Személy

Carrie-Anne Moss

színész
Született: 1967. augusztus 21. (56 éves) (Kanada, Vancouver)

A nagy sikerű Mátrix óta, Hollywood egyik legkeresettebb színésznője. Vancouverben, Brit-Kolumbiában született. 11 évesen már egy zenés gyermekszínházban játszott, később pedig, az elit Magee Középiskola diákjaként, Európába utazott az iskolai kórussal. Ekkor kötelezte el magát a színpad mellett. Visszatérése után a pasadenai színiakadémiára iratkozott be, ahol modellként végzett, majd átköltözött Európába.


A siker gyorsan jött, torontói, spanyol és japán munkái után, 20 éves korára elkészültek első címlapfotói a leghíresebb nemzetközi magazinok számára. Mialatt Spanyolországban dolgozott, kapta első szerepét a "Dark Justice" című tévésorozatban, amelynek első epizódjait éppen Barcelonában forgatták. A következő évben Mosst már Los Angelesben találjuk, és nem sokkal később Aaron Spelling népszerű show-jában, a "Models Inc."-ben tűnik fel, ahol azóta is folyamatosan játszik.

  • 2024
    Star Wars: Az akolitus 3.1 színész színész (amerikai kalandfilmsorozat, 2024)
  • 2021
    Mátrix feltámadások 5.4 színész színész (amerikai sci-fi akciófilm, 148 perc, 2021)
  • 2021
    The Clockwork Girl színész színész (kanadai-dél-koreai fantasy, animációs kalandfilm, 84 perc, 2021)
  • 2019
    Wisting 8.5 színész színész (norvég krimisorozat, drámasorozat, 60 perc, 2019)
  • 2018
    Mondj egy mesét 7.8 színész színész (amerikai filmsorozat, 50 perc, 2018)
  • 2017
    Bye Bye Man - A Rettegés Neve 5.3 színész színész (amerikai horror, 96 perc, 2017)
  • 2016
    Lángoló agy 7.9 színész színész (ír-kanadai életrajzi dráma, 95 perc, 2016)
  • 2015
    Jessica Jones 7.9 színész színész (amerikai akciófilm-sorozat, 56 perc, 2015)
  • 2015
    Humans 7.9 színész színész (angol-amerikai drámasorozat, 42 perc, 2015)
  • 2015
    Unity 7.8 színész színész (amerikai ismeretterjesztő film, 99 perc, 2015)
  • 2014
    Pompeji 6.2 színész színész (amerikai-német kalandfilm, 102 perc, 2014)
  • 2014
    Elefánt dal 7.3 színész színész (kanadai filmdráma, 110 perc, 2014)
  • 2013
    Megszállottság 5.6 színész színész (kanadai thriller, 88 perc, 2013)
  • 2012
    Vegas 7.2 színész színész (amerikai akciófilm-sorozat, 2012)
  • 2012
    Silent Hill - Kinyilatkoztatás 6.1 színész színész (francia-amerikai horror, 94 perc, 2012)
  • 2012
    Késpárbaj 5.0 színész színész (amerikai dráma, 100 perc, 2012)
  • 2010
    Hihetetlen/Nincs határ 7.8 színész színész (amerikai thriller, 97 perc, 2010)
  • 2009
    Szerelemlecke 5.5 színész színész (amerikai vígjáték, 90 perc, 2009)
  • 2008
    Közös titkunk 6.7 színész színész (amerikai filmdráma, 120 perc, 2008)
  • 2007
    Disturbia 8.2 színész színész (amerikai thriller, 104 perc, 2007)
  • 2007
    Chuck 9.1 színész színész (amerikai akciófilm-sorozat, 40 perc, 2007)
  • 2007
    Normal színész színész (kanadai filmdráma, 100 perc, 2007)
  • 2006
    Mini beindul 6.8 színész színész (amerikai vígjáték, 91 perc, 2006)
  • 2006
    Hósüti 8.9 színész színész (angol-kanadai romantikus dráma, 112 perc, 2006)
  • 2006
    Fido (Hasznos a zombi a háznál) 6.3 színész színész (kanadai horror-vígjáték, 91 perc, 2006)
  • 2005
    Elrabolva 7.4 színész színész (amerikai-német vígjáték, 108 perc, 2005)
  • 2005
    Sledge: The Untold Story színész színész (amerikai-osztrák akció-vígjáték, 83 perc, 2005)
  • 2004
    Zéró gyanúsított 6.9 színész színész (amerikai thriller, 99 perc, 2004)
  • 2003
    Mátrix – Újratöltve 7.2 színész színész (amerikai akciófilm, 138 perc, 2003)
  • 2003
    Mátrix – Forradalmak 7.2 színész színész (amerikai-ausztrál akciófilm, 129 perc, 2003)
    • RTL HÁROM:
      • csütörtök (jún. 20.) 21:00,
      • péntek (jún. 21.) 15:55,
      • hétfő (jún. 24.) 18:25
  • 2000
    Memento 8.4 színész színész (amerikai thriller, 113 perc, 2000)
  • 2000
    Kereszttaták 6.9 színész színész (amerikai vígjáték, 87 perc, 2000)
  • 2000
    Csokoládé 8.7 színész színész (angol-amerikai romantikus vígjáték , 121 perc, 2000)
  • 2000
    A vörös bolygó 7.3 színész színész (amerikai sci-fi, 106 perc, 2000)
  • 1999
    Mátrix - Felújított 4K változat 10 színész színész (amerikai sci-fi, 136 perc, 1999)
  • 1999
    Mátrix 8.9 színész színész (amerikai sci-fi, 144 perc, 1999)
  • 1999
    Friss vér színész színész (angol-kanadai akcióthriller, 98 perc, 1999)
  • 1997
    Halálos örvény 4.8 színész színész (amerikai akciófilm, 90 perc, 1997)
  • 1996
    Szabotázs 7.7 színész színész (amerikai-kanadai akciófilm, 99 perc, 1996)
  • 1996
    A félelem árnyékában 2.0 színész színész (amerikai thriller, 95 perc, 1996)
  • 1994
    Modellügynökség 7.7 színész színész (amerikai filmsorozat, 55 perc, 1994)
  • 1994
    Gyengéd gyilkosság színész színész (amerikai krimi, 94 perc, 1994)
  • 1993
    Világok száműzöttje 7.2 színész színész (amerikai sci-fi, 120 perc, 1993)
  • 1993
    Tűzerő 7.0 színész színész (amerikai akciófilm, 88 perc, 1993)
  • Chocolate Lizards színész színész (vígjáték, filmdráma)

Hozzászólások

demeter1948 2014 febr. 19. - 11:01:15 Előzmény tibicamon
neked....
tibicamon 2013 márc. 22. - 20:40:22
Õ azoknak a színésznõknek az egyike akirõl nem tudnám megmondani, hogy melyik filmekben szerepelt, annyira felejthetõ. Egyedül a Fidó, zombis filmben a legszimpatikusabb és legcsinosabb számomra. Pedig nagyon jó filmekben szerepel: Mini beindul, Vörös bolygó, Memento és persze gagyi filmekben is, mint például a Disturbia. A lényeg, hogy valami miatt nem emlékezetes az arca...
AldersbacherFilmYeah 2012 júl. 31. - 22:42:27 Előzmény delamico
Én mindjárt elérzékenyülõk,nagyon szép volt!
10/10
detox 2012 jan. 25. - 15:34:37 10/10
legjobbnõ 8O..
9/10
Anti12 2011 jan. 03. - 22:46:52 9/10 Előzmény delamico
Isten bizony gyönyörû!! :D
5/10
RoKKfish 2011 jan. 02. - 19:49:55 5/10
Nem sok filmet láttam tõle, azokban sem igazán voltak emlékezetes szerepei. Ez alól a Mátrix kivétel, viszont ott nekem nagyon nem jött be. Egyarcú kungfus terminátornak jó volt, de a szerelmes asszonyt szerintem képtelen volt hitelesen életre kelteni. A trilógia egyik legnagyobb baklövése...
offtopic
delamico 2011 jan. 02. - 17:54:59 Előzmény Anti12
Gyönyörûû? Na ne beszélj.. :D
9/10
Anti12 2011 jan. 01. - 18:15:49 9/10 Előzmény delamico
Ez milyen gyönyörû megfogalmazás! :D:D
Bigpapa 2009 máj. 01. - 22:32:00
Mint nõ, deréktól felfelé nagyon bejön.Szép az arca is. De szegénynek olyan "O" lába van, hogy azt hinnénk, lovas nemzet szülötte, hisz nyeregre való :))))
Ezért kicsit elõnytelen volt neki a Mátrixos feszülõ naci :))
De jól játszott a Disturbiában.
delamico 2009 jan. 01. - 17:45:57
Egészen jó színész ez a nõ. A Mátrixos alakítása mondjuk nem olyan nagy... Kicsit furcsa benne, hogy teljesen kortalan. 28 évesen ugyanúgy 38-nak néz ki, mint 41 évesen...