Moszkva tér

Bakancslistához adom
16 éven aluliak számára nem ajánlott magyar játékfilm, 88 perc, 2001

Értékelés:

422 szavazatból
Szerinted?

1989 tavasza. Az ország változások előtt áll, állandó kapkodások jellemzik a helyzetet szinte minden területen. Petya, az érettségi előtt álló gimnazista most ünnepli 18. születésnapját. Barátaival a Moszkván találkoznak, hogy hozzájussanak a buli címekhez, aztán fel a hegyre, buliról bulira, majd hajnalba újra a Moszkva térre egy reggeli hamburgerre, majd tűzés haza. A ballagást kaotikus érettségi követi. Az 1945 utáni töri tételeket eltörölték, a magyar tételt pedig Royal apja megszerezte. A fiú ráadásul felajánlja Petyának, hogy részt vehet egy vonatjegy hamisító üzletbe. A síkhülye Kiglert átengedik matekból, indulhat az újabb buli, lányok, és maga a nagybetűs élet.

A Moszkva tér restaurálásra került a Magyar Nemzeti Filmalap "Magyar Filmörökség hosszú távú filmrestaurálási programja" keretében. Ez a program 2017-ben indult be. A Moszkva térből addig csak karcos kópiák és részlettelen SD hordozók léteztek. A film restaurálását a Magyar Nemzeti Filmarchívum irányításával a Magyar Filmlabor végezte. Ez a munka minden esetben a HSC, a Magyar Operatőrök Társasága közreműködésével készül. Szerencsés esetben, mint a Moszkva tér, saját filmjüket varázsolhatják újra az alkotók. A film hangját Zányi Tamás hangmester restaurálta, az eredeti képnegatívról a film színvilágának felújítását Garas Dániel operatőr irányításával végezték a szakemberek. A szupervíziónál Török Ferenc filmrendező is jelen volt. A restaurálást Fazekas Eszter, a Filmalap Filmfelújítási és Digitalizációs menedzsere vezette.
Bemutató dátuma: 2017. november 30. Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd.

Stáblista:

Alkotók

Díjak és jelölések

  • 32. Magyar Filmszemle

    2001
    Legjobb női epizódszereplő: Pápai Erzsi
  • 32. Magyar Filmszemle

    2001
    Legjobb első film: Török Ferenc
  • 32. Magyar Filmszemle

    2001
    Legjobb nagyjátékfilm (Internetes közönségszavazás): Török Ferenc

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Rábi Rab szept. 01. 21:14:45 10/10
Hatalmas kultfilm, minden generációnak ajánlott. Nagyon emberi az egész, teljesen hihető a sztori. Minden karakter a helyén van, kár hogy páran a szereplők közül nem folytatták a színészi pályát.
10/10
baromarc666 márc. 31. 18:17:30 10/10 Előzmény James 12 trees
Azt gondolom, hogy talán minden idők legjobb 5 magyar filmje között ott a helye, mert a film döbbenetesen jól hozott életérzés, egy egykor letűnt ország képét tárja elénk. Az amatőr-ízű színjátszás, a suttyóság, a balhék, a tré párbeszédek, a sajátos karakterek, a jövőnélküliség érzete mind mind a rendszerváltás sajátjai. Sosem volt és sosem lesz ország, nekem hatalmas kedvenc a film és mindenkinek ajánlom.
4/10
James 12 trees 2023 dec. 05. - 01:47:53 4/10
Sokak szerint jó ez a film, de engem nem fogott meg. Vitán felüli, hogy Balla Eszter nagyon bájos, és van benne néhány életszagú jelenet, de semmi több. Fura, hogy ez "kultfilm" lett. Lehet, hogy megnézem még egyszer, hátha rájövök, mit szeretnek ebben annyira. Bennen Szabó Simon rossz érzést vált ki, és ez később sem javult nagyon sokat. A karaktereket nem egészen tudom hovatenni, lehet, hogy én jártam nagyon jó osztályban de náluk nem volt ennyi sutyó, már bocsánat. A tanárokkal tisztelettel beszéltünk, nem úgy mint a filmben. Operatőrileg semmi kimagaslót nem láttam, jelmezek gyakorlatilag nincsenek, és minden kellék megtalálható egy átlagos pincében /padláson. Mindent összevetve szerintem egy picit túlértékelt film. Semmi komoly storyt nem láttam, a dramaturgia olyan erős közepes, de talán azért nem bántó, mert történet sincs. Lehet, hogy én keresem tudatalatt az új Fábry Zoltánt(aki nagyon jó rendező volt), vagy minden filmbe kicsit Mundruczót várok. Elfogadom, hogy sokaknak ez film valami életérzés féle, de nekem az. Megpróbálom megérteni, hogy 8 fölötti értékelés, mert lehet, hogy valamit nem vettem észre a filmben. Vagy csak más az ízlésünk.
5/10
itsme1 2022 nov. 08. - 07:41:52 5/10
Lehet, ha húsz évvel ezelőtt láttam volna, jobban tetszett volna, most viszont semmitmondó, üres történetnek hatott. Még úgy sem fogott meg a világa, hogy nagyjából ott és akkor voltam én is fiatal.
7/10
trudy 2022 ápr. 20. - 11:44:03 7/10
Bár '89-ben játszódik a történet, inkább a 2000-es évek elejének a hangulatát vélem felfedezni benne, ezért ennek a generációnak, ami jómagam is vagyok, nosztalgikus érzéseket ad a film. A sztori nem túl mély, vagy inkább nincs is nagyon sztori, három különböző fiatalt látunk - akik a valóságban aligha lettek volna barátok, de egész jól megtestesítik a különböző társadalmi osztályokat - amint élik a mindennapjaikat, érettségiznek, buliznak és boldogulni próbálnak az életben. Konklúzió nincs. Szabó Simon elég idegesítő, szerencsére nem szerepel nagyon sokat, az osztályfőnököt és a nagymutert viszont bírtam, kár, hogy manapság már nem nagyon vannak ilyen emberek...
10/10
Nooji 2021 szept. 20. - 10:47:52 10/10
Évente egyszer elkap a "Kell a Moszkva tér" hangulat - idén pont tegnap - , és akkor megnézem. Imádom a karaktereket, a sztorit, a zenéjét, emlékszem még a régi Moszkva térre, hogy ott bandáztak a fiatalok.
Minden alkalommal röhögök a ballagási beszéd közben Kigler beszólásain, drukkolok,hogy Petya ne legyen p*cs; enném Boci Mamánál az ebédet - engem minden alkalommal magával ragad.
8/10
Lámai Dala 2021 szept. 20. - 09:35:04 8/10
Ez a film teljesen rendben van. Fimexpert elemzése 24 karátos, szval minden szava arany.(János nélkül)
Azokban az időkben a világ és benne az emberek, még nem volt ennyire elqrvulva mint most.
Persze aranyásó retkek már akkor is voltak, de arányaiban sokkal kevesebben.
A Bánk bánból most aktuálisabb ez a sor, mint amikor Erkel Feri +írta anno.
"Áll a hajsza, áll a bál a pénz körül, a pénz körül.
Járja koldus és király, a sátán örül."
Blindmouse 2021 ápr. 09. - 21:18:16 Előzmény Bodnardani82
Szerintem pont ettől "életszerű". Mindenki pont ilyen marhaságokat csinált, amit utólag megbánhatott..
10/10
Éjszakai Duna Tv expressz 2021 ápr. 09. - 19:56:57 10/10
A földkerekség egyik legnagyobb filmalkotása.
10/10
Éjszakai Duna Tv expressz 2021 márc. 28. - 21:35:35 10/10 Előzmény hagyma148
Nem, de megnéztem a filmet rendezői kommentárral, és a rendező, Török Ferenc, azt mondta hogy akkor (2002 kb.) oda költözött.
Bodnardani82 2021 márc. 16. - 07:24:02
Alapból tetszik a film, kiválóan bemutatja a rendszerváltás idején felnőtté váló fiatalok életét. Viszont a befejezés nagyon nem. Szerintem Zsófi és Petya szerelmének ki kellett volna teljesedni
10/10
ecch 2021 márc. 10. - 14:45:32 10/10 Előzmény Cinematic
A szereplők kapcsolata, társadalmi szerepük elhelyezkedése nagyon szépen megkomponált. Végig jól látszott abból, hogy ki kit hogyan védett, reagált, támadott, stb.
Visegrád 2021 jan. 01. - 22:06:38
Nem szeretem ezt a filmet. Ugyanúgy nem szeretem, mint ahogyan a Sose halunk meg! című filmet sem szeretem. Azért nem szeretem őket, mert személyesen megérintenek. 1989-ben érettségiztem, és a film tűpontosan hozza azokat a karaktereket, akik a gimis osztályunkban is ott voltak.
Szóval 10/10, de én nem szeretem...
10/10
John Falcon 2020 aug. 13. - 07:16:43 10/10
Az ismertető írójának súlyos hiányosságai vannak a -ba, -be, -ban, -ben helyragok helyes alkalmazását illetően. Ez már az általános iskola alsó tagozatában is megengedhetetlen!
5/10
feketekave 2020 máj. 01. - 19:35:28 5/10 Előzmény Tenebristar
Örülök, hogy ezt leírtad. Nekem is az volt az első, ami szemet szúrt. Tiszteletlen, beképzelt kölkök. Mi nem ilyenek voltunk. Tiszteltem a barátaimat, a körülöttünk élő családokat, pedig mi is benne voltunk egy-két dologban. Lehet, hogy csak azért, mert én egy vidéki kisvárosban nőttem fel...
9/10
Kaposi Viktor 2019 nov. 30. - 12:33:25 9/10 Előzmény Iryx
Ez érdekes a bugyival. Én 88-ban érettségiztem, és bevallom, addig még nem sok női bugyit láttam "élőben", de hihetőnek hangzik, amit írtál. Nekem meg az jutott eszembe az egyik jelenetnél, hogy szerintem akkor nem mondta még azt senki, hogy "vazze". Vagy "bazd meg", vagy semmi.
Ettől függetlenül, mert ezek csak szőrszűlhasogatások, nagyon jó filmnek tartom, és a most 17 éves fiamnak is nagyon tetszik, szóval elég időtállónak bizonyult.
10/10
delhaze 2019 okt. 07. - 22:54:28 10/10
Remek film! Évente újra nézem.
3/10
bsand 2019 szept. 13. - 07:07:23 3/10
Gyenge, hiteltelen, hatásvadász film, csak azért néztem végig, mert a Moszkva tér közelében lakom. 2001-es film és már renoválni kell, mint egy 1930-ast hihihi
luci87 2019 szept. 11. - 17:09:04
Már rég láttam ezt a filmet,lehet hogy ujbol megnézem!Ugy rémlik tetszett anno,de én elfogult vagyok a 80 as evekkel,akkor voltam fiatal....86 ban érettsegiztem,még volt tétel a marxizmus-leninizmus,sajnos azt huztam,az a tétel is szerepelt,hogy "ellenforradalom",pár évre rá mint tudjuk,már forradalom,es tán el is torolték 56 ot mint tételt...
2/10
ligetiz51 2019 szept. 11. - 07:04:38 2/10
Török Ferenc első játékfilmje olyan véleményes mint a későbbiek: proli, suttyó, mucsai itt Magyarországon és vidéken majd mindenki (kivéve az ő magas kult. körei).
Összes hozzászólás