Nyugat est / Nyugat est a Nemzetiben - Babits Mihály

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: "Mi magyarok nagyszerű nemzeti kultúrát örököltünk, melynek gyökerei ma is erősek és termők. De nevezhetjük-e ezt a kultúrát közkincsnek, akár csak vezető középosztályunk köreiben is?" Szekfű Gyula kemény szavait szeretném visszhangozni, hogy kifejezzem nagy aggodalmamat ezen a magyar úri műveletlenségen. Csak ez teszi érthetővé, hogy régi és új bölcseink tanításai erőtlen maradnak a kor félműveltjeinek hitvány jelszavai mellett. Ha elvész ez a nemzet, csakugyan azért vész el (ahogy Széchenyi jósolja Aranynál), "mivelhogy tudomány nélkül való". (Babits Mihály: A tömeg és a nemzet, 1938)

A Nyugat rekonstrukciós-esték keretében a Nemzeti Színházban Babits Mihály verseiből és publicisztikáiból összeállított műsorra került sor. A színház igazgatója Alföldi Róbert a színház művészeivel idézi fel a kor szellemét és hangulatát.

A műsor ismertetése: Móricz Zsigmond irodalmi jelentőségének bemutatására a Nyugat folyóirat 1911. novemberében matinét rendezett a Vígszínházban. A műfaj ismeretlen volt addig, a Nyugat találta ki, hogy az irodalmat - nyomtatott fórumain kívül is - színre léptesse. A szervezők szokatlan dologra vállalkoztak, hiszen a színházban minden írói műfaj pódiumra került: Ady Endre Levélféle Móricz Zsigmondhoz című versét Csortos Gyula olvasta fel. Móricz Hét krajcár című novellájának története szintén megelevenedett. A szerző erre az alkalomra írott vígjátéka, az Aranyos öregek, a nyilvános szerepléstől visszahúzódott Blaha Lujzával a főszerepben, minden nézőt magával ragadott.
Majdnem 100 évvel később a matiné újjáéled. Blaha Lujza szerepét Kútvölgyi Erzsébet játssza, a Levélfélét Kamarás Iván adja elő, Pap Vera pedig a Hét krajcárt meséli el. A további szerepekben: Kern András, Lukács Sándor.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?