Star Trek: Deep Space Nine / Testrészek

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai sci-fi sorozat, IV / 98. rész, 43 perc, 2008

Értékelés:

110 szavazatból
Szerinted?

Értékelés:

110 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: A Ferenginarról hazatérő Quark meglehetősen kétségbe van esve, orvosa ugyanis egy gyógyíthatatlan, halálos betegséget diagnosztizált nála, már csak napok vannak hátra az életéből. A ferengi igyekszik mindent elrendezni, főleg anyagi téren, ám mivel nincs elég pénze minden adóssága törlesztésére, előre áruba bocsátja a majd a halála után porításra kerülő testét, hogy az így nyert összegből rendezze adósságait. Kap is egy megdöbbentő ajánlatot, ötszáz rúd latinumot, amit persze azonnal elfogad. A következő napon azonban megtudja, hibás volt a diagnózis, nem fog meghalni. Quark kész volna visszafizetni az ötszáz rudat a névtelen adományozónak, az azonban nem hajlik a dologra. Nem is véletlenül, ugyanis kiderül, az állomásra érkező Brunt volt az, aki megvette Quark földi maradványait, és a szerződés értelmében, ami a ferengik közt szent dolognak számít, el akarja vinni a megvásárolt árut. Quark először úgy érzi, nem szegheti meg a szerződést, ám részben Rom, részben egy furcsa álom ráébreszti, ő már korántsem annyira ferengi, mint amennyire szeretne lenni, és fontosabb dolgok is vannak a világon, mint egy ostoba szerződés mindenáron történő betartása. Így megszegi a szerződést, mire Brunt a ferengi törvények értelmében mindenét elkoboztatja, ám az élet nem áll meg, mert Quark barátai 'összedobják' a bár üzemeltetéséhez szükséges holmikat. Az O'Brien család szintén krízishelyzetet él át, a Gamma Kvadránsból visszatérő Kira, Bashir, és Keiko hajóját ugyanis megtámadják, O'Brien felesége megsérül, és Bashirnak át kell helyeznie Keiko gyermekét Kira méhébe, hogy az életben maradhasson. Mivel azonban a műtét bizonyos komplikációk miatt nem visszafordítható, így az őrnagynak kell kihordania az születendő O'Brien-gyermeket, és ez természetesen komoly változásokat jelent majd mind az O'Brien család, mind Kira életében.

A műsor ismertetése: A bajori űrben található, ám régebben a cardassiai uralom alá tartozott Deep Space Nine űrállomás új parancsnoka a föderáció kapitánya, Benjamin Sisko lesz. A világvégén rogyadozó állomás pihenőpályának ígérkezik az ide telepített föderációs tiszteknek - egészen addig, amíg fel nem fedezik az univerzumban ismert, első, stabil féregjáratot. A járatot a bajoriak vallásos tisztelettel övezik, Siskót pedig valamiféle szent küldöttnek tartják.

Évadok:

Stáblista

Hozzászólások

Szerinted?
boom47 2014 ápr. 01. - 20:22:04
25. rész:

Itt a vége, elvégre semmi nem tart örökké (pardon the pun).

Minden szálat elvarrtak, és stílusoisan tették.

Sajna a magyar szinkronnak sikerült megint belevágni a dolgokba, bár bevallom a legtöbbször nem indok nélkül. Sajna azonban egy visszatérõ poén áldozatául esett a nyesésnek:
Mi van a maszk alatt?
boom47 2014 ápr. 01. - 14:03:40
24. rész:

mint mondottam volt, a csillagidõ megbízhatatlan.
Csak azt árulja el nekem valaki, mit keresnek a Brazilok itt?
boom47 2014 ápr. 01. - 13:13:00
23. rész:

Egy jó rész a végére.
Persze kicsit erõltetett a témaválasztás, de az igen kevéssé érdekel.
boom47 2014 ápr. 01. - 12:27:37
22. rész:

"Worf, this is Madness!"

"No, this is SPARTAAAA!"
boom47 2014 ápr. 01. - 11:48:27
21. rész:

Logikus.
boom47 2014 ápr. 01. - 11:02:38
20. rész:

És kétezer-sokszázban a Golden Gate híd még mindig állni fog!

Damar az, aki a részt elviszi a hátán, ami nem kicsit meglepõ.
boom47 2014 ápr. 01. - 09:22:32
18. rész:

Kai Vint végre nem útáljuk és megvetjük, hanem szeretjük útálni.

A többi épp olyan rossz, mint az elõzõ rész, aminek ez a rész a duplázása, a következõ rész meg már tripla résszé teszi õket.
Lássuk az mennyire lesz rosz.
boom47 2014 márc. 31. - 23:24:25
17. rész:

Hát, ez is egy rész volt.
Fillernek is kevés.
Nem rossz, csak olyan semmilyen LApos. Mindenhez hozzányúl, de semmiben nem mélyül el.
Na mindegy, akkor láttunk ilyet is.
boom47 2014 márc. 31. - 21:22:18
16. rész:

Kémkedés. Az unalmasabb fajtából.

De rühellem a kémkedést. Adatlopás, orvgyilkosság - az rendben, az egyszerû. No de a kémkedés...
Összes hozzászólás