Személy

Mickey Rooney

színész, közreműködő, szereplő
Született: 1920. szeptember 23. (Amerikai Egyesült Államok, New York, New York)
Meghalt: 2014. április 6. (Amerikai Egyesült Államok, Los Angeles, Kalifornia)

A világ egyik első gyereksztárja New Yorkban született 1920-ban Joseph Yule, Jr. néven. Első komolyabb szerepét hatévesen kapta a Not To Be Trusted című némafilmben, néhány évig Mickey McGuire néven játszott. Emlékezetes alakítást nyújtott az 1935-ös Szentivánéji álom Puckjaként. 1938-ban a Hollywood High Schoolban végzett, 19 éves korában Oscar-díjra jelölték, két alkalommal is tiszteletbeli elismerésben részesült. Kétszer nyert Golden Globe-, egyszer pedig Emmy-díjat. Összesen nyolc alkalommal nősült meg, kilenc gyermeke született. 2014 áprilisában, 93 éves korában hunyt el.

  • 2010
    Gerald 6.7 színész színész (amerikai vígjáték, 88 perc, 2010)
  • 2007
    A Christmas Too Many színész színész (amerikai vígjáték, 94 perc, 2007)
  • 2006
    Éjszaka a múzeumban 8.0 színész színész (amerikai-angol akció-vígjáték, 108 perc, 2006)
  • 2005
    The Happy Elf 7.0 színész színész (amerikai animációs film, 45 perc, 2005)
  • 2004
    To Kill a Mockumentary színész színész (amerikai vígjáték, 99 perc, 2004)
  • 2004
    Paradise 5.8 színész színész (amerikai-svájci életrajzi dráma, 107 perc, 2004)
  • 2000
    Phantom of the Megaplex színész színész (amerikai akciófilm, 89 perc, 2000)
  • 1999
    Szeretetre vágyva 6.7 színész színész (amerikai filmdráma, 111 perc, 1999)
  • 1998
    Szindbád - A sötét lovagok csatája 4.3 színész színész (amerikai romantikus film, 90 perc, 1998)
  • 1998
    Babe 2 - Kismalac a nagyvárosban 6.3 színész színész (amerikai kalandfilm, 97 perc, 1998)
  • 1998
    Michael Kael contre la World News Company színész színész (francia vígjáték, 90 perc, 1998)
  • 1998
    Animals with the Tollkeeper 7.0 színész színész (amerikai romantikus film, 103 perc, 1998)
  • 1997
    Rosszcsontok 4.0 színész színész (amerikai vígjáték, 88 perc, 1997)
  • 1997
    Killing Midnight színész színész (amerikai thriller, 90 perc, 1997)
  • 1992
    Gyilkos sorok 8.1 színész színész (amerikai krimisorozat, 1992)
    • Jocky TV:
      • péntek (febr. 23.) 09:40,
      • péntek (febr. 23.) 10:40,
      • szombat (febr. 24.) 05:40,
      • szombat (febr. 24.) 06:45,
      • vasárnap (febr. 25.) 05:40,
      • hétfő (febr. 26.) 04:10,
      • hétfő (febr. 26.) 04:55,
      • hétfő (febr. 26.) 09:40,
      • hétfő (febr. 26.) 10:40,
      • kedd (febr. 27.) 04:10,
      • kedd (febr. 27.) 04:55,
      • kedd (febr. 27.) 09:40,
      • kedd (febr. 27.) 10:40,
      • szerda (febr. 28.) 04:10,
      • szerda (febr. 28.) 04:55,
      • szerda (febr. 28.) 09:40,
      • szerda (febr. 28.) 10:40,
      • csütörtök (febr. 29.) 04:10,
      • csütörtök (febr. 29.) 04:55,
      • csütörtök (febr. 29.) 09:40,
      • csütörtök (febr. 29.) 10:40,
      • péntek (márc. 1.) 04:10,
      • péntek (márc. 1.) 04:55,
      • péntek (márc. 1.) 09:40,
      • péntek (márc. 1.) 10:40,
      • szombat (márc. 2.) 05:40,
      • szombat (márc. 2.) 06:45,
      • vasárnap (márc. 3.) 05:40,
      • hétfő (márc. 4.) 04:10,
      • hétfő (márc. 4.) 04:55,
      • hétfő (márc. 4.) 10:00,
      • hétfő (márc. 4.) 11:00,
      • kedd (márc. 5.) 04:10,
      • kedd (márc. 5.) 04:55,
      • kedd (márc. 5.) 10:00,
      • kedd (márc. 5.) 11:00,
      • szerda (márc. 6.) 04:10,
      • szerda (márc. 6.) 04:55,
      • szerda (márc. 6.) 10:00,
      • szerda (márc. 6.) 11:00,
      • csütörtök (márc. 7.) 04:10
  • 1992
    A farkashegy legendája 4.0 színész színész (amerikai kalandfilm, 91 perc, 1992)
  • 1991
    A nagy hazárdőr 4 5.7 színész színész (amerikai western, 110 perc, 1991)
  • 1990
    Nagypapa karácsonyra 7.8 színész színész (kanadai családi film, 86 perc, 1990)
  • 1989
    Kis Némó Álomországban 8.0 színész színész (japán-amerikai animációs film, 85 perc, 1989)
  • 1989
    Erik, a viking 8.7 színész színész (angol vígjáték, 90 perc, 1989)
  • 1988
    Bluegrass 10 színész színész (amerikai filmdráma, 240 perc, 1988)
  • 1987
    Biography szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm sorozat, 60 perc, 1987)
  • 1986
    Gézengúzok 6.0 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 89 perc, 1986)
  • 1986
    Fehér villám 7.2 színész színész (amerikai kalandfilm, 95 perc, 1986)
  • 1985
    Tánc, a csodák csodája 7.2 szereplő szereplő (amerikai zenés film, 101 perc, 1985)
  • 1985
    The Care Bears Movie 5.5 színész színész (kanadai animációs film, 77 perc, 1985)
  • 1981
    A róka és a kutya 8.3 színész színész (amerikai rajzfilm, 83 perc, 1981)
  • 1979
    Fekete Villám 8.8 színész színész (amerikai kalandfilm, 118 perc, 1979)
  • 1978
    Varázslatos Lassie 7.0 színész színész (amerikai ifjúsági film, 96 perc, 1978)
  • 1977
    Peti sárkánya 7.8 színész színész (amerikai családi film, 128 perc, 1977)
  • 1977
    A dominó-elv 7.5 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 100 perc, 1977)
  • 1976
    Hollywood, Hollywood! 8.0 közreműködő közreműködő (amerikai dokumentum musical, 133 perc, 1976)
  • 1975
    Bons baisers de Hong-Kong színész színész (francia-hongkongi-angol komédia, 97 perc, 1975)
  • 1974
    Hollywood, Hollywood 9.0 közreműködő közreműködő (amerikai dokumentum musical, 122 perc, 1974)
  • 1972
    Máltát látni és meghalni 7.0 színész színész (angol-máltai thriller, 95 perc, 1972)
  • 1972
    Az ördögi Roy Slade 7.6 színész színész (amerikai western-vígjáték, 97 perc, 1972)
  • 1970
    Cockeyed Cowboys of Calico County színész színész (amerikai western-vígjáték, 99 perc, 1970)
  • 1969
    The Extraordinary Seaman színész színész (amerikai kalandfilm, 80 perc, 1969)
  • 1966
    Csapda az öbölben 5.6 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 109 perc, 1966)
  • 1966
    Belfegor a pokolból 9.0 színész színész (olasz romantikus vígjáték , 109 perc, 1966)
  • 1964
    Titkos küldetés 6.3 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 110 perc, 1964)
  • 1963
    Bolond, bolond világ 7.5 színész színész (amerikai vígjáték, 182 perc, 1963)
  • 1961
    Álom luxuskivitelben 8.9 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 110 perc, 1961)
  • 1960
    Ádám és Éva magánélete 5.3 színész színész, rendező (amerikai vígjáték, 83 perc, 1960)
  • 1960
    Ádám és Éva magánélete 5.3 rendező (amerikai vígjáték, 83 perc, 1960)
  • 1957
    Operation Mad Ball 9.0 színész színész (amerikai vígjáték, 105 perc, 1957)
  • 1954
    Toko-ri hídjai 10 színész színész (amerikai filmdráma, 102 perc, 1954)
  • 1951
    A vetkőzés színész színész (amerikai dráma, 85 perc, 1951)
  • 1950
    The Fireball 10 színész színész (amerikai filmdráma, 84 perc, 1950)
  • 1950
    He's a Cockeyed Wonder színész színész (amerikai vígjáték, 76 perc, 1950)
  • 1950
    Quicksand 8.0 színész színész (amerikai film noir, 79 perc, 1950)
  • 1948
    Nyári vakáció 6.0 színész színész (amerikai musical, 89 perc, 1948)
  • 1944
    A nagy derby 9.3 színész színész (amerikai filmdráma, 120 perc, 1944)
  • 1943
    Az élet komédiája (Emberi színjáték) 7.0 színész színész (amerikai filmdráma, 118 perc, 1943)
  • 1942
    Egy jenki Etonban színész színész (amerikai vígjáték, 95 perc, 1942)
  • 1941
    Tavasz a Broadwayn 4.0 színész színész (amerikai musical, 105 perc, 1941)
  • 1941
    A fiúk városának férfiai 8.3 színész színész (amerikai filmdráma, 107 perc, 1941)
  • 1940
    La Conga színész színész (amerikai vígjáték, 120 perc, 1940)
  • 1940
    Az ifjú Edison 8.5 színész színész (amerikai filmdráma, 80 perc, 1940)
  • 1939
    Nem gyerekjáték színész színész (amerikai zenés vígjáték, 94 perc, 1939)
  • 1939
    Huckleberry Finn kalandjai színész színész (amerikai filmdráma, 88 perc, 1939)
  • 1939
    Andy Hardyt elkapja a szerelem 8.0 színész színész (amerikai vígjáték, 83 perc, 1939)
  • 1938
    A fiúk városa 9.0 színész színész (amerikai filmdráma, 89 perc, 1938)
  • 1937
    A bátrak kapitánya 8.3 színész színész (amerikai kalandfilm, 112 perc, 1937)
  • 1936
    A kis lord 8.1 színész színész (amerikai családi film, 98 perc, 1936)
  • 1936
    The Devil Is a Sissy színész színész (amerikai vígjáték, 92 perc, 1936)
  • 1935
    Szentivánéji álom 8.5 színész színész (amerikai vígjáték, 132 perc, 1935)
  • 1934
    Manhattani melodráma 8.7 színész színész (amerikai krimi, 87 perc, 1934)
  • 1931
    Mickey, a király 10 színész színész (amerikai film, 51 perc, 1931)

Hozzászólások

peterapo 2012 dec. 30. - 18:18:12
O. B. Taggart legendája (1994)amerikai western: író, forgatókönyv író, színész