Hortobágyi László

zeneszerző, zenész
Született: Budapest
Film: 14 db


A méltán elismert zenész, művész 1950-ben született Budapesten. A zenetudományi, képzőművészeti és indológiai tanulmányai mellett néhány magyarországi orgona tervezésében és felépítésében is közreműködik. 1967-től folyamatosan szervez expedíciókat elsősorban Észak-India területeire, helyszíni hangfelvételek készítése, filológiai források felkutatása, könyvtárak, archívumok, hangtárak átfésülése illetve a helyi zenei gyakorlat elsajátítása céljából. Egyebek mellett rudra-vina, sitar, surbahar, tabla hangszeres képzésben részesült. A V.N.Bhatkhande vezetése alatt 1884-1917-ig működő hindu-mohamedán zenetársaság nyomán 1980-ban megalapítja a "Gáyan Uttejak Society"-t (Magyarországon is), amely 1984-ben kibővül egy Kelet-Európában egyedülállónak számító "Keleti Zenei Archívum"-mal és a "Gáyan Uttejak Studio"-val. Együttese a hét tagból álló "Gáyan Uttejak Orchestra" 1985-1989-ig működik, majd 2006-tól ismét aktív. Zenetudományi és elméleti publikációi jelentek meg a klasszikus indiai zene, computer-zenei rendszerek, fiktív társadalmi rendszerek és azok felépítése tárgyakban Magyarországon és külföldön is. Koncertalbumai és kompozíciói holland, német, amerikai, görög, indiai, angol, francia és magyar kiadók gondozásában kerültek publikálásra. (bahia.hu)

Film (14)

Hozzászólások