Karády Katalin

színész, szereplő, közreműködő
Született: 1910. december 8. (Osztrák-Magyar Monarchia, Budapest)
Meghalt: 1990. február 8. (Amerikai Egyesült Államok, New York, New York)
Film: 26 db
Cikkek: 4 db


Eredeti neve Kanczler Katalin volt. Kőbányán született, majd Cs. Aczél Ilonánál tanult színészmesterséget, Egyed Zoltán indította el a színészi pályáján. Dekoratív megjelenése, titokzatos, erotikus sugárzású lénye, mély hangja, szuggesztív egyénisége elsősorban filmszerepekben és a pódiumon érvényesült igazán. 1930-ben feleségül ment Varga Rezső adótiszthez, 3 év múlva elváltak útjai. 1936-ban vette fel a Karády nevet, mely néven a színpadon először Somerset Maugham - Zoe Atkins Az asszony és az ördög című darabjában lépett fel a Pesti Színházban 1939 februárjában.


Filmezni kezdett, a szakma a film hazai királynőjének tekintette jó néhány esztendőn keresztül, de a háború őt sem kímélte. Nemkívánatos személy lett, dalait betiltották, majd őt magát is letartóztatták három hónapra. Kínozták, vallatták, fogait kiverték, aztán egy nap szabadon engedték. De ez már nem az a Karády, mint volt korábban. A háború után aztán egyre kevesebbet szerepelt, majd ismét nemkívánatos személy vált belőle, mert a Horthy-rendszer sztárja volt. Vidéki színpadokon léphetett csak fel, rettenetes nyomokat hagyott benne a mellőzöttség.


Egy nap elhagyta hazáját, ahol őrá már nincs szükség. Dél-Amerikában telepedett le, tizenöt esztendő múlva jutott el az USA-ba. Kalapszalont nyitott New Yorkban, de addigra már csak a legenda, a mítosz maradt belőle, mert a pályától sok évtizede visszavonult. Többször készült haza, de valahogy ez mindig elmaradt, csupán elhunytakor tért haza. A Bazilikában ravatalozták fel, ezrek kísérték utolsó útjára Budapesten. Bacsó Péter rendező 2001-ben bemutatott filmjében, a Hamvadó cigarettavégben állít emléket a legendás színésznőnek.

Film (26)

  • 1990
    Kedvenceink karácsonya 5.5 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 56 perc, 1990)
  • 1989
    Boldog karácsonyt 10 szereplő szereplő (magyar szórakoztató sorozat, 78 perc, 1989)
  • 1987
    A Jávor 7.8 színész színész (102 perc, 1987)
  • 1949
    Forró mezők 8.3 színész színész (magyar filmdráma, 86 perc, 1949)
  • 1947
    Betlehemi királyok 7.7 színész színész (magyar filmetűd, 7 perc, 1947)
  • 1943
    Ópiumkeringő 7.4 színész színész (magyar játékfilm, 80 perc, 1943)
  • 1943
    Valamit visz a víz 7.7 színész színész (magyar filmdráma, 89 perc, 1943)
  • 1943
    Szováthy Éva 8.5 színész színész (magyar romantikus film, 79 perc, 1943)
  • 1943
    Makrancos hölgy 8.4 színész színész (magyar vígjáték, 76 perc, 1943)
  • 1943
    Machita 7.7 színész színész (magyar játékfilm, 100 perc, 1943)
  • 1943
    Boldog idők 9.0 színész színész (magyar melodráma, 90 perc, 1943)

Hozzászólások

10/10
Nótárius 2022 szept. 19. - 14:35:11 10/10








A korszakos színésznők közül, számomra máig hatóan a legigézőbb titokzatosságú az egész lénye, de főként a hangja. Az általa énekelt dalok legjava mindig itt van velem. Például: Mindig az a perc a legszebb perc
https://youtu.be/EUgFffwU3rc

Vas István • Elégia a moziról
/részlet/

" Talán a kései korokba elsodorja
egy vándorkedvű szél szépséged fűszerét,
mint amikor a föld alatt görög szoborra
talált egy büszke kor, mely szépséget cserélt.
Talán a kései korokba elsodorja."
hanguktaekwondoo 2017 dec. 08. - 16:33:16 Előzmény Human Being
Pompás hozzászólás!

Kerestem róla -tõle festék nélküli fotókat, mert könyvben megjelent egynéhány és mind egy szimpatikus, kedves egyéniségû embert mutatott;
természetes szépség volt, amit csak árnyalt a vamp -maszk.

Nem találtam smink nélkülit, csak az üvegeset, de annak a netes minõsége vacak
hát jöjjön egy szépasszonyos :-)
az is õ.

Remek ember, utánozhatatlan tragika, nagy jellem.
Ma lenne 107 éves.

https://www.youtube.com/watch?v=7zMKLb4KRl4
Human Being 2013 febr. 02. - 19:51:27
A szavak egészen jól kifejezik a valóságot, csak megfelelõen kell használni õket. M.Monroe sohasem volt díva, pláne nem femme fatale - csupán szexszimbólum. Karády inkább volt a végzet asszonya, mint a szex szimbóluma, noha persze õ is megdobogtatta a férfiak szívét. A szex lehet egy éjszakás, a végzet ennél ugye,többet jelent. Idõben és értelemben is. Lehet kedvelni a „dögös” színészeket, de a jó aktornak kell, hogy egyéb qualitásai is legyenek. Monroe-nak nem voltak. Ahogy szép sem volt. Viszont dögös - az igen. Karády mi volt? Talán az, amit Bajor Gizi látott benne 1938-ban. „Az a faj­tá­jú nõi tí­pus, amely még ma­gyar szín­pa­don nem is volt. Száz­szá­za­lé­ko­san és legel­sõsor­ban az van meg ben­ne, amit sze­rin­tem Hol­ly­wood­ban Marlene Dietrichbõl sze­ret­tek vol­na ki­csi­hol­ni, de ami eb­ben a fan­tasz­ti­kus te­rem­tés­ben ma­ra­dék nél­kül ér­vé­nye­sül. Az a nõ, aki, ha a szín­pad­ra ki fog jön­ni, és a da­rab­ban, amely­ben ját­szik, egyet­len szót sem be­szél­ne, csak a dol­gok fej­lõd­né­nek mel­let­te és kö­rü­löt­te, már eb­bõl ma­gá­ból tra­gé­dia szü­let­ne. Ti­tok­za­tos, rej­té­lyes, iz­ga­tó az egész lé­nye. Ahogy a sze­me vil­lan, ahogy a szá­ja mo­soly­ra gör­bül, ahogy az egész ar­ca szem­pil­lan­tá­sok alatt vál­to­zik, ha egy-egy szót il­luszt­rál a mi­mi­ká­já­val, az ma­ga va­ló­sá­gos tüzijá­ték. Bes­tia tí­pus, ha­lál­su­gár és szi­vár­vány, mert min­den fan­tasz­ti­kus és ör­vény­lõ, ve­szett és meg­ha­tó kép­rá­zá­sa mel­lett gye­re­kes is, szó­val: a Nõ… Le­het, hogy nem min­den­ki fog­ja sze­ret­ni, de min­den­ki puk­kad­va fog­ja meg­néz­ni, a fér­fiak pe­dig õr­jön­ge­ni fog­nak ér­te. A leg­na­gyobb jö­võt jó­so­lom ne­ki.” Nos öt évet kapott a sorstól. De milyen öt évet. S utána méla csend. E csendbõl filmjei és hangfelvételei által még sokáig elõbújik a régmúlt nagyasszonya, aki olyan igézõen idézi azt a vészterhes korszakot, amely elõl nem menekülhettünk. http://www.youtube.com/watch?v=6rhFQAQWGTY
mulao 2010 júl. 17. - 22:34:58 Előzmény mildi
Tulajdonképpen igazad van, régen azt mondták volna egy díva. Ma már viszont a szexszimbólum szóval is kifejehetjük a dívát, csak szerintem annyi a külömbség, hogy a díva olyan, mint pl Sophia Loren, elegáns, nagyasszonyos. A szeximbólumot pedig a fiatalabb színésznõkre mondjuk, mint pl Sophia Bush.
mildi 2010 júl. 17. - 18:52:32
Szerintem nem volt kifejezetten szexszimbolum, bár tény, hogy volt benne valami vamp-os. Inkább "végzet asszonya", franciául "femme fatale" volt.
Szerintem a "szexszimbolum" kissé ledérebb, mint a "femme fatale", a szexszimbolumok gyakran fotóztatják magukat meztelenül, vagy lege ruhában, míg "végzet asszonya" inkább egy hûvös, megközelíthetetlen szépség - nem lotyós, inkább úriasszony-os. A maiak közül ilyen Nicole Kidman, Udraros Dorottya.
Persze lehet vitatkozni, kinek mit jelentenek ezek a jelzõk, szerintem szexszimbolum olyan, mint Marilyn Monroe, Brigitte Bardot, Jessica Alba, Pamela Anderson, Kim Basinger.

Karády szerintem inkább Garbo-ra, Marlene Dietrich-re emlékeztet - nem volt ledér, inkább hûvösen érzéki, és nagyasszonyosan elegáns.

Egyébként a filmjei, alakításai nem tettek rám nagy hatást, inkább az énekhangja különleges. Sok szép örökzöld dala van: Hamvadó cigaretta vég, Gyûlölöm a vadvirágos rétet- stb.
Segítõ Béka 2010 júl. 17. - 18:34:22 Előzmény mulao
értsd már meg h nem a szexszimbólum szóról van szó, hanem Marilyn Monrooeról
mulao 2010 júl. 16. - 00:58:30 Előzmény Segítõ Béka
Nem tudom kinek mit jelenetenek a szók, de szerintem a szeximbólum szó azt fejezi ki, hogy szép egy színésznõ és a férfi rajongóknak tetszik, mint nõ. A krva pedig, krva szóval jelenti a krvát nálam.
offtopic
Segítõ Béka 2010 júl. 15. - 16:25:43
persze nem mondtad, persze, csak azzal hasonlítottad össze
mulao 2010 júl. 14. - 20:17:34 Előzmény Segítõ Béka
Én nem mondtam és nem is gondoltam, hogy krva volt, a szexszimbólum szó nálam azt fejezte ki, hogy a férfiaknak tetszett, mint nõ.
Segítõ Béka 2010 júl. 14. - 13:08:44 Előzmény mulao
õ díva. nem kurtizán. nem kéne velük hasonlítgatni össze, ok?

õ nem olyan díva, mint medvecky, õt már inkább összehasonlíthatod marilyn monrooeval
Összes hozzászólás