Az aktuális rész ismertetője: Török Réka férjével, Török Istvánnal és lányukkal, Veronikával (11) egy szükséglakásban élnek, igen szerény körülmények között. Réka már 17 évesen teherbe esett. Férje, István hónapokkal ezelőtt elvesztette állását, addig kőművesként dolgozott. A család munkanélküli segélyből, kölcsönökből, támogatásokból él, az anyagi gondokkal küszködő szülők sanyarú helyzetüket maguk is napról napra tovább rontják, ugyanis gyakran alkoholizálnak és kimaradnak éjszakára. Egy átmulatott éjszaka után a gyámhatóság és a rendőrség kopogtat a Török család ajtaján. A szülők felügyeleti jogát megvonják, a lányuk, Veronika pedig nevelőszülőkhöz kerül. Réka és István nem először kerül a gyámhatóság látóterébe, gyakori lármás veszekedéseik, a verekedések, őrült bulizások és a lányuk iskolai hiányzásai miatt már korábban is figyelmeztették őket. Törökék ráadásul óriási köztartozást halmoztak fel, a gyámhatóság akkor egy családsegítőt jelölt ki számukra, ám a helyzet nem javult. Réka és István nem vették komolyan a hatóság jelzéseit, a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet munkatársai többször közölték velük, hogy a kislányt saját érdekében el fogják venni tőlük. Törökék az ígért szankciók ellenére sem vitték el Veronikát a családsegítő kijelölt fogadóóráira, így a gyámhatóság lépett, Veronika átmenetileg hozzájuk került. Törökéknek a történtek ellenére sincs bűntudatuk, csak egyetlen cél lebeg a szemük előtt, vissza akarják kapni lányuk felügyeleti jogát.
A műsor ismertetése:
A műsor hősei hétköznapi emberek. Köztünk élnek, szomszédaink, ismerőseink lehetnének. Békés életre, szerető családra, kiszámítható jövőre vágynak. Azt gondolják, hogy a jó embereket nem érheti baj. Ám egy nap... világuk összeomlik. Visszaszerezheti-e az édesanya a babakocsiból elrabolt kisgyermekét? Vajon beigazolódik a férfi gyanúja: idősgondozóként dolgozó felesége fekete angyalként végez a környéken élő magatehetetlen öregekkel? A fiatal lány tényleg jól látja, párja és édesanyja közt szerelem szövődik? Helyes az édesanya megérzése, fia azért menekült külföldre, mert ő ölte meg két éve eltűnt barátnőjét? Mit tehet az a férfi, aki rájön, hogy legkisebb gyermekének nem ő az apja?
A hétköznap esténként látható sorozat részeiből kiderül, mi történik azokkal, akikre rávetül a gyanú árnyéka.
Hozzászólások