Hová tartozik egy szlovákiai magyar? Mit jelent 2011-ben a kisebbségi lét? Galán Angéla Budapesten született, Szlovákiában felnőtt, Magyarországon élő rendező ezekre a kérdésekre keresi a választ Szlovákmagyarok című dokumentumfilmjében. A film a rendezőnő diplomafilmje volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, s eredetileg a 2010-es szlovákiai parlamenti választásokról akart riportfilmet forgatni. Végül aztán úgy döntött, hogy a szlovákiai magyarság önazonosságának kérdését inkább személyes, egyéni nézőpontból mutatja be, túl a politikán, barátait és saját családját is kamera elé állítva.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
leho
2013 jún. 05. - 14:04:44
Bár én az elejérõl lemaradtam, de ahogy beszélt némelyik magyar fiatal, az engem Atica véleményének jogosságát támasztja bennem alá (na meg persze a politikai fejlemények). Kifejezetten szomorú volt nekem, mikor a színész fiú a film végén tkp. teljesen igazat adott Trianonnal kapcsolatban a szlovákoknak, majd a riport végén -- számomra negatív módon-- nevetett azon, hogy Angliában is meg kellene tartani a magyarságát...Az 1941-es határok teljesen jogosak -- sõt nem is akarnánk vele sokat --, viszont kérdés lenne, hogy gazdaságilag tudna-e így Szlovákia létezni.
Nekem is tetszik sioux véleménye és az index kritikája is sztem jól jellemzi a filmet.
Disztingváltabban kellene ezt a kérdést kezelni a hazai politikának, tiszteletben tartva a személyes érzéseket és döntéseket (a film nagy erénye, hogy ennek ezerféleségére világít rá), kellõ autonómiát-önigazgatást biztosítva a határon túlra mind a többségi nemzettel, mind a budapesti kormánnyal szemben - és fõleg nem belpolitikai célokra felhasználni.
nem hiszem el, hogy nem látjátok, hogy a ti "határrendezésetek" csak háborút hozna!
nincs rá elég példa a történelemben? akár a közelmúltból?
van egy-két nemnormális minden országban, de a legtöbb ember egyszerûen csak nyugalmat akar
nekem vannak szlovákiai magyar, szerbiai magyar haverjaim is, sõt egy romániai magyar is, szóval senki ne gondolja, hogy nem beszélgettem csomót a témáról
Emiatt én is szomorú vagyok, - családi érintettségbõl a revizionizmus nem áll tõlem távol, - de ha naponta ordítanak az ember arcába, hogy "Nemagyar, nemagyar!" az elég megrázó lehet. Mi is megkaptuk ezt az ocsmány "Nemagyar"-t, '85ben, amikor kórussal kint jártunk és magyarul mertünk beszélni. Persze nem zavartattuk magunkat, beintettünk. De mi csak pár napra mentünk, és harmincan voltunk, könnyen megtehettük. Aki kint él, és a falnak nyomják, úgy kapja meg, megértem, ha elmenekül, vagy behúzza a nyakát. A gyereke aztán már még könnyebben asszimilálódik. AMÍG AZ EU NEM NYILVÁNÍTJA ALJAS ÉS TÖRVÉNYTELEN TETTNEK A TRIANONBAN HOZOTT DÖNTÉSEKET, NEM LESZ ITT REND ! ÉS VAPON MIKOR KÖVETKEZIK EZ BE? Sajnos soha.
Nálunk van egy olyan családi sztori, amit nem értek. A két háború között (tehát Trianon után), már bõven a harmincas években az egyik alföldi rokon Ajnácskõre költözött, mert munkát kapott Füleken. És amikor más alföldiek meglátogatták, kinéztek a váróterembõl (vagy honnan), és elkezdték, hogy "Mekkora zuhé lesz, és nem hoztunk magunkkal esernyõt!" (meglátták a hegyeket, arról gondolták, hogy esõfelhõk).
Ami nekem ebbõl furcsa, hogy a két vh között, tehát Trianon után ott még "vígan" folyt tovább az élet, sõt még költöztek is oda egypáran...
Fölösleges írnom, nem tudom miért teszem. Unom az ilyen véleményeket, és undorodom a meghunyászkodóktól. A felvidéi magyarság - tisztelet a kisszámú kivételnek - meghunyászkodott, és a beolvadás utjára lépett. Szégyen, de a szégyen közös. Kossuthnak, mint annyi mindenben, ebben is igaza volt: gyáva népnek nincs hazája. (Jártam egyszer egy kis faluban Székelyföldön, Csomakõrösnek hívják. A falu kis templomában a hatalmas magyar zászló felett ez a felirat olvasható. A legutolsó népszámlálás szerint Székelyföldön a románok aránya az elmúlt 10 évben csökkent a magyarokéhoz képest, szlovákiában pedig ezzel szemben több mint 10% csökkent a magyarság száma. Lehet, hogy azért, mert ott nincsenek ilyen románmagyarok, és az emberek nem felejtik Trianont.) Az összes többi púder, fölösleges ragozni.
Rosszul értetted. Angélának más volt a mondanivalója. Ld Aticának írt válaszom.
És nem lehet elvárni ugyanazt valakitõl, aki megszenvedte a szlovák nacionalizmust, és a leszármazottaktól, akik kevésbé, mert akár a mikrokörnyzetében lazább, barátibb viszonyok között élt együtt a szlovákokkal, vagy el is jött onnan. Elkerülhetetlen, hogy ha állandóan, erõltetetten nyomnak fiatalok fejébe olyasmit, amivel a mindennapi tapasztalataik ellentmondanak, akkor az ideológiára csak legyintenek vagy gúnyolják azt. Angi gyerekkori tapasztalatai nem voltak rosszak a szlovákokkal, a színész pl nyilvánvalóan jól tudott együtt dolgozni velük a pozsonyi színházban, nem érezte magát elnyomva stb, a mindennapokban nem lehet és nem érdemes állandóan puskaporos levegõben élni. Természetesen egy színésznek viszont nyitottnak kellene lennie a mások sorsa irányában is...
Sok oldalról kell nézni a kérdést, mert sok oldala van; árnyaltabb a kép...
Galán Angéla egy õszinte, saját és sok fiatal dilemmáit nyíltan megvalló filmet készített az útkeresésrõl.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
magyar dokumentumfilm, 48 perc, 2011
Hozzászólások