú rosszfiúval (Nagy Dániel Viktor), mellettük a dekázásban élen járó helyi pappal (Bánki Gergő) életükben először szintén neveznek. És nyerni akarnak.
És mert a faluból elszármazott, titokzatos milliomos éppen ebben az évben dönt úgy, hogy szülőhelye legjobb focistáit kiutaztatja magához Brazíliába, hirtelen megemelkednek a tétek, és felkavarodnak a falu addig nyugodt hétköznapjai.
De kell még néhány nagy szerelem, még nagyobb tömegverekedés, váratlan házkutatás, rejtélyes rablóbanda, kigyulladó vasutas és merdzsón érkező cigányvajda, hogy kiderüljön, ki és hova utazik végül... és akkor talán még Gáspár Laci is megérkezik.
Bemutató dátuma: 2017. április 6. Forgalmazó: InterCom

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
9/10
Oooo máj. 27. 00:52:38 9/10 Előzmény kinguci18k
11/10
1/10
kinguci18k máj. 25. 13:49:30 1/10
0/10
6/10
offtopic
sexykex máj. 06. 12:02:28 6/10 Előzmény Vídia.
A lányom 42 éves. Számomra Farkas Franciska még ugyancsak gyerek. Egy tehetséges, szép kislány. Szeretem! A szóvirágokat, a kétértelműséget, a lazaságot, a habos-babos, helyenként élőbeszédre hajazó fogalmazást. (Nem állítom, hogy az enyém ilyen volt.)
Vídia. máj. 05. 14:01:14 Előzmény sexykex
a Rozi 'gyerek' Franciska 31 éves volt a forgatáskor
sztem az már nem pedofília..
nem kellene nekünk sem félnünk a szaporodástól mert ki fogunk halni...
ezt is moderálni kell?
mi a lópikula van ebben moderálni való?
tán nem így van??

7/10
Nótárius máj. 05. 13:50:50 7/10 Előzmény InteriorLulu
Azért fontos lenne itt is, mérlegelten szétválasztani, hogy mi az egyénileg és társadalmilag is valós, összegzett tapasztalat; és mi a tapasztalat nélküli elfogultság: az előítélet.
Ha például, én itt a lakókörnyezetemben is gyakorta látom, hogy "vasaznak", az nyilván nem előítélet, hanem tapasztalat.
Az sem előítélet, amikor egy-egy tipikus eset leírásából és körülményeiből, ismeretlenül is jól behatárolható az abban részt vevők roma mivolta.
Én úgy néztem ezt a jó hangulatú filmet, mint egy itt-ott elgondolkodtató, de elsősorban szórakoztatóan érzékenyítő, túlrajzoltan karikírozó felnőttmesét, mely a maga komolytalanságával és kedélyes abszurditásaival maga alá temette, a más műfajban egyébként joggal felróhatónak tekinthető hibáit és a számba vehető bármely elvárásokat.

Érdekes volt látnom, hogy Gáspár Laci, aki egyébként teljesen váratlan helyzetekben is feltalálja magát; ebben a filmben éppen saját magát "alakítva" nem tűnt fesztelenül magabiztosnak.
10/10
Haminyó apó máj. 05. 12:30:23 10/10
Ez egy propagandafilm. A szeretetről és az elfogadásról. Olyan témában, amihez nem nagyon mertek ebben az országban nyúlni. Zseniális mindenki. Köszönöm! :))
7/10
InteriorLulu máj. 05. 00:34:34 7/10
Azért amikor a rendőr-razzia hírére a cigányok ezerrel tolják be a vízbe a sok vasat, alkatrészt, rézkábelt, az azért rendesen rátesz pár lapáttal az amúgyis igen erős társadalmi előítéletekre... És ezt annak ellenére is így gondolom, hogy az alkotói szándék - mint az egész filmben, úgy itt is - nyilván a kikarikírozás, az amúgy komoly téma, a ténylegesen létező társadalmi együttélés problémájának humorral való tompítása, általában véve a szórakoztatás volt.
Kuttyánszki máj. 04. 23:21:08
Néhány véleményt elolvastam és feltűnt, hogy mindenki odavan Farkas Franciskáért, és senki meg sem említi a kis Fábiánt. Ő ugyanolyan tehetséggel játszott,mint a lány.
bumbim máj. 04. 23:20:33
Remek film
1/10
Kit Fisto máj. 04. 22:58:32 1/10
Ez a film elpazarolt pénz. Semmit sem ér.
Vídia. máj. 04. 20:53:19 Előzmény sexykex
A hozzászólás moderálva lett.
10/10
helipokter ápr. 18. 18:11:50 10/10
Én nem kérem számon a filmen, hogy mennyire vág egybe a mai magyar-cigány valósággal. Ez egy film. És igen jó film. Szép mese. Engem megérintett.
Egyáltalán nem árt nekünk, ha látjuk egy kicsit a világot a cigányok szemével, és azonosulni tudunk velük. Ebben ez a csupajók-csuparosszak felállás hasznos.
Egyes jelenetek annyira jók benne, hogy 10-szer is visszanéztem. És nem akarnék se hozzátenni, se elvenni belőlük. Ami ritka dolog.
6/10
sexykex márc. 20. 09:03:45 6/10
Kicsit gyerekes, kicsit mesés, és nem kicsit hazug. Ezzel együtt nézhető, ha nem játsszuk el az igényes filmesztétát. A Rozi gyerek különösen nézhető. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mindenkibe szorult egy adag pedofília.
10/10
Anna Dé márc. 11. 01:36:57 10/10
Tök helyes film volt. Voltak benne jó poénok, az elején amikor a kiscsaj azt mondja gyere Ábel elhagyott a pasim, azon kész voltam. Aztán meg meglátja a bratyót hazajönni .. szívszakadás. Minden az arcára volt írva a csajnak. Farkas Franciska .. nagy tehetség, jó lenne még több filmben látni.
Részemről egy 10-es. Mármint a film. Szórakoztató volt, végig lekötött. Helyes volt a plébános atya is. Jól kigondolta a dolgokat. :D Több ilyen film kéne.
2/10
bogesz1967 2018 okt. 04. - 09:22:07 2/10
Invictus- A legyőzhetetlen, FC Roma, de még ide lehetne sorolni a Menekülés a győzelembe filmet is. Kőkemény összeollózása mindezeknek elég görbe tükörben beállítva a cigányság és a magyarság viszonyát, egy kis Macskajajjal a végén. A vígjátéktól igen messze van, inkább egyedi látószögből a mély magyar valóság. Egyszer végignéztem, de elég volt belőle ennyi, inkább sok!
1/10
ligetiz51 2018 ápr. 02. - 10:04:15 1/10
FC ROMA cseh film 2016. Jó lenne összehasonlítani ezzel, mert úgy tűnik, hogy túl sok a hasonlóság. Kíváncsi lennék, hogy a cseh változat hogyan jellemzi az ottani romák és a csehek viszonyát. A Brazilok c.filmben elég egyoldalúan. A téma miatt biztos behúz sok érintett vagy az e témában szimpatizáns nézőt. Maga a film mint film primitív, kiszámítható azaz harmatgyenge.
7/10
doricki23 2018 márc. 25. - 18:57:50 7/10
Egyszer nézhető, vidám film, ami azért tényleg nagyon sulykol egyfajta nézetet, ami nem nagyon fedi a mai magyar valóságot.
Farkas Franciska nagyon jól játszik ebben a szerepben, nagyon tehetséges, nagyon természetesen játszik.
TReka97 2018 febr. 27. - 01:58:12
Csak egy apró észrevétel:
A stáblistában mindenhol hibásan szerepel Benkõ Géza nemrégiben elhunyt színmûvészünk neve (Benkõ Zoltánként tüntetik fel mindenhol). Szerintem erre azért illõ lett volna odafigyelni és korrigálni...
10/10
GIZSUZSA 2018 febr. 05. - 09:33:37 10/10
Én nagyon szerettem ezt a filmet. Szívesen megnézném a folytatását is, Ábel és Áron barátsága Törökkel kiegészülve, adhatna egy új történetet. Nem engedném el azt a jó kis színészcsapatot, mert Áron (Nagy Dániel Viktor ) nagyon szerethetõ figura, és ilyen filmek nagyon kellenének a mai "mindenkit gyûlölõk" hazánknak. Bornai Tibor elõtt le a kalappal, tökéletes lett a zenei válogatás a filmhez.
2/10
LacsuHUN 2018 jan. 31. - 09:46:51 2/10
Ennél rasszistább filmet még nem is láttam. Minden fehér Magyar csaló és szemétláda a filmben, még a pap is. És, sajnos ezt a filmet sokan elhiszik, ez a gond.
Összes hozzászólás
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás