A 60-as években még nem volt olyan mindennapi dolog az autó, "sorban állás" után lehetett csak hozzájutni az új darabokhoz. A film narrátora arra a hálátlan feladatra vállalkozott, hogy lebeszélje a nézőt az autózásról, és főleg a hirdetések böngészéséről, a vásárlásról. Ő már tudja, hogy az öreg Topolino csak addig működik, amíg ki nem fizetik érte a vételárat, hogy az ócska családi kocsi használatának beosztásán az egész környék veszekszik, hogy a vállalati sofőrt még menyasszonnyal is megveri a sors, amikor hétvégén fuvaroz televíziót a vállalati üdülőbe, és a befutott művésznő akkor is jobban vezet, mint a férje, ha történetesen a kerítést is kidönti.