Személy

Amanda Peet

színész
Született: 1972. január 11. (47 éves) (Amerikai Egyesült Államok, New York)

New Yorkban született 1972-ben, történelem szakos diplomát szerzett a Columbia Egyetemen. Színészetet - sok már filmsztárhoz hasonlóan - Uta Hagentől tanult, a kilencvenes évek közepén kezdett filmezni. Első komolyabb szerepe a 2000-ben forgatott Bérgyilkos a szomszédom című produkcióban volt, négy évvel később a folytatásban is visszatért. Emellett még olyan filmekben játszott, mint a Jump, a Minden végzet nehéz és a 2012.

  • 2015
    Együttlét 6.8 színész színész (amerikai vígjátéksorozat, 30 perc, 2015)
  • 2015
    A (sz)ex az oka mindennek 5.8 színész színész (amerikai vígjáték, 103 perc, 2015)
  • 2013
    Személyiségtolvaj 5.8 színész színész (amerikai vígjáték, 111 perc, 2013)
  • 2013
    Bízz bennem! 7.0 színész színész (amerikai vígjáték, 90 perc, 2013)
  • 2012
    Épülő vonzerő 8.0 színész színész (amerikai vígjátéksorozat, 30 perc, 2012)
  • 2012
    To the Wonder 7.0 színész színész (amerikai romantikus dráma, 112 perc, 2012)
  • 2010
    Gulliver utazásai 5.9 színész színész (amerikai kalandfilm, 81 perc, 2010)
  • 2010
    Adni jó 6.1 színész színész (amerikai vígjáték, 90 perc, 2010)
  • 2009
    A férjem védelmében 8.9 színész színész (amerikai drámasorozat, 45 perc, 2009)
  • 2009
    2012 6.5 színész színész (amerikai-kanadai akciófilm, 158 perc, 2009)
    • Film Now:
      • csütörtök (okt. 24.) 15:10,
      • péntek (okt. 25.) 09:40
    • Sony Movie Channel:
      • szerda (okt. 30.) 21:00,
      • csütörtök (okt. 31.) 17:50,
      • péntek (nov. 1.) 10:45
  • 2008
    X-akták - Hinni akarok 5.8 színész színész (amerikai-kanadai misztikus thriller, 104 perc, 2008)
  • 2008
    What Doesn't Kill You 5.8 színész színész (amerikai krimi, 100 perc, 2008)
  • 2008
    $5 a Day színész színész (amerikai vígjáték, 90 perc, 2008)
  • 2007
    Fiú a Marsról 7.8 színész színész (amerikai családi vígjáték, 106 perc, 2007)
  • 2006
    Griffin és Phoenix 8.4 színész színész (amerikai romantikus dráma, 102 perc, 2006)
  • 2006
    Csapd le Chipet! 5.4 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 93 perc, 2006)
  • 2006
    A színfalak mögött 9.1 színész színész (amerikai filmsorozat, 2006)
  • 2005
    Sziriana 6.8 színész színész (amerikai thriller, 126 perc, 2005)
  • 2005
    Szerelem sokadik látásra 7.9 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 107 perc, 2005)
  • 2004
    Melinda és Melinda 6.4 színész színész (amerikai vígjáték, 100 perc, 2004)
  • 2004
    Már megint bérgyilkos a szomszédom 7.8 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 85 perc, 2004)
  • 2003
    Minden végzet nehéz 9.0 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 128 perc, 2003)
  • 2003
    Azonosság 8.3 színész színész (amerikai thriller, 90 perc, 2003)
  • 2002
    Ütközéspont 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 95 perc, 2002)
  • 2002
    Tiszta ügy 8.3 színész színész (amerikai krimi, 111 perc, 2002)
  • 2002
    Minden jöhet 6.3 színész színész (amerikai filmdráma, 97 perc, 2002)
  • 2002
    Rain Falls 3.5 színész színész (2002)
  • 2001
    Nő a baj 6.6 színész színész (amerikai-ausztrál vígjáték, 90 perc, 2001)
  • 2000
    Bérgyilkos a szomszédom 8.6 színész színész (kanadai-amerikai akció-vígjáték, 98 perc, 2000)
  • 2000
    Átverve 4.0 színész színész (amerikai vígjáték, 82 perc, 2000)
  • 1999
    Sülve-főve 6.9 színész színész (német-amerikai vígjáték, 94 perc, 1999)
  • 1999
    Pár-baj 8.8 színész színész (amerikai filmdráma, 105 perc, 1999)
  • 1999
    Nina mánia 7.6 színész színész (amerikai vígjáték, 88 perc, 1999)
  • 1999
    Jack és Jill 9.1 színész színész (amerikai filmsorozat, 45 perc, 1999)
  • 1998
    Tóparti víkend 4.0 színész színész (amerikai dráma, 90 perc, 1998)
  • 1997
    Grind 6.0 színész színész (amerikai dráma, 96 perc, 1997)
  • 1997
    Érints meg! 6.0 színész színész (amerikai romantikus dráma, 107 perc, 1997)
  • 1996
    Ő az igazi 5.5 színész színész (amerikai vígjáték, 96 perc, 1996)

Hozzászólások

hanguktaekwondooo 2013 jan. 14. - 00:44:54
Peet.
ez a nõ nem ismeri az anyanyelvét?
vagy csak seggbe rúgja az etikettet?
azt elegánsabban kéne
real_madrid 2012 dec. 26. - 23:06:38 Előzmény cometzjeah
jah, én is bírom, pont a zsánerem.
cometzjeah 2012 júl. 22. - 21:55:48
Nekem nagyon tetszik az alakításai,elég elbûvölõ személyiség.
Jó nõ mellesleg!
somersby 2012 máj. 27. - 08:09:49 Előzmény csineva-xx
Szörnyû, semmitérõ.
9/10
csineva-xx 2012 márc. 20. - 23:32:01 9/10
... és a Bérgyilkos a szomszédom nélküle milyen is volna???
Ford Mustang 2011 nov. 13. - 17:30:46 Előzmény nmate
Azt kell mondanom hogy egyetértek...viszont nem "ez", hanem Õ.
Segítõ Béka 2011 jan. 12. - 08:19:18
én nagyon szeretem ezt a lány, és jó színésznp a syrianaban
vajka 2008 aug. 16. - 18:28:01
Szeretem, ahogy játszik. Nagyszerû komika és a romantikus filmekhez is tökéletes. Emellett tetszik az is, ahogy láthatólag lazán fogja fel az életet. :) Férje az a David Benioff, aki pl. a Trója forgatókönyvét is írta.

OFF:
Egyébként aranyos az imdb, a kreditekhez a következõt írták:
Writers (WGA): - Írók
Homer (poem) - Homérosz (vers)
David Benioff (screenplay) - forgatókönyv
:)
nmate 2008 márc. 24. - 13:06:08
Ez egy istennõ
Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás