Személy

Kovács András Ferenc

költő, író, dramaturg
Született: 1959. július 17. (60 éves) (Románia, Szatmárnémeti)

Költői jelneve: KAF. Szülővárosában érettségizett 1978-ban, ezután a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait, ahol magyar-francia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. A '80-as évek második felében Szentábrahámban, Siménfalván és Székelykeresztúron is tanított, 1989 után néhány hónapig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház aligazgatója volt. 2007 óta a Látó című szépirodalmi folyóirat főszerkesztője. Az ún. IV. Forrás-nemzedék és a romániai magyar költészet kiemelkedő egyénisége. 2010-ben Kossuth-díjat kapott.

Hozzászólások